MotoszkaDaniel blogja

Derűsek mosolya alatt közlekedik az áramlat. Az ég szomorú, mégis vidáman tereli a felhőket. Nem engedi a napot felkelni az ágyában, az este fészek rakásába kezdett az éj a kezével.

Hol van a szél? ne a hátam mögül fújjon. Meg kell locsolnom, akik elhervadtak a télen. Szellő nyitja a kölnimet, hogy nyíló kapunál érdemes kopognom vagy jelezni a kolompon.

A lengedező aranyesők megújuló varrása öltözteti a külső kerteket. Nem csókért érkeztem a lányhoz, piros tojás az asztalon pihen. Puszit dob arcára az ajkam, miután széttártam a haját.

A virágok és zöldülő növények porban fürdenek, elkap egy fehér nép szimatos keze. Neki már repítettem frissülést a nyakára, majd a közeli mezőn rákérdezek a csókjára.

Bezárja a vonulatok serege a boltozatot, de ezek a bódító illatok... Az eső nyugdíjba megy, a fuvallatok élednek. Megcsókolt egy foszlány? Az lehet, de engem most Vele leköt a megérkezett és minket üde gyepen köszöntő kikelet.

Az ébredés leheletét muszogja a nyúl, fészkelődik a fészekben. Az április lengedező fűszálakhoz nyúl, a tojások még festésben.

A szellő támad, a táj pedig éled. A mezőre szél hozza az illatot, a gyepet elvarázsolja a távozó hideg meséje.

A tapsifüles ketrecben mocorog, számára érkező víz boldogítja bundáját. Kátyúkká koptatja az utakat a beköszöntő kikelet vándorló botja. Ahol nem rombolja út szélét, kipadarítottra festett tojásokat szimatolja.

Az ablak visszatért, hogy kérdőre vonjon. Kordon jön a homlokomért. Sötét, de nem fenyegető számomra. Olyan, akár egy duzzogó szobor.

Becsülöm őfensége kitartását, hogy ismét oldalra szegett fejjel a délelőtt előtt emeli a kalapját. Van, hogy a függönnyel vív párbajt, amikor ez utóbbi még nem is reggelizett.

Fehéren tündököl 

és égbolton mássza lépcsőről lépcsőre a fokot a tetőpont.

Az izzás a lesen a legmagasabb fokára hágott. 

Én értem, hogy mit mond. 

A madáretető kendőt kap maga köré.

Gyülekező felhők mozgolódása egy puska célkeresztje mögött.

Kattanás viszi jelzését a tükör éber alvásán,

azért e fellegben nehéz a célzás!

A patak horgol s a tejföl jelenti a tónak, 

pontoz a kisülés ütközése.

A felszín felsistereg

s az állóvíz jelenti a ködöt a szú koptatta vadászles szürke havának.

Az inas kádjába ereszkedik, melyből a gőz komótosan felkúszik. A társa tükör előtt ül és cseléd által borotválkozik.

Bíbor gyertya bamba lángja játszik a kártyán, tajtékja priccsen fekszik ágyba. Zöld gőz sétál a hajó falain, beszippant némi szeszt az induló tat pipája. Az eget kajlára vágja a kardok türkiz csapása.

Melegednek az ivók és malátás a levegő, a kalózok szíve vízben szárad be mohón. Szomjas veséjük  rumot keres reménykedőn.