MotoszkaDaniel blogja
GondolatokIdőhurok 2.
A világ leégett, de az értelem nem. Kik vannak a terepen? Anyák a gyerekeikkel és a megélhetésért küzdő férjek.
Jártunk már itt valaha? Igen, csak akkor nem jégbe volt ágyazva e fényűző kastély s nem jelezte valaki a nyomait karommal. A fáklyákat megbilincselték, de gyertya az van. Az árnyékok is láncon vergődnek, nekik ad enni a kilincsekre faragott farkas és kutya.
Mi ez a kellemes illat? Hercegnő és kalap alatt dísztalárban? Leengedett ingujjban kesztyűje tolja előre a levegőt, ott áll az ajtóban. Ha nem észlel semmilyen turpisságot, akkor bakancsot és bundákat fel: Le lehet ülni az asztalhoz.
Eleredt a hó? Tombol a jégvihar odakint? Nem. Nem tudni még, meddig kell elviselni a jégkorszakot.
Az Áramlás hajnala
A lovagok érzik. A vödör összetörik az erőtől, a sötét oldal páholyában ezt hitetlenkedve és szájtátva nézik. A birodalomban a villám szórása hangárokban a bevett gyakorlat (és ütközeteket dönt el).
Az erő itt volt már a nagyurak előtt s a zsokékkal van, amíg ők rá érzékenyek. Ester tudja, nem szabad veszni hagyni a szikrázó s bíbor dupla kardját, de a halálcsillag: süllyedőben. Nem érez zavart az mindenségben, eleve Ő a trón örököse. Sith-ek nincsenek, biztosra menve: igénybe veheti a roncsvadász hajót.
Indul a motor s száll be illetve le a lány (Az utolsó Skywalker). Óvatosan e termekben és vermekben. Nem a Sith-ek törhetnek rá, a sziklának is füle van. Aki viszont ezt az ereklyét birtokolja, a védelme meghatványozva. Nyitja a hajója ajtaját Eszter s indul be csinos lábain, a helyenként félhomályos sötétbe.
(Részben: A Skywalker kora mozifilm alapján)
Időhurok
Leélek egy fél életet és nem biztos, hogy azzal vége. APám a világ ura. Anyámról még nem is hallottam, talán valamerre a hegyek között székel. A feleségem vakvágányra fut egy vonaton, aminek felrobban a vagonja. A megszületett lányom után elvileg a fiamat hordja a szíve alatt.
Én itt mit fogok most csinálni a behavazott hídon állva a magasban és éles lövedékkel pisztolyomban vagy száz méterre a tenger felett? Azt mondja az asszony, szeretne még egy lányt. Ez tart életben, valahányszor szembejön velem a halál.
Nem bizonyos, hogy ebben az életben hazaérek innen. Fagyott korlátok, élettelen kormány e hajón s álló motor. Akit találok is, az már halott. A csendet hallgatásra inti a pehely. Megcsúszom a kabinba tartva lefelé a lépcsőkön, én a világ végéről valaha hazaérek?
Áruló nyitja rám a beakadt s jegesedett vastag ajtót. Bevertem kissé a fejem, elestem. A nőnek el is higyjem, hogy az elnyomóktól átállt a lázadókhoz? A varjú károgásánál nem volt, azért érdemes vele tartani a távolságot. Leszáll az éj és vele maradok. Csőre töltve, testemet melegítő kabátomban a koltom.
A barátkozó túlélő befűt és kabátját levetve, feszülős blúzban hozzám közeledve kávét hoz. Abban altató van, de nem alszom olyan hosszan.
Nem kell a csókja, csak eljátszom. Nagy puszi az ajkára, utána a jégtörőről Őt mellkason lőve lelököm. Jó nő, csak nem lehet bízni benne erre, az Antarktiszon. Átzuhan a korláton, jeges a víz ilyenkor.
Több mint egy nap, amíg a hölgy holmijait kutatva, a rejtélyre megoldást találok és a hajót mozgásra bírom. Neszt hallok lentről, hordók dülöngélnek. Megtankolok belőlük, valahol itt kell lennie a tartályoknak. Bizonytalan köteleken és a hideg levegőn lógok helyenként jegek felett.
Semmit sem látni, működik valamerre a fedélzet végén végén császkálva, a távolsági? Jópár óra még, mire elérem a partot valahol. Mégegyszer nem indulok útnak a bizonytalanba, vakon.
Henry Polter és a Titkok Kamrája 3.
Éhes felhő falatozik bárányaival a tornyokban, amikor feltűnik egy terelő. Azt a felleg nem érti, hogy ez csak délibáb. Éteknek viszont megteszi és odasunnyog táplálkozni.
A bujkáló pince a közelmúltban épített nagy padló alatt van, de oda honnan vezet lejárat? (Függőhíd, részeg lépcső vagy valamilyen lakat.) Falatozva csámcsog egy szakadozott ruhájú pap? (Olyan, mint az apám zöldre festve.) Feligyel ránk, az étkezéséből felnézve s miután a lánybarátukat fentről lefelé megnézte: meggyújtott fáklyával int. (Ezt az urat lehet, hogy követni kellene?)
Idős, szép kalapú néni szobra, vastag sziklafal előtt. Sziszegő hadoválás tiszteli meg a levegőt. Pálcákon mind a hármunknak a keze belső zsebben. Ez amint látjuk, szükségtelen. Ajtó nyílik lefelé. Kosz lépdel az egyenetlen terepen s járatra lelünk: ez egy vedlett kígyó bőre! Minket a az utána lévő rács érdekel. Az egy járatban folytatódik. A kígyó valamerre ólálkodik. Bízom benne, hogy nem hallja a lépteink. Szép ez a nagy, korsó sör alakú erőd. Azért csak óvatosan, magabiztosan és csendben s nem röhög!
Henry Polter és a bölcsek köve 3.
Tornyok súgnak nekem, amikor aludnék. A szemüvegem nélkül a tollamig se látok, hát tintába mártom. Húsvét-szigetek arc alakú kémény füstöl, szimatolja a levegőt s fűti a folyosókat és szobákat. A légy szárnya sem fázik, olyan jól ontja a meleget. Az igazgató tapsra sötétbe borít mindent, kezdődik az éj.
Pálcával settenkedem a tündéri boszorkánnyal, aki ugyan sárvérű. Az ő csinos pofijával kell beérnem, mivel hálótársamat elrabolta hadszíntérre a sakk.
Elveszett pergament hajt az igyekezet. A legsötétebb szárnyba osonunk. Muslinca lépdel, amit egy manó kerget. Házilag készített botjával hesseget. AZ irat valahol elrejtve, a helyenként felsöpört úton, megrakott szekér közeledik. A portás a dús szakállában álmosodik.
Őrszem a legfelső toronyban. Rossz helyen koslat, ott nincsen senki. Pontosabban, nagyon is lakott, csak mind alszik.
Tágas, rövid folyosón mutatja magát halvány jegyzet. Ez egy régi könyvből kitépett lap. Semmit se értek belőle, azért próbálkozik velem együtt a meggyújtott gyufa.
Ideje elkönyökölni a korláton és hajózni a felvonón. Szobánkba megérkezve kérdések cikáznak válaszokhoz, a megfejtés izgalmat lehel. A bölcsek kövét rejti a rejtvény. Ezzel ez megoldva. Az a bátor varázsló lel rá, aki azt kutatja, de nincsen vele célja!
A jegyzet alvásunk alatt világít, a nap felkelte előtt kialszik. Merre lehet a könyv, ahonnan ez hiányzik? Ezen gondolkozom hajnalban ébredve valamikor hétkor, a szorgalmasan tündökölő hold az ablakra már nem szikrázik.