Övegh Zoltán

Nem száll erre az este, a hajnal erre nem hál s egy gödör szolgál itt az eső vizének gyűjtése gyanánt és az nem ered el. A csapadék nem létezik. Reggelig biztosan nem, pedig szomjas az útszéli fű is. A társával, amelyik is mászik a kapaszkodó emelkedőre a reggelért. Amikoris talán jön a harmat. Pedig fák azok vannak s domb alja is!

Aggodalmában fürdő anya és szavába (rekedt) meredő apa velem eme árokban. Be akarunk mi menni ebbe a házba (Csinos, szőke anyuka mondja, az Ő lányuk is eltűnt. A másik lány élve nem került elő)?

Nyomás befelé az átívelő beton úton át. De mielőtt hármaink lábai mozdulhatnának, szomorú meghökkenésbe mozdul a szem. A ház sajnos robbanásba vedlik az estében. Fejeket és idegeket behúzni, a cipőre bátorságot húzni s erőt venni az áthaladáshoz befele. A szülők maradjanak itt a csapadék elvezető árokban, én bemegyek. Akkor is, ha miszlikbe van aprítva a gerendák teste.

A harmadik lányt eleddig meg sem találták és a remény is jobb a biztos rossznál. Most kell nyargalni befelé, később már késő lehet. Aki él még, keressük és talán odabent van. Megmenthető. Minden perc lova zabálja a reményt az elmúláshoz.

Az kaparja a csőrömet, hogy a harmadik eltűnt lányról semmit nem tudunk s e másodiknál a szülők is jelen vannak a nyomozásnál. Erőt venni a félelmeimen és be a házba, amíg a tűzben az össze nem dől. Minden félelmem attól izzad és égeti bennem az erőt, hogy e harmadik talán még él és nekik kivihető.

Érdekes, még nincsen éj és egy autó sem keresztez nekem utat, hogy ne fussak át? Na, elég az agyamon átfutó önmonológból s nyomás befelé! Élve szeretném kihozni a lányt. Itt vagyunk a semmi háta mögött, telefon sincs a fülkével vagy kórházzal a közelben. Befelé!

Ha a szenvedély keresztjében ölel át a vágy, akkor az igazi érintés. E gondolat most a habokra vonatkozik, mert ez a csizmák alatt a tenger érzete. A vöröslő horizontba borul az égbolt. A halak nem harapnak s ezentúl a kalózok sem rabolnak, no nem a felgyúlt víz az okozója és a pirosló cseppek hullámzóan égetnek habot.

Megszállja valami a kapitányt? Érzelemben lebeg a róka? Pedig a szemei nem tüzelnek, legfeljebb feketében pirosak. Félvér kalóz ölel át s e csók tőlem az ajkára valamihez nyitány?

Rabló teknő veszteglése a nap fogyatkozásában? A habok aranylóan eveznek a tajtékokban. Mi a rókák vagyunk s nincsenek ágyúink, körülöttünk azonban az angol királyi haderő felsorakozik? A kitérdelő ágyúkra fehér zászló a válasz, e hajnalon sem fog a pisztoly tüzelni.

Férfi a kapitány, a legénysége néhol nőkkel és a zsákmány többi maradékáért jöttek? Nem találnak ott semmit, ezért átengedjük őket. Tátogó ámulat a halálfejes hajóról, hogy megnyílik előttük az út az óceánra s azok a kezek bizony üresen térnek vissza. Öt vörös kereszt brit lobogó néz szembe egy szét nem lőtt raboló hajóval, a többi süllyedésben mögöttünk a habokban.

Láb busszal a folyosó elérése után működésre kellene bírni az antennát, hogy a madárkáink hallják a tájékoztató rádióadásokat. A csapat és a tábornok erői között tűzharc tör ki a palackban. A csukló véres kesztyűjében megúszom, de az antenna a hidegben marad szétesve és vihar van. A szálló hó havazássá izmosodik, a csodát a fejünk felett elviszi a karácsony vörösléstől mentes pelyhe s még járkálni kell a szilánkok gyérbe öltözött hangárjában.

(Még drágább az Életed! 1990)

Harminc perc áll rendelkezésre, ennyi az idő! Egy nő szelleme szólít? Piszok kedves, határozott és jóindulatú a hangja. Még a nyolcat se várja be a keleti maffia. Nem lehet megmondani, hogy ez szellem vagy félálomban vagyok s esetleg fetrengem. Toljam bele az ágyba az általam szeretett nőt és aztán húzni el a csíkot innen (vagy ez a nejem tudatalattija volt? Én kinyitottam a szemem, Ő ébredezik. Megmunkálom az ágyban és tíz perc késés). Itt a nők a célpontok vagy csak mi nem találunk hímnemű holttesteket?

A bérgyilkosok sokasodnak és kettő kalóz a földszinten, indulni fog a diszkó? Kacér pincérnő, mögötte egy magas s mosolygó tálca kisebb dekoltázzsal (ápolt haján a bizonytalan fény robog, az egész test fürdik az olajban). Az előbbi a zárt mosolyú (és) melleivel kémkedő ügynök (e csábos, kacér nő a szemével folyosókon követ. Jó lesz vigyázni vele. E másik úr meg egy mamlasz, néma pusztító segéd vagy véletlen áldozat jelölt. De vele szó szerint semmire se megyek. Semmi személyisége nincsen). Utóbbi a hosszú dekoltázs szűk sztrádájú kapitánya és Ő az, aki nekem nem tetszik. Annyi mosolya sincs, mint az előző orgyilkosnak s miképpen is fogok én; akarom mondani fogunk áttörtetni ezen a gyűrűn? Ezüst gyűrű az ujjain.

A huszonegyedik században nincsenek kalózok vagy igen? Megjelenik az egyszál férfikalóz, neki meg arany fülbevalója van a balban. Ő inkább balhézni akar? A vállat szorítja rajtam, fenyegető a tekintete.

Négyig van diszkó és kalapban rongyol be sétájában a beszélgető mellű, de nem karattyoló dekoltázsban a portyázó. Mostanra a kékrák támad? Ijesztően félelmetes.

Beszél a finomabb dekoltázsán felül a szeme és mintha hallanám a hosszú, egyenes haja mögül a vállaira hajolva e tincsekből: az ajtók záródnak, a hátsó ajtó talán szabad. Kikötőbe érünk ki, talán sikerrel. Bizony, az éjszaka eleje van! Ne gondolkodjunk! Vegyünk éhes nyúlcipőt a nővel és nyomás haza. Én azt se gondoltam volna, hogy kijutunk. Felnézni sincs kedvem, hogy milyen magas ez a szálloda. Én kinek fogom a kezét? Azonkívül, hogy ukrán nőt vettem el. A hajókkal barátkozom, szóval: elképzelhető, hogy arra szállunk. Túl sok ember van jobbról. Piszkosul hiányzik a kerékpárom..!