MotoszkaDaniel blogja

Ajánlat
MotoszkaDaniel•  2020. november 21. 18:16

Rabló a nyílt vizeken 4.

A kajüt foglya vagy egy mély pincében s nincs az a holdfény, ami megvilágítana ott lent? Ne feledd, hogy a kalózeskü véd téged! Te civilként szenveded a bilincsek nyúzását. Amibe a tolvajlány belevetett, egy másik világ.

 

A hajó elkóborol, de a lélek illata emeli személyed s az illatfelhő indítja a szívverésed. A hegedűszó koldusok húrján penget s lehet, fut ki e szép gőzös az öbölből? Konganak a harangok? Mindössze a habok sírja szól ajkadhoz, hallgasd meg könyörgő gyöngyén a kiraboltak sóhaját.

 

A hullámok tajtékba gyűlnek s a kapzsiságtól a fellobbanó szellő szeme megremeg. A Te életed felett kilobbanó zászlók döntenek. Kardok csattanó zörgése s meg kell értened, számukra ez az út vezet végig az életen! Az érzelmeid a lobogón emelkednek és három hónap után ismét partot kell érjetek. Nekik töltény kell a fegyvereikbe s szablyáikat meg kell élezze másik penge!

 

Az áramlat kivontatja a testet, az ágyúk töltenek! Viktória a neved duplavével s mutasd fel medálodat a mellkasod felett. A tolvajok között úszik a becsület, de hallgasd meg a kapitánytól érkező feleletet! Beszéld meg a holddal, a kincs helye hol vesztegel.

 

Nem megfelelő a medál, mint csere? Csókkal öleld át a kalózok vezető helyettesét, ez az árvízi hajósok módszere. A gyöngy mindig feketén kóborol, örök időkig a vizeken, de szabadságodat megválthatod, ha koldusként vagy féltolvajként is kalózvér folyik az ereidben!

MotoszkaDaniel•  2020. november 18. 22:12

A tél dalol

Ünnep lova a fák alatt, a hófúvás nem fél. Gyertya vár a fenyőnél, jön már a sötét. Díszek tánca a kezemnél, a masni nem kímél. Lapát lett most ócskavas, szomszéd lép elém. Havas járda csúszik most, a jég van itt s nem dér!

 

Az olvadás lép el, síkos ez az út a lábamnál. Dagad a hold és világít, hogy gyorsabb legyek ma! Selyem rajtam a kesztyűm, és jól melegít. Elvakít az égen a szürke s kényszerít térdre, de nem ver!

 

Naggyá váltam a kezedtől, ami gyűlölet ki nem olt. Messze másztam a hegyektől, a síkság ágyban volt. Pénzzel bántam, hisz szerettél, ajándékod bontsd! Hó előtt néz a kamra, kopog a karácsony!

 

Lelkem ugrik már, melegít a kandalló fája. Rőzse ropog nekünk most, a csengő mosolyog! Nézzük hát a fát, velünk járja gyulladó lángját. Te vagy itt és mellettem, az égő szeretetben. Rád nézek.

MotoszkaDaniel•  2020. november 8. 18:19

Vasmadarak az égen 4.

Nyugdíjba vonultam és rám hajlik a beőszült fák mosolya. A szél hívja őket változatos csárdásra. Könyvem felett kalandozik a könyvjelző, megint haladtam majdnem úgy száz sort. Helen szereti ezt olvasni, amikor a fejére újabb munka már nem nő.

Mindjárt egy évtizede, hogy igazgatja e támaszpontot.

A munkáltatói az egeket meszelő hegyekből, koptatják a belvárost. Újabb iskolát alapítottak, de így legalább szabad a döntésjog a keze alatt.

Pár visszajelzés érkezik is a madaraink ’csapásaitól’: jobb a közérzetük, amióta a feleségem, felettük, más módozatot gyakorol.

 

Uffergh, előléptetésben részesült s ifjabbik Wright – ként, ő van az oktatókat választó bizottság élén. Csoportvezető és gépek műszaki állapota felett ül vagy éppen utána piruettezik is velük.

Inkább kedvelte a tanítói légkört, ennél most több módja nyílik ismerkedni a gépekkel.

 

Felnézek elmélkedésemből az olvasmány során s jut el egy piruett a fülembe.

Tanulók érkeztek! Szelik is ám a levegőt rendesen!

A kezem ügyében lévő szellemi táplálék az asszonylámpa címet viseli. Belébököm újra a könyvjelzőt aludni, port kell törölni.

 

Minden reggel, délben és este, dübörögnek bennem a színes évtizedek. Mintha most is egy gép ülését foglalná el a személyem! Aki pilóta terveket dédelget, akként is hozzák el számára az évek a csendet.

MotoszkaDaniel•  2020. november 7. 21:32

Majdnem Egyedül a Sötétben 5.

Testvérem, a napvilágra ki tudtad tenni a térded? Repülői engedélyedre én nem teszem rá a kezem. Lovag erejét szívja homokban a fekete sötét paca s az reméljük: Nem a nap lelkén szárad! Megszúrták a járat szívét, gyomra alatt terjed az émelygés?

 

Barlang nyugalmát zavarja fel a fertőzés, holtak szellemét szabadidős székre tereli az arctalan fény. Üreges koponya pálcája nézi az óráját, mikor távozzon a sötétedés? Az alagutak alszanak, ott mélyen? Mintha úgy látnám, semmi nem zavarja pihenésüket. Egy eltévedt szem ébred fel s készülődik vissza, alvására, párnája cseppjén.

 

Az odu anyja, a vezető őr. Előtte az óra kéken izzó ébresztője s hangolódik, a jóval későbbi kelésre.

 

Naplemente örvénye torpedóz meg egy épületet, melynek leboruló fénye francia színekben lengedez. A pecsét lenyomata nyelvet nyújt és jókedvhez egy szemet behuny.

 

A boltív megterítette a ciklámen asztalt s zöld borulásában vonultatja fel előttem kavalkádját. Álomba merít, mind a két: gyönyörű gyertya. Akkor is, ha az egyiknek már alig van alja. Fehér kereszt a boltozaton, gyalogol körbe a forgásába.

 

Tüzes nyíl nem kíméli az erkélyemet, jómagam a készülő vihart kettő emelettel lejjebbről kémlelem. Remélem a vesszők épek s nem sérültek, a szélen ugyanis vért felfedezni vélek, mely e hüvelyen szeli lefelé a lépcsőket. 

 

Sivatag szeme dörzsöli a szemedet véresre, Te innen a fényre még nem érsz fel! Életed gyújtod egy szál szeglet világáért? Inkább ne tetted volna, melletted valaki ezt halálra sínylette. Valamikor e kalandort a szabadulás vágya éltethette.

 

Egyik lábad az estében, másik a mélyben? Ez könnyen meglehet, mert amerre most társad a félelmed: gyakori vendégek a denevérek! A fészer ajtaja berobbanhat, téged viszont újra az átfogó éj ölel.

 

Világra éhezel? Megérkezett! Pestis pecsétjével a kezedre. A kézmosással igyekezz, mert bal középső ujjadra hernyó telepedett! Az előtted lévő harcos útján csak egy vérömleny, amit talál a szemed. Omlanak a falak, és mindenütt: hullanak a törmelékek.

 

A homály veled ül le a szürkületben s odaráncigál a pár fokos, halvány lépcsőzetre. Ez is addig látszik, míg a gyufa szála égni tud a kezedben! Elfogyott alóla a síned? Pótold a szálat, különben meglephetnek vagy orra esel! Tetszik a sötét romantika? Gyönyörködj kicsit benne, mert utána nincs, amit nézegess. Elfogyhat a gyufád, mind az összes!

MotoszkaDaniel•  2020. november 7. 13:10

Kialudt hidak partján 2.

Eltávolodó hajó rövid kürtje morajlik a leszálló estébe. Fakuló kéz keresi a rózsa fehér illatát. Elúszik a cölöpök alatt s a szél testvére félholtan üvölti a kottát. A folyó feléledt cseppjei rázzák kezeiket. Az ázott gerendák sikolya kelti a hold udvarát? Az eső az omladozó házakra megered, az ereszek alatt száraz beugró után szemez.

 

Az est altatója száll az utcában, kiterül a kövezetre fejtámlája. A hídon, nedves uszadékról a fadarab: kutya gyaloglását látja.

 

Kancsal kilincset nyom le a kezem. Az ajka néma, tekintete beszédes. A szájpadlása üresen várakozik a tükörben, a leheletem furcsán sistereg.

 

(A kilencvenes évek lapozgatós játékkönyve, a TOLVAJOK VÁROSA előtt tisztelgek.)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom