Övegh Zoltán

Megnyílt dekoltázs foglalt helyet és tüzeli a pálcát. A palánk lepedőben, bájosan lélegező pántok tartanak bakot a dús s formában elfekvő domboknak. Az ígéretes szem rám néz, a nyolc óra szünetei ezek. Újabb lélegzet, füst a fülkébe.

Én már túl vagyok a békén. Most meg kell várni Őt, amíg elszívja s mehetünk? Vele az értekezés kellemes, akár egy gyékény. Akkor ez a középtájnál dekoltált öltözék azt jelenti, barátok lettünk?

Nem mindig tart reggelig az, ami mondjuk délutánnal veszi kezdetét. Nem is ezen kell filozofálni, szedni a sátorfát s irány a kicsi házhoz a kisebb főút végefelé. Megérkezve nagy röhögés fogad és még mellé, hogy ne menjek el. Hatszemélyes asztalt ülnek körbe többségben nők, de ez mintha több lenne hat főnél.

 

A szemkirálynő szájpiercinges szőke nőn akad meg a tekintet, aki rám néz. Lágynak tart, viszont szerintem ugyanúgy belengi a levegőt a majdhogynem fülsüketítő vihorászás. A számítógép mellé csüccsenjek le, ahol sok időt nem töltök. Az egyik kis barna jegyzetet kér. Körmölök is, amit betesz a melltartójába (engem nézve).

 

Az udvaron egy idősebb barnácskával ébredek smárolásból. (Az a gond viszont,) hogy én a több mint szabadvállú szőkét szeretném befűzni. Odamegyek vissza és hát még lejjebb van a tengerkék rövidpólója, mint volt. Ez pedig itt a kosár sarkáig egy fekete melltartó, a bal válla teljes takarásban.

 

Ebből örülök, ha ölelés lesz meg puszi. Nemhogy csók! Nem akarja, hogy belássanak a ruhájára. Nevetgél, mosolyog meg dumál. Nehezen lehet kivenni a testének vonalait, de sikerül s igyekszik az ember ilyenkor nem bámulni.

 

Ezek szép, formás mellek és nem tűnnek pumpáltnak. Legfeljebb szült a hölgy s azért ekkorák, de lejtősen sejtető dekoltázsnál tovább oda a szem nem nyer bepillantást. Hívnak s megyek. Na, mi a helyzet?

 

Ohh, máris csinálom! A világos bordós melltartós szeretné, ha megcsinálnám. A társaság szabaddá teszi az ágyat, ugyanis nincs másik s ők már mennek is ki a teraszra inni a viháncolásban. Mértékletes, szép lassú vonaglás ez.

 

Nem ez a buli vége, csak szép hangon szólal meg arany hangján a lány egyszercsak. Na, akkor nemcsak nekem volt jó s ez a jó! Üzembe kell helyezni a másik ágyat is, ami túloldalt van. Innen úgy nyolctíz méterre.

 

Az csendesebb, de hidegebb szoba. Viszont rögtön tőle jobbra van a lak egyetlen mosdója, mellékhelyisége (a vizesblokk). A sejtésem eléggé beigazolódott. Semmi jele annak, hogy ezt a szőkét én fel tudnám szedni.

 

Nem feltétlenül arra, egy nő nemcsak szexből áll a csók mellett. Van, hogy kifejezetten jó beszélgetni is velük. Egy nehéz eset lányka jön, aki barna szemeiben megnyújtózva a tekintetében sétál a férfiak arcában. Menni vele szobára, a kék felsőset eme órák alatt az elmém kezdi feladni.

Nem kell a vesztésbe rohanni. Mondják, fáradjak le az alagsorba s egyvalakit hallgassak meg? Csendjében és tompán visszhangzik a víz, itt veszteglő hajók lehetnek valahol? Azt nem mondták a csajok meg pasik, hogy egy hölgyhöz érkezem.

 

Beleszív a száljába s ez nem az első slukk lehet már. Ha már kérték, meghallgatom Őt. A németek nem azt mondják, hogy bolond vagy eszelős vagyok. Az a véleménye a náci pártnak, hogy az általam vallottak nem összegyeztethetők a harmadik birodalom törekvéseivel.

 

Kellemes, világos bordóban viseltet a hölgyemény. El nem tudom képzelni, miben lehetne a segítségemre. A rendszerváltás megtörtént s azt a szövetségesek nyerték. Nem a tengelyhatalmak és abban igaza van a csoportunknak, azért valami módon harcolni kell.

A teve azt mondja, én egy senki vagyok s nincs helye a magam fajtának sehol a világon. Most pedig beleül ölébe a barátnője flörtre meg puszikra. Ring a kapu csengettyűje s az asszony öccse nyit szárnyat. Ez az arc ismerős, kihez jő? A szeme azt állítja, hozzám.

És a teve elképed attól, amit lát. Már a csók sem érdekli, ami eddig Őt az ölben várta. Nem köti le, de mi is zavarja meg? A piciny madár leveti téli sapkáját, a szándékát nem vedli le. Csak ámulva néz, amíg a szeme transzba téved.

Kapni fel a tarkaság hab testét a kapualjban, mert Ő csókra érkezik. E nyárban most is sötét tarka az öltözéke, de nem dekoltázsban. A délután gyűjti a foszlányait. Ez még nem alkonyat, inkább egy téves feltevés bizonyítása.

Még tartom Őt, nem fárad a karom e tarka kapualjban. Miért is akarnám elereszteni? Semmi arany sors az ajakban nem ízlel örök tájakon. Amíg ez azonban a píreket éri, a tanúcsók az ajkakon ég.

Fanyalgó padok sziszegése, füzet az ölben és írószer a kézben. Asztalnak a lágy zene terít meg. Nyíló félhomály az arcba tenyerel. A kora délutánt a csaplár nyitása előzi be.

 

Nyájas illat érinti be a fület, aztán az orrot. A művészkedésben úszó test terülésben halad a sorokon. Üres a beszéd hangulata és mégis nyugtató némaság ez a zajokhoz. Lágy lépések angyali nyögése szel a lépcsőkön az érkezés porondjához.

 

A csapos tárja az ajtókat és a dekoltázs alatt érkezve ide le az öltözködő karok, kényelmesen és csinosan befonódnak keresztbe hozzám e mosolyba guggolva. A mosoly az arcra néz a szőke, egyenes meg épp vállig érő hajában. Mit szeretne a komám?

 

Csak néz és hajolva közeleg az ajka, nehogy meggondoljam magam. De mért is akarnék én olyat? Felnyargal az ajak ide fel és gyalogol, de neki nem itt van a lakja. Még érintgeti a lépés futóban az arcot az orr alatt s eztán mondja, köszönni jött a barátnak.