Övegh Zoltán

Gyűrűző párbeszédek és lehet, hogy megannyi kérdésben. Legyen az délután vagy este. Hétvége vagy hétköznap, a csapathoz gyalogol a lelátóra kürttel meg síppal a szurkolásra váró raj. Zene, felvezetés a bemutatáshoz s visszhangzó üdvrivalgás ez az ilyen napban.

A kapitányhoz inas érkezik. Egyedül kell ráhajózni a nagy vízre. A rókanő megfésüli a borzolt sörényét és készül fel a fedélzetre. Az új időkhöz más időjárás s körülmények ráncigálhatják a teknő széleit. El kíván a kapitány érni a túlsó rom homokszeméhez.

Hónapokon, esztendőkön át járt vállvetve segítés. A karaván nem lehet velünk, veszélyesnek van ítélve a nyílt óceán felhőbe burkolózása. Pedig Én meg a legénységem is látjuk a nap szárnyainak bús fényét. Eleddig mosolyogtak, kormányhoz s neki kell vágni a vad tenger hullámainak és át kívánunk hajózni az óceánra.

Pár ember szükséges csak, mi mindig csupán egyengetünk meg kezdünk. Nem alszunk és nem fekszünk, mert Róma óta létezünk. A történelmet mi írjuk s mi is javítjuk, ha elszúr valamit a nagyérdemű. Lapátjával út állandóan kell még a szélből érkező repülőgépnek is, mely az égből áll rá a guruló lábaival leülni.

Megyünk tovább, a községben megássuk a kukának, a temetőnek meg a nagyobb buszmegállónak az útját. Látod már, hogy mi tényleg és szó szerint mindenhol ott vagyunk? A legkisebb szemeteskosár talapzatát is mi hozzuk rendbe szükséges anyaggal, ha kell s most tömd a majmot meg igyál. Hordjunk földet a viadukthoz, aztán megint igyunk?

Itt több dolog van, de ugyanannyi a munkaidő. Azért, mert több a markoló és a munkás is illetve az élet a mindenség létezésének kezdetétől sebességben van. Mint egy állandó természetes motor, amelynek kifogyhatatlan az energiája a gőzben. Ide számtalan létesítményt kell felhúzni, de kezünk csak az utat adja.

Ismerős a mondat, amit már jó ideje hallasz? Amint kilépsz a főkapudon, erre lépsz. Soha nem tudod elkerülni és ne is tedd ezt, mert önmagába fordul vissza. Ez amin minden áll, a kezdet s a vég.

Itt volt, amikor keletkezett  világ. Amikor a naprendszer még aludt és állni fog, amidőn átveszi tőlünk a staféta botot a következő nemzedék s útra mindig szükség lesz. Városból vezet országba, nemzetből át a szigetbe. Onnan meg összeköti a földrészeket és látja az eget ostromoló rakétákat.

Tekintetük lehunyva, csak fel ne rázzák egymást. Ha felüti magát a balszerencse zaja, akkor egyik alszik és a másik nem. Porszívó beköt s van, hogy még a zúgás sem jó esti mese. Együtt a két iker kék meg fekete kocsiban, na ilyenkor lehet az alvásuknál csínján bánni a kézmosással. Játékuk az van egy pár, pókember babától a kőszobor bocin át meg a zenélő illetve felhúzós dobozon át kistányér zörgetése.

Most már Bendegúz a hordozható babakocsijából is kijár, a láncért még mindig imád nyúlni és ismerkedik a borostával. Buda halandzsázik a szavakkal és az többször is megy vagy négyszer, hogy bú. Azt nézni, ahogyan elterülök vagy a szemet a szárával a pápán? Ha kapadozik, ezt az arcról leverheti sok ujj.