MotoszkaDaniel blogja

A nagyúr egy talárnyi szállingózó lombhullató levele a bátorság teste s a kígyó sziszegése nélkül. A bodza az aranyvérűek lázadása után is virágzik, akárhogyan metszik a tövét. A két oldal pálcaszünetet gyakorol. Békülést mutató kezek egymás mellett, nem a sárvérűek hidegültek el. A varázstalanok az eső városában órára küldik picúrjaikat, az animágus a vezető az iskola falai között, átok sem gyűrte le ráolvasással a boszorkányok igaz eszméjét.

A félvér herceg bölcsen ura a száraz humornak, meggondolatlan hűsége nem ing meg soha. Az őzsutának fókabőrből van a lába, hogy télen is tavaszias nyugalommal (a jég tükörjén) császkál? A keresztapám úgy civakodik egy furcsa vérfarkassal, mintha az idős házaspár börtönből szökött volna. Nincsen sötét varázslat, de a halálfalók főnöke elméretezi az ellenfelet. Rossz úton jár, aki egy kaptafa hite mellett mászkál.

Átkot szórhatnak gyermekre és járhatnak házakra sötét idők, és ha az vissza pattan? Ajándék sárkány jár a vadőrnek, de miért nézi tűzifának a szakállát? Úgy hírlik, varázslót nem fegyvereztek még le. Talán 'holnap'? Mielőtt az erdő ágya betakar minket, lepjék meg a bűbájok a gazfickók csodálkozó arcát.

(Henry Polter és az elátkozott gyermek 2.: A táska)

Fagyott vízen sétál a láb busz hajója, beszakad a mosoly vagy a jókedv tüzel? Sodrás szeme serkenti a szemöldökét, a teknő vesztegel. Öleli a jég. Hóra öltöztetett szikla mutat előre, eléggé dobol a futó szív? Még csak most fázik a csillag, pedig rajtam megállt a ruha s néz.

Hajtsam le a szovjet füleket? Igazi tanksapka s így átvészelem a bucka tréfáját, miután üreg partja szakad be az ugrás végén. Borulás hoz alkonyatot, keresni kell menedéket! Nekifutásból szökkenés izzítja homlokomon a vörös tüzet, gomolygó felhők? Mi világít s ropog ott, miközben zajlok e méretes tábla tetején?

Csak eltöltöttem egy éjt ruszki föld pajtájában a völgyben pehely suhintotta csók s pálinka karolásában, de most már vissza kívánok menetelni nehéz nyomokkal a dombok keblére. Szakad a rázásban a teknő és fél a gyomrom. A könnyem néz az arcomba mondva, hogy soha nem jutok haza! A bércek árnyéka foszlik, nem érzem a térdemet. Az erős lélek szakítja a nehezedő fagyban karjait egyensúlyozáshoz, e zord időt a vastag csizma bírja.

Minden keblem erejével küzdök, csak nincsen koszos gőz és bűnös fény sem. A betört sarkok nyirkos martalékká tűntek, az elmém ereje fogy. A repedések hangjai nem szurkolnak, hová fogok lesodródni? Kóbor kiszögellés lök jobbra és érinti az orcát a szürkület, lát az ajkam! Vad víz zajlását rezgi a vádlim s csajok és pasik kiáltanak, amire a kobakom odakapom. A következő, amire emlékszem, hogy érzékeny vállamra hullik a kötél teste. A végéig átkarolja oszló tutajom gerincét, küzdő kesztyűmben megragadom!

Egy nő beszakad a beállt vízbe, havas veremben végzi vagy a dobott kötél a didergésben ragadt sapkáján éledő csillogását szilárd partra húzza. Lélegzem, fújtató tüdővel, kicsit a hóban időzöm. A nők és férfiak mesélik, a csonka szekeremet már beőrölte nemrég valahol barlang nyílt pereme. Szipogás az este beállta előtt induláshoz a fennsíkra, a gondolataimban Leningrád pöfög.

A völgyek dobják egymást hóval, a férfiakat e hózás megkergeti a domboldalban. Csúszó lihegésekre ébredek, és langyos kávé beszédére? A testem még málé, de kászálódik a karom. Beszállingózás e roncsba és borulás nélkül el kell hagynunk a bújó hasadékokat. A hölgyek az urakkal felváltva vezetnek.

Előttünk holt tiszta az ég a kelés hajával, mögöttünk meg borul be a tető fehérre. Eltűnt jég fésüli a vizeket kicsi mosoly havával, nem köhög a tank! A lányok rádiót kapcsolnak füleknek, hogy abból mi serceg? A fiúk mutatják a táblát, amely mellett elhaladunk felhő nélkül s ez már az otthon szaga.

Bajor pillában kormány mögött fogadnak az évek. Esztendők pislognak rám át. 

Ha nem köti le semmi a figyelmem, mert bezárja bazárját a hasáb. Csúsztatom a szemem, van - e másmerre nyitány?

Az ujjam fut a betűkön meg a szövegeken, elvétve a hibák között kacsint rám a háttér. Csak nem vakulok meg, de jöjjön már valami érdekes! Az erdélyi lejtők dombján lakó veszélyes asszony? Vegyük górcső alá. Hátha jó s megszűnik számomra arra a pár percre a tér.

Hintázó papaként a székben van még kávém? Az volt, ez az adag meg elfogyott. Van viszont helyette tea illetve koktél. A beton ritkán dolgoztat meg. Érdemes vala ezért elmenni a világ végére? Most, hogy válogathatok: számomra minek van értelme: igen! Pihenni szeretne a karfám, belököm a lovat.

Agymenést kap bennem (lapozva) a felismerés, hogy: ahol falathoz lehet jutni, ott szó járása nincsen. Ahun viszont két lábbal csöpög az olaj, alig jut az egyik fogamra s leginkább a piroson majdnem áthajtva és a gyalogos lábával szemezve mondat. De a lényeg, hogy a szűcs: végre varrja a gondolatokat!

Masszív a próféta és eszméi futnak a magasba.

Királysága virágzik és örömnek örvend.
Itt mindig kék az ég!


Egy fenyegető kecske tűnik fel az altemplom tetején 
és lépéseivel rombolja annak keresztény szellemét.


A sötétség még távol. Persze, hogy nem tetszik neki a világos!


A fényben ugrál, hogy megtévessze a híveket. 
De az ő isteni csarnokára a fő hajó árnyéka vetül.


A megtévesztettek olvassák a félszent szavakat, 
az igaz keresztények a főhajó ajtaja elé járulnak.


Az ugráló, hamis próféta elfoglalja trónusán a helyét a tetőkről megérkezve 
és alig hallható döbbenet érkezik fülük számára. A kapu zárva. 
A kecske bezárta őket és 
rémület lesz úrrá rajtuk.


Ők innen, ebben az életben már ki nem jutnak.
Kecskeszarvat kell, szolgáljanak.


A hamis próféta észrevétlenül, 
az altemplom tetején lévő tetőn, 
hol eddig ugrált, távozik.


A fő hajóban tizenkilenc óra van 
s az isten tiszteletnek ad otthont imára kulcsolt kezeiknek Isten gyermeke.
Kicsiny papi sapka, az úr fiának fehér palástja, arany gyűrű 
és Úr vacsora a szószéken.


Áment énekel és keze az égre néz,
mikor befejezi könyörgését Krisztus felé,
őrá és a masszív próféta követőire fordítja keresztjét.
Ez a zár óra!


Egy férfi kér elnézést az atyától.
Az úr, Jézusuk tiszteletébe csatlakozna be még, ha tud,
Észak - Dél - Nyugat - Kelet!
Legalábbis ő így vet keresztet.


Az atya egy szabad pad felé mutat: Foglalj heyet közöttünk, fiam!
Isten házában vagy s ide a katolikusok is bebocsátást nyernek.
Őelőtte, Jézus Krisztus urunk előtt mi mind egyek vagyunk!


Krisztus igaz hívői hagyják el szabadon a templomot.
Tizenkilenc óra van és mennek az arany fénybe.


Fordított kereszt sompolyog a mélybe, 
Sötét nap fedő takarója lepi be a gyertyákat.
A megtévesztettek egy emberként néznek fel imádságukból, 
de szemük egytől egyig mind fekete!


A kecske gúny mosollyal a magasban alakot vált
és leveti álarcát.
Nőt rejti az álca. 
Jelenti urának, a sötétség fejedelmének,
újabb kvóta szállt alá a mélybe.


Gondnak viszont gond van
és az nem tetszik a bukott angyalnak.
Onnan fentről a magasból, a tetőről!
Még mindig vannak az Úr igaz gyermekének követői közül,
kik nem kérnek a hamis próféta szavaiból.