Övegh Zoltán

Hozzád szólok, de leintesz. Neked a fekete herceg kell.

 

Felnézek hozzád, mert már csak ott láthatlak. Reményeimet kacajod hurrikánja söpri az éjszakába. Pedig nappal van.

 

A hónap, minden szeszélyével még mindig itt van, számodra viszont terhet hordoz ez a szekér.

 

Céltalanul kering tekinteted a semmiben. Én látlak téged. Nem a hurrikán bűne, hogy a király jogarjával már dobbantotta erre az áment.

 

Neked csak pár szó volt, nekem viszont a minden. A szemed barna mocsarában örökre elveszett a lelkem. Szívem még jajveszékel érted.

 

Meghallod? Vagy nyeljen el engem itt és most, örökre az örvény.

 

Egy világ választ el minket, de nekem maga vagy a lényeg.

 

A testeden is végig másznak emlékeim, valahányszor elém sodor téged a kínzó és reménykedő fájdalom. Itt van előttem a híd, hogy más barna szemhez lépjek át, de nem tudok átkelni rajta, mert szívem a lelked foglya. Ez a rács meg nem mozdul, amíg kezed ott a kulcsot meg nem fordítja.

Nyeljen el a tekinteted, 

de engem is vigyél el magaddal!

 

Puszim nem a testeden való repülésre kér leszállási engedélyt. Merülj el űrhajódban, a cél nem Amerika.

 

Felégettelek szenvedélyes tüzemmel? Bocsáss meg! Elvihetted volna a lelkemen a testem sérült motorját az édenbe. Tovább ég a tábortűz, de fel ne égesse a hidat.

 

Kérdésemre a választ ott felejtetted a király folyosóján, én pedig kővé váltam arcodban. Magadba zártad a sérült szerelem reménykedő lángját, amikor behunytad a szemed.

 

Bedobtál engem az égő lávába, bocsáss meg! Kérlek! Az ott ki nem aluszik magától. Ott fog égetni belülről. Nyisd ki a szemed, ha szeretnéd meglátni a választ a kérdésekre. Addig én itt bolyongok, a labdák pattogása és a diákok zsivalya között. Ott bent, bezárva várok rád. Ha szemedet piszkálná a reménytől égő, őszinte varázs.

 

Minden éjjel ott sírok érted, a vulkán mélyén. Csak egy pillantás volt, de az lett számomra a minden. Ezen a magas, mély és forró hegyen.

 

Én hallottam Lucifer üzenetét, Rebecca. Semmi köze neki hozzá, a villát jó helyre rakta. Az én szívem nem lel nyugalmat. Ne őt hibáztasd!

Loner Modafuka - Börtönbe zárta a lelkem és a lány elhajította a kulcsot. 

Grönland sziklái rejtik

Szemed van előttem,

minden éjjel ezzel alszom el.

Csőre töltve a berettám,

de mindhiába. 

Tűzerőmet elsöpri az elán.

Zsemleszínű egyenes hajad országútként bomlik válladra, 

a forgalom pedig az utamat állja.

Zsemle színű vagy Szőke, 

Vállig ér vagy befont.

Ugyanaz a haj. 

Alatta nyusziajkak köszöntenek rám.

Mások ajkait érintik ajkaid. 

Tél, Ősz. Tavasz vagy Nyár. 

Neked egyik sem számít,

répaszedő lettél már?

Elveszek a szemeidben és eldobták a kulcsot, 

Rodostó a börtönöm és én vagyok a mozdulatlan fogoly. 

Grönlandon van a kulcs, 

A vasálarcos csak bámul ki továbbra is az ablakon. 

Elég neki a hagymásbab, 

hozzá Bambival. 

Jön először a tél, 

aztán egy újabb nyár.

Cunciságok szedik szét a fejemet, 

pedig mást és másokat szeretek.

Furcsa vizeken evezek, 

de nem vagyok hajlandó, 

nem tudom elfogadni a szabályt, 

hogy bele vetem magam a tűzbe.

Ez a lány kell Nekem!

Szeret engem, 

de nem eléggé. 

Igen, korán akarom. 

De a Szívem dobbanni kezd naponta, 

minden egyes napon talán? 

És megállítani nem tudom... 

Lehet Már 200 felett van a Pulzusom.

A Végtelen Mocsarak nyeli el lelkem, 

fájdalom húzza le a testem. 

Szemem lecsukódik, mert a bűzös láp... 

eluralkodik képzeletemen. 

Szemüvegem beolvad a sűrűbe, 

kobakomat elnyeli a sás sűrűje. 

Testem a mocsár, 

lelkem a várbörtön dohos cellájának foglya. 

A napok és éjjelek egybe folynak. 

Az órák és percek pörögnek előttem, 

hoz a galamb nekem postát tőle? 

Kevergetem a kávémat, 

szolga kopog. 

Megihatok még egy bögrével, 

ha gondolom. 

Talán holnap, holnap. 

A posta galamb hajnalban indul útnak.

Forró csókot nyom ajkamra a várakozás szele. 

Csendes az éter. 

Mást szeretek, 

mást csókolok és más ágyát koptatom, 

de Tőle szabadulni nem tudok.

"Hol ponty és folyamvíz mossa a nyomokat, 

örökre megpihent a csillagok alatt." 

Nero menj a Toronyhoz, 

vess pillantást a vas álarcra. 

Nyuszi megtette, amit megkövetelt a tolla. 

Lehajtom a fejem, 

megköszönöm a tőle kapott baráti szeretetem. 

Március ötödike óta csak rázom a fejem, 

igaz mit róttál néköm lövölödben. 

Ez tényleg nem szerelem, 

nem az. 

De vágyakozó szememre könnyet már nem fakaszt. 

Fordul a naptár. Megintcsak a nap barátságosan bájos sugaraira ébredek. Talán újabb fantasztikus nap köszönt ránk?

Levél vár ismételten engem. Ha nem zavarnak, betérne hozzánk pár vendég.

Autók érkeznek délutánra. Kettő házaspár köszön családunkra, a brucikkal töltenének el egy napot.

Szandrával patyolatba is tesszük hajlékunkat, amíg unokáznak a nagyszülők.

Telefon csörren. Néhány barát érdeklődik, hamarosan ráérünk - e. Mosolyogva hallják tőlem az Igent.

Nincs is jobb egy ilyenkor eltöltött násznál. Nemrégen mondtuk ki egymásnak a boldogító Igent.

Írok pár sort magamnak jegyzet gyanánt. Talán jobb keresethez jutok? Lágy szellő csap meg minket az utcára kilépve.

Kisvártatva kerekezésünk elegáns ház elé visz minket. Szép a kolomp hangja. Örömmel lépjük át a küszöböt. 

Jó hírt hallanak. Megpályázom az állást, amik ők ajánlottak nekem.

Fenséges az étek. Kiváló vegyes halászlé. Ők is halszerető család, még gyermek nélkül. De ők is terveznek majd.

Szandra csak mosolyog. Csodálatos érzés anyának lenni és megsimítja kezem, magához kulcsolva az enyémet. 

Szépen is virítanak ujjainkon Igeneinket jelző ékességeink. Köszön nekik A Nap. Fényével ajándékozza meg.

Értesítem őket, ha sikerült a váltás és az asszonnyal távozunk. Vissza várnak minket, sok a csonka család a környéken.

Elmerülünk asszonypajtással a közeli folyam hullámzó habjaiban, színt is kapjunk.

Csemetéink pár óra múlva velünk is vannak. Legközelebb is szívesen látja őket a két nagyi és nagyapa is. Természetes bólintással nyugtázzuk.

Álomra hajtjuk fejünket e gyönyörű nap végén. Szépen mondják a tücskök. 

A vekker még várhat ezúttal is. Nem készülök rá, Szandra kérdőn néz rám. Megsimítom ajkaimmal ajkait, jöhet egy újabb pásztor óra. 

Megjött az isteni szikra. Mozog a toll. 

Tintába kellene mártsam pennám, de szükségtelen. 

Felnézek egy pillanatra. Mit látok? Madár csiripel. Hajnal van. Nem kelek még fel. Csak keringenek gondolataim. 

Nem tudom hány óra lehet és nem is fontos. A lány még békésen alussza álmát, mindjárt vissza is bújok hozzá. Éppenhogy szűrődnek be hozzám a Nap sugarai.

Vissza evickélek az asszony mellé pihe - puha ágyikónkba. Nem zavarom álmát, mellette is vagyok már. Ő csak alig érzékelhetően mozdul, mialatt átölelem.

Kiesik az idő, szemem kinyílik. Alig látom az órát, de ránézek. Hét és nyolc óra között lehet. 

Hétvége van. El is feledkeztem róla, hogy nem kell korán kelnem. Az írásom ugyanott vár engem, ahol hagytam.

Kimegyek körbe nézni. A gyerekek alszanak még, de azért megnézem őket. Ébredeznek már, de hadd pihenjenek.

Lefőzöm a kávét. Én édesen szeretem, de az asszony még tejjel is. Beviszem tálcán, meg is érzi illatát. Már magánál van, mosolyogva ül fel ágyunkban. Kényelmesen kortyolgatunk. 

A személygépjármű nyugodjon csak a garázsban. Eme szép nyári reggelen vegyük vállunkra a természetet. Asszonypajtás támogatja is ötletem. A drótszamarak felpumpálva, jómagam ellenőriztem őket még előző nap alkalmával.

A gyerekek is felébrednek. Ínycsiklandó sonka a menü, fantasztikus hidegtál és anya részéről hamburgerhús is akad, ha esetleg még éhes valaki. Az általam lefőzött tea is tálalva, finom vegyesgyümölcs illata tölti be az ebédlőt. 

Levelet találok postaládánkban. Jó hír a vihar vadász kollégától. Szép napunk lesz.

Nincsen messze a természet lágy öle. Fel is pattanunk feleségemmel. Hátra - hátra nézünk időnként kis gyerkőceinkre. Aranyos az a kis ülőke.

Szandra asszony nem tudja, de van elemózsia mindannyiunknak, ha megéhezne valaki.

Nyájasan enyhe az idő, mintha sugallnák a fák. Ideális időt fogtunk ki eme napon. 

Sugárzanak a csöppségek az örömtől. Szandra kezében telefon villan és kattan, erről meg én nem tudtam. Bekerülnek e képek a családi albumba.