Övegh Zoltán

Én meg azt hittem, hogy majd némi fölfelé való függőleges gyaloglás után megromantikáztatom magam a nővel ezen a tetőn vagy min. Bocsánat, magaslaton. A térkép szerint is megy minden lépés zaja a homokos mosoly pattogó gyúrásában, a szív sem fárad és hörpint a kedvből. Lenézek a lábra, nehogy megbotoljak ezen a maszlag szalagon.

A megkötött pórázon e csukán, amit cipőfűzőnek hívnak. Magamhoz ragadom a kötelékeket, a nőcske hol van? Betévedés az eltévedésbe és valakit rendelni kellene ide, aki lehoppázza valami kabinban a földre a testünket. Ez a régi telefon fillérrel működik e kilátóban, mi is a fireman - ek száma?

Asszonyka felcsapja a telefonkönyvet. Kicsit gyűrött, de szép lapok egy nagy könyvben s gurítani azokat a számokat. Körbe - körbe, nem érünk rá idefent. Az is idő, amíg ezek körbe görögnek és a várakozásra én hoztam söröket meg borokat?

(A túrázókat sikeresen lehozták a tűzoltók a vas megyei Ság hegy párkányáról.)

Amit a fém keménysége kovácsol össze, nem verheti szét a kő szeme. E gondolatok járnak a mi fejünkben is, midőn meg szeretnénk hódítani e szeglet fejét a szem elé táruló tájért és a hóval is számol a felszerelésünk. A kő bezár minket egy szirtre? Pedig mindenre ügyeltünk.

Az igyekezet megvan a mászás útján fönt a táj kezén, de nem vezet csapás hátrálásért a haladáshoz. Kiérünk a legelőre a szemünk számára, sokáig azonban nem élvezhetjük szabad nézésben ezt a rétet. Elterül, csak vissza miképpen jutunk ahhoz a bokorhoz? Szobalétra ide nem ér fel, valahogyan pedig le kell jutni innen.

Az asszonynál van egy rádiótelefon? Na, az nem egy rossz ötlet. Van itt vétel és lehet segítségért mondjuk a tűzoltóknak tárcsázni e kicsi fennsík szájáról? Aztat mondják nekem ide a fülembe, pár óra türelmet kérnek mindössze.

(Tűzoltók mentettek meg két túrázót Delldomolknél, miután egy negyven méter magas sziklaperemen ragadtak a Ság hegyen.)

A haj szőke, a kagyló viszont nem. Az kék és egymás mellett kettő készülék. Mind a kettőn beszél? Igen, s nem hosszúak a fürtök egyenesben.

Lehet délelőtt vagy délután, szabad a beszéd és napnyugta után is folyhat a karattyolás e fülkékben. Persze, ez utóbbi napszakban ritkán. Gondolná az emberfia, hogy azon tárcsázók bizony egy ifjú házaspár? Majdnem egy évszázadosak e fülkék s zord eső lábát is felfogja, ha éppen nincs tető a fejek felett.

Van itt zenész? Ha már van furulya. Az se baj, ha a bakancs dobbant. Ki tud jó nótákat? Nem gond, ha az ajkakról nem magyarul hangzik fel. Én itt maradok hátul a fahangommal, ugye nem akad probléma? S azzal rontok fel.

Erősítem az éneket, csak beleszövegelek. Jobb, ha dumálok meg regélek. Hullámzó ritmusban a szövegre helyenként rásegítek. Bírják a lányok tüdővel?

Mindjárt megállunk pezsgőre meg szörpre, eléggé felvertük már úgyis a környéket. A hold is reklamál, hogy a függőágyában nem tud aludni. A csillagokat nem verjük le az égről, álljon meg a menet! Meghallott már minket minden kapualj és felhajtottunk álmából valamennyi macskát meg kutyát.

Itt semmi sem volt szép egykor, de az lehet egyszer. Hurutra felköhögő kövek és sikító járat bejáratához zuhanó farkas kapálózása áztatja a bélyegét vágott termekhez, a lényegi ismeretlen mélység tartja szóval az alagutakat. Állati szem nem látott e tündérvíz tükörjén túl élő mozgást, más nyom pedig nem nyomja a kezek kíváncsi tapogását a sötétben. Mi csörren meg a szikla hátában?