Övegh Zoltán

Különös csalinkázás a szenvedély hánykolódása a vágyban. Az ördög kedvére játszhat, a pokolban meggyötört lelkek pedig állandó játékosok itt. A mennyország ritkán kerül ki győztesen és akkor is: porral kopogtatható a kényelmes gyönyör könnye. Ilyesféle érzelem kóborló érzése perzseli a belángolt ösztön megtört gyufaszálát miközben a pókháló szőtte lámpa megporolva magát megfújja a maláta gőzét és fejet csóválva győzelmet mutat.

Nincsen maradás, szóval pakolás s akkor mi is van most. Azt mondja a belógó fürtje, nem adtam Neki elég időt. De Én senkije nem vagyok Neki és alul is maradtam. Azt fogja be a fülem, hogy ez nem igaz. Meg még azt, hogy a megtévesztett vesztest megilleti a párbaj. Én értem, hogy Ő mit mond. Feltárná nekem, hol nyerhetek illetve micsodát? Feltárja az illata szalonját s üljünk egy kényelmesbe, vessem be a fegyverzetemet.

Ez önkéntes mérvadása a lélek vérének és fáj a vérzés egyre több cseppje. Nincsen folyékony biztosíték arra, hogy a bizalma beenged a szívébe. A szeme akár egy ravasz, kék szemű rókáé és kertelés nélkül csatára biztatóan beszélő dekoltázs ez. Egyetlen előnyöm, hogy hazai a terep. Győzköd, hogy ráér s építsem a másik mellé a saját védelmi gátamat. Az ajka el kívánja altatni bennem a kételyt, indul a menet. Nem azért foglalkozom Vele, mert megérdemli. Hajt a kíváncsiság, hogy mi lehet benne. A többit elmeséli a kobakjaink összeérése s az 'azok' felett megjelenő fagyöngy, amiképpen csillámot szór az egybekelt flörtre. Nehéz ilyenkor elengedni a másikat, amikor bizonyítani szeretne: és mennyei a nyelve.

Egy több mint megbízható komám még a nap elején köti rá az orromra: a fejsze nyele még megvan, ám jelentősen sérült. Akkor ez tényleg egy több mint kétélű mérkőzés és igyekszem a mámorban józan maradni, mivel: halmozzák egymást az ölelések az ajkak keservesen küzdő csatájában. Ha a szem könnyes az ütközetek között s rám néz, az remény? Ennél nem igazán van bennem több, simogatni szeretném Őt. Ez így is eddig volt vagy bő félóra. Éreztem Én, hogy ez felesleges. Csak akkor meg azt mondja, nem szálltam harcba a kegyeiért.

A tiszta érzésekkel az a tompa mosoly izzadásában és helyenként felfoghatatlan tudatlanságban tudvalevő, hogy senki halandó iránt nem tartozol beszámolóval a bűntudatról. A járműből kiszállva meg a verandára felérve üzenet Tőle, hogy az ajka éhes s a lelke viszont üres. Megetették a benne vaj kente vágyat, ismételten a szíve érkezik Hozzám és fogadom - e? A lépcsőkre felérve az ajtóknál vár, hogy nem is vagyok olyan szemétláda. Ő viszont azt érzi, azért csúnyán bánt Velem. Egy apró, jelzés értékű pofont lekeverek Neki, majd csókra nyitva ajkát megvezetem az elméjét. Ezzel jelezve Neki azt, miért jött ide?

Adok megint egy apró pofont, amíg elbeszélget az asztallal a tekintete. Nem jön többet ide vissza, csak ha Én is itt vagyok. Az a csók igaz volt, amit pár napja adtam neki? Mert Ő a sajátját bizonytalan magabiztosságban adta. Ja, hogy az egy sörös habban 'úszó lövés' volt? (mitől sárga lett a tompa arcom?) Kérdezi, mitévő legyen? A komája életet veszejtően csókol, Én viszont foglalkozom Vele. Nem tetszik Neki a válasz, mialatt a kávéját kézhez emeli. A szememet hiába nézi, úgyhogy az ajkamhoz 'fordul'. Az se fogja helyette ezt a helyzetet megoldani.

Adjak neki egy erőset, már megy is a pia. Egy őszinte csók feloldja a bizonytalanság átkát? Nem én őrlődöm, próbáljuk ki! A behajolás e csevely alatt megtisztelően aranyos, de Én az arcát meg a szemét szintén nézem. Azt mondja a szenvedélyes érintés után: vagy elfelejt engem vagy nem jön ide az életében és egyiket se akarja, mert: az se jó, ha kilépek az életéből. A patthelyzetet egy öleléses csókválasszal csitítom. Akkor maradjunk barátok? Azt feleli, az igazságtalan lenne. (Nem lenne egyenes Velem szemben)

Ez a hajó bármikor elúszhat, mert égett zászlók szimatát érezni a lelkem pihenni vágyó kamrájában. Azt mondja, egy érzéketlen szemétládának tartja magát. Üresfejű fruskának, mert Én egy ideje foglalkozom Vele és 'azért' alig egy pár cseppnyi folyósodrást tett. Miképpen tudná ezt jóvá tenni s a tekintetébe étkezve maga elé mered, vétkes szív ül előttem és a feloldozás a dombi beszéd lejtőkre tagolva?

A dekoltázsa ruhában 'beszél', hogy az ajka szemem a tekintetem gondolatát nyaldossa. Módos heveréssel pásztázik a kávé nyújtotta sör után a testem adta fotelba, itten maradhat ma? És módozatos szájak puszijával a szívemre nyomba őket a pillanat türelmében kívánja érkeztetni a választ. Minden lélegzete a lélek korholó fehérneműje az előttem szálló por érzékiségében.

A nő gondolata egyik hegy'ről a másikra 'mászva' viszi botjában a gondolat bölcseletét. Mondatok becsomagol't dombja e gerincen s újabb és újabb csúcs a meghódítandó 'hágóról hágóra' a dombok között, ezt burkolja körbe a férfi legelő tekintete. Helyenként a Nő arca a célba veendő, ha csúcsra kíván érni. A csúcsot mint olyant időnként szemmel kell tartani, a dekoltázs alkotta puszta; dombság rendszerét mindig. A hágó'k rendre megvezetik a szemet, hogy a férfi tekintetet a vágy ébredésében ébren tartsa. Ezt az arányt nehéz megőrizni, Rá kell figyelnem. A dombok közti hágót a gerinc lélegzéséért rendszeresen megfújja az itt születő szél, valahányszor e söntés ajtaja ott fent megnyílik.

A lélek árvize nem árad, mert annak parttalan a medre. A sodrás bizonytalan természete bármikor hullámozhat a homokra megzavart homokszemet. A beszennyezett hab felett az ég húzta apály felhő vonta dagály gályájában hűsít a szemrebbenésben enyhülést. Jó lenne már tavat látni és a nem zavart bodorát a szemmel meghinteni. A kavics odahajított teste is hiányolja az időnként létező folyó zajló arcát.

Igen, létezik a gyönyörködésben fészkelődő folyam és abban szokott pancsikolni a lélek: minden rezzenésében. A szenvedély azonban másnak csobbantott a győzelem számára (a parázslásából), csattogóan zöld füstű tábortüzet. Nem az édes ajka kell, a szeme érintésére éhes az arcomon viselt tekintet. A lelkem éhsége nem száraz, erősen melegen az unottságban reménykedő.

A rövid haj a borzolásában a nap fésűjében megfésültetik és a koros délután kormol a felhő látogató járásában dörgést. A lelkem a zivatarban reng s járuljak Őeléje. Nem úgy volt, hogy elvesztettem a csatát a dicsőséggel szemben s a megtépázott zászlóm elégetve? Még most is füstöl a rúd ruhája. Na, nyomás az ivóba és a kíváncsiság fúj füstöt az arcomra.

Itt nem várható boldog vég, mert látták Őt azóta smárolni s az Ő karjaiban. Megérkezve nem kertelek, de a szemébe nézve: miért jött ide? Tudja, hogy odalettem érte. Miért jön ki akkor ide, mikor: ott bent mindent megkap, amit csak az Őt éltető vágy kíván? Átölelve letámad, hogy Velem is ildomos foglalkoznia és a lelkemmel. A jók van, hogy: a pokolból jönnek, ám nem mindegyik hátsó szándékkal.

Elhaladó szekér a négy lábán porozza fel az utat és a szem 'tükröt vesz elő nála'. Igen, erre tanítottam Őt. Akit Ő fontosnak tart, nézzen a szemébe! Ez a tekintet fogad, miután az ajkával forrón köszönt az ajkamra. Ám ezúttal bemélyítve érzelmeit a 'homokos parton', megkereste a 'tiszta habot' ott lentebb s a lelkének vágott egy 'nagy szeletet' magának. Avégett, hogy megsimogassa módosan lent az 'l' betűjét.

Én is szeretem azt a szót, hogy nyelv. Most pedig bökje, mit akar. Úgyse engem szeret. Én odavagyok a szemeiért. Már megint a kibontott ruháját mutogatja, hogy 'az' jelent - e még nekem valamit? Mostan én adhatok ilyen 'előző' puszit. Megadom neki a választ s elgondolkodik, hogy mi lenne a helyes cselekvés.

Már a kezemért nyúlva kéri azt, gondolkodási időt kér a szövegben úszó ajka és kintre nézve: hogy milyen szép idő van. Azt mondja, Ő ráér. Nem emeljük fel valahová a fenekünket? Adja ide nekem vágy nélkül a lángos ölelését a testével, érezni szeretném azt! Indulhatunk s az illatából érződik valami: Ez a lány őrlődik a szenvedély meg a vágy között, nem éppen egy könnyű párosítás.

'FÜSTÖLDE'

BEVEZETÉS: A végső gombolás s megvan a lényeget mutató dekoltázs beszéde e zakó alatt. Enikő hívásban és most ér a lencse kicsinyítésben a nyaknál az archoz csakhamar. Jöjjenek a lányok e hét végére mulatni a házába az esős s hűvös idő tudatában. Elek kinyomja a hívást, mivel a cégvezető asszony kényelembe helyezte magát: lefoglalja a karjait (e pillanatokban a tekintetével jelezve már az ajkait úgyszintén). A ficsúr e flörtből felnézve oszlopban látja az öltözéknél alább fekvőket ponyvában nézelődve e főnöki székben ülvén.

Gyöngyi és Györgyi érkeznek némi fogyasztandóval e sziget beljebbi pontjára s éppenhogy nem kell fűteni. Gabi és Én később vagyunk ott az esőben, de mi is viszünk valamit. Hangulatos környékre szól az érkezés a délután közepébe haladva, Elek szállítja oda párosunkat. Szellőztethető fülkében van a dohányzó, ahová már a lányok is szabadabban öltözve gyalogolnak.

TÁRGYALÁS: Ferenc a londíner és edényeket hoz a dohányzóba illetve bontja az italokat meg a rágcsákat e másféle idill s ugyanakkor pislákoló hangulatban, az összegyűlt társaság kovácsolódása zavartalan. Ha mindenki sokáig vagy jó időre ráér (valamint gondolja), vacsora is van. Ideje bontani a szesztartalmúakat a ruházat után? A szél is ráhajt hangulatra, sötétedésnek még nincs alkonya. Az ajkak találkozásának is még van mondanivalója. Zene nincs a füstöldében, arra ott a mód (a földszinten) a nappaliban.

Nincsen már gombolkozás a délutánban. Ki ahogy (jól) érzi magát, azt addigra kialakította. Ha valami változik, az a flörtök mértékének alakulása. Legfeljebb az éternek van villámlása. Györgyi gondolja, hogy lendül rám simogató támogatásba és történik ez kettő szál között nem különösebben sietve az ajkak nem kifejezetten száraz sivatagában. Gyöngyi szól susmogva a tálalt meleg ételről, ereszkedjen ide mellém méretes elosztású s flörtös puszikra a behunyt szemek társaságában.

BEFEJEZÉS: A besötétedéshez közel; ideje foglalkozni Gabival, ha már neki mondtam akkor érintéses bizalmat ajkára ottan még az alkonyban a parton. Ízlésességben nőies pulóver árnyékozik a szél fuvolás ringásában s szólamváltásra lesz figyelmes a szem a kinti levelek mozgása folytonosságában, az üdvözlés cuppanása sem csap villámot (ölelést azonban e pillanatok alatt hoz). Mehetnek indulásban módosan a léptek, helyfoglalás vacsorához és kifelé tekintve az ablakra a fény alakot öltöztet a fatörzsekre e gallyakon. Pontyból, mesélés közben zajlódik a szálka maraton.

Az érzékek élvezete után ad a cselekedet az ízeknek meg az alkoholnak is ebben a szelet felváltó csapadékban, a szürkület beszél még az arcokra. A kortyok szaporodása újabb töltött poharakban bódítja a laza romantikát, pedig itt e padokban férfihiány van. Ferenc foglal helyet, hogy lepihenve vígadjon és néhol az ajkak finoman apró érintkezésben lévő találkozásához szolgálja fel a szomszéd asztalról a süteményt túróban. A hangulat adja magát s jó idő van, kaján a mosolyok öröme és a csapadék okozta potyogás megáll a tócsában.