Övegh Zoltán

Az évvel beszél szuszogva a levegő. A köd a leheletével vígasztalja és a pehelyből a hóhoz lenyúlva sapkát gyúr neki. A felhő szól még pár szót s rázza magát, hogy minél szebb legyen az a sapka. Kérdezi az esztendő, hogy az emberek boldogok? Az ég felhangosítja és füléhez emeli a trombita zaját. Halászlé rotyogását is hallani, no meg változatos ízekben pendülő pezsgő csörrenését. Összeölelkező poharak énekelnek és a bor szöveget ütemez hozzá. Mi lészen ez a cuppanás? Mondják az égnek, hogy a hölgyek jó hangulatba révedtek. Az urak biztosan néhol csapják nekik a szelet, az ajkak meg néhol ütköznek. Az ég ütemet kíván adni s a felhőhöz fordul, kéri a dobját. Koronás koszorúval ütheti is azt, megérkezett a tűzijáték: minden pompájában, mosolyog az őt köszöntő szemeknek. Az összeölelkező kezek összesúgnak az ujjakért (a kulcsoláshoz).

Már szólt az éj a szánnak. A hóval beszél éppen, hogy legyen már elég mennyiség fogadószőnyegként. Gyermekek kérdezik otthon, a Jézuska hogyan lát ilyen sötétben? (Fehér szeretetben úszik az utca). A kis Jézusnak van egy régi lámpása s azt megrázza indulás előtt és így adja a felhő a havat is. A megrázott felhő borítja az utcára a fehér takarót. Csilingel is a csengő, megjött a csendes éj vagy az ünnep hívó szava? Éneklésben úszik az utca. A fenyőé most a szó és szól a családhoz meg a gyerekekhez, hogy előszöris el kell énekelni a tél himnuszát. Aztán lehet melegedni és enni, na meg kint jókat hógolyózni s akár hóembert is építeni. Kérdezik a gyerekek szüleiket, mi köze a hóembernek a télhez vagy az ünnephez? Az a válasz, hogy egykor Jézus s a hóember ezt együtt kezdték és ezért kell a hóember urat minden évben újjáépíteni. Ezzel jelez Jézusnak, hogy a gyerekek már várják őt és induljon el (onnan fentről, a hegyekből).

Amikor a hózás köszönti az ünnepet, a szállingózás hullajt pelyhet a meghittségnek. Ha megfelelően finoman hullik, pelyhedzik még hozzá a szeretet. Mit szól hozzá az öltözködő fenyő? Megkérdezi ezért a csúcsot, mely fogadja a hó gombócot. Bent a fa alatt az illat üdvözli a téli napforduló elmúltát és öltözködik az ünnephez, hisz a gyerekekről is szól ez. A szülők a csúcs felhelyezése után hívják őket, megnézni a fa alját.

Megkönyörül a város szíve a gerinc hátán, ha valahol a haldoklás halódásában: hallgatásba zümmög a közösségi élet s a tücsök is alig ciripel a zenegépből. A férfi pultos már kint, a nő máris követi. A tükör előtt fésülködve készülődés és meg kívánja vizsgálni, a fekete fehérneműje vendégcsalogató - e ha megmutatja? Ez megfelelően jó lehet, alig kettő gomb maradjon begombolva.

Minden nyelv vizsgája egyforma, Viki van a megmérettetésen és elébe kerülök. Az enyém csisszre, de megvan. Most fog bemenni, mi lehet a ruhája alatt? Csak a szemem játéka, ám kiolvassa az arcomból. Mindent lehet s ha átmegy: megdugom? Annyira a szeme rabja vagyok, nem is látom az ajkát.