MotoszkaDaniel blogja

Egyéb
MotoszkaDaniel•  2022. február 11. 15:27

A srác nem jár egyedül

Tarka tekintetébe izzik a tükör, honnan tűz beszél hozzám a mennyország járásra. Ez a végtelen mélységű szenvedély heves lobogása, ahol eltűnnek a percek. Ha hallom a szavát, ajkak nyílnak ölelő simogatásra. A láng továbbra is pattog, meddig elég a szikrák éles nyelvének érzése a simuló égetésben?


Nem érzem magam alatt a padot és előttem az asztalt. Dobok püfölik a fülemet hangszórókból, a combjaimból lesz lábtartó s kapom a kezét. Szeme gyújtja fel a hajamat, a táplált tűz pislogása fogyasztja a rakás szenvedélyes étvágyát mély csókban. Ezek az este érzéki húrjai, osonjak hozzá közel? Tükrök vakítják egymást a lobbanó szenvedély égő ajkain, még nem értek végükre az ütemek. Most az érzelmek zenélnek.

MotoszkaDaniel•  2022. január 1. 19:20

A farkasok ordítanak

Völgybe alvó árnyékok, a híd felett szuperul lopózva katonák. Nem tudnak felnézni a pilléreken. Mire végigmegyek a lányok igen, csak éppen mindössze a lábnyomaim elhalt zaját látják. A vár falai hallgatják a gramofont. Vigyázni a polgári s néhol alváshoz készülődő nőkre!. Akik feketébbek az éjjelnél, azok suttogni fognak és futni a szélben. Hármat kopog az egyik ajtó, hallgatózás fedezékben! Női többséggel az ingeken vörös malom fekete lapátjai. A kezekben pedig fegyverek feszülnek. Azonban nem azért közelítenek felém a küszöbön, hogy az esti mesét vagány napszemüvegben felolvassák!


Felszökkenek egy szinttel feljebb. Rohanjanak inkább alattam kosarazó labdáikban, az észvesztő illatban közeledő dekoltázsok. Lélegzetvételem tartja pórázon a dühük lépdelő sóhaját. Nem üti a markukat jutalom, amennyiben nem recseg a rádió és jelentik azon át a foglyot. Amíg engem keresnek ott lent, a csúzlikban a mosolyom újra tölt. Leugorjak? De akkor bezavarom a settenkedésüket a jégerszoknyában. A kilógó szőnyegen az orrom élvezi e felszökő illatot. Talán azt hiszik, macska vagy kutya ugrott le. Esetleg gerenda dőlt be. A tányérsapkán kezet a ravaszra, mert a lenti szép szobor arca ott középen nap fényét kapja és rám szökhet.


(álom)

MotoszkaDaniel•  2021. november 11. 21:31

Tolvajok hagyatéka

Apa elment, de rám hagyta a nagynénimet. Jól néz ki a kastély az ösvények nyomdokairól nézve? Apám lánya mesélt róla, az öregem imádott erre barangolni. Beszélnek a fák, talán most is itt van a személye? Nővérem jön mögöttem a vízesésekkel szemben lévő nyíláshoz, ide is betotyogott párszor az apánk.

Mi van az apátságon túl? A zord bércek nevelték lábbelimet a csúcsok égbe szökése alatt, nem sírnak a felhők. A délután ágyában felülve húzza a cipőjét, ez az utat mutató fák hajlongása. Fújt avart takarja a hegy lábát talpam alatt, zsúfolt erdő házában kopogtatok egy barátért.


A testvérem tisztába rázza a házat, én egy süldő fehérnéppel megnézem a túlsó parókia hátát. Ahogyan haladunk a megfésült földúton, elhal a vízesések csapkodása s csapások zizegnek ránk messziről. Ránézek a cseppként aláömlő zuhogóra, ráléptünk a gyermekkoromban közbeszédben jelen lévő rablók régiójára? Gyalogol a fülem és ezek köröző sasok a magasban, illetve sűrűsödnek a neszek e területről


Ércben lépdelő hangunk tisztásra érkezik ki és a növényzet a szélért emeli karját a minket átszelő út előtt. Néz minket az erdő és a barátom a dereka köré tekeri őszi kiskabátját, ami alatt aprón vágott póló szellőzik. Arca árnyéka vetül felém a padra s puszi repülne, ez így viszont az ajkak duruzsoló illetve kard nélküli csatája. Egy barátság sem romolhat meg a karok ölelkezésében, amikor a szemek nevetgélésében zárnia kell a laza ruhának?


Miért néz fel ölelésünkből a barátom? Az árnyék menetel az eszkábált pad előtt s ez egy vadász a hátán íjjal. A télnek nincs ilyen íze, cuppanjon ez a fuvallatban terülő liget? Ezt az illatot nehezen engedi el az ajkam, inkább játszik még a padlásokon. Gyűrűt azért ujjára, később majd a lábunk piheg.


Félúton járnak a gondolataink, amikor ápolt faháznál kolomp hiányában dörömbölni kell. Suttognak a lépések, csak itthon van a barátom (ez szép kutyagolásnyi túra volt). Mi mászik a vállam tetejére, akár egy pihe? Lehajolok a fény töréséhez, a barna szemű társam saját körrel másik csatára szomjas.


Kulcs fordulásával nyílnak szemeink, Ő van az ajtó mögött és el kívánok vágtatni mértékes nyomokkal emelkedőkön e térségben. Baljós lakokon, kétes fészereken át melegíti a nap a szűrődő fény szélesedő karjait. Gazdátlan ház rejt parittyákat, csúzlit, csapdákat s lágyan ropogó kandallót a hegy tövében. Közlekedést hallucinálok? Ezek csak árnyékok mögöttem a fal kezében nyújtózva? pernahajderek csoportja közeledik e házhoz.


A lánybarátom megszeli a lágyan nyikorgó lépcsőket felfelé a barátomhoz. Az ablakból már látja csibészek jövését s maga elé nézve levegőhöz engedi a finom bőrét vállain. A barátom szeme lépked a tárgyakon, ekkor illat lepi meg orrát és vállra lebomló haj mosolya hajol. Álljon fel és tegyen vissza minden használható értéket, suhancok a lombok koronája alatt ide ballag völgy útjain.


A fiú csalódva ereszti el a keze ügyében lévőket és tápászkodik fel, de nehéz szívvel emeli lefáradásra a lábát. Nyitom az ajtót szintén pityergő lélekkel, amikor cuppanás járja be az emeleti folyosó küszöbét. Meghozza érkeztüket fokokon az óvatos letapogás. Indulhatunk, elém leérve fejezik be az ismerkedést.


Kiporolják a lábaink a merszet a távozáshoz, táskát nyit a lány. Ami elfér, oda az ujjainkkal lapátoljuk be. Szalad alattunk az ösvény és zárásra ásítanak a lombok, sikerül a lerázás? Bújó szemek s igyekvő lábak, ezért óvott apám a kis bércen túli résztől gyerekfejjel.


A ligeti bútorzat nem liheg orzók járatától, az alkonyat topogása szór fényt. Kibilincselni a reteszeket és a kománál esteledik ránk. Tücsök nem zenél, de a fák recsegnek s huhogás teríti meg az eget az éjnek. Elcirkálnak a léptek hozzánk, csendes a túlsó erdő, nem vették észre a lopást?


Lobogó zászló a fa odvában és csobogó égalj, az eddigi lépések is elhalnak a szűk ösvény füvén tipegve. Esik alá a víz, birtokba venni a fahíd üde hideg gőzben úszó korlátját. Láng a paplaknál, talán olvas az atya egy könyvet?


Hátsó bejáraton suhanás a durva falak szépen megmunkált kövezeteit érintve és sziklák orma ablakon csüng lépteink alatt. A huzat végett nehezen fordul rá a kulcs, gyertyákért lopózok a pincébe. Nézzük a női táska alját, mit emeltünk el nappal? Eloszlik a borulás, a szél távozás előtt megnézi az erszényt.


(Hosszú az út, 17 km. 3.)



MotoszkaDaniel•  2021. november 11. 16:11

Hosszú az út, tizenhét km 2.

Mit keresünk itt? Emberfia nem mászik fel oda. Vízesés tör utat magának a dús mezőszirteken, ami beszívatja a szemet megint. Ez a húzódó délután és a nap bandukol felhők ölelő vállaiban.


Lábaimat viszi a testem. Most mutatják az árnyékok, hogy két hölgy vezeti lépteimet e levegőrések zizegő omlásában. Agg vagyok én már ehhez, de a karcsú karok karolása tartja épen az eszem. Ez egykor tovább tartott, mi töri meg a hegy oldalait orcámra tükröződve?


A templomba visznek a lányok? Talpam alatt érzem az üde fű minden harmatos fürdését. Öregszik a szemem, a lányom az összes szépségével, az energikus lépteivel a saját pályáján lejtő völgyben terem. Feljebb megyünk, a kicsiny apátság mögé? Szereti a szemem, ha kilátásban fürödhet. A húgom mit néz? Lábnyomok repülnek kastély sötétbe boruló falain, ezt a csendet fülelve mászik a bokám.


Felrázza valami a figyelmem, honnan ez a mennyei vízesés? A lányom és a húgom öltöznek e belakott szobában a hallgató kastélyban s morajlik be a válaszuk, ilyenkor még csörgedez egyet a harmat a tél beállta előtt. Rálátni e meredek domb lakjáról az apátságra, hintó kerekei esnek elém? Előkerül a nejem a tetőről és mondja, fáradjak a bak mögé.


Beszél az erdő. A levelek nem zizegnek, úgyhogy hallgatom a korona szavát. Gömbölyded formájú dísz a kapun, amin zötyögünk ki és mellém huppan a feleségem. Hová megyünk? Nem lesz veszélyes az a szoros odaát? A lányom és a húgom hidat ereszt csak le. Rándul a gyeplő, koponya formájú kiszögellésből víz kanalazza az utat maga alá.


Ez meg itt mi felettünk? Nem látok semmit, de ez egy kék szivárvány. Mikor volt itt eső? Egy zápor se repült el,most meg csapokat nyitogat. Tágul nagy szirt alatt a barlang széle, odaér a fény orra.


Gondolkodó arc szájából is megered a bőség, nem halkul még az aláeső víz szóló robaja. Be az erdőbe bámulni a megfürdött növényzetet? Lóg a felhők szára, a gomolygó felhők másznak az apátság hajára. Na, valahol akkor megint eső lesz.


(Uncharted: Legacy of Thieves)

MotoszkaDaniel•  2021. november 5. 16:06

Henry Polter és az elátkozott gyermek

Az egykoron múlt gyerekkor galambja hoz postát, a bagoly a titkok kamrájában felbontja azt? Eső pihéje hullajtott cseppeket a száraz betonra, a kandallónak a múló sötét szőnyeget terít. Nagyítón sem látni a szemeket, ez a háromnegyedik vágány hangja? Animágus tanárnő fáklyája nyíló praclijaiban fényt derít.


Keresztapám pálcája szólít kanapé karfája aljánál, ez nem a sötétség! A sötétet elviszi a felhő. Sötét idők járnak a boszorkány iskola felett? A magától röpködő csákót finoman megérintve elszárnyal a tiltottak osztályára. Az Ő szárnyait nem hallja dementor sem ott fent a fellegvárban. Ki hallgatózik mögöttünk ott, ahol az öltöny nyakkendője is szabadon jár? 


Latinul karattyolják szájak a kredencek ajtaján homályban úszó számokat a tripla vörös árnyában! Kinek a gyermeke elátkozott? Rá kell sújtani a pálcánkkal a megtépett karfára, milyen markolat dísze ez az övemen? Vonul vissza a sötét nagyúr? Gördülő gömb nagy szeme mögöttünk komód fiókját nyitja, abban lapulhat a rontás elleni ellenszer?


Az ész bújja a könyveket, a bölcs hegeszti a megrepedt a pálcáját, a bátor vizsgálja a rekeszeket. Boszorkány veres, megnyerő s tüzelő harcos alakja az ész pillantása sarkából. Ez most a varázslók diadala vagy követet küldött Voldemort? A talárok zöldben izzanak és kardon gyémánt villan. Az iskolák ajtajai védve? A hátunk mögül éles fény kér utat, ne álljunk az útjába. Talán megtisztító vihart kotor. 


Ezek nem sárvérűeknek kitalált idők, az ész lihegjen mellettem! Olyan szorosan öleli a derekam a vonuló fuvallat e vágatában, ahogyan kívánja. Azt csipogja a főnix, Tom nem gyáva a hátbatámadáshoz s ez vészterhes korban nincsenek lovagok sértetlen vérttel. A kiszélesedő lépcsők félnek, a pálcámat meg kell ragadjam. 


Ekkor a könyv és lobogó haj a baziliszkusz járatában a barátom mögött szelet gerjeszt, csapatnyi seprű elől hőkölünk félre. Ez a sötét lovas csapata, de az előbb nem vörös volt? Nem sokat látunk belőle. A lényeg, hogy itt vannak végre. Az a villanás amit láttunk s szablyámra tévedt, akkor sikerült megidézni a varázstalanoknak patrónust? 


Őket ki védi? Semmit nem látok, de semmi sem holt. Az aranyvérűek naplója fakul, nem terjed sehol sem a fekete szennyező keze. Vív még a boszorkány vagy már átok alól gyereket oldoz fel? A bölcsnek megjelenik vállán a vértje, csak nem kell leülnie illetve állnia a sakkozó asztalhoz?

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom