Övegh Zoltán

A hölgy megszült és éppen viszi haza a tanyára Jack bácsi Őt és kislányát a tanyára. Elmegyünk előtte duduval a (z imént született kislány) nővéréért. Telefonálok egyet, (na az egyetlen vezetékes működik a házban. Szuper!) ugyanis köd növekszik az éj hasában s őrséget igénylek. (Na, most jöhet az. Hogy) az összes ajtó kulcsra zár és reggelig a benti elfoglaltság a mérvadó.

Belehörögnek a kilátszódó fogúak az éjszakába, de legfeljebb csak a lépteik hallatszanak távolról. Amikor a kéményt ellenőrzöm, el is megyek kicsit portyára. Ogrékkal találkozom és mondják, hogy örömmel jönnek segíteni esetleg őrködni. Mondom nekik, hogy csak bentre kell strázsa. Minden biztonságosan be van zárva.

Bedörögve megdörren az ég. A nő pihent és a köntösét összevonva a karját hajtja kényelmesen egybe össze, megörül az őrségnek. Mondom neki, hogy jöhet levest enni. Meleg meg ízletes, de akár be is szállíthatom neki.

(Steve Jackson és Ian Livingstone: Dumer átka című lapozgatós játékkönyv alapján)

Fejbe vágva ébredés és fájó fej nélkül. Még az elmében sajog ragyogva az égő ház gerendáinak szédülése. Nem tudom, ki sózott e kobakra. A lényeg, hogy nem fáj. E nőnek itt mellettem azonban segítségre van szüksége. A gondolataim rímelnek, a nyelvem meg még nem tud megeredni. Mégis össze kell szednie magát a hangszálaimnak, mert e hölgy szülésre készül. Még nem jönnek a fájások, de a pocakját látni.

Összeszedni mindent, amit e tanyák környékén találni s a feltűnés nélküliségben közlekedni. Nem az, hogy nem bízom az emberekben. Csak az összes értelmeset és segítőkészet (vagy éppen még ehhez hozzácsapandó: vicceset; az elmúlt hónapokban) leölték a gazemberek. E nő is az Én kezeim által lett kimentve, a többit nem sikerült. (Igen, tudom. Azt, hogy) félig ordas vagyok, mégis segíteni kéne. Éjfél előtt mindent össze kívánok szedni, mert utána már nem vagyok önmagam.

Na, indul ez a csotrogány? Hála Istennek, nem a sárban fürödnek a gumik és nem esik az eső. Jó, a gumikat sem szútrák ki. Akkor viszont járulás be a nőért, mert legfeljebb egy óránk van szerintem és utána szülés. A gólya érkezése előtt pedig el kellene érni a várost. Mert ez egy elszigetelt és szép falu (a száraz meg elöregedett törzseivel) ahol most vagyunk.

(Steve Jackson és Ian Livingstone: Drumer átka alapján)

Ahol a szirtek drapp bazaltja mellett a tátorján zöld ajkára méltóztat mosolyogni a tó gyakran széltől világosra vasalt kékje, onnantól veszi fel kosarába felezővonalára fél szemmel tévedve az orgona daloló bája e hegyek szandálos csatján s a hűs zavarja fel a pillát a bóbiskolásból? A hullámok nézelődnek, de csak arrébb hánykolódnak a tajtékok a habokon.

Ezek azok az öblök, ahol mindig van hajó s ez egy félsziget egyik gyönyöre a kúttal. Ha itt tovább tologatja a szekeret a gyeplő, az visz már fel a Bakony birodalmába. S mi van akkor, ha mi még ennél is messzebb merészkedünk és mondjuk a Badacsonyon túlra? Öcsémhez visz nejemmel ezúttal a szekér, Ő lovakat tart. Jómagam is szerettem mindig a ménest meg nézni a kancákat illetve izgulni a zsokékért. Az igazat megvallva csak szamáron ültem eddig.

Másik ültetvényt jártunk most be, mert nekem van vagy három. Ez a testvér kapjon abból. Igazi, jó kis fehérszőlő. Mustból kevesebb toppan a kosárkába, mert az megcsappant augusztusra. Kevésbé van meleg, azonban még így is a fülledtség hatja át a dombi utakat. Olyan, mintha a vér nézne az arcainkba. Pedig ez az ágyából kikászálódott nap nézelődése a szemüvegekben meg a tükörben. Jó rőten tűzi a fürkészéseinket az amúgyis hegyi úton. Még pár perc és célba érés a legkisebb testvérhez Tihany utcáin haladva, meg lehet zabolázni a lovakat és szépek ezek a karámok.

Milyen ez a Tihany lóhátról? A pónit lehet elfelejteni, innen megtoldott kilátás beszél az emberhez. Na, mi meg málnát kapunk a feleségemmel. Mind gyümölcs mind pedig szörp formájában. Mi ez itt? Még bodza is jár? Merengünk beljebb és beljebb, csatangolva az erdő levegőt szemetelő leveleinek postázó fordulta közepette. Nem kényelmes a nyereg, de ez akkor is egy élmény. Hol vagyunk? Csak az öcsém s felesége tudja most, merre járunk. Azonkívül, hogy egy szélesre tisztáson az eddigi mező tarkította erdőség mellett. Mondja zárásként az öcs illetve mutatja meg adja, hogy ez szabálytalan. De szívesen nyújtja őket, amik is: a normálon kívül kecske meg lókolbász.

(A szőlő azóta sem törik meg a gyökerezésben 4.)

Nem értem ezt a világot, de szeretném érteni. Ő nem akar más lenni. Én meg szeretném, ha az lenne. Apám a különleges egységet vezette. Szerettem egy nőt és talán Ő is engem. Ez egy jó kis élhető közeg volt egykor, talán újra az lesz egyszer. Én ezen munkálkodom. Szeretném megérteni a bűnben ázó bűn lelkét és tisztára mosni a kínját. A helyzet nem reménytelen, de az Alpok sír. Pierre Niemans beszél s próbálom az olvasót elvezetni e völgy berkeibe, ahol isten is szeretne már betakarózni a nyugalommal és nem a magában is elfáradt bűnben hánykolódni.

Adtam esélyt a hölgynek s szórtam felé azt intelmeket, ám Ő nem az a fajta nő. Kutyagoljunk tovább és ez ugyanúgy Gallia völgye, azonban más problémával. Az óvilágot nem lehet csak úgy újraéleszteni, az alapoknak létezést kell adni. Aránylag egyenlő elképzelések rugalmas váltakozásával. Bárcsak mindenki osztaná ezeket az ésszerű nézeteket. Nem lehet karddal gondolkodást bontani, az csak ellentétet szít. Márpedig a horog keresztjét nemigen lehet más belátásra bírni.

Itt vagyok újra Judith Herault-val, ám ki ez a másik idegen nő? Siklunk fel felvonóval a hegyre és sejtelmes - szenvedélyes napnyugta van. Azt mondja nekem, hogy nem értem meg Őt. Dehogynem értem meg Őt, hogy mit tettek vele. Pont ezért ne tegye ezt magával. Jobb élete lehetne és jobb életre érdemes.Ez nem a letartóztatás kérdése. Ez a jelenség túlmegy ezen a hatáskörön. Olyasvalamit kell felkínálnom neki, ami révén felhagy ezzel az önpusztítással.A múlt bűne ezzel nem tűnik el, de jobb lehet a jövő! Azzal sem kecsegtet, hogy feleségül jön hozzám. De maradhatok és az a lényeg. Sok égbe meredő csúcs mellett a leglényegesebb.

A dolga végeztével megbilincsel s itt a jég fogságában a falhoz köt, hogy hallgassam meg. Nem mondok egyértelmű igent, de elenged. A cél, hogy más belátásra bírjam. Nem pedig a kihallgatás, térünk vissza a völgybe egy órán belül és immáron bilincs nélkül. Azt mondja Judith, a tökéletes nőt ebben az életben nem lehet megalkotni s Fanny Fereira is ezért harcolt.

Elenged és álöltözéket ölt magára, mégiscsak körözik. Gondolkodik az ajánlaton és ekkor kérdem, engem miért hagyott életben? Azt mondja azért, mert én jobb vagyok az átlagos kopóknál. Semmi esélyt nem adok rá, hogy a mi életünkben ms lesz Gallia élete. De talán gondolati szinten már megindult a változás. Én nem bízom Judith-ben. Fanny Fereira-ban bíztam, szóval visszakecmergek a gleccserek mélyére. Hát pedig ezt rosszul tettem, mert állta a szavát. Fegyver csöve is a homlokomnál, de megért. Azt mondja, kell az egészséges bizalmatlanság. Leüt, de nem eszméletlenségre és elvonuló hótaposó zaját hallom. Felállok és Ő addigra már sehol. El is intézhetett volna. Ez még nem az a fejezet, de az ellenségem ellensége a barátom.

Ide holtan ember nem érkezik, élve meg nem állnak szóba az emberrel. A lépcsőn léptek felmegy, de lefelé csosozogásban se hagyja el a fokot. Itt minden él, csak akkor miért holt a szél zúgása? Nem hallom Őt, de érzem.

Az ajtók nyikorgása bezárul és a nesz kilopózik, szembe kell néznie a léleknek a bűnös szívvel? Mert ez egy síkok között lebegő bűntelenítő tükör. Rátükrözöm a szívem vallomását. De mi van, ha nem lebbeznek fel engem? A meghallgatás során lehallgatják az elmét és a gondolatok helytelenül úsznak s bűnben.

Amíg ez nem változik a hozzáállásban más irányba, e völgyben egyensúlyozik a lebegő lelkem. Szegelik is az ajtókat az ítéletet hozó fák. Remény az van. Ugyanis e szegecsek fehérek, az pedig a béke színe illetve a megadás jele. Egyenlőre irányt vált az éj lépte velem a lélek börtönébe a valószínűleg többi sínylődő és kezelhetetlen rab közé. Még e pillanatok párat odakint integetnek ide be hozzánk a gyönyörű vidékben s szélben, a raboskodó fegyencek néznek az alvó fákra.

(Ez még ahhoz az álomhoz megy versben, ahol a tükörre nyomják a szemeimet vérbe egy életre kelt fa révén <magyarul kivégeznek s Szekszárdgyanús a környék>. Csak nem tudtam befejezni <akkor> azt a kezdeményt.)