MotoszkaDaniel blogja

Egy gőzös megunja, hogy nem lát a tengeren. Inkább úszkál lángok nyelvén. Rápislogok, merre van kikötve a pacim a mólóra, aztán elfekszem a vihar előtt.

Néhány rozsda lóg a hajóm oldaláról kéken, éppen zavar is minket pár felhő. A borongósok összevesznek a bárányokkal, én meg fellapozom az újságomat. Van előttem egy teljes doboz cigaretta öngyújtó nélkül, de gyufa az van! Engem jobban érdekel a címlap.

Az ég ménesei összeállnak, büntetőcédulát szórnak egy fólia sátrára. Én unottan bal lábamra teszem a jobbat az ablak felett, hadd ázzon a házam padlózata. Sokáig nem bosszant engem, néma pipámból felnézek, és szakadozó felhőzet.

Nyugatról újabb feketeség közeleg. Megrántom a gyeplőt, másik mólóhoz kikötöm az eszközöm. Meg szeretne ütni a ménkű, a vasmacskám a karmaival üdvözli. Lezúdulnak dörgéssel, az eső könnyei! Ideje a párnámra lefeküdni és hunyni. Elcsendesült ez a gyönyörű és sokoldalú putri.

Arra ébredek, hogy ringatózom. Kiáradt a tó, hát kihajózom! A matróz elengedi kötelet, megnézem azért e szegény, elárasztott szárazföldet. Ő elmegy asszonyáért, éppen én is elmehetnék a sajátomért. A kabinokból a fedélzetre érve, szivárványra érünk ki, a völgyben elfeküdve.

Megfáradt testemben, de ép elmémmel a papírok felett körmölve, ülök az irodában székemen. Mellettem a szomszédban Helen székel. Most éppen nem ebédel, ifjakat kérdez.

Pilótajelöltek fordulnak meg nálam, a héten mind a feleségemnél kötnek ki és van, hogy délben.

A ficsúr vagy asszonyka az ajtómat kopogtatja és puffját elfoglalja vagy hátát támasztja, a jegyzet lapozza magát nekem a megfelelő oldalra. A véleményt firkantom le vonalakra, amik a tőlem balra lévő helyiség asztalán landolnak. A tollam illetve ceruzám azt írja, amit a fiatalok mondanak, ez alapján választja ki Helen Wright a repülésre esélyeseket. Annyira fantasztikus nekem, hogy visszahívásra, megint embereken segíthetek s utolsó ősz hajszálammal is, értük tevékenykedhetek.

 

Helen apja, Thomas tért haza, külföldi útjáról. Besegített másoknak. Most leveszi a terhet nagyobbik lánya válláról. Uffergh Wright a felvételt nyertekkel madarakba ül be. Új telepre költöztek az izgalmak, ez pedig a légörvény Círus tartomány pereme felett. Kettős légzsák nehezíti a manővereket.

Ott havazik a dombon hátul, hullnak kezembe a hópelyhek. Ez a láng az, ami melegít engem. A gyulladt rőzse idebent.

 

Udvaron hideg a kút, húzom már fel. A jég a reggelig mászik bércet. Sapkában a fejem és ad meleget, a zúzmarának más lesz a reggel.

 

Jó az alvás az ágy párnáján, az orromnak csak a hegye nem viszket. Mennem kell, mert a tea kifuthat és ízesi a mézem.

 

Kezem melegít, mosolyra derít. A pirkadat boldog arcomra lép. Fehér minden lépte, midőn siet. A hóviharnak ez a környéke.

 

Illatfelhő kopogtat, be is öltözöm a blúzomba. Úgy szeretem, ha ébreszt a kávé. Festi a rúzsomat.

 

Nem robban a hó. Rajta, szánkó! Hajló ágakra száll a hóbagoly. Elhallgat a szél és messze a vész. A fákról a pihe esik és mész!

 

Rántsd a gyeplőt, őrizd a hőt! A sálad adja torkodnak az erőt! Fésült a haj és te csinos vagy, újra a házad előtt vagy!

Testvérem, a napvilágra ki tudtad tenni a térded? Repülői engedélyedre én nem teszem rá a kezem. Lovag erejét szívja homokban a fekete sötét paca s az reméljük: Nem a nap lelkén szárad! Megszúrták a járat szívét, gyomra alatt terjed az émelygés?

 

Barlang nyugalmát zavarja fel a fertőzés, holtak szellemét szabadidős székre tereli az arctalan fény. Üreges koponya pálcája nézi az óráját, mikor távozzon a sötétedés? Az alagutak alszanak, ott mélyen? Mintha úgy látnám, semmi nem zavarja pihenésüket. Egy eltévedt szem ébred fel s készülődik vissza, alvására, párnája cseppjén.

 

Az odu anyja, a vezető őr. Előtte az óra kéken izzó ébresztője s hangolódik, a jóval későbbi kelésre.

 

Naplemente örvénye torpedóz meg egy épületet, melynek leboruló fénye francia színekben lengedez. A pecsét lenyomata nyelvet nyújt és jókedvhez egy szemet behuny.

 

A boltív megterítette a ciklámen asztalt s zöld borulásában vonultatja fel előttem kavalkádját. Álomba merít, mind a két: gyönyörű gyertya. Akkor is, ha az egyiknek már alig van alja. Fehér kereszt a boltozaton, gyalogol körbe a forgásába.

 

Tüzes nyíl nem kíméli az erkélyemet, jómagam a készülő vihart kettő emelettel lejjebbről kémlelem. Remélem a vesszők épek s nem sérültek, a szélen ugyanis vért felfedezni vélek, mely e hüvelyen szeli lefelé a lépcsőket. 

 

Sivatag szeme dörzsöli a szemedet véresre, Te innen a fényre még nem érsz fel! Életed gyújtod egy szál szeglet világáért? Inkább ne tetted volna, melletted valaki ezt halálra sínylette. Valamikor e kalandort a szabadulás vágya éltethette.

 

Egyik lábad az estében, másik a mélyben? Ez könnyen meglehet, mert amerre most társad a félelmed: gyakori vendégek a denevérek! A fészer ajtaja berobbanhat, téged viszont újra az átfogó éj ölel.

 

Világra éhezel? Megérkezett! Pestis pecsétjével a kezedre. A kézmosással igyekezz, mert bal középső ujjadra hernyó telepedett! Az előtted lévő harcos útján csak egy vérömleny, amit talál a szemed. Omlanak a falak, és mindenütt: hullanak a törmelékek.

 

A homály veled ül le a szürkületben s odaráncigál a pár fokos, halvány lépcsőzetre. Ez is addig látszik, míg a gyufa szála égni tud a kezedben! Elfogyott alóla a síned? Pótold a szálat, különben meglephetnek vagy orra esel! Tetszik a sötét romantika? Gyönyörködj kicsit benne, mert utána nincs, amit nézegess. Elfogyhat a gyufád, mind az összes!

Barna szemével az ágyhoz bilincsel,

mell domborodik a bársonyfekete blúzon. Fogai izzanak fehéren.

A szobában még nem fekszem, de szavai igéznek.

A hold nem jut be e résen, a fuvallat felszisszen s eloltja a petróleum edényeket.

 

Hozzám közeledik s teste magához ölel, a heverő süppeszt a kényelembe. E vidéken ő a veszélyes kéj úrnője.

Felsője róla lelibben, a lélek kulcsa a szíve alatt. A szemem lecsukva s már a foglya lennék e szegleten. A zár kattan, az eszköz a zsebemben, én már örök álmokon hajóznék. Az Ő lován a halált szolgálná a szó útján utazó kétségbe esés.

 

Fény fürkészi magát az este forgatagába, hogy a járda lásson. Fehér szoknya gyújtó lehelete egy lámpáson. A halálra váró lelkek dideregve rágják az ablakot.

 

A halál szolgája eltolja a fény töréseit, helyébe a rettegés lép. Amíg a sírcsendes utca a köd fényében úszik, a festmény színein a perc mutatója: nem nézelődik!