Övegh Zoltán

Amikor pompázik a bundája, a szélnek is jobb kedve lesz és kölnit fúj. Erre a nyúl muszogja a füvet tovább ringatózó füleiben s noszogatja gondolatait, vajon ez mennyire friss fű? Ha ilyen jó illata van, nemrég adhatta oda a mező. Ez azonban most más illat és másvalakitől.

Mit vacakolnak ennyit az emberek? Ezt gondolhatja a nyúl, mikor a locsolkodást nézi. Szövegelnek a legények, aztán meg valami folyadékot locsolnak a másik nyakába derűsen. És ha szerencsés a legény, jó illatú kölnit csíp ki.

A Duna folyam kettő partján araszoló hullámok simogatják edzésre a partok magas karját és az este alá szállva hívja az éjt patákért. Érkezik a szekér? Gördül az a küllő? Nem olyan régen vala itt séta és az ott a hát mögött lészen egy emelkedő. Szállás fel a ló vontatta kocsira, mely most éppen példá(nak oká)ért nyitott s itt leledzik rajta a férfiember. Az érdeklődés fújja a dús hajat szőkéjében, milyen lehet az úr szalonja?

Ellop egy csókot az ajkamra, Pesten járnak egyenlőre a kettőnk között kergetőző szavaink s a bak után hátraesnek a kocsi padlózatára a ló patái által felharsogott (pattogásban a) dobogások. Nem lassít a kocsis, mégis módosulást érezni. Most így emígyen történhet a ráfordulás Pestről Budára. A szemet pihentető, este pihen a nappalt adó árnyékok alvásában. A borult idő nem sértődött, de az elbúvó csillagok igen? Kevésbé rázkódik a szekér, akkor jó lehet az út.

Rikítanak a galambok és gyűlnek az éjjelre a szöcskék. A hegyről lefelé Gellértről érkezés a szirtekre. A tücskök csicsergését sem hallani, csak látni. (Pedig olyan, mintha az Ő ciripelő szavukat hallaná a levegő gályázó bájában utazó fül) Itt e szalon s tipegés le a kocsiról, az imént volt pillantás a bő száz méterre illetve alant alattunk elfolyó habokra.

Lövik a tüzet s a tél is önti magából a hógolyóit, mit csinál ilyenkor egy kamaszhölgy? Természetesen fut és azért, hogy az épületek lépcsőin a folyosókon át e hidegben elkongasson a megfelelő ablakhoz. Megcsodálhassa, odaérjen a fellövellés pillanatai szemet bizsergettető ércéhez s a színeit a hangjában meg kiterülésében megtapasztalni. Kedvenc is van a lábai között? Igen, Vele fut. Ezek Pest emeletei.

Na, de mennyi idő van még a kezdő lövésig? Amíg azon gondolkozik az egymást emelő láb és lélegző mellkas melltartója. Az időt jelző óra mutatja, még hány lépcsőház van hátra e láb vonatban. A kutya jobban bírja, mint a lány?Na, csak nem. Dehogyis, csak jókedvűen csahol. Nem is egyformák ezek  lépcsőházak? Ám nem az a lényeg s a kutyi jelez, lehet nézni a fellövéseket. Mert megérkeztünk, tekintés is rá az órára: Ez mennyi volt? Ilyenkor pár perc, de kint az utcán ezt futva megtenni hidegebb lenne.

Negyven völgyön át követem Én, Amíla. Aztán elvesztem a nyomát. De mintha a bátyám lett volna. Na vissza az úton oda ahonnét jöttem a kergetőzés előtt, csak éppen majdhogynem reggel lesz. Nem baj, legfeljebb szundítunk egyet halványan délelőttig.

Nincsen lámpa a hegyek felett, de attól még nem leszek emberré. Ugatom azt, ami egyénné tesz a vadságban. Én választottam ezt az életformát. Nem biztos azonban, hogy itt is kívánok maradni (hogy tartósan ezt kívánom csinálni).

Itt egyik sem barát ezek közül, leginkább félre kell löknöm Őket. Nem attól leszek menő, hogy mindegyiknek átharapom a nyakát vagy nekirontok. Egyiket sincs szándékomban megölni, de védekeznem kell. Pedig ezek farkas komák, igaz? Igen, azok.