Vitorlát fúj az óceán 3.

Hová tűnt a szél lába? Eddig lobogott az arcának rezdülése, kihűlt szobák a gőz bütykein. Meg kell lennie az illatnak, talán megvan valahol trópusok szigetein? A csend terjedése a gond csellengése.

A harmat felhúzza a hajókat, az ágyúk kelésével jöjjön fel a horgony. Kincseket orozó borosták, feldúlt partok belsejében lángoló nagykapuk. Felnyesik az őserdő gyökerét is, merre lehet a szépséges s eszes kapitány asszony? Férfi ajak a társára nézve vonja a kardot és mindhiába, mert itt egy élő lélek nem lapul.

Bennszülöttek s hátrahagyott szolgák rázzák a fát, de a nagyon keresett nő szimata erre nem rázott meg semmilyen tönköt. Józanodó egykori fogoly füle tisztul, hogy ő holtágra emlékszik. A gagyogások szavai nehezen mondatokká zötykölődnek ekkortájt, azt ő sem hinti. Világosodó délután a rönkön, na merre hajózzon ez a két piperkőc?

Nyom az annyi, mint hiányos ág gallyán a levél. Csak valamerre menni kellene a dagállyal. Az apály törli bele a sarkát a vitorlába, hagyjuk e népeket a garázdálkodás után pihenni. Keresni jöttünk, a szorgalom most nem henyél. Hogyan is mondta a fogai között matróz sapkában?

Alkonyodásig hánykolódás a nagy szirtek körül, utána verjen tábort izmos karunk. Rumosüveg lehet valakinél? A sós vízben megszomjazik a kifújt arc. Holnap felderítjük a túlsó tűzhányó karjait, hátha látott még valamit ott valaki tutajon gurulva. Amint leszállt az éj, mindenki vakkantson a holdra. A holdat nem érdekli, de talán elriasztja a veszélyes sziréneket.