MotoszkaDaniel blogja

Gyász
MotoszkaDaniel•  2020. november 1. 17:22

A temetőben 4.

Viasz füstjét érinti a fény, a gyertya állva a mozog. A szél itt van, csak nem hallom. A csepp a tetőről utazik le az aljhoz s áll őrt a halotthoz. A moraj száll fülemhez, csóvák utaznak e sírhely mellett. A kavicsok mozdulatlanok s megbillen a virág szára. Előző évi viaszok megfáradt testeit gyújtja a kezem, hogy világot adjanak s máris árnyék biceg fel a fejfa aljához. A kereszt vetése cikázik mellkasomon és hallgatja, miképpen a gondolataim beszélnek egy szerettemhez. Ahogy a lámpások keresik a bejutást kiljebb, a kerítésen, mászik rám a sötétség, de az emlékeim a sírt, velem ölelik. A szél feltámad, és kéri, hogy menjek. Minden általam feltett kérdést a válasz megleléséhez, viszi le a koporsóhoz, hogy jövőre, a feleletet magamhoz vehessem és újra találkozhassam, letűnt korokat megélt elődeimmel.

MotoszkaDaniel•  2020. július 13. 19:29

It is over of half life three

A besötétedett hegyek között sétál az ellenséges erők osztaga. Nincsenek csillagok! Füsttel mérgezve a levegő és csak a pisztolyokban lakó ütőszegek ropognak. Felverték a holt dombok végtisztességet adó álmának a nyugalmát. A horda bármerre is jár, a világtalan sötét vájatok súgják egymásnak a valahányszor elhajított gránátok hangját. A felszínen a síri nyugalom csendje adná meg magának az elmúlás méltó módját, ha hagynák.

A barlangok előtt állig felfegyverzett őrség az árnyékok elnyelte hasadékokban. a nők megfélemlítve és elhallgattatva. A befogható férfiak foglyul ejtve s munkára fogva, a gyerekeket nem bántják!

Az alfa csapat leteszi a Combine seregei előtt a fegyvert. Az ellenállás futára hírül hozza a maradék még reményt táplálóknak, hogy a parancsnok asszonyuk elesett.

Az alfák jele lekerül az eddig oly boldog hegyek ormairól, a dúdolások utolsó hangját a semmi hallgatja. A zsarátnok hamuért imádkozik és omlásra készülődik.

Miss Alyx Vance érkezik a kísértet járás bejáratához. Az elesett asszony teste nyit ajtót az amazon óriási csapatára s a nagy női sereg pár férfi tagja meggyászolja. Egy tartalékos azt állítja, a női harcos alig, de még él! Hordágyat s segítséget hát neki! Talán meg lehet menteni.

Eli Vance lánya aláaknásítja az éjszaka alatt a hegységrendszer egész alját. Amint a haldokló vezérasszony járóképes, támadás! Alyx barátját, Gordont elfogták.

168 óra s Alyx a seregére néz. A nő sok vért vesztett, de harcra kész. Legyen még egy hét s újra hajnal van. Az ellenállás páncélzata halvány csörgéssel a fekete hegyek gyomra alatt. A férfiak bólintanak, Alyx női harcosaira néz ezúttal. Nyomják a gombokat!

MotoszkaDaniel•  2020. július 13. 18:05

Lelőtték a Half Life 3-at, vége a világnak.

A fegyverek ordító szava dübörög a hídon, ami a detonáció alatt beroskad összeomlik. A híd a kárhozaté lesz, a remény pedig robban az aknában. Maga alá temet minden emeletet. Élő embert onnan kommandós ki nem ment.

Akikben hunyorog az élet szívének dobogása, vírus támadja meg és önmaguktól lábra állva élőholtakká lesznek.

 

A valaha a remény száz fős legénysége egykor ezer főt számált. Innen a halvány szerelem, a hősiesség dala is elszállt jó messzire. Nem az örök vadász mezők köszöntik őket, de a rozsda mérgező nyelve táplálkozik enyészetükből  és ez a régen mesésen száguldó szerelvény ma nincsen masinisztával zakatol a széteső sínek lábain. Ha valaki nem érkezik a szeretet vörös dombjain túlról, hogy a pajszer szellőt elhozza az egyetlen alfa csapat csizmájában, itt soha nem fog felkelni a nap.

 

Most érkeztem a varjúk örök tanyájáról, hol egykor felhőtlen boldogság viháncolt. Végignéz ezennel a szemem s ég minden. Lángolnak a házak s füstölnek a vezetékek és a rémület vette át a jókedély helyét a temérdek utcai nevetésen. Léghajók jártak valamikor erre, utazásukat nézték a földről az emberek. Ma meg? Fel se kel a nap és a félhomály mellett a botja. Azt rázza meg nap mint nap! Se gyermek, se öregúr nincs az utcán!

 

Majdan ellátogattam a Borealis-hoz, talán, ott mondom, biztosan újjáéledt, amitől pezsgő az élet. A tenger háborog, lobogó kalász helyett hajó torzsák búbja gyilkos lándzsaként úszva a vizeken s villám se kell hozzá, innen menekülni kell! Csak nincsen hová… Az egyetlenek, akik idehoznák az életet, állnak egész soraikkal mögöttem és kérdő tekintetük fogja be a szájukat. Néz rám mindegyikük, óriás tornádó köröz tőlünk valahol a vízen. Korbácsolja a tengert, viszi hajunkat. Ha mostan visszafordulunk, beletemet minket a tenger a mederbe. De hová futnánk? Ahonnan jöttünk, semmi nincsen, egyetlen barlangunk is az omlásban odaveszett!

MotoszkaDaniel•  2019. július 25. 21:17

November

Zuhogó esőben követik egymást lépteim.

Váltakozó hévvel érintik arcomat 

és testemet a cseppek.

 

Kezemben a papír,

majdnem elmosódott rajta a tinta.

El is teszem gyorsan.

Milyen messze lehetek?

 

Végtelennek tűnik a latyak,

óvatosan haladok drótszamarammal.

A köd már szerencsére eloszlott,

hol járhatok?

 

Ismeretlen a vidék,

de valahogy mégis oly barátságos.

 

Szőke lány várakozik az egyik kapualjban.

Mutatom neki cédulám,

útba is igazít. Fellélegzem.

 

Meleg teára,

és forró kávéra áhítozom.

A temető elé kívánok járulni, 

árnyékként tart velem a pára.

Csak gondolataimmal játszik egyet az ősz.

 

Megérkezem szeretteimhez,

mérséklődik a csapadék.

Mécses a kezemben

és forró fény.  

Jó lesz így?

Égjél! Áztasd az emléket!

 

A szellemekkel vagyok most,

az ősök szavaival.

A papa szól hozzám.

Próbálok beszélgetni vele.

Korán elragadta tőlünk a sors.

A mama hangját hallom

és fehér hálósapkájában hallgatom szavait.

 

Majd ' oda veszek, a szép kis árokba.

Hideg alkony fut ide hozzám,

a papához és a mamához.

 

Búcsúzom tőlük.

Néhány segítő kéz velem,

küldöm nekik a reményt.

 

Nem találok találok le oda rögtön hozzájuk,

árny csettinti a fuvallat hideg érintését.

 

Felkavarja a leveleket a késő őszi csend.

Mécsesek ébresztenek fel. Száll körbe a füst.

 

Vigyed szavaimat árnyék,

a felhők mögül is hallanak szüleim

 

Mécsesek, gyúl nektek újra a fény.

Égjetek. Hozzatok fényt,

megújulást és reményt.

 

Csak ne tartana oly sokáig,

míg időnként tényleg be is kopogtat hozzánk,

A remény!

 

Beüti a felhő bárányainak a jelkulcsot. 

Most mit csinál?

 

Megyek, megyek. De ott tényleg csak pár perc tisztelet megállás!

Barátom édesanyja az, kihez kell menjek.

Innen olyan kettő elágazás.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom