MotoszkaDaniel blogja

A televízió néz az ágyban, nyitva van a sör? Maláta nélkül nem tudok figyelni. A rőt eb kint kergeti hullámoknál a kavicsokat. Szikla magaspartjára a szélen kívül semmi nem ér el vagy mégis!? A rádiótelefon igennel búg.

Nem akar velem beszélgetni az élet, miért nem nyírja le a haját? Akkor ugrunk mindketten alá a ponyvára. Miért nem ülhetek ide? Mindössze egy két lábon járó halálos fegyver vagyok, aki nem vágja le a lófarok díszt a haja végén.

Minek kellett ide felrohanni? Lábakat szedni lefelé s a szócséplést sem nyelik el az anyázó folyosók. De hiába cserélik le az önbizalmam tányérsapkára, mezítláb is lesprintelem a furgont. Érzékenyen érintett korábbról, hogy oszloptalanítani kellett afrikai fényűző bunkert a tengerparton.

Ennyi balhéval előléptet a csupa szív főnök? Mi vagyunk az analóg óra tehenészlegényként a társammal az egykori énekelő vadnyugaton. De gyönyörű ez a lány! El is lopja az ajkamat, pedig már anya! Én pedig apa, száguldjak a nyugdíj után? Én még futok, azonban a lábak nem mindig elsők.

Richard Donner (1930-2021)

Kilincsbe akadt kabátom örömkönnyez a kapu kavicsán, a következő szünetben az udvaron húzzák a kolompot és egy fogócska során orra bukom.

Az eltűnt víz ki ne hűljön, kell a korty a talált sapka alatt. Hú, de üdítő volt! E korban meddig kell még nyolc óra előtt bohóckodnom? Neveli a testet, csak ennek mennyi értelme van?

Záródjanak a kupakok, a víz most magát itatja? Nem gondoltam, de: Ő is lehet szomjas. Még a nap sem ivott semmit, pedig éhesek a sugarai. Miután a banánért kitáncoltam magam, adok neki inni.

Egy másik nyirkos alkalommal nincs kedvem a vegyszerekhez, menjek be órára? Na, jó! Csak négy van belőle. A csörgő lakat mellett megy a kulcs e pincénél a működő zárba.

A zseblámpát elő. Nem kell ide se barát, de haver (itt lent akármi lehet). Pofon vág egy lány a barátnőjével, hogy levegőnek nézem őket. Igazuk lehet, kellenek a barátok. Kissé durcás vagyok. Egy koma még jön s így négyen a részünkről, irány a járatok színes cseppje. Kettőig! Az órán üti a mutató a tizenegyet. Tanárnő van velünk, mert a kíváncsiságunknak kedvez. Meg aztán kulcs nem adható gyereknek.

Kettős történelem óra így letudva. Én azt nem gondoltam volna, hogy van egy erődítményféle a szilárd a beton alatt.

(A háromnegyedéig, egy álom összefoglalása)

Gyalogol, sétál, fut és néha megbotlik. Tó partján futkos. Van, hogy megy a számháború s néhol játékfegyverrel pisztolyozik.

Homokozóban épül a vár sok cseppből, elfoglalásra kerül a faló. Gyeplő az nincs, meg nyereg se. Hintázásra van mód. Fogócskánál elesése végett a szemünk rajta a cipőn.

Kettő pedált nyom felváltva, a sebesség Őt nem korlátozza. A világ egy végtelen út táblák nélkül. Kormányozza a négy kereket s nem kell váltania, se tankolnia. E korban a számára, nem nyugszik le a nap.

Törpilla pillantása a létrára, hogy többet lásson. Az ő ajka nagyrészt autóbuszok állomásain csókra éhes. A cipők tipegésénél a tánctéren jobban kedveli, ha utcán a járdákat róhatja.

Szűk csípőjével csak beszél, én innen a magasból megnézem a haját. Megcsuklik a járat, a szerelem köhögteti a motorját. Félénken pislákoló szenvedlély csattintja egymáshoz az ajkakat, ez a tündérmese még pár hétig betölti a virágzása pályáját. Az ifjúság lehelete sétál megállóknál.

A semmiből kerül utamba, mint derült égben a zápor. Van, hogy az eső mellett ázom inkább és terel a nap pillére. Befejeli a napom a szív dobogását, ha indul a szenvedély motorja.

Szoknyát nézi a pánt, a napon nyitja ingemet frissesség domborulásán a bebódult szél. Bebolondított érintés gyűri hajban világosra a barnát, amikor borul a mackó vállán.