Övegh Zoltán

A bűn szervezett és bűnös. A sakál ártatlanná nyüszögheti, csak mögötte ólálkodik a kígyó.

A világ alja is kiveti magából az árulókat, elnémul az altemplom hangja? A kupola teteje gyakorta hangos az el nem évülő vitáktól s itt villanhatnak a fegyverek is.

Az álarc, ha zendít rá a dalára zömmel gyáva. Megy a célzás magányosuló alagutakban? Ha nem mozdul az ujjad, ezek meghúzzák a ravaszt.

Soha ne bízz meg abban, aki megkér rá s a szavát adja. Csak ha borral isztok esküt és koccintással pecsétet kortyoltok rá.

A nőknek itt nappal sincsen becsülete, éjjel menjenek az üveg mögé. Kezet tudnak fogni az árnyékukkal? Üljenek a kormányhoz s vezessék. Hallgass rám! Ne rohanj ész nélkül!

Le akarod fejezni a sárkányt? Még a tüze okádása előtt? Felejtsd el azt, hogy SZÉP. Vesd be a tündéri pofikád, de türelmes légy!: a reszkető önuralomban.

Ezeket az arctalan motorosokat s álzsandár uraikat nem hatja meg, mi türemkedik a ruhád alatt. Hallod azt a jelszót, hogy: a mi ügyünk? Nagyon kicsi kitartást még, kislány, mert jó nyomon vagy. Mindig nézz magad mögé s ne bízz senkiben.

A lépcsőfök ápoltan vezeti lefelé a kezeket? Mindent megkapsz a pince rendezett ágyán és elég, ha szenvedélyes vagy. Ügyes lehetsz, de gyors nem. A veszély napnyugtakor kel.

Mutatom, miért legyél óvatos: Látod azokat az égő hordókat? Ő már nem megy haza s harminc esztendeje a csúcson volt. Aki ide juttatta, az pedig a ranglétra aljáról kezdte. Utóbbi az, kihez igyekszel s szervezi újjá a szervezetet.

Hogy én ki vagyok? Ha egy hét múlva még életben vagy, feltehetsz három kérdést. Most menjél, kisasszony, mert a nap bújik el Szicília hegyei mögé.

Szelencéből fújják a tubákot, de talán nem örökké? Gyermeket hordasz a szíved alatt, nem minden főnök utódja lép az apja örökébe. Hagyd el ezt a szigetet s a csizmát. Menj New York-ba. Ott telepedj le, békében élhettek.

(A Polip - 1984-2001)

Nem szól a zene a templomban és az áram nem elég. Kitől legyen kölcsönözve a harang? És mi van, ha a gyertya nem ég?

Az atya csihol fényt, hogy az egyesülendő pár láthasson. A kedves pincében nyirkos kárhozat lehelete küzd a tenyerével, hogy melegedhessenek a hangok.

A megrázott csengettyű megszimatolja a menyasszonyi csokrot. Az elhaló lángokat egymás lökdösődése fojtogatja. Az esketést végző hajtja be az ajtót, hogy ne legyen huzat s a lángok ott lent talpra állnak. Fáztak eddig, mint medve a déli sarkon.

Amikor a vőlegényt kérdezik, erőre kap a nyugalom tere. Amidőn a menyasszonyhoz tipeg a kérdés, a topánok melegedése a kihűlt termet felfűti s lélegzik egyet. Árad a hő s a vörös rózsák lerakáshoz készülődve illatoznak le a lépcső tetejéről. A zárt kapu őrködik felette.

Énekelnek a bércek? A forrás nyújtja a karját hozzá, a csobogás vezényel. E szirtekre nem teszi rá a lábát az áradás.

A fák bólogatnak, a bokrok ágaikat metszik. Ösvények utat sepernek a kalandoroknak? A cserje örömben könnyezve settenkedik.

A tó a habjaival pálcát tisztít. Ugye, milyen gyönyörű a hangvilla? A kétkedők ezt nem hiszik? Ők nem hallják e pihentető trillákat.

A halál is tisztelegve rúgja pedig a köveket. A fenyők szorgalmasan tűket hullatnak, de azt zöldfülű nem veszi észre. Amire ők vágynak, ott van a fennsík szélén a szabad ég alatt.

A harmattal kelő nap zuhanó cseppjei itatják a füvet még gyerekként. A bozótok cserjévé a fák ölelésében nőnek. A bokrok levelet hullatnak a lenti gyorsvonat patakok hajfüzérébe. A folyóhoz érve a csillagok megfésülik tükrében éjjel fürtjeiket és a hullámzó fordozódással csatolják be azt maguknak egybe. A férfiak, amikor megmossák a lábaikat, a tisztító esőt a föld avarja a gyökereknél reggelre megissza. A hold pedig fényesre csiszolja.

Amikor a sas meghúzza a harangot a délidő az égről ránéz az erdőkre. A délelőtt a vadak vájújának megterített? A nyesteket a réteken tereli össze a kolomp, amit a fennsíkokról vágatok vezényelnek. A járatok csilléje a szerelmes bányák sínein énekelnek a boltozathoz. A plafon mindig délután pokrócot porol, nyikorgó ajtót nyit az arany szellőztetéséhez.

Hangok, indiánok és őszinte sóhajok gyaloglása találkoznak a mélyben? Érmék sétálnak, a történelem többször is széket cserélve és a ritkaságok van, hogy olvasnak egymás életében.

Lóra szállok s emlékezem. Ki tudja, mióta csobognak erre a bércek láncain a por fútta csúcsokon a szél tincsei? Valahányszor bekócolja a hágókat a fenyő serdülő lombja, dombokat kopogtatja a zergék mosolygó kérődző nevetése.

Van kedved hajnalt nézni? (Mindegy, hogy egyedül vagy valakivel. Nem kor s nem nem függvénye.) Ne feledd, a pataknál soha nem tudsz korábban kelni.

A hegy lehelete megnyitja szemeit, mozgatja párnáját és forgolódik a szurdok. A mindig éber borbély most is időben kel, az áramlatok lepelért mennek s nyírják a tűleveleket.

Nem köhög a hömpölygés, utazó habok csónakjai kapkodják váltva az evezőt a fürdő kavicsok között. Ezt szemléli gyalogoló portyázásában a ló s nekiáll a tiszta vízben szomját csillapítani.

Meghajol gyelője alatt a paripa, az átlátszó forrás ízletes. Mosakodnak az élet teljében merülő fogak. Az aranyásók reggele ez, a tekintélyes méretű szurdok üres. A szerető sugarak kapaszkodnak a szirtekre, akár meg is csobbanhat a fáradt test. De, nem! Viszont szorgalmasan az arcát és némileg a felsőtestét mossa.

Térkép sarkán nézelődik a meleg, húzza már a papucsát. Jól olvassa a jeleket a legény, a dús növényzetű bokrok árnyéka a túlsó bércek teteje körül húzódik. Átgázol a lelassuló patak bátyján a tóhoz, hogy a parton a domb aljához jusson vagy most kaptat a gerincekhez és ott lovagolva egyszerűbben belövi az apró fennsík kezeit.

Új kövület a kölyök a sziklák testvériségében, és a második mellett döntve a csődör nyerít. Benéz néhány hajlatba. Alvó férfiak, nők meg csavargók akiket lát. Ez nem túl izgalmas, de várható. Rá kell bökni időnként helyekre, még mielőtt a dél csengeti a csúcsok tetejét.

Lány integet az egyik ágyban. Odaüget az úr, meg volt hívva egy igazi csókra? Apró foltok szorulnak mosásra. A kötelező ajak találkozásainak megvitatása után a részben takart, de közeli fennsíkra mutat a cseppektől mosolygó keze. Eltűnik a perc pillanatára, aztán kosár nélkül nyeregbe pattan a hátára. Van az úgy, hogy kevesebb munkája van a haboknak.

A fiatal nő emlékezni kísérel, melyik lehet az a cserje. A kellemes félhomály előz a fákról a növényzetre a talajnál, ez a délelőtt vége. A ládára levél hullik, majd leszédül róla. Ráesik pár percnyi ázott erezet könnyben szintén.

Miként illeti köszönet a hölgyet? Megtakarított a legény számára úgy egy tucat órát. A közép korában örvendő férfi fütyül, amíg az ifjú asszony legyalogol a nagy köveken s megfürdik a dús sodrásban. A duzzadt tajtékok üde párbeszéde frissíti a test erejét s kedvét is.

Egy beszélgetésnyi járásra van innen egy ház, ott meg tud száradni a nevetgélő nő. Előző héten készült el ez az elég nagy lak, a bátyja intézte javarészt a csinosításokat.

Haza kell vinni a szemtelen szemű menyecskét, dehát otthon van! Elvágtatnak a tetőre átnézni a tó elterülő és  sokatmondó ölelését. A fák között sziszegnek a trillázó madarak, az ösvényeken vadnyomok. A bozótot valami mindig rázza attól függően, hogy a nap szárnya éppen melyiket kívánja látni.

A délután megterít az ebédjéhez, morog s közben forgatja az étlapot. A villámló eszű csitri nyitja az ajtót, meg adja a kulcsot. Elfekszik mosollyal a puha emeleti ágyon és a madárcsicsergés látja, amint a leborotvált bajusz a vasalt ingtől elcsábult és folyósítja vissza a pár órája kölcsönzött csókot. Ez a lak egy igazi pislogó gyönyörűség az erdő gyülekezete ölén. Erődítmény, mely törökülésben természetes paróka a tájnak.

Másnap elég, ha távozik az úr. Estére elnyergeli haza a hupikék, akarom mondani áttetsző zöld nézésben tündökölő lányt. Éppen főznek, aztán a padláson a srác elréved. Az ottani asztal körül. Mellette különleges könyvek húzzák a polcokat.