MotoszkaDaniel blogja

Él és felsír, pedig nem szorítják a kezét. A szerető anyai tekintet némán kísér, de lélegeznek a kihalt folyosókon a korlátok. Összedőlt fenyőfa beszél. A gondozó, kihunyt utcákon fut, gyermeke nyomát kutatja katakombákon.

Villám csapása piszkálja fel az alvó utcák ágyát. A gondviselő, folyóágyban alussza már álmát. Méretes pára takaróban löki a hátat a kétségbe esés, hol lehet a gyermek? A köd hozza az apa reménykedő füle felé a levegőjének vételét.

Az elegánsra felöltöztetett padok futnak a mosolyát igyekvően megtartó úrral s a húrok tanulnak hegedülni az Úr házában, felcsendült a harang! Óvatosan a futással, erre a bútorzati elemeknek szeme van! Minden támla kiált és minden ablak sóhaja lehel a járdára, mely aztán tova sompolyogva ártatlanokat figyel.

A sűrű takaró terjed, a sofőrje porrá lesz. A póznák felmászik a kelő harmat a létráin és árokba dönti a lángot adó testeket. Egy sikátor felé suttognak a fák s kisgyerek zokogását hozza a férfi felé egy láng. A jajveszékeléshez terem a férfi, mellette dologtalan és túllőtt kézből az egészséges magzatot kiveszi.

Rohanás a csöppséggel, a még járó motorú paripához. Meg kell előzni a harmatot, ne tudja végrehajtani bűntettét. Elkötni a gonosz zsák szájszélét. Tüzes bot zavarja fel a fehéren tündöklő eget, parázs indulna szikrázásba. Az éjszaka kiált és dühös a visszhangzása, a magzat viszont biztonságban!

A megvadult angyal szelíden énekel kirúzsozott ajkai hangszálán. Felébredt a reggel, viszketnek az éjszakában nyújtózkodó lámpák faforgácsos búrái.

A megérkezett virradás függönyt kelt a túrabottal és nadrágját nézi. Magára öltse? A dal felszáll, vadság megszilajult szelének áramlását a néptelenség derűsen ásító útja kíséri.

A rózsafüzér megvetette tövisét, lencse szemeket morzsolok az ebédhez. Babszemek morajlanak a fiók mélyén, nyakláncok csengenek a reggelhez.

Ha nem a hó esik, az eső potyog ránk. A csatornák könnye barázdált puttonyban úszik.

A pelyhek most nem eshetnek el, a csepp végett kuporogjunk a szobába! Bejönnének az ázás gyertyái, de én nem akarom őket meggyújtani!

A csapadék medencékké ássa a kátyúk szemeit. A kád már nem bírja, de a fellegek megkönyörülnek rajta? A megkopott fű elázik, de új gyökereire nem virul. Hadd iszogasson még, a mennyország csapjából.

Totával találkozom. Elázott a barátom csizmája. Ugye van nála ruha, ami száraz és jó? Még egy pár napig eltart, amíg ez a betorlódott víz tovább áll.

Ha lejár az idő, elmehet aludni a napunk kísérője. De menjünk egy sétára kirándulni, nézzünk szét a temetőben?

A halottak alvásukkal a levegőnek suttognak. A virág és fűszálak szorgalmasan gyökereznek. A sírkövek kavicsa van, hogy várja a szelet. Ilyenkor szépséges tányérokban vizek csurognak, szeretteink ott mélyen pedig egyenletes lélegzetvétellel pihennek.

Az ő városukban minden óra és perc a boldogság ünnepe. Mellettük székel a sikolyok erdeje. De ha tiszteled az elhunytakat, vörös kosztümben a csinos levelek a fáikról suttogva s énekelnek neked. Állj vigyázzba s a terpeszt megtarthatod, hallod a gallyak dalát? Ha nem remeg meg a kezed, gyertyák gyúlhatnak a ravatalnál.

Ködben úszó templom ajtaja nyílik? A kegyhelyek széttárják kezeiket. A fák sorba rendeződnek, a szépséges rózsák nézelődnek, a lombkoronák ébrednek. A fejfák feketébe öltöznek, de ablakokból felhangzik a mise. Apáca talpig sötétben lépdel fokokon le s áll meg középen a hátsó lépcsőre.

A kripta zárja a kaput, szűkítik a szárnyak a kerítést. Elhunytak vacsorájához készülődik a gyülekezés. Odaát fakult a tégla, de le nem borul. Papok és szent asszonyok érkeznek. Beszédesek és a sírból felkárhozottak kérdéseket fújnak az udvarra. A teríték mellett püspök atya kapja a szószedetet, apácasereg a vacsorához felváltott szólamban, aláénekel.

Csendül ez a szív, ha a hold int. Dobban a fény, és az udvar nyílik.

Hosszú az út, hogyha a hó visz, Cseppegő az eresz, de nem fázik. Mosolyogj és ne csüggedjél ma. Fehér a tündér és veti az ágyad

Te vagy a hideg? A jég zajlik kint. A pelyhek esése oly sebes. A ház belepve és hóember int.

Darálás szállingózik vállamon, hólapáttal tisztítom az ajtót. Nem tudom nyitni most az ablakot. Hűvös kilincs, és a fagy hahotázik.

Hajnalra az esés elfárad. A lapát is unja és ellene lázad. A lábtörlőn nyávog a macskám. Beengedem, a kutya itt vakkant. Csontját harapdálja, hiszen éhes. Csörrenő vacsora immár melegben.