MotoszkaDaniel blogja

A szablyás harc elavult, elmentek a tokok a hüvelyekből. Koltok ropogása üdvözli a tájat, ha felüti arcát az éhínség csapata. A labancok vonulnak síkságon gyülekezőre.

A kurucokban nincs irgalom, csak részben kifosztott kamrák utánuk. Igaz, nem is pisztolybajnokok. Kifogytak az élhető falvak, de a mezőket művelik valakik. Merre dolgoznak ezek az eres ujjak?

A fegyver és pantalló szép, de hozzá megvan a gyorsaság? A hűs víz hűtésével tombol, de hónapok óta nincsen élelem. Szivar akad meg tűz is manapság bőven, de az üde búza borral csillapítja igazán az éhséget.

Volt egyszer pár szegényember, a hegyek között és földeket aratva. Verejtéküket mindig termés dícsérte, amikor is megirigyelte bőségüket negyven bandita.

Bátor volt mind a földműves? Kurázsinak nem volt egyik se híján, akkor hát mi bontotta meg erejüket? Nem volt kőszilárdan egységes a klán.

Amikor viszont már nincs mit enni, a fegyverek szava hasíthatja a völgyek bokorját. De minden lövész érkezése önzetlen szándékból táplálkozik? A gyors kéz nem mindig elég s nem is az adja a lényeg kásáját a tápláló bab borához.

Lyukas kalappal nem mászik egy legény sem sziklát. És ki mondta, hogy bot nélkül nem jut tányérjába vacsora? Pedig még csak az ebédet szálkázza. Ki dolgozik meg az életért? Ingyen senki nem süti el a pisztolyát.

Jogomban áll, hogy elveszett maradjak. Bármit mondok, senkit nem érdekel. E telepített s ötletes fél erkélyről hogy jutok haza? A múltkor még nem volt idehelyezve.

Törölköző szárítja a fürdésből jött ősz hajú, valamint magas bácsi haját. Kezében lottószelvény pihen, amikor ajtót nyit. Csak egy számot tévesztek a négyből, a férfi tekintete nem kaján. Becélozni a délutánban a folyosókat s ugrás! Alkonyodik hamarosan és ez a híd talán hazavisz.

(álom)

A barlang csendjében csermely beszéde duzzasztja a túlfűtött falak magányát. Az amazon gyújtja tubákját, az állatbőrös férfi is szív a békéért.

Sokáig zenélnek a cseppek? Az alkony bíborra fest egy hasadékot, isznak a csurgó patakból. A közepes szakállzatú üstöt ácsol, mert a csinos copf elejt egy medvét. Tüzet csihol keze a vacsorához.

A holtak őre nem rikácsol, nem takarják szárnyai az eget. Lejöhetnek a szikláról. Kicsiny erdő piszke koronákkal. Semmilyen nap nem ég s nem forró. A férfi elkap egy szamarat s a hátán oda megindul, de futólépések a sötétből. Felpattan a fiatalasszony, most már köhöghet a puszta lova.

A lány fiatal keze felajz egy íjat, dárda a hátán. Indulhat a sétálásba a szamár. A sűrű közepe: elfoglalásra hajaz. A nő elfárad? Egy lövésre van ereje, aztán kidől. Kap a szőrös, dús hajútól egy fa tetején a semmiből: megvetett ágyat.

Napozik a béka és rúgja a labdát. Bottal csúszom le, hol a hó? A hazaút felénél olvadt pihe dobja meg a vállat. 

Fázik a fej, mert nincsen haja. Fázik a kéz, mert viszket a csuklója.

Lepkék repülnek a virágokon, kigyulladtak a szányak? Kis pontokként nyargalnak a nyájak innen fentről. Mintha hallaná a fülem a bégetést.

Szárnyashajót ütök, hogy lássam a habokat. A felszállásnál nem szédülök, fedélzetre csobban a lábam.

Fokozódó kürt harangon, megússza a hallás károsodása nélkül a kapitány. Eveznek a lapátok, kilátást nézek a hajó testének nyílt fokán. Áramlatban libeg az árbóc.

(Szintén próbálva: a Rapülők - Zúg a Volga ütemére írni)