MotoszkaDaniel blogja
KultúraA temetőben 3.
Kialszik a fény az utakon, felgyúl a tisztelet a sírköveken. Virágok szirmai fehér vérben fürdenek, amikor lehajol hozzájuk a kancsó. Hiányzol nekem, művész lélek!
A nap elment és nem jön fel a hold. Csak szívem tüze öleli át a fejfát. A könnyek keresik az eszmei társat e sóderon. Számodra hoztam e szegfűket. Engem emeltél fel nehéz idők viharában.
Szikrázó gyufám mielőtt elalszik, érted lobban a fejemben. Most serceg a zsebem, mert nyúlok a hosszú gyertyákért s azok éltessenek lobbanásig! Szóra nyílik ajkam az eltávozott sötétben, a fogak birkóznak a levegővel. Küzdenek a lehelettel. A tisztelet petróleumot gyújt, hogy láthassam kalapodat. Ősz szakállad most is mosolyog. Fehér tündöklés a felhők mögött és takarásában is marad. Az izzás bizonytalan időre elköltözött!
(Szombati Tiborhoz intéztem szavakat)
Sikolyok a sötétben(Holtak Könnye,8. felvonás)
Kiabáló sóhajomat csak a fal hallja,
a lélek jajveszékelése hangot rezeg a padlón?
Az a levegőn halad
és útját állja a csukott ablak.
A szív nem dobog
és lábam pihen az ágy sarokon.
Kihunyorog a villany
és elalszik a szoba.
A remény elillan, tekintetem kimerevedik és megfagy.
A mennyezeten ragad. Vérző lapátot a huszárlány a folyón átívelő híd korlátjára hajítja?
Álmodom, de a plafont most már örökre látom.
Erdő nyirkos pocsolyájában lépkedem,
hol a köd lehúzza előttem a rolót.
Feketék a fák és sírnak erre a növények,
futólépésben sziklára érek ki és alattam serken a zuhogó.
/Tisztelgés Danielle (Andrea) Harris amerikai színésznő, szinkronszínész és (film)rendező előtt./