Övegh Zoltán

Ha az embert hívja a kötelesség, hóna alá veszi az utcákat. Ami várja, az némi pénz. A léptek a járdáról nézelődnek és ez a párbeszédek párbaja a város szívében. Az áruda hátsó kijárata beszédtől hangos a járókelés mellett. Felhők helyett a napsütés beszélget.

Nem árul még a kioszk, néptelen a standja e középső szél hónapjában. Ilyenkor még van, aki betér a hátsó kijárathoz nézelődésért? Bizony van! Cipők tapogása napszemüvegben és barna hajban a fekete trikó érkezésében.

Magában beszél a test, azt hiheti a szem. De nem, mert a jobbján tárgyat a fehérnép a kezében és jön egyenesen ide a nézelődő felé! Milyen szép árnyalatú e nyak és mi hullámzik alatta? Ideérve a találkozáshoz, ez egy rázkódó dekoltázs (a torkolatában)!

Kettő gomb nem kell? Ez a sötét öltözet alatt kettő mell. Napos főtér és kellemes csevegés a dús domború domborulatban, érdekel ez a szövődés e napban.

Slattyogás innen le sétányon át a kamaráig, majd seggeket le a kupolánál és most mi van? Mi ez? Zúg bele a nap az arcunkba. Ez a tető esőbeállónak is tökéletes.

Megnyílt dekoltázs foglalt helyet és tüzeli a pálcát. A palánk lepedőben, bájosan lélegező pántok tartanak bakot a dús s formában elfekvő domboknak. Az ígéretes szem rám néz, a nyolc óra szünetei ezek. Újabb lélegzet, füst a fülkébe.

Nem mindig tart reggelig az, ami mondjuk délutánnal veszi kezdetét. Nem is ezen kell filozofálni, szedni a sátorfát s irány a kicsi házhoz a kisebb főút végefelé. Megérkezve nagy röhögés fogad és még mellé, hogy ne menjek el. Hatszemélyes asztalt ülnek körbe többségben nők, de ez mintha több lenne hat főnél.

A szemkirálynő szájpiercinges szőke nőn akad meg a tekintet, aki rám néz. Lágynak tart, viszont szerintem ugyanúgy belengi a levegőt a majdhogynem fülsüketítő vihorászás. A számítógép mellé csüccsenjek le, ahol sok időt nem töltök. Az egyik kis barna jegyzetet kér. Körmölök is, amit betesz a melltartójába (engem nézve).

Az udvaron egy idősebb barnácskával ébredek smárolásból. (Az a gond viszont,) hogy én a több mint szabadvállú szőkét szeretném befűzni. Odamegyek vissza és hát még lejjebb van a tengerkék rövidpólója, mint volt. Ez pedig itt a kosár sarkáig egy fekete melltartó, a bal válla teljes takarásban.

Ebből örülök, ha ölelés lesz meg puszi. Nemhogy csók! Nem akarja, hogy belássanak a ruhájára. Nevetgél, mosolyog meg dumál. Nehezen lehet kivenni a testének vonalait, de sikerül s igyekszik az ember ilyenkor nem bámulni.

Ezek szép, formás mellek és nem tűnnek pumpáltnak. Legfeljebb szült a hölgy s azért ekkorák, de lejtősen sejtető dekoltázsnál tovább oda a szem nem nyer bepillantást. Hívnak s megyek. Na, mi a helyzet?

Ohh, máris csinálom! A világos bordós melltartós szeretné, ha megcsinálnám. A társaság szabaddá teszi az ágyat, ugyanis nincs másik s ők már mennek is ki a teraszra inni a viháncolásban. Mértékletes, szép lassú vonaglás ez.

Nem ez a buli vége, csak szép hangon szólal meg arany hangján a lány egyszercsak. Na, akkor nemcsak nekem volt jó s ez a jó! Üzembe kell helyezni a másik ágyat is, ami túloldalt van. Innen úgy nyolctíz méterre.

Az csendesebb, de hidegebb szoba. Viszont rögtön tőle jobbra van a lak egyetlen mosdója, mellékhelyisége (a vizesblokk). A sejtésem eléggé beigazolódott. Semmi jele annak, hogy ezt a szőkét én fel tudnám szedni.

Nem kell a vesztésbe rohanni. Mondják, fáradjak le az alagsorba s egyvalakit hallgassak meg? Csendjében és tompán visszhangzik a víz, itt veszteglő hajók lehetnek valahol? Azt nem mondták a csajok meg pasik, hogy egy hölgyhöz érkezem.

Beleszív a száljába s ez nem az első slukk lehet már. Ha már kérték, meghallgatom Őt. A németek nem azt mondják, hogy bolond vagy eszelős vagyok. Az a véleménye a náci pártnak, hogy az általam vallottak nem összegyeztethetők a harmadik birodalom törekvéseivel.