Övegh Zoltán

A bal fülében nagyméretű fülbevalóval nő érkezik a Svájcból idehozott nőért, leteszi az óvadékot. Ez még nem elég, legyenszíves aláírni a folyamatot (igazolva legyen a folyamat megtörténte). A nőt szállodába viszik s az autóba szállás előtt megbilincselik, a lábát is.

Az ajtót rázárva göncöket helyeznek elé és ha az megvan, átöltözve kopogjon a fegyveres őrségnek. Nadrág átcserélve sötétkékre, világoskék ing, alá kék szegélyezéssel fehér melltartó (a közepén fekete polippal, melynek a lábai vörösek). Elviszik most egy méretes házba, ez valamelyik családé lehet? A fej ecsetel neki, hogy miről lenne szó. Kettő szakasz lesz a beszéd alatt és a jelölt provokálva lészen.

Középiskolás fiút hoznak be, lelőtt egy rendőrt. E szervezetnek dolgozik s akkor megmenekül a kötéltől, vagy!: elválnak az útjaik, de akkor megy a levesbe. Ki van készítve egy pisztoly, (ami töltve van élessel) lőjön rá az időközben kigombolt ingű nőre. Nem megy neki (nincs ereje meghúzni a ravaszt), a második próba alatt megcsókolják a nőt, ez se jár eredménnyel (nem dördül semmi). Le és behajol hozzá e hölgy, (hogy hasson rá) ez már azonban a végjáték. A főnök magához hívatja a sarokba a nőt s fegyvert ad neki, majd így szól a fiúhoz. A hölgy beszél vele, hogy akkor mitévők lehetnek ővele (Kérem, ölje meg. Ha megteszi, átment a próbán és nekünk dolgozik. Ajtónyitással jelezze, ha végzett. Mi most kimegyünk). A nő nekilát, az asztalhoz fordul leülve (a fordulásnál kézbe veszi, az egyikbe a pisztolyt s csend jön. Próbál a fiúval beszélgetni, aki végre beszél. Ezalatt eme asszony óvatosan kibiztosítja). A nő leveszi az ingét és vár, ám nem sokat. A behajolás meg guggolás sem használ. Lőni kell! Három golyó elölről, mögé sétálva három golyó hátulról. Egy marad a tárban és nyílik az ajtó. Nem is kérdés, fel van véve!

A tárgyalóban most már vággyal csókolják Őt. Meg szeretnék dugni, a melltartó marad! Az egyik félreeső szoba ágyán megcsinálják Őt. Aki őt megdugta, a székről leszédült jelöltet vigye el onnan. Egyenlőre le a pincébe.

 

Kap az asszony egy autót meg két nevet. Adják a bérét, (a merszért, hogy meghúzta a ravaszt egy kiskorúval szemben) lírában és készpénzben kifizetve. Sára nem kötelező, mindazonáltal pluszpénz meg ranglétra emelkedés jár érte. Az egyik örs vezetőjének megölése viszont kötelező. A nap végén leszed magáról három embert, el akarták adni örömlánynak? A maffiafőnök órákon belül rájuk küldi a halált. Egyet a hegyre csalva onnan lelöknek. Egy másiknak kővel szétverik az arcát (lassú fájdalmas halál így az agyonverés). A harmadikat lezárt gyártelepre hívják, ahol húsdarálót beindítva oda beledobják.

 

Sárát üldözik a sziklák között (egy autóban három férfi ül), aki csikorogva bányába menekül. Nem sok helye van manőverre. Onnan kiérve azonban a jármű kisodródik éles kanyarban és a tengerpart szikláiba zuhan (néhány pillanat s robban). Leveszi a parókáját meg a napszemüveget. Rágyújt, majd utoljára kifújva a füstöt hazaautózik a zöldjében. Antal édesapa ledöbben. Ismételten megpróbálja kideríteni a szálat, hogy ki állhat e mögött?

(Olvadó Aszfalt CII. 102. A zöld torpedó, a bérgyilkos 4.)

Sára a szenátor asszony férjéhez érkezik, akit egy furfang keretében kihajít az ablakon. Mielőtt menne a következő állomására telefont kap, hogy a szenátor asszonyt az egyik tárgyalásába menet elkapta a sofőr s nem ért oda a következőre (autópályán leszorították és lelőtték). Az egyik tárgyalásra nem kell tanú? A tanút az ügyésszel együtt szintén elintézték. Az ügyészre egy tó mocsarában találnak rá, a tanút telefonfülkéstül elsodorja egy teherautó. Sárára lőnek rá és meg is sebesül, a bírót menti ki. Na, nem azért, mert meg akarja menteni az életét. Információ kell neki, utána a testét lesúlyozva folyóba dobja. Cigarettára gyújt Sára és egy hídnál várja Andort. Rajta kell ütniük egy bankáron, akit más belátásra kell bírni. Andor szintén megsebesült, Sára veszi át a kormányt és kapar. Golyózápor zúdul rájuk, de ez nem a rendőrség. Üldözés kezdődik s Sára az egyik sikátorig eljutva néhányat kilő. A sarkon a fordulás előtt célozva nem a tankra akar lőni. Felrobban.

Egy kisfiú az egyik autónál Sára húgára támad. Sára rohan és ennél jobban nem tud, Ő húzza meg előbb a ravaszt. Nem volt választása, le kellett lőnie egy gyereket.

 

A maffia kihívja a rendőrséget, hogy a Svájcban lévő nőt hazahozva bebörtönözve legyen és információt gyűjtsön be az Antal klánnak.

Sárát igazoltatják és gyilkosságért beviszik. Napokon belül megtámadják az örsöt s Sára a lövéseket hallja. Amikor a celláknál is ezt érzi a füle, tiszta számára a póker játszma lapja. Nem kiszabadítani jöttek Őt, hanem elhallgattatni. A színre lépett (nem tudni, melyik) másik családnak Ő útban van. Az emeleti ágyra mászik fel és egy embert kiiktatva fegyvert szerez, amíg nem szerzi be a sajátját. A civilek is halottak, ezek nem hagynak tanút. A sok fiók egyikében megvan a fegyver, most még össze kellene halásznia az iratait. Hol lehet az autója? Belopakodik a zöldjéhez s emberek árnyait látja a szétmészárolt Örs előtt, ezek rá várnak (a biztosítás, ha az előörs kudarcot vallana). Sára szerez egy Submachine Gun-t, melléjük lopózik és az autójából immár teljes puccparádéban tüzet nyit. Ezzel itt vérfürdő vége. Sára kikapar, a kanyar után a csikorgásból érkezve semmilyen rendőr a gps-en jelezve. Gyújt egy cigarettát menet közben és még mindig rallyzik az utcák között. Tárcsáz apjának, Antalnak. Andor lábadozik. Az apa mélységesen fel van háborodva a történteken és azonnal tárcsázza a másik családot, mégis mit jelentsen ez?

Sára (ahogy hajnalodik, a parókájában meg napszemüvegben) a kihallgatóba tart, hogy levegyen a sakktábláról egy tanút.

 

Antal szomorú, hogy a másik család irányt váltott és semmit sem jelent nekik a lánya. Információt szerez csellel arról, mikor van legközelebb gyűlésük s hol? E hívás után harmadikként tárcsázza a kisebbik lányát, hogy menjen oda a napokban (kap előtte fegyvert). A napokban Antal magához öleli mindkét lányát, amint olvassa az újságot (egy bankár összeesküvés tagjait lemészárolták). A lábadozó Andor lép be, Ő is jöjjön közelebb ölelésre.

(Olvadó Aszfalt CI. Százegy.: A zöld torpedó, a bérgyilkos: 3.)

A vér feketében is szép. Ahogyan alvad a sötétben, a csizma minden dalát átöleli a talp alatt. A megszáradás percei pedig újabb reményt adnak a szárnak. A félhomály nélküli szűrődésben felcsatolt lábbeli szintén érez, valaha én szintúgy éreztem ezt az érzést.

 

Nem is én vagyok a fontos, csak egy megfáradt öregember néz vissza a töredezett tükörből. Egy agg öreg, kinek más sorsot szánt a saját kora. Az számomra a lényeges, az utókornak micsodát hagyok hátra? Bordóban úszó harcmezőket vagy éneklő utcákat? Mert egykor a sötét nem táplálkozott semmiből.

 

Az alkony nem félt előbújni a búcsúra, hogy kézen fogja a lányok tekintetéből a romantika dalát. Ha az ég ordít, az éjszaka grimaszol? Nem jó, ha pofákat vág. A száraz vihar mindig éhes az alattomos arcában loholva és a villámlás meg szakadó felhőket hoz.

 

Szeretem a vért. Minden alkalommal átmossa azt, ami az éjjel koszossá lett. Az én elmém nem hasad, de másokéval még az történhet. Az eszem üvegből van, a lelkem pedig porrá zúzott kőből.

 

Olyan jó innen letekinteni e szikla széléről az éjjelben és szállni a hullámok ölelésébe. Ott csobognak arrébb, de a fülem fürdik bennük. A szemem az emlékek őrzésébe zárja a széfet. A kulcsot tovább kell adni, de még nem mentem el.

 

Langyos gallérban tatyogás az úton s néznek rám a besötétedésben a sziklák. A cipőig még ellátok, aztán már csak a lábaim az utat. A hajnal üvöltése előtt célt ér a tapogás, nincsenek farkasok vagy sakálok. A sziklák dühöngése csurog rám és a selyemút karon fog a hasadékon túlra, csorgásban.

 

Nehézkesek a léptek és az eső felszáradt könnyei nyomják a kilincset. Ilyen magasra a menny sem jön el, a pokolnak meg szabad a bejárás. A dörgés nem dühből nyúl ostorért, hanem nyers indulatból és az egyetlen útjelző a villám megvilágította szirt. E zordan különleges széleken rengeteget voltam fiatalkoromban, a kavicsok utcái ismerik a lábnyomaim arcát.

 

Ki az, ki kilesi az árnyékom sokat látott és barázdált orcáját? Erőt s eredményt! Egykor ez vala a jelszó ennél az egységnél. A puszit elviszi a csúcsok szotyolázása, a dörgésben csók ölel magához s kérdés.

 

Van - e nálam feleség? Örömre mosolyodik arcom beszéde, a nejem elvesztése nyomja a szívemet. A lélek idővel besertepertél a völgy öröknek gondolt és szellő hintette kamrájába. Nem ereszt az ajkától s ez érthető, esztendők óta nem járt erre ez a szemöldök.

 

A játszma lapjaiból minden hölgynek az ismerőseimből jár egy hét, de egynek mondhat igent a bölcsesség fuvallata. Vajon mindegyik nőnél más leosztás fogad? Az utak olyan világossá lehetnek itt talán, hogy elnyomják az ember lába alatt a mocsok valamennyi sarát. A szikla tekintete éj idején is iszik a tenger leveséből, csak ki ad neki hozzá kanalat?

 

Szemezgetek a régebbi levelekből és a kandalló mellett a beszélgetés kér szót a morajhoz, hogy a csókot is hallja? Igent mondtam, de át lehet még gondolni a szó súlyát? A szemével bólint a barátom e magas sötét szikláihoz címezve a mosolyba zárt bizakodó simogatását a vállamra. Most, fogadja a lassú csókomat?

 

Arra vágyom, és Ő el kíván csábítani vacsora után. Egy éjszakai sétára a városban. A zuhatag pörgeti le, hogy iramodjanak meg a léptek. A mámor lassúkás perceit követve kabátjaink elé is tárul a lejtő alja.

 

A rosszat elviheti a jó? Meggyőződéssel hiszek benne. Nem vagyok jóember, sok rosszat tettem és Itália partjai ölelik a szemem. Ha a hajnal síró hárfájára ébred a tudatom, magamat bűnösnek vallom!

 

Oszt a kéz a karom révén semlegest, pusztulást és rombolást. A bíróság fel nem ment, esélyt ad nekem. Tudatában vagyok vele, hogy nem érdemlem meg az életet. Meghasítom a fertő tűzhányóját s a vasvillához dörögjön a fohász.

 

Szicília békét és szingularitást érdemel, ezt az örökkévalóság napórája előtt semeddig nem vitatom. A szirének megvető haragja énekel rám, hadd szálljak alá a bugyorba. A láva kottára fakad, ez öröm a zakómon. A partok utánam ne könnyezzenek az ármány álarcában.

Lébecolás a semmiben és hol van a kijárat a valamibe? Kint még sötétebb van, mint itt. Annak is örülnék, ha a macska szeme bámulna. A szemmel játszik az árnyék, fejre állított keresztnek látni a tetőtéren vagy mennyezeten az olvasólámpát.

Mintha felgyújtották volna a templomot, pedig csupán a szem tükörje ég a gyertyák világában. Dáma nyitja ruhája felett a szemeit és bújik kobakja kalapjába. Érezni a kacsója illatát, rezeg az ajkának a padlása széle a hangján. Megüti az elme neuronját, ha a tekintet karimája alá lát. Az ige kezdődik s e nő boldog a fátyoljában.

Vele maradnék, ebben a fenséges kánonban. Másfelé csábítanak ám a sánta fények, más lett a fontos és azért lépcsőket kell mászni. A korom cipőjében, de cserébe vége az éjjelnek s el is kíván a test osonni haza. Sok a dolog, pedig igencsak elmerülne a szószátyár szellő fiának érintése e halvány zöldes cserjében.

Ott minden ajak íze a csókban bársonyos, mint a sok cégért megjárt bor az érettség állandó hegyén. Rámosolyog a pír a női szépség minden pillanatára, merüljön csak el az igében. Olyan minden széllökés, mint egy tövis. Csupán ezúttal nem fáj, hanem szárazon múlik és nem itt van az elmének a helye.

Azt a megmaradt várat, ott. Aztat kell megközelíteni, mert fény záporozik mögüle. Nem akar a lélek többé illetve egyenlőre sötétségben élni. Nem nézni vissza, hanem követni az éledő lét fényét.

Azt nem tudni, hová vezet. Senki nem tudja. De ezek a lépések vissza fognak jönni. Ide a sötétbe, csupán a fényé legyen most a főszerep.

Vannak az életben olyan pillanatok, amikor az ember tudatosan merül el a sötét markában. Azért, hogy egyszer újra a fényért nyúljon. Nem kell az alázat! Köszönöm, majd máskor!

Egyedül is menni fog, visz ez a bot a hátán. Beszélnem kell egy olyan valakivel, aki a tölcsér másik oldalán él. De visszajövök ide, a sötétre újra!

Megtennél ennek a hangnak valamit, ami belőlem jön? A huzat végett csukd rám az ajtót ezen élet szakaszán most. Az általad rám vetülő szem most is szép, tedd el a könnyeidet és zsebre a kulcsot. Ezek a nehéz lépések minden barátért eljönnek.

Ebben a porfészekben mindenki így néz, ha valakit máshová szólít valami? Na, ez a beszéd! Látod, hogy megy az könny nélkül is? Engem vár a vár, bástyáival a tetején és azon túlra kell mennem.

Minden gyakorlott szív megérti, hogy ez nehéz. Eljövök újra, ide a hegyeken túlra. Erre a kicsi alföldre, de valakinek megígértem valamit. Ahogy neked is. Most ő következik.,

Elviszem neki a fényt a sötét vágyában becsomagolva, mert neki is szüksége van rá. Hallani a nagy és vastag fakapu nyikorgását, mennem kell. A sötétben van szép szintén, tudom. Létezik olyan dolog mindig valahol, valamerre s valamiként.

Mint egy árny. Ami jobb is, ha inkább a hálóját szövögetve a homályban marad. Hasznos dolgok az árnyékok az élet járdájában száradva. Elfedik azt, ami száradjon még érésért a sárban.

Mi jár a fejben? Mi járhatna? Mégis mi a fontos? Hogy egy nő a remény, ki motoron érkezett és arca sisakban? A kétlábú ló is valami, de itt egykor nem szekerek lökték a kavicsot?

 

Most kettő keréken, paripák nélkül taxik vannak. Az ájulásból eszmélés és orvos vizsgál meg? Ez hányadik század napja? Ha az elalélt test fel tud állni, be kellene tápászkodni a motor ülésére.

(https://www.pcguru.hu/hirek/folytatast-kaphat-a-deathloop/77211?utm_source=PCGURU&utm_medium=Drag&utm_campaign=FB_Oldal&utm_content=Gaming&fbclid=IwAR00byHQCaiPZ9rdQ5dM__HfLDUQ-2m6fexDcYv2dNib1SX0EjmsfNyhl-M)