Övegh Zoltán

Hattyú dala a szikláról a szél csöndes süvítésében. Igen, pár órája tombolt. Akár az eltévedt kő az égen. A kavicsok hogyhogy nem fáznak erre sose? A válaszuk helyett a szellő libbenti a fület s dolgosan kolompol.

A hallgatás is néma, a hullám arrébb ébredezik. Jó az ilyen némaság, mert az emberfia hallja a gondolatait és a ciripelésében nyüzsgő aszfalt fagyott kavicsos betonja gyatrán hordja le az elmét: na, de nála is csend van! Igen, de e szirt hasadékában járva még jobban s neki nem kell a vállán pántot hordania.

Halottan holttá válva is áhítozik az életre, pedig a nullánál is kevesebb esély nyílik számára arra. Igaz, az űrben jelentősen sokkal hidegebb van. Mégsem eléggé ahhoz, hogy a pokolt hűlésre tapossa. Az érzelmek kihűltek, még páran: Férfiak és nők, akik hisznek a kószáló rettenet elégésében és az értelem újra lángolásában. Pedig itt mi, halálra vagyunk ítélve. Hogy milyen érzés holtan élni? Mi jobban szaunázunk a pokolban, mert ezeknek ott fent meg az ereik hűlhetnek meg az elsorvadó fázásban. A félelemtől az általuk teremtett sárkány végett.

A borzongás elülő hamuja itt a remény a szorongás elégése óta. Mi talán kijutunk a fázó jégszigetéről, de ezekkel a gőgös önhittségben hógolyózó urakkal mi lesz utánunk? (Újabb sárkányok jönnek vagy más bányászok rabolják ki őket még jobban? Mert a mi életünket már kirabolták) Mi itt e pótkompban a távozást előkészítendő, nem kezdjük elölről a pokolt. Inkább elvisszük innen, hogy békében nyugodva kihalhasson végre.

(alien resurrection 1997)

A dologtalannak a sátán ad elfoglaltságot? De itt nincsenek ádáz lények az aljasságban. Ezek ösztönszinten működő sárkányok a lápból, akiket nem mi tettünk gyilkossá. Megöljük mi magunkat is, még csak segítség sem kell hozzá. De ettől Ők még ártatlanabbak? A lidércnek azok, ám mi nem holt királyok volnánk.

A lidércek azok az emberi szörnyetegek, akik embernek hiszik magukat és ott trónolnak fent a fejünk felett az emeleten. Hol van apa, hogy szeresse a kicsinyeit? Márpedig e gyermekek azok s az én dögcédulám mutatta személy mindössze az anyja e gyilkoló biológiai robotoknak. Most örülhetünk, mint akasztófa a levágott farkának. Mert a sárkány immáron elismeri az anyját, csak éppen Én nem itt kívánok élni. És ahogy körbe nézek: a többiek sem, igaz?

A türelmesek jöhetnek az ágyamba, utána húzzuk el a belünket e kiherélt űrállomásról. Az elmegyógyintézetben is biztonságosabban érzem magam. Mindenki a helyén van, srácok? Ugye, ez az űrhajó el is tud indulni? Távolodó komp árnyékának integetése. Nem hittem, hogy valaha ilyent mondok: E sárkányt itt alattunk mind; jobban szánom, mint az alkotóikat.

(alien 4. feltámad a halál 1997)

A hegyek között minden titokba szórva marad. Egykor fejvadászok közt mozogtam. Hogy miért hagytam alább? Egy szabad perced sincs a családra.

Pénzed van dögivel, de családi élet nincs. Pedig hangulatos itt a prérin. A réz legfeljebb a gondolat kezét dörzsöli. A bányát a sóvárgó erszény a tekintetbe képzeli. A tető nem a csillagba borult éj, de azért hiányoznak az egykor itt loholó vemhes csordák szellemei.

Helyenként látni belőlük kóborló erszény öveseket, de ritkák. Egykor belepték e legények hegytől hegyig a szavannát. A kapzsi urak merészkednek erre. A kiszáradástól félnek?

Ide még a gyilkosok sem merészkednek, annyira kihalt e vidék. Valaha mikor még az üde kezem a gyorsasággal haverkodott, gazdagon megrakodott csavargók népesítették be a vidéket. A fegyverrel nem tudtak bánni, de ravaszak voltak. Hajcsárok védelmezték a birtokaikat s cserébe szállást adtak az erre ténfergő pisztolyosoknak.

A bérceken túl húzódnak meg az aztékok. Harry vagy elnyeri egy indián lány szívét vagy nem lát a sóvár szeme semmilyen aranyat. Az én óvatos kezem égeti a pénz, ez a fegyvert fogó műves mégis lel magának egy rézbőrű fehérnépet. Csak óvatosan, el ne árulja a titkot!

Kap a pénzből, de cserébe ne adja ki onnan azt a gazdagságot. Annak a kincsnek a töredékéből is meg lehet gazdagodni. El is megy a baktatásban, én inkább körülnézek a dombokon. Fények köszöntenek a ló zablájára, léteznek még ezek a fogadók? Azt hittem, e betyárokat elüldözték a banditák.

Nem, gazdag fény borítja be e völgy körül a bérceket. Felnyargalok rájuk és van élet, csak éppen már e népek is fegyvert hordanak. Hány dollár van nálam? Érdekel egy szoba kipengetése.

Ezüstben is tompulhatna a sarkantyú. De lehet, hogy veretnek már olyat? Nem az az ismérv erre, de éppen szépen villogna. Mit lehet kezdeni e palival? Fegyver az van az oldalán, de használta is azt mostanában?

Én aranyat nem tudok neki adni. Örülök, ha e kicsi csapat ezüst röghöz jut és nem ezért érkeztünk. Itt a hegyek mögött illetve között azért látom, meg tudja részegíteni az embert a kincs vágya iránt érzett száraz szenvedélyével. Ha tehetném, következő vagy egyik életemben ló lennék. E csodálatos állatnak nem kell ilyeneken gondolkodnia illetve nem kell ezekkel szembe néznie.

A megítélésünk vérbe van áztatva, de cselekvésünk határai is? Mellvérttel kellene harcolni, de az milyen már? Ki fizeti azt meg? A vér színében mosolygó szikla

a szélbe fújja válaszát, hogy badarság. Rőtben olvasva részemről a szavai s e porszemek igazat hintenek az arcba. A becsület ró az arcra verejtéket s ekkor kérdezek az ősöktől, van itt bármiféle arany?

Semmilyen kincs nincs itt a kiszáradt fák tövében, de egykor volt. A kitikkadt levegőben elporlik a délibáb beszélő rókája a képzelet szeme előtt. De tudom, hogy mit hallottam. A golyó beszéljen, ne a vakarni kívánó ujjak. Most nem rögöt fognak majszolni, hanem töltényt fognak tölteni. Be kell csiszatolni mélyen a mély alá, ahol már homok sincs. Ott lehetnek az egykori bányák. Biztosan van íze a szem számára, a zamata kiszáradhatott már.

Van itt bizalmát vesztett pandúr, egy nagyobb tapasztalattal nem rendelkező tehetség és életét még el nem kezdett tehenész. Olyan fiúcska ki még nem is tudja, hogy vasalt szalmára lép. Mi sem tudjuk még, mit vállalunk. De Én viselem a legjobban.

Amíg nem halkul el a gitár, mesél a harmonika és lehet számolni behelyezés előtt a golyókat. Nincs kedve valakinek énekelni? Úgy jobban lehet figyelni a töltendő fegyverre. Hol is lett hagyva a legutóbb elkezdett szivar? Ez a kincsmániás Harry az, aki szívja rajtam kívül. Én elfogadom azt, hogy meglőtték az elsőmet. Ezzel a többiek is együtt tudnának élni?

Ének nincs, de lágy bendzsó van. Meg is lettek töltve a fegyverek, ez pedig itt az asztalon meleg étellel tálalás a dolgozó puskáinknak. Van puskám, de vajon azt a többiek is használták? Az egyrészt ír, másrészt meg mexikói lövész sípot farag éppen. Igaza van, nem énekelhet mindenki.

Szólok Harry - nek, hogy főzzön valamit. Üssön össze, állítson eggyé valami harapnivalót. A falubeliek tapasztaljanak meg tőlünk is főztöt. A kis sügér ugyan több, mint szemtelenül fiatal. Ám Harry - vel ellentétben láttam lőni és nem a fa törzsébe. Na, Ő látja most az őrséget.