Övegh Zoltán

Mindig van valami vagy valaki, aki meg kíván születni. Egyik a gondolat az igényhez, a másik az utód az élet újabb átéléséhez. Az élményt ápolni kell és anya most éppen ezt nézi az életet adást követően. Felnéz az újszülött, tekint s aztán simul a szülőre. Itt még jó meleg van illetve jó is anyánál, igaz?

Akinek óriási élmény, hogy életet adhat. Aki ott van az első lépéseinél. Aki beszél hozzá. És ha visszaszól az újszülött? Most még nem, anya ölében van s ismerkednek. Egyik a picivel, másik az élettel.

Rég vala az, hogy megrázzák a felhőt. De jön is belőle valami? Olyan száraz ez a szürke párna. Legalább néhány apró pehely legyen meggyúrható és a kéz számáradobható. Na, megdörög az a remény jéggé? Az se baj, ha a kristályok pehellyé szeldídülnek. Hogy így pihekönnyen formálhatóak legyenek gyúrásra. Autót meg kerékpárt lehet elfelejteni, ez a sílécek s talpak illetve hótaposók ideje.

A szemeket nyitja a szél nedűért, gyászol. Fentről is jönnek le a fák levelei erezetüket hullajtva. Felsöpörtetik a beton, de nem puttony érkezik. Csak a kedvetlen seprű és vörösbor mossa maga előtt a fehéret.

Kidurrant dugó szólal meg a lélekben, de ez keserédes harang. Félrevert hangjáték. A szív próbálja tartani az ütemet, talán segít is neki a cintányér. Indul a bujkáló fuvallat dallama és megszilárdul a dob búcsúztató áriája.

Az ütem ezennel halkuljon el, mert a szellő tölti az italt a dombnak és nyájasabb dallamra hűt az üveg. Az évjárat másik példányt is választ az alkalomhoz. Iszik a búcsúztatáson domb, telek és zegzug. Őt pedig magát aki elment, betakarja a szakáll.

(Tóth András 1976 - 2023. Élt negyvenhét évet)

Szól a szó az őszi szőlős szél ringatózó kacsán. Fürt nincsen és szem se. Üres a telek. Telefonfülke kagylója sem zörög. A tárcsahang hívja a hangot válaszért, de az a tar érkezésén nem jön. Műveletlen gaz ágyaz meg az egykor gazdag földnek, a ház is áthűlt levegőhöz szól. Nem zörög a vödör, kantárja sem himbálja a kéz ujjait. Legyen az életé a test és a gondolaté a lélek. A szólalások a szívben élnek, az arc pedig a szemben. A mindennel járó lény tettei felett úsznak a gondolatok, de ez az út segít a léleknek átlépni a túlléthez.

(Tóth András 1976. Szeptember 27. - 2023. November 27.)