Övegh Zoltán
EgyébKönnybe lábad és még él a remény a múlthoz
Itt vagyok és nem kell még, hogy hazamenj. Arra adj nekem mindössze választ, hogy holnap is felkel - e nekünk a nap? Nem baj, ha most kicsit takarja a felhő azt. Mindig jön egy újabb szél ereje.
Hogy szeretlek - e téged? Még szerencse, hogy ezt nem hangosan kérdezed. Csak a szemedbe van írva, mert a szemembe csurogja ezt a könny (A csepp, mely csermelyként serken és ne sírj hiába).
Elég, ha az ég teszi azt, valahányszor megduzzad a felhő. Nem sietek sehová, te se tedd azt. Tudod jól, hogy minden szép s dús mezőnek vékony a füve. Vastagítsuk meg és akkor holnaptól is fogom a kezed meg simítom a hátad.
Minden fennsíknak van folytatása. Nekem van türelmem hegyet építeni, neked is van domb után velem a következőre lépni? Csak ide nézz rám, a kettő szemembe. Én is azt teszem, mindjárt meghallgatlak téged.
Az egész pakli a kártya lapjában összeomlik, ha nem tartjuk meg annak mindkét oldalát. Jól meg kell fognunk. Én nem tervezem bedobni a lapokat. Tudod, hogy idővel minden hegy kopik. De megmentjük a szirt most még boldogan hajladozó lombját?
Ez egy boldog korona és az is maradhat. Rajtam nem múlik, de akkor a reménytelenség könnye nélkül csak gondold át a fű szavának ajánlatát. Veled lehetek s Te is Velem lehetsz. Ám erősnek kell lenned!
Ne építsünk több hegyet egy talapzatra, maradjunk a dombnál. Beszéljen a szemem egyszerűbben a szemedhez? Nagy szándékot azt hozzunk egymással szemben, de kis lépésben haladjunk. Különben eltapossuk a jövőnket, én nem szeretnék eltiport virágot látni az erdő nézelődő erkélyén s mindjárt a padláson tarthat az ága. (Szerencsére magasak ezek a fák)
Elhiszed már, hogy szeretlek, csak nem szeretnék zuhanást? Te jössz, téged hallgatlak most. És végig foglak várni a mondandód talán selymes s itt - ott vélhetőleg zötyögősen haladó kötögetésében. A hajadat fogom nézni, mert azt még nem néztem meg eléggé. Mást is meg fogok rajtad nézni, ígérem.
jött még valaki a farsangra
A pók a cicás simulásában itt rajtam úgy dönt, dorombol és másik fajta pókösztön keletkezik. A háló a telet csomagolja s nem dádázva szólítja fel a hideget a távozásra, de a pókszem néz. Tripla kedvvel özönlik a zene a fülbe s táncolni kell, ám ezúttal lánya jelentkező. Nem jelmez ami rajta van, a jelzés értéke csillog a pehelynek távozásért.
farsangra
A téli pehely hull és van, hogy az olvadás hint jelmezt a bálozóra. A pók legyen a ruha s hátha a csípős hideg megijed. Bár, lehetne hálót is lőni. Na, a zene tán segít. Elijed tőle az elmúlás?
Falon mászni se képes ez a láb itt alattam, pedig jó lenne. Ütemre a mozgás megy s kilátok a jelmezből. Pókösztönöm nincs, a zene azonban biztat. Nézem a jelmezeket, hát ettől a sötét nem fog megijedni. A mulatság bátor és adja a dallamot, akkor viszont táncba! (Még elmehet a tél. Itt nincsen maradás, távozzo na telelő zajlás. A jégtáblát zöldben bimbózó avar váltsa)
Az óévhez szólnak e szavak
Amikor meggyúlnak a fények, megszólal hozzá a gondolat és beszél vele. Tudja az esztendő, hogy vége és megy őt a fény vígasztalni. Tárgyak gyűlnek a zenéért s emberek a hangulat megteremtette társaságért. Kérdez az esztendő, hogy jövőre is találkozunk? A férfiak szövegelnek, a hölgyek pedig a megfelelő résznél énekelnek. Kap enni az óév? Pezsgő is van hozzá s állítólag halászlé az étek. A tűzijáték csak rappel, de koronát ad az óesztendőnek. Összecsókolózik az égi dísz a halászleves illatával a búcsúért s néhány pár is ezt teszi némely erkélyen meg néhol: kilátókban.
Emlékezés az elhunyt elődökre
Minden mécses egy gondolat a családtagról vagy rokonról. Ezért kapnak mindig új lángot évente. Mert van, amely 'égő könnyet' elfújja a temető nyugalmát óvó szél. A könnyek adnak vígaszt az elhunytnak, hogy könnyebb legyen neki a túlvilágon. A szem látása a mécses és az ad utat, hogy a tiszteletet megadhassa a gyászoló. Ahogyan állunk, a könny is beszélhet az elhunythoz. Általában az üveg teste védte gyertya az első, melyet a nyugalmat vigyázó szellő átölel s pihenésre elaltat (de: kell a láng! Mert melegítve a szívet, csökkenti a fájdalmat). Most, hogy a sötétben lát a sír, álljuk körbe azt és a gondolat beszél bennünk (oda le) a gyászhoz.