Övegh Zoltán

A mosott kezeim nem koszosak, hanem takarosak. A dolgozóim nem dekoltázsosak, hanem dolgosak. Péter s a kollégái a rollerre ülnek, ribizliért lépnének és a villamosnál bekékülnek. Hölgyek szemeinek folyamában úszom a gőzölgő teám ölében ülve.

Vala időszak, amikor döngették a sztyeppéken egymást a hajszák gepárdokkal. A házak, esőponyvák osztoznak a dekoltázzsal a sátor bánatában. A mindig derűs asszonynál reggeliért ropog a szomorúságban a tűz, amikor kolomp kopog és ki robog hozzá? Gepárdbőrben s ilyen mintás, hátraszegett kalapban megy telket nyitni Ágnes idomár.

A fiatalúr sebességbajnokokkal a platóján kér bebocsájtást a birtokra, ugorjanak is ki a szabadba e másik ketrecbe kalitkájukból. Ági feltolja vissza a kalapját és örömárnyék rohan a dekoltázsra, halászlé a reggeli s az úr sült hallal cserébe meglepi. Jurtát vagy házat biztosítani neki, hiszen e szavannát újra ragadozó üvöltés belepheti.

Rotyog az a kávé? Messze az ebéd, e csodás vadak pedig ugrálnak e nagy s méretes meg szabad karámban. A kisasszony pakol ki mindent és készítik ketten a nap során e vadászok éji hajlékát, miközben előttük jól fogy a halászleves tányér. A hajlék a férfinak előáll, arrébb van még a vidámság zsebében az alkonyat.

https://ng.24.hu/termeszet/2022/09/20/gepardok-erkeztek-indiaba/?fbclid=IwAR1tZGx1GaxKecE1df1FWMjDlrm7RS37jIGOENLf8y5hqRhnvywrJsBRrRo

Előfordul olyan, hogy helyenként az ember nincs elgondolkodva és csak néz. Mi tárul a szeme elé a kék köpenyű kristálycukor zacskóján kívül? Egy kedvenc, amely pihen vagy éppen napozik. A fekete meg néhol fehéres bundájában.

De nem mozdul! Nemrégen láttam a zöld szemeiben és rossz előjel, hogy garázdálkodnak rajta a legyek. Nem látom az arcát, ez nekem nem tetszik s a végtagjai is égnek állnak. A gyaloglásban közelebb lépek cukraimmal, biccenti felém a fejét.

A villám belevág a ketyegőmbe, akkor mehetek haza. A szikla visszagördül a szívembe a lelkemről. A tudatom is befrissít szürkülésből fényre. Dús a bundája e kedvencnek s menjen csak egerészni, rám ne hozza mindössze a frászt. Visszanézek, nem zavartam annyira az alvását.

Ugyanúgy fekszik. Lehet, ez a cica szunya. Csak elém eddig nem került ilyen lustulás semmilyen másodperce. Érdekes, hogy erre mindig többet látni cicából. Bevásárlóközpont előtt azonban eleddig nem tapasztaltam.

Falun át élmény utazni egy másikba, pláne a délután óráiban. Bekéredzkedem egyetemista mellé, írószerrel meg mozgó aggyal matekjelek felett mormol és igyekvően igyekszik birkózni a számokkal s szövegekkel. Bő, szabad illetve kék mellényben araszol hozzá egy illat. Könyököl a karfára a lebomló hajjal, kérdő szemekkel.

Közgazdászok mellé kerültem? Azok között ülök? Vagy matematika tanárok jelöltjei ők ketten? De mások is könyveket meg lapokat bújnak és a számológépet bütykölik.

Elszédülök a laptól, eredményes volt a segítség nyújtása? Nem töri a levegőt szó vagy kérdés hangja. A fiút bő ingben sem gyötri az ész munkája, haladhat a munkában a rácsokon tovább. A közelgő mellény a képletek mellett mást is ítél s azt bizony nem arcra.

Nem ment még el a kellemes szimat. A pánt árnyéka mosolyog az ülésre, eddig támaszkodás volt csak. A fiókok az érméktől csörögnek, a papírtól meg úsznak. Nyílnak a szemek és lassan távozik a túlra.

A dekoltázs még tanulás közben is nézelődik. A kerekek nem bámészkodnak, mert el is kell indulni. A finom parfümhöz másik hallgató érkezik nehéz jelek megfejtéséhez tanakodni. Neki nem jár csók, mert a számára másé ízlik.

A kicsivel van és óvja lépteit. Szíve ügye a törődés. Enni meg inni ad a porontynak, miután szíve alatt hónapokig hordozza. Esténként az ágynál mehet a mesélés? Fogni kell még a kezét e korban.