MotoszkaDaniel blogja

Az olaj aludt benne egykor

s lobogott hajdanán.

Az emlék bennem édes bort kortyol.

Folyékony arany tátog az üvegcse alján, amit kóstol a kíváncsiságom.

Boszorkánymester, hadd heverjek el a füvön

s lehessek a bájos fürkésszel.

Éppen egy csók mély ölében ülök

és a harcra készülne fel személyem.

Inasod ketrecekbe zárva tartana,

csak engem a tiltott szobák titkai jobban lekötnek.

Nem villámlik szemem tükrében semmilyen bot faragványa,

a másnapi megütközéshez gyakorlom s mászom pók módjára a tégla szirteket.

A tenger vad vihara háborog alatta, szeli a habokat s általában eskü szerint uralja kijelölt tengerét. Aki annak keretében civil nőre kezet emel, ki van vezényelve a kapitány színe elé. 

A rút kalóz nem bírja elviselni gyatra tükörképét, ezért tábortüzét megrakja s elevenen elég. 

A lázadó első tiszt alattvalóvá lesz? Még újra kormányozható lehet a Feketegyöngy, mely egyes szolgák szerint csak egy ködben forgó legenda, az óceánok cseppjén úszva. 

Mindig legyen rumod, ha felüti magát a malária. Háborog a reggel a fedélzetre. A kötélzet feszes legyen, mert a kormánykerék mögött egy pörgő nyelvű, ugyanakkor tagolt beszédű s szúrós személyiségű menyecske. 

Álnéven, a kalózok másik táborában, nála nincsen időhúzás. 

Csak magabiztos kanyar, az új vendéghez vezető, Kelet – indiai társaságnál.

A tengeri rablók nem beszélnek, de a következő nemzedék kalózainak sokat mesélnek. 

Erzsébet kalózlány teszi most ezt az éjszakán. Hallgassátok szavát, miközben magára helyezi kalapját. 

A kalózok alkuját szenvedte ő meg egykor. Neki úgy vezették elő, az mindössze egy útmutató. Ne szegezz szablyát szárazföldi nyakának, kit a kalózeskü véd. 

Íratlan szabály, de máig is apáról fiúra s anyáról lányra a kalózok nemzedéke e szerint él, emeli süvegét s uralja a tenger vizét.

Újabb éj üti fel a fejét, Ordas kislányok derűje indul díszgála kifutóján. Kezdődik egy második vadász idény? A kebeljeik mind szépet ígérnek, de közülük hány akarja igazán, hogy te másnap is felnyithasd gyönyörű szemeidet? Lépteiken csúszkál és fordul a gyönyörben izzó felszolgálónő, mögötte egy magas, mosolygó tálca. Kisebb dekoltázzsal. Hogy szándéka mi, azt eltakarja egyenlőre a nap. Ápolt haján a remény lobog le. Teste fürdik az olajban.

A huszonkettő óra kapcsolja le a villanyt, négyig tart a műszak. Az ivó induló estjének és ezen nívós, csábos cselédekkel a férfiak szobára mennek. Nem mind angyal, kinek hiányzik a mosolya s nem mind aljas, kinek elméjében kalózvér adta szoknya arca ácsolja a tutajt!

A pokol pincéje fagyasztó igézetét zárja a főajtó nyikorgó csukódása. Asszasszinok, fel a portyára! Körbejár engem az előcsarnokban a baráti kegyetlenség. Éles, vakító glóriájával…, fenyegető tekintetével érkezik. Vállamat szorítja, fülébe lyukasztva a rangja.

A hangulattal már végzett az előszobát mérgével átszőtt kétség. Kalózkalap érkezik a porondra őszinte ezüstjeivel ujjain. Ne téveszd szem elől a kardokat s szablyákat a halálfej zászlaja alatt: de tudd, kit választasz! 

Fényűző az elegancia kellemes lakja, de a többi szobát a rettegés hangulata uralja? Mindegyikből nyílik egy másik, a folyosók vége vezet minden alkalommal a bizonytalan gyönyörbe. Fiatal, sudár lány a kezeim között, fel kell érnünk a biztonságba az emeletek között! Egész lényét és testét áthatja a félelem. Szeme minden reménye bennem, nehogy mellőlem elvesszen! Aranyból van a szobánkban minden, neki mégsem a megtévesztő dicsfény kell. Kezét mindig keresi az enyémhez, anélkül egy lépése sem rezzen. Nem fojt minket a sötétség, az ideforduló nap könyököl csak ránk.

Nem láthatom a hont, a kerékpárom megvár itthon? Kihűlt nyereg sóvárog, A szerető anyaföld községéről idegen vidékekre vezérel az éjszaka szava. Utcát seprik a munkások és az utat kerülik. A tömegben, itt az ember elveszik. Széles szeműek bilincse kattan kezemen, spanyol főnemesek zárkája ez. Ők ezen a földön maradnak az idők végezetéig, de én haza kívánok jutni!

Toronyban ébredek és házasságba löknek. Papír szükségtelen, csak vedd feleségül a báránybőrbe bújt lidércet! Ha beszippant kedvessége s igéző szeme, reggelre már fel nem ébredsz. Te pihenni jöttél ide, ő viszont vadászni! Számodra idegen ez a föld, neki pedig a szabadság nyitott börtöne. Ha nincs ismerősöd vagy jóakaród, életedet e pokol falai között töltöd le.

A kelő nap országához érkeztél. Gyönyörű, de veszélyét alá ne becsüld, míg talpad a járdáin lépdel. Tőr villan a besötétedett szálló tornyában. Sikolyok és segélykiáltások tarkítják az ágyakat. Te elmélyedtél a csókban és a testi örömökben, de szerencsés személyek közé tartozol, hogy még életben lehetsz! Férfiak vagy nők, fiúk s lányok. Asszonyok! Kopogtatja ablakotokat a pirkadat csicsergő rikoltása. Egy lány már nem látja meg a hajnalt! A sötét s gonosz köd angyali fényben támadt és öleli magához a gyanútlan áldozatokat.

Kitikkadtan, és ágyam lepedőjén les rám a banda kétszáz emelet magasan. A hatvan perc fele letelt, azonnal hagyjam el az épületet!

A karórám és szemüvegem az enyészeté, életem a, talán reményé! Farkas lányok fegyverkeznek s egy szál mamlasz legény olcsó szavalással sertepertél. A férfiak a nők oldalán nem érkeznek meg mind az ebédhez.

Ringatózik a lavór habjain, hat korong is! Hullámot vetnek a partra. Küldik őket a móló felé.


Körcikkbe szelik a túlsó parti hegyet, egy hátulról meg nézi.


Az óvatos háttérben vitorlás igyekszik az alkonyhoz. Nehogy megzavarja.


A nagy tenger árnyékán közelíti meg ezt a kék vizet, az isteni víztükröt az alkony.


Apró szőnyeg az izzó tűz alatt. Oly udvarral köszön el, belevakítja szinte a tó kajakját.
Azért remélem: ott fent az a szőnyeg le nem perzsel. Ha már repül a tűz mellett.


Sikerrel is jár, mert elhalványul a kajak. Szép, homályos fehér viszont a ringatózó víztükör.


Odatükrözöm egy nem létező sellőt. Vakító, éles szép alkony jön. 
Magával viszi a bérceket óriási leplével.
Próbálom vékony tenyerem takarásával nézni a hegyet.