MotoszkaDaniel blogja

A közvilágítás fut és helyenként olaszos színekben szállítja a pizzát. Amint a nép a fejét csúsztatja a párnára, az éj indítja az életet a hajnal keltébe, dolgozni csak aludni jár. Az éjszaka megnyitja barlangját, békepipába szív a szőke este királynője. Ő az alvilág nyiladékának őre. Arca a kezembe simul, csókom az ujján ragad. Később ajkára tapad, haja az ölelésemben szunnyad.

Ha a kérdés megindul éjféli szekerén, arra te felelnél? A választ a reggel hozza meg? Hunyd be a szemed és hagyjad, hogy a tanya ajtaja lakatra sétálva reteszre kattanjon. A többit megfújhatja neked a hajnal, hiszen tudod már: A nagy válaszok minden éjjel után, pirkadatkor érkeznek. A nyelvük tüzes s előfordul, hogy Téged szeretnek!

Szaladok a nyájjal, pihét szór az éj. Hiányzik a szakállam, ezért növesztem még.

A gyermekek nem ismernek meg, ha nem izzom pirosban és nem dörmög a hangom baritonban. Hókaszám dolgozik e behavazott réten mielőtt merném erszényembe az almákat meg diókat. Vissza kell nyújjak a hólapátért, mert kaszámat elérte a fagy.

Elszívom a békepipám a tető erkélyéről és nézem a csillagokat. A szállingózást belepte az éjszaka, vinnem kell a gyerekeknek az aranyban csillogó képeslapokat.

A karmester az óceánon a tájjal az égaljon ég.

A Tűz nyelve körül öleli 
és zátonyokon lángol a keze.

A víz köszöni neki, 
hogy e vörös víziparádét megnézheti. 

Felhők a vendégek billenő buckákon
és nap nem sejlik fel. Őt lenyomja az égbolt a víz alá.

Sziget a nem létező távolban, 
mégis: a reggeleink köszöntőjének szelleme lehet?
Nem tud lenyugodni, mert megakad a sugara egy villanáson, magától balra.

Annyira szép! Talán az, ami mellette van? 
Megáll az alkonyodás a hullámzásban, hogy a lángolás ne legyen oly egyedül.

Habzó tajték egy egész sereg zátonnyal táplálkozik  
előttem. Barátkoznak a ringatózás csillogó tetőjein.

Helyet foglal a bíbor ok az égaljnál. Ki szeretne túrni a helyemről. Rossz szomszédság, trópusi átok. Lemondok javára előmelegített kövemről.
A nem létező kiszögelléssel kívánok szemezni!

Szirén lehelete három óránál? 
Odaszólok, pedig a semmi mosolya csapkod a farkával.

(A felújított napnyugta.)

Ázott veréb lóherék szeretnének beszitálni az ablakon, hol is a csapadék vendégeskedése továbbra is húzza le a rolót. Második kisüléscsapás a szívet is éri. Rengés a párkányon, a peronon. A sötét elnyeli a rossz kedélyt. A tüzes bot lehalkítja a kutyákat, homlokom tele hajjal, sírnak a nadrágok a temetőaljban és fehéren tündököl a pince, amikor bevilágítja. A szuterén lehunyja a fél szemét. A padlás rozoga nyílászáróját, e kopogás dobbantja.

Borong az ég? Iskoláért a felhő nyúl, tantermek folyosóin a víg kedély. Az ablakokban tanárok lépte tanórákhoz fut.

Redőnyét húzza fel a délután, a pince ásít s lakatja retesze füzetét nyitja. A csengő kolompja életvidám, pedig e negyvenöt percet az eső moshatja.

A táblán az óra mutatóját a tanár krétája húzza, lemegy a roló a tanulók kabátjain. A jelző kopácsolja a tanítás végét, és könyvek érkeznek a táskákba. A boltozat összezár, a járdán cseppek és békák nézelődnek tócsák partjain.