MotoszkaDaniel blogja

Kultúra
MotoszkaDaniel•  2021. december 27. 19:31

Szürke lövés

Az ajkak csatája határozza meg a szabadság gyalogolását? Nem, de a belevetett szenvedély kulcs lehet az ajtóhoz s a további ütközetekhez. Az egyetlenhez, ahol visszaút mindig van, de egyenlő megoldás is? Mert az építész nem hisz a szabad elmében, csakis a változás állandóságában.

Soha nem szabad egy érzelem sem, amíg a kiválasztott a test mögött nem látja a nőt. Az egyik csók adja a szabadságodat, a másik az életedet. Melyiket választod? És még át kell lépned az ajtók közül az egyiken, de te legszívesebben a harmadik kilincset nyomnád le.

Ez itt a határ, nincs tovább. A vörös démon ül le melléd s csippan a dekoltázsa. Maga alá gyűr a vágyban úszó kosár? Harmadik ajtó soha nem létezik a negyedik előtt, csak ha túllátsz a talmin. A terrorista nem tévedett, mindössze kevés még a kilincs. Óvatosan viszont a csókokkal, kiválasztott. A szabad utunk eléréséért, mert nincs többé puska. A kanál elhajolt s az orákulum a mátrix fogságában.

Valakinek fontosabbak az érzelmek a könnyű álomvilágnál? Ezt mérte fel hibásan az építész, az őrszemeknek azonban ennyi elég. A nő és a férfi haszontalan termék a számukra. Apa nem akar nullázást a hetedik emelethez, de anya igen. A pirossá nyílt öltözék lép át valahol az aggodalmával Smith-hez. Mi a gond? A vérző szemek a négygólos hátrányban merülnek és csak az idő a puskájuk. Az emberek természetesen hiszékenyek a női bájakra, de ez ma kevés az uralomban való dobogáshoz s az idő kétszer olyan gyorsan telik most.

MotoszkaDaniel•  2021. december 27. 15:33

Zion

 

Nincs város, nem köszöntik többé tornyok az eget. A kiválasztott megvívott a gépekkel és ő sem lát a felhőkbe. A béke megszületett, de sokan nem érték ezt meg. A gonosz a mocsok bugyraiból lázad, de Neo erejéhez nem ér fel.

Elrepül, elment minden remény. Trinity, vérzel és fáradsz. Mégis a kitikkadt csapat után futsz a biztos halálba. Neo a Mátrixban nem is ismert nálad bátrabb embert.

A női vécében ragadt egy cinkos férfi, egykor szerettem. Most is megcsalt, arcomban érzem rajta másik nő illatát. Zárjátok rá az ajtót, majd a lányok kinyitják.

Valamikor szilárdan hittem azt a mindent, ami körbevesz minket. Engem nem érdekel a szerelem, de fontosnak tartom és másnak is az lehet. Ennyi év nem mehetett veszendőbe! Pedig a harc elbukott s a Mátrix győzött, de Neo döntött így. A gépek feladták s ülnek a trónon. Mi kevesebbet nyertünk, ők viszont többet vesztettek!

Hiányoznak a társak, a harcosok. A gépek mindig tudnak majd élni érzelem nélkül, menjünk ki a napfényre. Neo nem az életét, a tudatát adta a békéért. Anya, mire készülsz? Nem lehet hatszor végighánykolódni ugyanazon az autópályán s a tengeren túlon, a hegyekből szabadult Neo. Értünk!

Kezdem megérteni, de több mint rendkívül nehéz. A gépeknek igazuk volt, azonban Smith ügynök sem léphet hatszor ugyanabba a folyóba. Az egyik rokonának az elképzelések mellett más tervei vannak. Neo, rohanj Trinity-ért s egyben fedezékbe! Valaki a holtak óceánján túlról is harcba száll a poraiba eltiport Zionért!

Nincsen remény, csak mosoly. De azért mindig érdemes felkelni. Az építész csóválja a fejét, de ekkora intelligencia ezt csípőből megérti. Kétszer dobhat a kockával, harmadikkal a mi életünkben már nem. Trinity s a többiek, barátaim. Neo! Kapaszkodjatok, új Mátrix születik!

MotoszkaDaniel•  2021. december 24. 16:19

Níó

Ki az, aki rám néz a tükörből? Én vagy a rabságban raboskodó elmém? Mielőtt a lemezt olvasóba helyezem a vörös fényért, ez melyik pirula? A kékben élek, de a másik mit ad?


A telefon csörög, de az nem a szomszédot adja. Megmarad az önképem vagy ébredek üres világban egy nedves burokban? A választás nem az enyém. A szándék az, ami szabad. A fülkében sem vagyok biztonságban, amíg a túloldalon nincs felemelt kagyló.


A fekete macska nyávog, de ő itt a lefelé szakadó padló megtestesülése. Van kanál? Az meghajol, de nem előttem. Harca az oszlopok mögül fel és e folyosókon a tolvajnak is becsülete van. Jól vigyázok viszont, hogy ki előtt hajlik meg a szívem.


Ahonnan jöttem, elnyelte a kék múlt. Ahová tartok, izzik a bizonytalanban. A barátom emlékműve hallja a szavaim dúdolását? Az utódja velem van és követ az alakuló semmiben, akár a füstben úszó árnyék. A kedvem szürke, a mosolyom egy lopakodó robbanás.

MotoszkaDaniel•  2021. november 9. 15:11

A kívülállók

A rúzsban gőzölgő szerelem igazi titka, hogy a jég verme alatt éles körmökkel szabdal a mosoly. Ez a baráti üdvözlés azonban nem őszinte és nem önzetlen. Csak egyszer lehet tökéleteset alkotni, hiába erős a női kézfogás. Ez nem a gyakorlat gondja, de van akin az idő nem fog. Menjen el akárhány évtized.

Merre visz a jövő a vörös szemgolyóban tűző főnix madár szárnyain? A barátunk elment és csak az árnyéka maradt tó éltető hullámai felett. Hiányát nem pótolja semmilyen mutatós templom vagy víztükör simuló utazása, vadóc kéz szorítja mogorva tekintetem könnyeit. Átjárják a falak az érzéseimet, rá csak barátként tud tüzelni a szenvedélyem.


Minden mosolya fölött a pillantása vakító aranyban őszinte, a fülbevalók csillogása is egyenes pislogásban gyalogol az arcán. A melírozott orca fésült haja ide szól, az engem védő adamantiumnak és már a kapun belépve megállít. A vágyban úszik nyílásra öltözéke és mértékben lépdel hozzám, mintha előző életében látott volna utoljára.Dögcédulát nyújtok fekete kesztyűje markába s a szemébe kell nézzek. A bennem lévő fémhez szól az ő hangja a felhúzott rúzs mögül. Maradjak az iskola falai között, mert itt fog rám várni.


(álom, X-men 2.)

MotoszkaDaniel•  2021. november 7. 13:42

'Csobbanás'?Fiúk, kérjétek fel a lányokat táncolni

Te voltál számunkra a magyar tenger összefont és bájos keze az éjszakában. A kebled keltette hangszálak szólaltatták fel hegyek csúcsain a kezeket és a szíved felett halhatatlan szemed azóta is lázad.


Elhoztad számunkra a holnapot? Mert gondolataink szürke elméje a kellemes gőzben nem fázik. Lehet rajtad kabát, egyrészes pulóver vagy alig egy szál szirt kavicsok mintájával húzott hímzése. Pántok tartják válladon a tested, de te azt szereted ha arcodba és szemedbe néznek.


Repül itt minden körülötted a habok felett. A morzsolódó homokra nézni lehet a morajló hangodban, rád festhetik a kották ajkadon a hangot? A hullámok felé nézel s ruháért megy a szemed valamennyi megfestett pillája.


Énekelsz még nekünk? Mi nem tudunk dalolni, a színpad a talpaidtól dobogott. Száz hópehely is szállhat, rád kívánunk nézni és követni tánc alatt a télikabátodat. A torkod trillája az óceánt is áramlatra ihleti. Nótázhatsz szekéren és barlangon, tajtékok tartják a ruháid illetve a szövegek ritmusai. Ledobhatsz magadról bármikor bármit. Tudjuk, hogy amint csendülnek felénk a kották a szólamod bájában, tested ütemre mozgása indíttat minket a csípőnk rajzására.


Emeled a hangod a mikrofon szavára? Akkor elhalkulunk, hisz mindjárt hozza éneked apró varázsát a bűbájos mosolyban úszó hangod örök intarziája. Ez az új visszhang az öblök örvényeit ölelve, ide érkezik és a lábak szabadon rángatják a bokát a test örömét víve. Az útnak indul hangszálaid hunyják be utánad szemeinket, a szőke orcádra üdvözül az ajkunk. Kérd fel munkára a hangvillát! A mosolyod nélkül kopni sem hajlandóak a sziklák. Megadjuk magunkat a felcsendülő énekednek.


(Splash! - Benkó Ildikó, Álom)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom