MotoszkaDaniel blogja

A csend nézelődik kirakatból, valaki erre járhatott drótszamáron?

Bögre mosolyog a házakra. Tényleg, annak mióta van arca? Gályáját tolja szárazon a zivatar. Egy csinos szekér faképnél hagy. A redőnyök öltöznek s kelnek fel, tölgy hölgyek beszélgetése hűti a buszmegálló frissen festett vörös bódéját. Diák dúdol táskájában a betonján. Kuka nyitja a szemét levegőért.

Felrepedt út löki magát az utcába, meghajolt ostorok ezek és urak.

Kis házat kelti a hajóorr a homokból, ölelkező ágakat néz a magában lökődő hinta. A teret őrző fekete Ford e sivatagban elakadt.

Bozonttá nőtt a sóder szemöldöke, de derűvel fogad. Huzatot engednek számára s az éledő füvek csomóinak a házkapuk.

A pihenőben fenyő húzza fel szoknyáját, hogy kapjon levegőt a térde. Mellette az egyik pad fázik. Rikító balján a feketét mókusok veszik körbe. Táncolnak a székek, a hintáknál feltámadt a szél?

Gondolkodó ajtó néz a csatorna fedőre s fa és bokor jön beszélgetni, a torony kagylózik. Szokott feleselni. A válaszok szállítását közlekedő levelek intézik.

A felhő választ magának műsort, hogy mit nézzen mozgókép gyanánt. Mellé pottyan egy patkó, szerencséje lesz?

Eb a felsérült út másik felén, nekivág a malamut? Mutatással biztatják őt a gallyak. Úszik, a megérkezett szél malom falait érintve. Be is fodrozódik a mellénye. Korán van, de bagoly néz fel. A macskák ilyenkor már elevenek.

Összeveszett ezzel az utcával a szél libegése, mert széthordta az avarját. Korhadt törzs a sarok végében odút kalapál.

Félkarú koronás a vendégeket várja. Patyolat ül kantárjában, szotyolás a szakálla. Villanypózna iparkodik fekvőtámaszokkal, hogy legyen áram. Leveleken cserélnek eszmét a fény megérkeztéig az ágak. A kutya sörénye elbírálja mondandójukat.

Pihenésen az utak, a házak. Lámpákat oltja az égbolt. A lejtő lépcsőkön mit hantol? Nem kell tovább haladjon. Lepedőt húz az egyik lak és otthoniba öltözködő fatörzsek a völgyben. A szabad vágaton.

Kóró hessegeti fel munkára a búrát. Koronák ütik össze egymást lentebb füvek ágyán. Égi jel ég a mezőre a töltésen. Felhők fürdenek tetőtéri teraszon.

Parkban a homok kel a forró álmából, szitakötő térképet rajzol repülésével ide. A bokrok a gaznak itt megterítenek.

Zöldövezet rázza alvásából a tépázott világító testeknek a göröngyös járdát. A víztorony emelkedik a naphoz, párbeszédbe az erkélyekkel. Két autó veszett össze, a parkolóban megbékülnek.

A csúszdán padok gyalogolnak le, itt meg mi épül? A póknak a hálója, azt látom. De mit takar e szép fa ifjú titán lombja? Valaki hátra dobott egy széket és felbukik, de a fellobbanó szél felállítja. Máshol is kerti parti van, csak a több emeletesek alatt. Szépen nyugvó lábak, ezeket nem dobálták. Takarékkal lép a természet, törpe fenyő vezetékekre nyugszik. Felpörgött forgalom lassul a látóhatárban.

Egér nézi a törzset, hogy megmászná. Útnak ered a szomszéd, üzemen kívüli gyárba. A szél leszáll egy antenna mellett pár fekvőtámasz erejéig, aztán az üzemnél szellőzéshez ablakokat nyit.

A délután mosolyba gyorsít s tapsolnak a dombon a fák és a fűszálak a völgy vállán. Rózsaszín szoknyában kalapba öltöznek a tíz emeletesek. A kiáradó patakot a szél meg a töltés megfogja. Sétavonatot mentik meg ezzel, pöfögjön csak tovább!

Ruhafákon uzsonnára készülődik a reggelijét kanalazó zsilip.

Elejt a szirt egy idősödő bokor nénit, megfogják a cserjék. Nyúl futkos heverésző fa odvába, a többiek közül páran a ruhafákat nézik.

Ártér  ereszti a csend csapját. Vigyázni kell a dokkot, víztükörben nézelődnek a lombok. A víz tornya rádiózna? Antennákat húz az alkonyban.

Virágokat ültet az ágyás. Autót fúj ide a szél, hogy megtekintse. Majdnem kitépi a táblán a forgalomba mutató egyenest.

Sas néz ki az égből, hogy bonthatja - e a felhőket az estéhez? Megjelent ugyanis pár csepp.

Felsöpörte a kosz a járdát, fáradtan álló fák. Lomb az nem jár!

Felmosta a kerékpár útját a maga körül forgó szél. Tiszta, de hol vannak a társak? Reményt kereső szempár hasítja az életét a főúton. Neki ott pihennek a barátok, csak az is mind alszik.

Zöld övezet dobál kavicsokat a sóderre. Nyújtózkodnak az ágak, beszélgetni szeretnének az emelettel? Árnyék teszi a kezét a gyökér vállára. Itt legalább annyira nem könnyezik az élet.

Puszit vált az utak találkozása.  Tőlem csikoroghatnak is, csak a sávok viháncoljanak. Radar osztja karjaiknak kártyázáshoz a lapot, ezt az ég meg kívánja nézni. Emeletek testvérei szunyókálásra omlanak, ők nem tudják meg csakis a következőnek a végkimenetelét.

Behúzza motorját a felhő, hogy sétára induljon. De arra mindössze a puszta van, a sarokháznál elfújja a szél balra.

Nem tért még magához minden árny. Meglátogatják a fenyőket, kopárkoronák keltik őket. A gallyak a sebességben egymásban gabalyodnak a törzseken.

A menetszél fényképez, a főút csak nem ébred fel rá! Amíg alszik, az árok ránéz a kanyarra.

Behorpadt a beton és nagyobb hajó az égen, igaz ezúttal magával hozta a napot. Mióta dohányzik a tüzelő gömb? Ja, hogy az egy apró vihar felleg. A kétely szeme feszíti a tábla gerincét.

Menjen át a borulás. Nehogy sírjon a gyalogátkelő, hogy magányos. A lámpák úgy sincsenek fent, az elágazás elfekszik a nyugágyában. Megkérdezem erről a távolban cövekelő útitáblát, de a hátát mutatja.

A szellőnek hova kell sietnie? Az út közepén olyan hirtelen fordult meg. Az esővédő szemléjére ül fel a délutánban. Az ágya egyik lábát kuka zöld sötétje ékeli ki.

A bárányokat hívják a forgalomba, tisztul az égalj. A csend feltámad mosolygó virágzattal. A pityergő dobozra az ébredező ég kutyát rajzolt, a foszlányok is boldogok.

Nem tüzel a gömb, nem égnek a fáklyák. Nem füstöl a kanóc a tükörben, nem táplál áramot a zseblámpa a hídnál. A pillérek eloltják mosolyaikat, a part még tartja mellét s döngeti a habok mellett. A lábakban törtető kocsik tartják a lelket. A szem kékje sír a hullámzó tükrön alattuk, de talán örömében.

Mi élteti az estének a lángot? Már az erdő sem. A szarvas agancsa megáll, inkább elkerüli a csatát.

A szavam hite lehunyja szemét, hol gyónjon a lelkiismeretem? Most sehol, mert egyensúlyoznom kell s zuhanhatok három verembe.

Az égbolt nézi magát a tükörben, nyugatra vitték a bárányok. Lenéz a partra a hófedte tufa, nehogy felforrósodjon. Bégető jószágok? Van a számukra kerekeken egy fotel, karja nincs a széknek.

Tószéli nádas mártja a fejét, a partoldalt őrző terméskő mintha csak óvná az élményfürdőt. Melegebb időkre. Ordas csaholása izzítja a vizet a fenékről, ne fázzanak a halak. 

Bakter a móló végében, a sétájára érkezett. Megnézi a szép hajlék szobáit? A hegy vonulatai ide néznek és helyet foglalnak a kettő pad korlátain.