MotoszkaDaniel blogja

Az ablak visszatért, hogy kérdőre vonjon. Kordon jön a homlokomért. Sötét, de nem fenyegető számomra. Olyan, akár egy duzzogó szobor.

Becsülöm őfensége kitartását, hogy ismét oldalra szegett fejjel a délelőtt előtt emeli a kalapját. Van, hogy a függönnyel vív párbajt, amikor ez utóbbi még nem is reggelizett.

Havas bent a lelkem tán, a csúcs mutatja a fát! Téli sí a fényes zöldje, hó tapossa a szánt. A pehely lépked, koppan az ajtó most. A szeretet megjött, a virgács elköltözött, ma éjre. Hogyha pirosan égve, ünnepelve jössz, ez a csengő!

Hó lepi a bakancsát, sok éve ennek már. Az éjnek elnémulása ez, ha kapja jelét a sereg. Csillag szór és trombita égbe szól: Názáretből jöttem, kosárba hull a sok dió fénye. Ha itt maradnék: Lobog a tűz értem, ugye?

Talán reszket, de itt nem. Még nem megy az ő lelke. Könyved tartsad csúcsra fel, a pihe ír neked! Égő betűk, tűlevelű fenyők, a csillag nem szór most: gyújtsad hát újra!

Pengeti, a bizsergés a szemem. Poros a ház. Szarvas libben a levegőben, előttem. És gyúl karácsony éje! Megöntöz, ünnepen felköszönt. A fehérlő kék virgács, a villanó fát mássza, ha égsz!

Bújik a tél, veled van a szép. Még a csomagot bontsad ki! Olyan fenyő, melyben éles a tű. A tekintetben tündököl.

Fogy a gyertya, kanóca még serken. Dörzsöld mellé lelkedet, mely mássza a fenyőd törzsét. Hogy melegedni ide betérj! Odapuszil, pár szeretetnyi mézes bödönt. Vedd elő a kekszet, és örömödben ugorj, mert felég!

Pattan a tűz, fogyóban a fa. Itt van a Jézuska. Felcsap a szárny, és jön az angyal. Jő a jó nap az estétől!

Fehéren tündököl 

és égbolton mássza lépcsőről lépcsőre a fokot a tetőpont.

Az izzás a lesen a legmagasabb fokára hágott. 

Én értem, hogy mit mond. 

A madáretető kendőt kap maga köré.

Gyülekező felhők mozgolódása egy puska célkeresztje mögött.

Kattanás viszi jelzését a tükör éber alvásán,

azért e fellegben nehéz a célzás!

A patak horgol s a tejföl jelenti a tónak, 

pontoz a kisülés ütközése.

A felszín felsistereg

s az állóvíz jelenti a ködöt a szú koptatta vadászles szürke havának.

Az inas kádjába ereszkedik, melyből a gőz komótosan felkúszik. A társa tükör előtt ül és cseléd által borotválkozik.

Bíbor gyertya bamba lángja játszik a kártyán, tajtékja priccsen fekszik ágyba. Zöld gőz sétál a hajó falain, beszippant némi szeszt az induló tat pipája. Az eget kajlára vágja a kardok türkiz csapása.

Melegednek az ivók és malátás a levegő, a kalózok szíve vízben szárad be mohón. Szomjas veséjük  rumot keres reménykedőn.