MotoszkaDaniel blogja
AjánlatIdőhurok 2.
A világ leégett, de az értelem nem. Kik vannak a terepen? Anyák a gyerekeikkel és a megélhetésért küzdő férjek.
Jártunk már itt valaha? Igen, csak akkor nem jégbe volt ágyazva e fényűző kastély s nem jelezte valaki a nyomait karommal. A fáklyákat megbilincselték, de gyertya az van. Az árnyékok is láncon vergődnek, nekik ad enni a kilincsekre faragott farkas és kutya.
Mi ez a kellemes illat? Hercegnő és kalap alatt dísztalárban? Leengedett ingujjban kesztyűje tolja előre a levegőt, ott áll az ajtóban. Ha nem észlel semmilyen turpisságot, akkor bakancsot és bundákat fel: Le lehet ülni az asztalhoz.
Eleredt a hó? Tombol a jégvihar odakint? Nem. Nem tudni még, meddig kell elviselni a jégkorszakot.
Henry Polter és a Titkok Kamrája 3.
Éhes felhő falatozik bárányaival a tornyokban, amikor feltűnik egy terelő. Azt a felleg nem érti, hogy ez csak délibáb. Éteknek viszont megteszi és odasunnyog táplálkozni.
A bujkáló pince a közelmúltban épített nagy padló alatt van, de oda honnan vezet lejárat? (Függőhíd, részeg lépcső vagy valamilyen lakat.) Falatozva csámcsog egy szakadozott ruhájú pap? (Olyan, mint az apám zöldre festve.) Feligyel ránk, az étkezéséből felnézve s miután a lánybarátukat fentről lefelé megnézte: meggyújtott fáklyával int. (Ezt az urat lehet, hogy követni kellene?)
Idős, szép kalapú néni szobra, vastag sziklafal előtt. Sziszegő hadoválás tiszteli meg a levegőt. Pálcákon mind a hármunknak a keze belső zsebben. Ez amint látjuk, szükségtelen. Ajtó nyílik lefelé. Kosz lépdel az egyenetlen terepen s járatra lelünk: ez egy vedlett kígyó bőre! Minket a az utána lévő rács érdekel. Az egy járatban folytatódik. A kígyó valamerre ólálkodik. Bízom benne, hogy nem hallja a lépteink. Szép ez a nagy, korsó sör alakú erőd. Azért csak óvatosan, magabiztosan és csendben s nem röhög!
Henry Polter és a bölcsek köve 3.
Tornyok súgnak nekem, amikor aludnék. A szemüvegem nélkül a tollamig se látok, hát tintába mártom. Húsvét-szigetek arc alakú kémény füstöl, szimatolja a levegőt s fűti a folyosókat és szobákat. A légy szárnya sem fázik, olyan jól ontja a meleget. Az igazgató tapsra sötétbe borít mindent, kezdődik az éj.
Pálcával settenkedem a tündéri boszorkánnyal, aki ugyan sárvérű. Az ő csinos pofijával kell beérnem, mivel hálótársamat elrabolta hadszíntérre a sakk.
Elveszett pergament hajt az igyekezet. A legsötétebb szárnyba osonunk. Muslinca lépdel, amit egy manó kerget. Házilag készített botjával hesseget. AZ irat valahol elrejtve, a helyenként felsöpört úton, megrakott szekér közeledik. A portás a dús szakállában álmosodik.
Őrszem a legfelső toronyban. Rossz helyen koslat, ott nincsen senki. Pontosabban, nagyon is lakott, csak mind alszik.
Tágas, rövid folyosón mutatja magát halvány jegyzet. Ez egy régi könyvből kitépett lap. Semmit se értek belőle, azért próbálkozik velem együtt a meggyújtott gyufa.
Ideje elkönyökölni a korláton és hajózni a felvonón. Szobánkba megérkezve kérdések cikáznak válaszokhoz, a megfejtés izgalmat lehel. A bölcsek kövét rejti a rejtvény. Ezzel ez megoldva. Az a bátor varázsló lel rá, aki azt kutatja, de nincsen vele célja!
A jegyzet alvásunk alatt világít, a nap felkelte előtt kialszik. Merre lehet a könyv, ahonnan ez hiányzik? Ezen gondolkozom hajnalban ébredve valamikor hétkor, a szorgalmasan tündökölő hold az ablakra már nem szikrázik.
Henry Polter és a bölcsek köve 2.
Testvérem hív a tükörből, a szüleimet benne: érzem! Tanyán égetnek csetrest, hajlongó fű a füstben. Ez az erdő széle. Szép kalapjában, egykor élt nagynénimet látom még a felhők kezében.
Zúzmarás tél balról, édesanyám mosolyát húzza egy fa. Édesapám mögött lóg, tiszteletben csillogó kalapja. A bátyám szólni kíván hozzám? Nyílik a szemhéja s beszédre az ajka. Jó pár percre itt, elmerengeni a családi múltban.
Nagynéném szegélye elegáns pruszlikján elvisz a régi századokba. Fuvallat érinti a végére a vállam, finom az illat. Magam mellé nézve, ez a húgom mosolygós arca! Róla nem is tudtam. Ő merre él és hogyan?
Zárja járatát a tükör éle, ide még visszatérek. Nekik most menniük kell, a finom kéz is a vállamról tovaszáll a füstbe: beszélgetünk majd ismét legközelebb. A húgom fel kell kutassam idővel. Biztosan itt él valahol, a dúsan benőtt szűk völgyben. A levelek hamarosan a ház mellett elégnek. Megyek tanulni s pihenni a körletembe. Reggel iskola és a felelés ma lement. De lehet, hogy új anyagot veszünk: Galagonya tanárnővel.
Henry Polter és a bölcsek köve
Bagoly képében szárnyal a galamb, segíti útját a fehéren tündökölő felhő hüvelykujja. Hogyan kerül hozzám ez a kendő? Sír? Az iskolát őrző oroszlán ezüstre színezi s máris rikító kékben díszíti a nyakam.
Van, hogy a vadőr kijár pecálni. Ritkán, és akad a horgára zsákmány. A kastély körüli tónál az emlékekben merengve meg szoktam álni. Regéket s sokat hallok a szüleimről, kiket még gyerekkoromban ragadott el az ármány.
Pár óra s pöfög a vonat, két barátommal könyvek felett és mellett elmélkedünk. Megjártuk a titkos torony falait, onnan szokott érkezni a minket szállító vasparipa. Sokat gondolkodtam már azon s megcsap a gondolat, a bölcs barátom rám vár, hogy másszak rá csókkal?
Zizzen a galagonya bokorja közel az éj elejéhez. Tanárnő mondja, fáradjak vissza a körletembe. Dehát az előbb egy szép, fekete macska heverészett itt. Megindulok a fűben és köveken, mert tényleg későre jár. A hajnal vékonyka fénye gyalogol fel a vár kimérten megmunkált szikláira.