Övegh Zoltán

A múlt groteszk árnya az árnyék és a lépés szeme délibáb árnyékában araszol a sánta levegő bottal maszatos kátyújában. Kusza a gondolat s homályos az út vége, mégis talán elérhető. Régen látott tiszta utat az elme. Ez az út bizonytalanul megkopott kavics meséjét aludja, a láb nem kíván visszatérni e bűnbe.

Olyan tompa a nyom, akkor nem kellene a biztosba elérni? Ne nézzen vissza a szem, mert az áramlat teste hamis bíborában locsolja meg a testet tiszta vérrel. Valaha ízlett ez a vér, mikor csak ezt lehetett ízlelni. Akkor más adta és eltérő áramlatok igéztek meg az olcsó szabadságban való megfürdéssel.

Ahonnan a lépések jönnek tiszta az élet, de vérben áztatott a törvény. Ahová tart, tiszta a vér s más esélyekkel kecsegtet a holnap. Elveszett előző nap kotyogja a könnyét, mert hiányol. Megbocsájt a jövő?

Csak fel kell venni a kagylót és a tárcsa hangja megmondja, talán nem recseg a vonal. A fülke magánya új társaságot hoz, de ennek a beszéde őszinte. Száraz a remény, itt azonban több mód van az alvásra. Az esőerdő a beszédében a nyomra szagol, erre azonban nehéz a dolga.

Itt nem farkas állja a törvény lábát, hanem a sas és mar a csőrével. A folyton suhogó szárny felett a csőr a póznák fölé csapkodva portyázik s itt nem mindig van éjjel, ott meg a bűn vezette el a napot. A szív itt belül azt mondja, itt marad a szándék fáradtan lebzselő árnyéka. Megszokássá váló megváltás, hogy ármány nélkül meg lehet állni a telefonfülkében.

Az ujj is az erdő beleszólása nélkül tud tárcsázni. Itt mások az ivók, odaát varjúbőrbe bújt ordasokkal teltek a söntések s ragadozók lesnek a lányokra. Talán meg lehet inni egy tömény whiskey-t. A nap magasabban jár és értelmet mosolyog e női arcra, a dekoltázst pedig festi az árnyék.

A gondolat félőn ropogtatja a vállat, mégis beszél a suhanó hangján. Talán hazautazható az út, nem repked a levegőben varjú. Pedig majdnem feleség lettem, e földön más száll az ember feje felett s más reményt is ajánl? Itt ez a remek whiskey a bódító nyomásával, hallgatom a sas ajánlatát.

(Az utolsó emberig, 2016)

Segítség nincs, csak remény. Egy felvett név a kiindulópont. Még a zsákmány is lehet préda a sas földjén? Pedig erre félik a medvét, kevés a nyom.

Mielőtt még a tenger illata beszippantana, iszkolás le a mólón és inalás a biztos rothadásba. Nem a lókötőkkel van a dolog, a csirkefogókat kell felkutatni s kifaggatni. Ritka ez utcák forgatagában, ha szalonképes a szag. Igen, ez azért férfiember orrának se mindegy.

A tengeri rablók járatával kiköpettem magam, most a szárazon lógva a lábaim sodrásában cseverésznek e csülkök s e menet északnak megy. Az oszlásban a sorukra váró áldozatokról hallgatok mesét az egyik ivóban, mielőtt eltenném magam másnapra. Az én kobakom sem járt messze a napokban hasonlótól, szóval kecmergés hajlék után nézni e városban. A nagy tudású bölcs fogad és az éj előtt Vele igazán kellemes e lakoma, még nézzek rá egy rejtvényre.

Kár, hogy egy fogadóban is ellenségként néznek az emberre. Valahol megértem e népeket, de Én segíteni jöttem! Nőkbe futok bele a lényeg előtt, még mindig nincs meg a teljes varázsige! Nem találkoztam a vér szívójával, szóval elő azzal a kulccsal és azt ide e zárba behelyezve elfordítani és megy elsőre?

Háromjegyű számot kell keresni ezen a ménkűn, különben a kísértetetekkel jő a következő vacsora. Na, most mintha látna valamit a koros szemem. Jól el van mosódva, de ezt fejtem meg vagy vár a tömlöc heverője.

Szörny a csatornába épített ház révén? Ez a mardekár háznak a jele. Na, de mindenki tud parancsolni e hüllőnek? Ha tud beszélni az illető kígyóul, akkor igen. Ha nem, még akkor sem lehet gond. Szerezzen maga mellé valakit, aki tud sompolyogva sziszegni s így az szóvá alakul és szóvá lesz.

E bőrét vedelni tudó ragadozót boszorkány sem teszi lóvá, vajon a varázslókhoz miképpen viszonyul? Erről mostan kevésbé van mód vitázni, mert itt van még egy szélhámos mágus. Az igaz, hogy nem sokáig zavarja e koszban úszó vizet. A továbbiakban e diákoknak nem is dolga, hogy Vele foglalkozzon.

A tanár úr a zárt szívében azért hihetőbbet is hazudhatott volna, midőn ez hagyta el állítólag a száját. Már egy jó ideje a tudomásában volt, hol a titkok kamrájának bejárata. Amíg Ő felkészülést vall, a bájitaltan tanár ajka gyanúra görbül? Arra nem, de gyanútlan csodálkozásra igen.

(Heshásszá - a holtakkal suttog)

Lezárás a kalitkába vagy eljátszadozik a lehetetlennel egy sor elítélt fogoly? És a nagykutyák szerint még ritkítsák is meg az ellenséges hadállás létszámát. De ez önmagába visszafordulóan járhatatlan út egy csattogó ostor mocsarában. Ezeknek az embereknek nincsen katonai múltjuk s akkor még a könnyebbik gond sejlik fel a szolgálati lapjukon.

E dögcédulák lapjai borzalmasak. A borzadály kerülget, hogy ezeknél használ - e a fegyelem? Melyik eszementnek az ötlete volt ide besorolni egy bibiliaforgatót? Hát pont az hiányzik a hátsó felünkre.

Jobban érdekli a szentírás mindenható intelme, minthogy a többiek érdekeit szolgálja. Márpedig ha Ő hibázik, kezdhet szemezni a kötél hágcsójával. A másik meg elítéli a szabályok illetve fegyelem kötelékét. Talán a kötelék másik fajtájával jobb viszonyt ápol az ő képessége.

Na, mi is itt a helyzet? Meglegyen a hajlékuk esőre, a hóig nem tartózkodnak a táborhelyen. De kíváncsian várja minden szem, hogy e munka is miképpen hat rájuk? Vigyázni rájuk s felelősséggel lenni irántuk és tényleg: mi van akkor, ha utána engem meg a hadbíróság zárkája vár?

(A piszkos tizenkettő 1967)