Övegh Zoltán

Nem mind kincs, ami csörög és nem minden villám félelmetes kint, ha dörög. A beázó járat a csuszamlást megkerülve dob sziklákat a szurdokba. Leszakadáshoz közelítő létrát kap el a szemem, futunk és szaladunk rajta fel egy alsó fennsíkra.

Hol, a fészkes pókhálóban vagyunk? Amíg ezen töröm a hülye fejemet, az egyik hölgy kiszúrja előttünk a félhomokdombon emelkedőre nyíló ösvényt. A másik lány kitépi a kezemből a fecnit, a harmadik nevet és egyben félig töltött kettő puskát egy fára mászva felfedez. Leugorva kecsesen azt mondja, tiszta a levegő.

A lábnyomokat eláztatták, mosódásban vedlik az alakjuk. Én tárat készítek beágyazásra, hölgy mellettem kéri tőlem a puskát. Ő szeretné megtölteni, adom számára a töltényeket. Patadobogás és üvöltések lentről, a készletemből egy gránátot hajítok deszkák felé. Legurul hamarabb a rövid járaton hozzájuk a lejtőn.

Az utolsó hölgyet az úton haladva pillanatra falhoz nyomom csókkal. Öleli a derekam. A tartalék pisztolyomat kapja kibiztosítva. Beszélgetek vele, csőre van töltve. Suhintja rám a puszit, gyerünk tovább rejtett mosolyban.

Be a járatba, füstöl a kedvünk a fáradtságtól. Elnéztem egy jelet. A torkomat elhagyja a keserű kétség és üvöltök. A lányok vígasztalnak. Leülnek velem faragott patkányfejjel díszített , kifosztott aranyládára s nézzük a térképet.

Kacagva világítja meg elménket a zsákutca. Rárúgok a meztelen téglákra, kapunk egy korhadva nyíló ajtót ládikával. A befüggönyözött ablak délutánt nyit. Felhő nélküli a tornác.

Vállamat borítja két nő, tanácstalan a kezünk járása. A padló egy része dohog, amiképpen reményt hajkurászva dobbant sétálva az egyetlen álló nő. Ajkamat harmadik lépésként csók zavarja meg a gondolkodásban.

A benti ágyon lepedők vannak, azzal idekint árnyékolunk. Fényben nem látszódik, amit a térkép csillant. A lényeg lefelé van, ennek nem örülve szedjük össze a sátorfát. A legfiatalabb követ, hogy a többi zárja a sort. A szűrődő fény oszlatja a kételyt.

Hibás ajtó, régies teremmel. Sarkantyú foglalja el a helyét, dobog a csend. Kiugrom a szabadba a sarokból, a hívatlan vendégeket meglepem. A többi hangot fegyverekből a barátaim adják le s adja oda az eredményt a fülem. Ott a láda, lelakatolva s rejtve egy szekrényben. Némi ruha fésüli a fedelét.

Jeges, de nem borongós tekintetű ez a vad hely. Dohban, barátságosan fekvő szuterén előttem. A nehéz hegyek gyűrt térképe itt horkol. Úgy izgalmas viszont a hajsza, ha az útmutató össze van hajtva.

Világos szőrű farkas vicsorgó arca egy prémben melegszik e papíron a háttér képeként. Fürdőköpenyt visel? Nem! Tekintetem bújt el a szemöldököm alatt, ez ugyanis egy medve s pillanatra málnát nyelt félre.

Indián őr gyalogol velem szemben a vágatokban, csillében haladva akadok rá. Talált egy pisztolyt, ami üres. A kezében tele s villogóan tiszta tár hozzá. Mellém ül. Beszélem a nyelvüket, és elmagyarázom neki bemutatva, hogy mit talált. Töltetlenül elsütöm a fegyvert, egyet mutatok számára a töltényekből. Tárazom be ezt a csúnya tárgyat, aztán erszénybe teszem.

Mezős hegyoldalon érünk le a völgybe, hol találkozom a feleségével s két gyerekével. A szilaj dombokat elrontja birkózva az eső. Erdők cserjéiben a csapadéktól védve a rézbőrűek csajoznak. Nézem a firkámat, ami pontos s egészen jó tiszta. Követtel eljuttatom a törzsfőnöknek. Kapok frissítő teát, az pedig zöld.

Lóhátra pattanva el kell menjek a lányokhoz. Egy alszik, egy az fekszik. Amelyik fent van, az borozik. Elém sört kúsztat, aztán az ágyához kéri, hogy mellé kússzak. Sötétedés borul ránk az égből. Új öltözékében karol át másik jegyzékkel: ismét kincs van. Ajkamra teszi az ujját. Dörgés noszogat, hogy lendítsem kényelembe a testét egy igazi nagy csókkal.

Nézem a térképet, meg e szép derekat. Imádja a nő ezt a puszit, érzem! Ahová ez az irat mutat s utal, gyönyörű vidéken van!

A madár beszélgetése erre a vekker s nem jár semmilyen vonat arannyal. A bölcsesség szelleme zakatol a kalapjához és kel a szurdokokban.

Könnyű a bokrok szívét megszerezni, ha házat tákolsz. Kövesd a forrás csobbanó nyilát. Hallod a művelt kérdését? Térden guggoló személyedhez habot dobál.

Csípné a darázs a pihenő lovamat, arrébb kell vele parkoljak a csivitelést hallgatva? Megművelt haraggal rúgok bele egy ronda deszkába. Ettől nem lesz szebb, de találkozom egy omlásban befalazott bánya járatának ajtajával. Elhagyott, akár egy szerelmes árva gyermek (majd később felderítem). Fel kell menjek, mert lovak tévednek a földre. Patájuk rúgja rám a port.

Maszatolt arccal látok kacér lovasokat, akiknél valamit elnézek: ezek lányok, de nem rágóznak. Kettő a kalapját tisztogatja, majd fitogtatva díszíti. Egy ideüget s áthív kártyázni.

Három tehenészlány csillapítja szomját a patakból. Belocsolom a mosolygó ingüket, ők ketten jogosan meglöknek. Jó ilyenkor a fürdés, habár hideg. Kapok tőlük tejet. Most eltűnnek a rengetegben, de méretes kolompjukat hallom s alig látom. Rántanak rajta néhány menetet illetően dallamot.

A hömpölygés mindig megáll, midőn ideér, és torkollik be a patak. A hölgyek nyílt mellényben napozásra készülnek. Mellettem beszél  ajkaik aljához a fuvallat.

Fémet keresik a szemeink így négyesben. Az alkonyat nem segít, de a csajok által gyújtott fáklyák igen. Leülök közéjük, Ők hozzám. Leheletük illata adózik belépő fizetése gyanánt a bejáratnál.

Tar fejjel kalandozik el az elme, megneszeli a kincs helyét. A fák alatt bújik meg az ősök szíve, az ajkak mellényben ültetik az erdőket. A csillogás mohó vágyra talált? Hasztalan az igyekezete. Amit keres, annak hűlt helye már. Indián lakat s ostor csapás éri a botor tudatlanokat, ha erre vállalkoznak bárány felhője alatt.

Rájuk borulhat az ég szintén. Tehenészlegény elvétve rója a rónákat. Az őrszem azt is látja, ha az éj elálmosodik vagy a szikla a mélyalvásához omló kavicsot hint. Nézi a felhő a gazdag földműves inget a tüzelés sugarának jelével.

A tavat a gomolygás öleli. A tisztátalanok menjenek innen, mert eső eshet ádáz fejükre a galád öltönyükben. Az ármány megjelenése e szurdokban elkárhoztatott, botor botlás szüleménye az agyban. A holló hajnalban kel s kalandoroknak veri fel a sátrat.

Az erdő nyula széttárja köpenyét? Neked nem kell félned, sokat jár e vidéken viszont hiányos kalapban a rabló. Mohósága végett elhagyta a felesége s kísérel meg szerezni egy másikat. A kincs nem fogja megadni, más eszközt keressen magának.

Bocskor simítja rá a földet bronz indián ládára, de hová fogja azt mind az ég kivetni? Törzsi lány ezt komoly mosollyal nézi.

Rútnak gúnyolja a rossz nyelv, pedig nem az. Láttad már a partjait? Vezet a távcső. Itt senki nem lök bele a vízbe, mialatt tűnődsz. Édesen fodrozódik a tó, mert csak ritkán hullámzik. Autó erre nem jár, de nem is ez ennek a tájnak a sokatmondó és átható szelleme. Talán a jövőben járható lesz járművel, mert mintha e hegy oldalában széles út épülne. Pipacsokkal van szegélyezve? Szép!

A pap alakja itt, államok határán megáldja a tavat? Fehér csillogásban úszik a vize. A neje virágokat rak csokorba.

Zerge vonalai a túlsó, messzi sziklán? (Kezem ügyébe kerül némi túró a nejemtől. Most ne! de elfogadom. Jó, édes és ízletesen van cukrozva. Finom!) Majd később, ha hív a napóra. Nincsen nálam semmilyen kantár.

Aranyásó dolgozó keze barátkozik az árnyékkal. A hasadékból érkezett, ahonnan vad folyásban érkezik meg ide a patak. A partok hozzák neki a híreket, hogy értékes érmék vannak az egyik erdőben. A tetőn haladva felfelé, arc int felém s betűt illetve szót formál. Talán régebbi időkből: a tó neve lenne?

Szép nádast nem látok, de ez nem az alföld széle. Nézelődni s felderíteni jöttem, nem károgni. Még egy betűt dobnak ki a fák, akarom mondani az ide evező lágy áramlatok. A negyedik betűt, ugye én kell adjam hozzá!? De most mászok.

A méretes tó hozzám szelídül, felértem a zord sziklák tetejére. Nem nézek le. A tériszony utálja, ha óvatosan lépkedem. A feleségem meg azt, hogyha fecsegek. Az Ő kedvéért szeljük át a túlsó hegyek nagy ligetét, ott nőnek való; lényegesen járhatóbb a terep s nincs megtévesztő zerge (kinevet engem, de én nem sértődöm be). Jól gondolhatja, mert ott elfekvő Őz alakjába vannak burkolva a szájamat elámító fennsíkok (Csak ámulatomban lejjebb ne zuhanjak, aztán kong a fejemre az érkező toboz. Nem túl egészséges e szirteken megbotlani vagy rossz helyre lépni. Az biztos, hogy nyájas és tereli pihenésre a szemed, mindig szemezz a kövekkel!). Még azt is állítja az asszony, hogy pislog. Ez nem szebb vidék, nyíltabb. De imádja a csizmáinkat!