Övegh Zoltán

Amikor a másnap délután vasárnapja úgy dönt, hogy: elég tüzesek a felhők, Aníla pihenés'ért a levegő'ző farmerkabátjában elfekszik, hogy a lovag'lás alatt az izomköteg öccsével tudjon értekezni (na meg a vággyal beszélni). Ideje megbontani az't a 'lényeg' folyamata alatt, ami takar valamit? Végülis megbízik a férfiban s most pedig jöhetnek az ajkai (Aníla kezelés'be veszi).

Nekem az Öcs elhozza Őt e nyári kitérésre, Én nem tudom Aníla nevét (csak egy becenevet).

Andaloghatok egyet a város szélén a természetben vele (s egy órát el is töltök e téli születésű hercegnővel).A szeme beszél a napszemüveg alatt, amíg pillanatra letolja azt. Majd mutatja a ruhája alatti kettő 'domb' tekint'etét, hogy: - 'még mindig tetszik'?

Megsimogatja magát, de Én nem érinthetem az't. Azt kérdezi illetve mondja, barátok vagyunk? Én nem szeretném Őt elveszíteni, úgyhogy igent mondok. Még mindig smárolnék vele? Merthogy szabad és nézzek a szemébe, ha érdekel.

Most elmegy Aníla a fák mögé az autóhoz egy 1/2 órára (szépen érzékien az Öcs megdugja) s ezennel e percek alatt Aníla tudja, hogy az öcs jobban tetszik neki (s egyenlőre tartósan vele kíván lefeküdni. Meg is kérdezi Őt ezen lovag'i torna legyakorlás'akor valamikor annak folytán, mit szólna egyenlőre mindegyik szombathoz? A lényeg lefoly'ta után a fiú igennel felel).

Na, most valamikor az ajtó nyílásának megtörténte után jön Aníla. És hogy menjek, üljek be bátran hátra a barátkozásért. (Hogyan tudták ilyen gyorsan széppé igazítani a pokrócot? Látszik a munka s itt megdugtak valakit. Meg se merem kérdezni, hogy kit). A szemem kérdez csak, de az mehet immáron (akár mélyen is helyenként) az ajakra dolgozni. Jó, nem erőltetem. De érzem, hogy Anílát is érdekli időnként a mély'en. Van, hogy 'arra' kezdeményez s többször is.

Érkezik egy koma, aki Nő és megnézni Őt a szőke fürtjében. A szemüvege koppant a szemnek, a férfi a szemét nézze. S ne azt, hogy mi van ott lejjebb. Vajon be lehet Őt cserkészni 'lejjebb'?

Nem úgy néz ki e leányzó, mintha könnyen kapható lenne. Most vizsgáltam le csókra egy havert, kinek pulóverben megigézett a teste. Na, itt nehezebb dolg'om lesz. Csábítóan siheder fürtök ezek, pedig mind (az utolsó szálig egyenes).

Irány be a sátorba és Ő van ott. Állítja, az egyik tüzes szekérben (ott a töltésen) megtörtént egy légyott. Azt nem köti az éhes torkom nézelődő elméjének az orrára, hogy kivel volt(an) az. Érjem be az öltözékének beszédével s a szemem kerülgeti az egereket, mikor megnyitja azt a vágy hangárának.A nyelv'et is lehet gazdagítani ismeretekkel, ám a tekintet azt postázza szemembe: az ajkak induljanak a munkaterületre (és finoman). Igaza van; e hölgy sose mondta azt, hogy kiköthetek az ágyon vele (s eddig ezt se lehetett). Merülök vele kicsit tengeralattjáró'ba, azonban nem sokáig téve azt (nehogy elriasszam). Az ajkak ölelésében maradnak az áramlat édesen karosan pajkos csapásai (Poszeidón tengerén).

A kettő között rám nézve a sziklák közti domborulat'ot megnyitja a torkolat'ig. (Azt bakker mindenit, mintha nyelné el a mélység haragja a megzavarodott levegőt. Akár a huzat zsákja) Lehúzza köldökig? Rendben, adok még neki a vágy szeretetéből. Húnap megy haza, ahogy hallottam. (Most kicsit magára hagynám a csókok köszönés'e után hál'va?)

/Azt hiszem, mehetek vissza a haverhoz rögbizni s ott asztaliteniszezni az ajkakkal. Ugyanis jön egy izomtag. (Őt hívta a sátrába?) Az megdolgozza, aztán elhajtanak (a vágy vonatján). /

Azt beszéli nekem (főzés vége felé tartva) szeme alatt az ajka, megajándékozna egy gyermekkel. Felvillan az agyam rezdülése, mert: Ő a barnásvörösében e hajban ravasz, Én meg az ész dolgozásában kiszámíthatóan a türelmességben; ritka rafinált vagyok szerinte. Étkezés után az ágy felé hív a szeme s vedlik az öltözéke. Az't is vegyem le róla és akkor fel az ágyra, miután az ajtó bezárva.

Nem létezik csoda, azt mondatja Velem az íratlan könyv. A felhő mégis széthúzza az ajkát, hogy kilátásért levegőt kapjon. Akkor most nézzek a nap szemébe? A kecsegtető mély barátság vágyának szemüvegén át szabad és az besötétül a nyár hívó szavára. A gondolata csókol, engem a haja illata érdekel. Egy; mesének sincs ilyen varázsa, pedig hiszek a mesékben. A felhős foszlány arra kér, nézzem meg a dekoltázsát (és megteszem) itt lent s miképpen folytatódik a mese? Nézzek az Ő szemébe, nem is szeretnék mást. Az agyam behunyja a szemét, hogy a gondolataim révén az érzéseim lássanak s ez csak egy karolás. Az ajkam őszinte és azt mondja, hogy barátkozzunk. Az ölelésére éhes a karom. A szemeit láthatom, ugye? Rám néz, beszél a szeme és ez a hang szerelmes az Ő ajkában. A gomolygás beszél a hangjából s nem csókra éhes az ajkam, csak Őt magamnál tarthassam. Ezt nem fogja megúszni a tűzben úszó vágyam. Égeti a szenvedélyem az ('Ő') orromat csábító illata. Rám néz és az ajkaimnak felelnie kell az ajkainak, hogy: miért nem? Nem kívánja elfogadni az igazságot, de: túl mély a nyúl ürege. Puszit a nyájas ajkaknak, de: határozottat! Megnyílik a nagykapu: ám most hogyan tovább? Én itt nem tudok győzni, de vesztese sincs ennek a délutánnak (semleges út pedig nincs). Viki rám néz, várjam meg a hold udvarának sápadt válaszát. Ránézek, honnan fogom Én azt tudni? Azt feleli a (rám néző) beszélő szeme az ajka felett (és csók előtt): tudni fogom Én azt.

Az elme elgondolkodik, hogy létezhet a másik fele? Mi a világ értelme? Mi az élet lényege? 'Ő' meg tudja mondani? Kettő társnak kell a biztató lelkierő, de 'Ő' is ott van. Akkor megosztjuk a figyelmet, tudok többfelé figyelni. A női társak hallgatják tőlem, az írásbelin mire kell figyelni (Én csak kísérő vagyok, túl a vizsgán <és még nehezebb a szóbelinél>). Ő itt most mellettem hosszú, lebomló szőke hajú. Látványos domborulat a pulóverben, de nincs dekoltázs. Engem a szeme és az arca érdekel. Gimnazista s mit is akarna tőlem egy gimnáziumba járó? Az érzés érdeklődésért hevül az elmében s ez az izzás a láva köszönése e másodperceknek tűnő percekben. Még mindig nem a mellét nézem, a beszélő szeme érdekel.