MotoszkaDaniel blogja

Napkék ég búcsúzik a neszeken, ezek cseles felhők. Dicsőség esik a levelekre, kiszáradtak a gallyakon. Ropogás helyett hajladoznak a vesszők az ágakon. Süt, a fény tér vissza. A törzsek folyékony krémért nyúlnak erezetükön.

A madárfészkek túrják a helyet, szomjasak a fiókák? Most már kapnak inni, mert csendes és sűrű ez a függöny. A többi korona szemüveget vesz fel, a csúcsaikat kantárként dobják hátra. Így már mindjárt jobban látják a fellegek dübörgő üvöltését a megérkező villámok között.

Orrom búbját találja meg a zápor, délnyugatról borul be az ég. Nem szomorú a reggel, csak a kocsit mossa. Az ablaktörlőt leállítom, már nem számol.

Nyájas cseppek esnek a kabátomra, zárt mosolyom felett a lila rúzs bontja az ernyőt. A kifutófiú ugrik az ülésre, mélygarázsba a járgányt leparkolni. A tárgyalás kezdődik! Be a lengőajtón. Össze hajtani azt, ami a nagy homlokomat eddig védte. A biztonságiak szimatolják az illatomat, amint felfelé nyomva a gombot a felvonóba belépek.

Az ejtőernyőt eldobják, de a tó megérkezett. Kabátokra bomló ázott tincsek felett gyülekezik az esernyő. Világosban a vörös kapucni esőt méreget. Kézzel jelez, hogy rajta nem közlekedik az eső!

A piros, termetes virág földje ázik. Messze előtte az állóvíz maga mellé néz, a szűkebb örvény evezésbe kezd. Kettő tetővel fejük felett a férfiak s az egy szál nő a cseppeken mászik. A felhő már csak kicsit sír és szemerkélésbe kezd.

Az ernyőt nem ejtve futás a zápor elől, tetszetős a csajos dzseki. Néznek a pasik? A bájaimat keresik a vékony kabátka mellől.

A szaporodó cseppek eltévednek néha a nyakam alá, a mellkasomnál a pánt tereli őket. Utaznak a kényelmes kosár alá, most vigyázni az alacsony félcipőmmel!

A hosszú és egyenes haj bújik a rózsaszín kapucnim alá, ugrás a kocsi felhajtóról. Nadrágzsebemben ugrál a telefon, a gyülemlő víz a topánomba be nem hatol. Ugráló pocsolya célozza a kék nadrágom.

Satírozza ujjamat a papír, a lobogó hinti hátamat. Még nem kell a  fény, csak pisszeg az alkony. A festmény a takarója alatt, az átnézendő akták az asztalomról fogynak. Vasalt ingem úgy gondolja. kevésbé látom a betűket a magát riszáló toll mögött s visszaveri a kihűlt levegőt.

A torony magas homloka táviratot küld az ablak üvegére. Szívéből palackozza a postát, záruljanak az irattartók. A pennám tintája mozogna még. A titkárnő oson berobogva, hogy záróra. Ő megy s viszi a szoknyáját.

Fényt ver vissza a lámpám búrája? Az asszisztens elkopogott, de itt van még az illata. Sötétedik rám a környék? A villany szálljon a kapcsolóval pihenni, hajlított térdemmel pedig az irodával mögöttem: irány a lift.