Övegh Zoltán

Loholó lépések dobbanása. Elhaló köd szemöldöke botorkál lépcsőfokokon, a folyosó árnyékában pulzálás csusszan elhalt pókháló egykori ágyán a falak között bezárva. Elhagyatott sírban elhagyottak sírnak, némelyikük őrült kételyben zokog. Mintha a hold beszélne, mert felzavarták álmából.

Szétlapátolt deszkákon egyensúlyozó árnyék, csoszogások terelik a libbenést a fal mellett osonva.

Visszhang áll a téglák csörgése helyén a kopott malterban. Haldoklások csöppenő foltja hinti vállra a kezét, csapdába esett léleknek mindig vörös a padló s az még ugyanúgy szárazan cseppen lefelé és ez nem festék a talán nem lucskos pulóver vállán.

Ott kint síkok között rekedtek a démonok, kővé dermedt ajkaik mit mondanak az éjjelnek? Az ördög füstje színét vesztett gázt szivárogtat. A vérfarkas nem bőg, mérgezett legelőn üvölti az éjt és aztán szellembárányt vesz üldözőbe. A kutyák átkozottan köhögnek, hat rájuk a kővé dermedt démontestek tátogása?

Kísértet bűnözővel fürdőző szellemlánnyal a medencében, mely gólemeket megfaragtak. De biztos nem mérgezett az a víz, melyben e kísérteties faragványok úsznak? Különben is, egy szobor mióta tud úszni? Ellapátolt szemét keresi a kirohadt avar ágyát. Kútban magához térő hulla hagy maga mögött minden holtat. Aljára fulladásban zuhan vissza és csobban, talán nem keltette fel a vízbodor a pokolt.

A látóhatár nyitja az égbolt ajtaját. Bíbor főzi a boszorkány halászléját, itt mindig van hozzá erőspaprika. A bánya bejáratára ráomlik a sötétség paplanja s a pokoli tűz cirkáló hamuja tűzre lobbanva élőholt harcosokat robbant életre bányában való kísértésre. Ki itt bent ragad, ki már nem jut ott lent. Csak akik a felszíni tárnában laknak, a többieket elfogyasztja az ördög serege. E harcos katonák összegyűlnek démonidézésre könyékig a mocsokban, közlekedő kántálás hangját viszi a csille. A lopakodó árnyékok törtetésében az élet sikítására ráomlik a halál keze és eddig se volt világos, a fekete éj érkezése ez?

Amikor a hónak úgy támad kedve, zuhanhat. Lehet szomorúan dühös is és akkor jéggé fagyva betömöríti magát zuhanó sétálásra. Az indulat abból táplálkozik, ha hanyagolják Őt ott fent. Amennyiben sistereg, a gleccserhez készülődik látogatóba kékes darálás szárnyaként.

A robaj a gleccser vekkerje és egyben a síelők ördöge a hegyi katlanban e fehér darálás a palástjában. A síléc hasít gyorsabban a padkán vagy a lavina szemüveggel nézheti azt csak meg? A hógörgeteg nem kellett még szemüveget tisztítson vagy töröljön magának. A jó hír, hogy nem minden fagyás jár a hózuhatag hirtelen esésével.

Hó nélküli nyár vagy egyszerűen kellemes, nyájas idő. Aztán mind e kettő a kutya gumiját sem éri, ha nincs kerékpár és járgány. Márpedig mindegyiknek a kettőből keresni kell a nyomát. S hol lehetnek ezek eltűnve midőn?

E szőke úr ráér, neki ott a rakománya, neki ott a rakománya e teherautón. Valamikor késő délután célba ér, én nem addig utazom vele és legalább addigis a rádiót leszámítva van kihez szólnia. Itt jó, tegyen ki a pilóta a tisztás szélén e fürdőző napon. Nem itt hagytam el a tulajdonaimat (s ezt tudom), ám most jutott eszembe felkeresésbe kezdeni eme rónán.

A hó a lavina után egy esetleges újabb előtt kikotorja a gleccser kürtőjét, hogy az a jégdarabok szúrásától és a törmelékek dörzsölésétől levegőt kapjon. Mert így a jég medvéje is nagyobb kedvvel indul útnak a jég birodalmába e szilánkokon cammogva fóka után nézve. A lánc ágya feltakarítva, az már a dér napozó krémjében sütteti magát a fagyott nap melegedő sugarában s e látvány különleges favigyor. A párocska barázdákat síel az alvó hó sínjébe és e vágányra a pehely felébred.

Az ébredő hó megringatja kristályát, az eltévedt szél is söpörni kíván havat. A fennsíkon van elég, a hegy lábánál meg semmi. A melegedő fűnél meg avarnál ez görnyedt sikert nem arat. Másféle aratás után nézzen a nap vége, a megfagyott hó be kíván jutni a barlang ajtaján a széleire esve.

z, szóval korlát

Azt gondolja az érkezés, ez a gyors távozás délutánja. (Mihez képest?) Kívülről nem látni semmi várakozót, beérve majdhogynem egy üres hely van. A fennmaradó egy széket több mint egy óra elteltével veszik igénybe. Négy időpontra érkező beteg után az elme kettő alvás megtörténtét követően elfárad és a levegőben olvas. Később jön az éterben elsziszegett gondolat egy egykori gyakorlati oktatással foglalkoztatótól s Ő szórakoztató a nyugdíjában töltött években, az hat volt inkább. Pedig jó ideig tudom számolni az őket. Addigra az asztalon található hirdető lapok javát elolvassa, alattuk kettőt még talál az öt éve nyugdíjban lévő tanár úr reményben keresgélő s nap végére éhes tekintete. Nem hord félre a fül nálam? Azt jelenti ki: kerékpározni tud, ám nincs jogosítványa. 

Valamikor két félálom között a háziorvos segédje gyün ki, ez segítség? Az hangzik el tőlem, az úr van előttem s azután mindenki más utánam van érkezve. Na, innen van még hátra úgy egy óra. A rádióból főleg francia zene néhol a toll ruházatában kéredzkedik be palástos kopogásával a fülhöz, hogy még ébren van a test? A trollkodás után kellemesebb zavargás dübörög trillázó köntösben, ezek ugyanis már olasz dallamok.