Övegh Zoltán

Nyíló levegő csábítja az utasokat, ifjú házasok s gyerekes családok fáradjanak ülőhelyeikre. A délután végéig magunk alá szeljük a tenger karjait, ő négy emeletes hullámaival kíséri a hajó oldalát. Kapcsolják be öveiket, ez a teknő a hullámokra fogja tekinteteiket. Maradandó élmény fogadja a nézelődőket, ha az ablakokhoz állnak.

Rügy virágzik az indulás pillanatában. Földes ár vonul le, ideje meghúzni a kürtöt. A fjordok partjain a hideg nem álmos, oda szól a naplóban lévő hűvösre kopott üzenet.

Forgalmas a tenger és nem a cseppek szerelmétől. Kardok csapkodnak, az ágyúk dörögnek s dolgos karok fosztogatnak. Elhurcolt, áporodott arcú kapitányt lökdösnek a hajójáról toborzásra a torta söntésbe. Suhancok az ölükben lányokkal iszogatnak.

Óráika néző hullámok. A kalózok nem eveznek, zsákmányt kötöttek el s kérik a bíbor alkony hallgatását? A homok elfúj sok mintázatot, de gyakorta kerül surranók közé eltévedt lábnyom. Nem érdemes utána süvíteni, elhurcolt arcú kapitány tántorog és köhögi a személyleírást.

A vizek éjjelre sem csillapodnak, pedig ilyenkor a bálna is rabolna a cápától hajlékot. A halak alszanak, zsákmánytól duzzadó hajó fölött meg haladnak. Az egyik kezdő lehetett, mert csak egy kamra van tele. A másik hajón mhóbbak lehetnek, kettő cella gyomra nem korog.

Utóbbi fedélzetén történetekkel dekázó ásott szeműek néznek s kiáltanak fel, ez az öböl vége! Az orozott kacatok dőlnek, árbócról nincs kilátás viharra, ez csak a támadásban lévő szél. A kikötőben sompolygott az áramlat paplanja, a lepedő alatt sem préseli az örvényeket. Legfeljebb tenyérnyiben. Lovagoló áramlatok a tat talpára néznek. Felocsúdott kapitány szerzett közben egy teknőt, féláron?

Úszó szavak, még ha nem is beszélget velük. A vasmacska feloldva? A rablókat be nem érik. A szorosban nem látni a sziklák peremét, amidőn a nap elül. A lányok főznek s mosnak. Vásznat öltöztetnek befogásra. A bor mellé van már sör, rum meg alma.

Jönnek vissza fentről a fiúk, átveszik az üvegeket. A nők ösztönzik a férfiakat s rázzák fel a kapitányt, hogy nem kell várni reggelig. Markoljon vízre az orr és ők segítenek nézni a szép résnél a széleket. A csajoknak szabad inni? Nincs még hajnal, amikor is kidöngeti magát a flotta e példánya.

A hölgyek húzzák az üveget, nézelődnek. Esznek, aprót dülöngélnek. Végül fekszenek. Az urak cseverészést látnak a fülkékben, de aztán az is elhallgat. Hullámzó víz, nincsen támadó áramlat. A hajók messze léphettek már az elemelt vagyonnal, de elő kell kapni a távcső szemét!

Ásítva lépő hajnal a fedélzetre néz, a fehérnép falatozva macskákat küld a kajütökbe egerészni. A finom illatú csürhe mássza a rudakat. Tiszta levegőben nem kellene csempészni, messziről látszik valami. Ezek a reggel hajlatai, a rablók alhatnak.

Mozgásban a kormány kerékhez a lábak, lehúzódni a lapátokkal. A tüzet gyújtották táborhoz, de ezek nem készülődnek. Felosonni a kelő rét sziklájára? A szuronyokat a legénység vegye kézbe!

Ezektől alig kell visszavenni valamit, a lányok derítik fel a zugokat. A fiúk lopóznak a homokon, delelő magasságában kerülnek bekerítésre a kalózok. A csajok által masnit a csuklóikra s most a remény fejében vallatás itatva. A nők is kérdeznek lenge ruházatban és csókokkal a válaszok után, hogy merre horgonyzott le a veszélyesebb hajó?

Hová tűnt a szél lába? Eddig lobogott az arcának rezdülése, kihűlt szobák a gőz bütykein. Meg kell lennie az illatnak, talán megvan valahol trópusok szigetein? A csend terjedése a gond csellengése.

A harmat felhúzza a hajókat, az ágyúk kelésével jöjjön fel a horgony. Kincseket orozó borosták, feldúlt partok belsejében lángoló nagykapuk. Felnyesik az őserdő gyökerét is, merre lehet a szépséges s eszes kapitány asszony? Férfi ajak a társára nézve vonja a kardot és mindhiába, mert itt egy élő lélek nem lapul.

Bennszülöttek s hátrahagyott szolgák rázzák a fát, de a nagyon keresett nő szimata erre nem rázott meg semmilyen tönköt. Józanodó egykori fogoly füle tisztul, hogy ő holtágra emlékszik. A gagyogások szavai nehezen mondatokká zötykölődnek ekkortájt, azt ő sem hinti. Világosodó délután a rönkön, na merre hajózzon ez a két piperkőc?

Nyom az annyi, mint hiányos ág gallyán a levél. Csak valamerre menni kellene a dagállyal. Az apály törli bele a sarkát a vitorlába, hagyjuk e népeket a garázdálkodás után pihenni. Keresni jöttünk, a szorgalom most nem henyél. Hogyan is mondta a fogai között matróz sapkában?

Alkonyodásig hánykolódás a nagy szirtek körül, utána verjen tábort izmos karunk. Rumosüveg lehet valakinél? A sós vízben megszomjazik a kifújt arc. Holnap felderítjük a túlsó tűzhányó karjait, hátha látott még valamit ott valaki tutajon gurulva. Amint leszállt az éj, mindenki vakkantson a holdra. A holdat nem érdekli, de talán elriasztja a veszélyes sziréneket.

Sztyeppéken osonó lábujjaim haját borzolja a hó, az erős cipő orra töri a pelyheket és kristályok olvasnak a kerítés rácsain. A csillagok fent vannak, mert az éj is felfagy. Tüzesíted a forró teát?

A nappal zord lépte zubbonya alatt áll lábakon s igyekezve öt felé figyel. A félő nadrág szárát kucsma nézi. Súrlódva születő ösvények öltöznek, a fúvásban kapaszkodó levelek szőnyeget rügyeznek?

A bíbor reggel az óráját nézi a hegyek lapátolta görgetegek tetején, mikor vetheti át lábát a nullán. Fehér szoknyák orcája nyer színt, a rogyadozó szellő emel szószéket a hangjáért. Gyökérig érő csizmák szakállát tartja fel az áramlat s még bő egy hét a szekéren a határért. Lehet búcsúzik a függönytől?

A hegyen csörtet a gúnya? Nem biztos, hogy a sziklára is felérsz. A hölgyek hideg deszkán langyos padlón toporognak, mi férfiak a szekér bakján. A padon ülve nézünk szembe fagyott nadrágokkal a jég ölelő üdvözletével. Még vulkán se melegíti kabátunk gombját. Valaki megböki egyikünk vállán a sarkot, hogy a kéz tartson.

Markoló kezek őrzik zötyögve és lehet nyelni a gyorsan hűlő forró teát, a lábaink engednek a fagyásból. Ez bögre? Nem is látom még a fülét vagy szemét. Felhajtják a körszakállak a fejem, hogy meg kell emelkedni. A vánszorgás még megy.

Mezítlábas autó zord utastere, fázó lábak pihennek egyenes padlón. A lányoknak fűtött ablakok köszönnek a jégvirágot lelökve. Kint maradó lehelet párája csatlakozik a tűzhányó felé. A szilárd fülűeknek hősugárzó búg a lábuk búbja előtt, tartsa oda mindenki az orrát! Megvan a bögréitek letörőben lévő füle? A maroknyi kályha karját ikrájával szőnyeg alá túrják a finom kezek. A tűzben ropogó szikrák erejét óvni kell.