Övegh Zoltán

Érdes port kortyol a zord hó és hajót szórja estében a hideg. Felhő lövi a pelyheket, borotvaéles csúcsok sárkányarcban dideregnek.     

Kihűlt kezek bőre megreped, a marok hajított hámmá lesz.     

Elhaló jégvihar oltja a befagyott lámpákat. Arcok vacognak s óceán ágyában csónakok tolják a szobrokká hidegült mancsokat.     

A magára hagyott jég felkarolja a hajót s dugójától fosztja meg a virág másodpercenként mind jobban hűlő szárát. Siessen a karom, ha itt északon még kikötni akar.     

Az estében léket kapott uszály odaveszhet. Másik süveg finom meleget fogyasztja s nyeli el az éjjel. Egyedül lévő tavakat csapolják meg épre a parton oszloppá lépett havak.     

Eggyé dermed jégen a csúszó felleg. Ki hagyott el erre flaskát? Én, mivel megcsúsztam az előbb e síkos fedélzeten. Szürke uszály nyársalja fel majdnem az elhagyott horgászbotom még múltkorról a parton. A préda az orrom, vissza a kapitányi fülkébe és muszogni. Mint a szabad nyúl.    

 

A messzi fehér bizonytalanban a gondolatok nem kívánnak megfagyni. Füstölgő fagyban kémény mellett a naplemente. Akadozik, mozdulni sem akar a veremben. Ugye, nem feneklettem meg? Búcsúzik itt alant a tenger jege.

Dermedés rajzol a hóban, az elmúlás elballagott? Ezt hazudják a pehelytől megviselt vállú fenyőknek

 

Gyógyulnak tapasz alatt a fenyők sebei. Megrúgja őket a fehér szőnyeg, hajladozásukban a dermedés csúszik haza. Rázza haját a pihék fésülésében a sikító szél és érzi, hogy becsapták. A jég hírnökei megvezették szemeit, a nap hátán szürke felhőért lendíti a soha el nem fáradó lábakat.

 

Kiegyenesedett fenyők fájlalják hátukat, lerázzák magukról a nyirkos takarót. A felhők keblét kosárban pánt tartja, megrekedt jégcsapok néznek le róla.

 

Enyhülés nézne a mosolyára, ami a grimaszában ragad. Ez szállingózás! A vakság apja hideget okád, az anyja a darálásban mezőkre látogat.

Foltoznak a jégcsapok. Fehér bakancsban tiltakozik a hó. Tűbe fagyott könnyeket stoppol a sétabot markolata, A pehely arca fütyörész, a sál mögül az úton nyerges kotró.

 

Csurrannak az ereszek, a fagyás remegőn henyél. Befagyott fű vacog a nyergében, a havak szánja gyeplőt ránt tenyeret dörzsölve.

 

A szél időzik a hó alá, patáival kaparnak dermedt tavon. Pár hetet még dideregnie kell a szánoknak. Dermedő délibáb várja a hideg engedését fáradt lovakon.

A fagyás hangvilláját hallani? Helyezkedő kockái ezek a jégnek. 

 

Magában fut a lehelet s arcon teremti a napot, szuszhoz jutnak a sóhajok. A jég nem megy még el.

 

A növények befagyott rügyei hamisan énekelnek. A hóvirág keze megmérődik? berekednek az izmai. A jég siet, a dermedésben minden tapogás tüze az olvadással versenyez. Ez a tükör arcának vergődése a szememhez a kopár szépség karjain.

Törik a jég, hol egy repedt tócsában nézné magát, könny lázad egy jégvirág ruháján. A fagyott lélegzet meghajol, mi zavarja a fellegeket? Vasmadár dől rám fentről, de nem kiált! Jövendölő síléceken sikítanak vonulást a havon szipogó levegőben.

Meghallgatás van. Dekoratív hölgyeket várnak, akik vállalják a nyíltabb megjelenést. Mindegyik megkérdezi a jelöltek közül, meddig kell megmutatniuk magukat? Amikor azt a választ hallják, hogy azt maguk döntik el, de maradhat felsőrész, a csábos megjelenés viszont be kell vállalni az azért szabad vállak alatt illetve hogy biztonsági ember lesz mellettük; a jelöltek beleegyeznek. Eztán megnézik, mi a feladat, ezt leszámítva. Az érdembeni távozás előtt be is kell öltözniük úgy, ahogyan ők gondolták, havat hányó jelöltek előtt merészen megjelenve vizsgakérdéseket tesznek fel. A bizottság úgy dönt, mindegyiküket felveszik. A jövő héten megkapják az anyagokat egy alátét alá téve és azzal kell csakis egy hóhányó - jelölthöz bemenniük akkor, amikor arról egyeztetnek. Zárójel: Az elnök elmondja, akinek ezt követően eljár a szája, hogy milyen cicababa jött be hozzá ilyen meg olyan körülmények között: Még egy vizsgán át kell essen s azon bizony nagy a rosta! Átlagban öt vizsgázóból egy tudja teljesíteni. És az mit jelent? -teszi fel a kérdést némelyik hölgy. Az azt jelenti, kisasszony, hogy időre kell meghatározott mennyiségű havat elhordaniuk.- hangzik az elnök válasza.

 

A legutóbbi hótakarítás után összetrombitálják a finn őrség férfitagjait. Egy héten át csak ismerkednek vele, utána jöhet a havatlanításba való betanulás. Akinek ez hamarabb megy, annak nem kell a másfél hét, hanem mondjuk tizenhárom nap vagy esetleg még annyi se.

És akkor jön is a lényeg (A legjobb pilótákhoz küldik a vizsganőt. Van, aki nem tudta teljesíteni a vizsga első részének követelményeit. Ő mondjuk jelentkezhet a következőre, úgy pár hónappal később).

A marconák nyitják az ajtót a délutáni úgy tizenhárom óra magasságában. (Mindig azután, hogy kopogtak. Ha nincs nyitás, kopognak később. De mindegyik hótalanító jelölthöz más nőt küldenek, hogy ne tudjanak a többiről a vizsgázók). Van, akinek 'balszerencséje' van és 'hajókázó letolt blúzú' vizsgakisasszonyt fog ki. A legjobbhoz a legdekoratívabb nagylányt küldik. Mielőtt kopogás lenne, a lány megkérdezi a testőröktől, ez így elég merész - e? Mondják, hogy mit módosítson. Azonban nem elégedett a hölgy a válaszokkal s megengedi nekik, hogy ők 'öltöztessék'. Gombolják a gombokat és alul végül összekötik az ingét. Ők erre gondoltak. Kész! Most már magabiztos válaszokat hall. Végignéz magán: csak a pántot állítja lazára, amit aztán el is 'tüntet' részben a ruhája mögé. A másikat jól látható részen a vállára helyezi s ott a mellkast meg 'látványosan' sejteti, aztán egy mosoly kíséretében mehet a 'buli'. A férfiak melléállnak, hogy kopoghat. 

Ágyon fekszik a fiatalember könyvet olvasva, de akkor is meg kell várni a szavát. Bemehetnek! Nézi a fiú, hogy a férfiakat leszámítva miért kell ide 'díszkíséret'. Nemrégen fürdött edzés után s csak egy trikóban van, szánokról olvas. A biztonságiak leintik őt, hogy csak nyugalom. Akkor húzzon inget, ha szükségesnek érzi. Az egyik őr a lány mellé ül, a másik az ajtónál marad.

Jönnek a kérdések. Erről az őrök sem tudtak, rágógumi pattog a hölgyeményszájában. Miért szeretné, ha Önt választanák ki? - (A válaszokat minden esetben le kell körmölnie.) Ennél a válasz az, hogy a hó vakságát nem szereti, de szépnek tartja s örömmel takarít havat amúgy is a közért. Mit gondol, ez hosszútávon célszerű mód az utak és közegek csúszásmentessé tételéhez? Biztos, hogy nem. Mert a körülmények mindig változnak. Azonban gyorsnak tartom. Milyennek érzi magát, hogyan sikerült uralnia a motorszánt? Én nem érzem azt, hogy kiváló lennék. A havas talaj állandó koncentrációt igényel s ügyelni kell a fagyos talaj okozta csúszásveszélyre, amikor az ember rámegy. Ha azt mondanánk, hogy jövő hónapban kezdhet s egyenlőre minden hétvége szabad: akkor jönne? (csak egy főnöke van, akit mi választunk ki. Természetesen Ő több embernek jelent, mielőtt hozzánk eljut az ön teljesítményének leírása.) /Kicsit gondolkodik a fiatalember, ez úgy tíz másodperc, végülis vakarózva és az asztalra nézve igennel felel. Továbbra sem a nőt vizslatja, a papírját nézi meg az arcát. 

A hölgyike levegőt vesz és az urakra néz: Srácok, van kérdésetek az úrhoz? Semmi gond a válaszaival, legfeljebb... - közbeszól egy hang a havatlanító jelölttől. 

Én kérdezhetek, kisasszony?

Tessék! (rágja tovább még mindig)

Miért volt szükség erre a 'színházra'? Kiszűrik a perverzeket ezzel a módszerrel?

Első őr a nő mellett: Tudnunk kellett, ki az aki képes csapatban dolgozni és van, hogy a közegben nők is dolgoznak. 

Második őr az ajtónál: Azért nem árt, ha nem egy perverz az aki ilyen helyre kerül.

 

Egyvalaki bukik csak el. El lett magyarázva a képzést vezetőknek, hogy akinek eljár a szája, az repül. Még a jelöltek közül is. De Ő, ez a férfi nem is adja be másodjára a jelentkezését. Elég neki lapáttal a hótalanítás, megelégszik vele.

Tornyokat hagyok magam alatt, olyan mély a hó. Aztán lebukdácsolok egy mezőre. Hóba vannak öltöztetve a fák, de az út a fehérben tiszta. Feltűnnek a csúcsok a sötétkék épület vonalai körül, betömbösített kupacok. Menjek a szobák elé illetve az udvarra, miért ilyen kis részeket kell hótalanítanom? 

Na, nem mintha zavarna a kevesebb munka. Múlt héten eleget jártam körbe azt a birtokot. Nem mondták, de én találok kisebb teraszokat. Erre senki nem járt. A tetőre felérve a szürke égre nézek fel. Borultak, de nem hó sújtja őket. A tavasz meg még arrébb van.

Vissza a portához és mondják, hogy üljek le a seggemre. Azt meg, hogy? De fegyverhordozó lehetek. Kérdezek vissza, hogy: micsoda? Odakint lapátok mozognak a lényegbeni részeken. Hát akkor leszek lapáthordár. Sebesség! - és kikapja egy lány a kezemből, ami nálam van. Mutatja a hólapátolást, meglepi, amikor az arcomat keresve meglepődik. Apa...! Tudtam, hogy jössz. Csak nem tudtam, hogy beállsz a munkások közé - Meleg kalácsot adok neki, ő meg nekem meleg kesztyűt a kötött mellé. Menjek el a tanyájukra, ott a hó előtt jártak utoljára. Ezek a finn őrség emberei, kérdezek vissza: kicsodák? Fogadtak fel munkaerőket, hogy ezzel a nagy területtel hamarabb meglegyenek.

 

Három emberrel szánraülés, hogy hódíthassuk meg a tanyát meg a környékét. Belátni a környéket. Mögöttünk és mellettünk a hegyek, előttünk a puszta. A leheletek osztják a lapátokat, azzal munkára. Rám néznek, hogy... én legyek a csoportvezető? Én már lapátolok. Belekezdenek, de időnként rám néznek. 

A pajtát adom egynek, a nagy teraszét a közepes fizikumúnak, a padlás mögötti részt hátul egyengetheti a robosztus lábú. Nálam magasabb egy fél fejjel. 

Én magam az erdőhöz megyek. Nagy, gazdag hangulatú meg élővilágú. A felénél tartok, amikor nők csörtetnek oda kicsiny seregű férfiakkal, hogy munkajelentkezésre küldték ide őket. Mert? Az uradalom körül már nincs semmi? Az utolsó felét végzik a többiek s ahhoz nem kellenek. Idő viszont van. Mennyi az a vekker? Mutatom nekik, mekkora a terület. Az ösvény, a szűk ösvény környéke szorgalmi feladat. A férfiak gondolnak egyet, a nagy részt adják maguknak, a nők meg lássanak neki az utóbbinak. Megy le a nap és libegő-logobó alakokat látok közeledni. Mutatom, hogy bent találnak fent úgy az emeleten valahol meleg teát. Én most ittam és csak torlaszolom el a maradék havat csak már. Kérdezem, hol tartanak? Egy sarok megvan, a második halad, a harmadikhoz jött segítség. Szóval az máris meglesz (mondom, ezek szerint akkor a többiek végeztek ott elöl a ház körül. Némelyik). Mielőtt lemenne a nap, sétálok a lapáton a házhoz. Megvolt az erdő, könnyebb átvágni léptekkel a nádast. Ezt az ösvényt aztán megtakarították a nők!. Télicipővel is meg lehet közelíteni. A nők bent üldögélnek. Aki kívánja, adok neki forralt bort. 

Kapják a pénzt fiúk-lányok. Fel a motorokra! Ők mennek haza a lányom birtoka után, én még el kell menjek megmászni az emeleteket. Jön a konyhára egy kicsi, ma több pénzzel megyek haza. Lapátokat leadni a raktárba.

 

Én mehetek haza, de őket küldik még tovább. Nem, elnéztem! Ez pár helybeli, idevalósi cseléd, akik egyengetik csak a járdákat. Padkákat. Felmászok megint nézni, van mutatnivalója. Ez meg mi? A lányom szánkázik valakivel messze lent valahol a hóban a nagy ház előtt.

A középső szinten vagyok, amikor találok valamit. Megyek haza, csak ez érdekel. Rá a szánkóra... Be ebbe az üregszerű valamibe és... Mi ez az izé a falban? Meghúzom, kicsi bobmenet. Elkapom megragadásra a gyeplőt. Legalább nem kell lépcsőzni. Lent egy férfi fogad. Kapisgálom, mi volt ez. Kérdezem, meddig kell itt állnia? Azt mondja, eddig. Én voltam az utolsó. Nézem, mit tesz. A szánkót liften felküldi egy gombbal. Az üreg szállítja. Ötletes! És hányan éltek ezzel? - fordulok vissza egy kérdéssel. Nem számolta, úgy hatan - leheli a választ. Meg is kell találni ezt a kis zugot - egészíti ki. 

A portást megdobálják hógolyóval nehogy elaludjon. Fel is kapja a fejét az ablak mögül s nézi az óráját, hogy mi a helyzet. Elcsendesül a környék, sötét van.