Övegh Zoltán

Ha lerúgja a láb az arcát egy testőrnek, a ninja átvedlik? Három ing s egy se fekete, melyik legyen? Testméretű tükör, lehet nézelődni. Nyakkendő nincs, Japánban olyat nem hordanak? Nem is áll jól a bajusz, mégis nőtt arcra; zakó esetleg? Vagy olyant szamuráj nem hord e huszonegyedik században? Meg kell kérdezni a tükröt.

(álom)

Ottília átruccan a Szovjetunióba a kicsi patkányával (ami javarészt a dekoltázsában melegszik) s mielőbb várják vissza a rokonai, ugyanis a kövek meg csontok útján tanul vezetni. Az ölelkező pelyhek gyűlnek a szélvédőn, a beőszült hóvirágok szurkolnak Ottíliának. Távolsági gyakorlatként e vizsgán Ottília vezessen el Szentpétervárra. A patkány kicsit mocorog, fordul a dekoltázsban. Ottília ad neki levegőt e hosszú útra s tárja a dzsekijét, ami alatt csak a melltartó van.

Azt hiszem, ideje hazamenni. Tartok, hazafelé? A világ végén vagyok s még nincs délután. Ki dönget a volánnál a haladásért? Idenyávognak nekem valamit, dehát ez egy macicsek (fehér és fekete színekben). És egy macska szegődik mellém az anyósülésre, simogatom. De ki vezeti az autót? Úgy tűri, ahogy cirógatom. Nincs gazdája, vagy elkóborolt? Jó itt az ölemben, mi? Nekem is kell ilyen hosszú bajusz.

álom

Holt parton is van élet? Azt mondják a nyelvek, ez Moszkva közele. Víz a csónakban és a férfiak mondják, nincsen messze a part. El kell érni. Nézek körbe, hölgy is van itt és talán szőke? Az éj leszállt s sikerül is partot érni. A fiatal nő szálljon ki. Mi férfiak, kilapátoljuk hamarosan e csónakból a belé került vizet. Azt még nem tudni, miképpen jutunk haza. Evezőlapátokkal biztosan. Négyen vagyunk urak meg e lány.

(álom)

Hadrendbe állt farkas oszlop. A szem álmodik és maga előtt zárt tető koporsóján kopog. Se vonyítás, se bőrzubbonyos csajok nincsenek, a pupilla vonyít a látványtól. Az oromzat megnyílik s a fulladozás zokog. Szabadság nincsen, csak mindent felemésztő korom. Férfiak gyakorolják a villámbotot, a nőktől sem várható semmi jó és ezért az elme előtt a vérbe burkolózó égbolt. Fel lehet ébredni e borzalomból? Nem úgy néz ki az anyafarkas fekvése, a hold bordóra alvadt udvarán guggol.

A hasbajnok nem szól, csak lök. Beszállni ide és Ők is legyenek szívesek bemászni oda, hova a vámpír is vérben jár. Valaha holtan, most mártírként se egy fadobozban. Az értelem csillaga sugárzódik a holdra, a dicsőségé bíborban és bíborba öltözik. Az élet szikrája nyugdíjba se megy, bekászálódás e koporsókba, de csak ez itt úszik saját bordóban. Alig egy eltévedt vaklövésnyi levegő fele talán, amihez jut a tüdő? E tudatra nincsen szükség ma se élve se holtan, a kettő közti állapotban az értéke mérhető aranyban. 

Semmi se fáj, mégis valami terjed a vörös kereszt botjáról s talán kellene behunyi valamit, amit szemnek hívnak. E papok itt a lábujj meg lábfej mellett csuhásokat látnak csuhában, szótlanul szólnak semmit a papemberek. Csak csúsznak a verembe, az elme itt bent halálra görcsölve a beletörődő rémületben kúszik. A terveik nyakon öntve egy leves ragadozó lábszárával, de eme egykori írnokoknak ez nem probléma? Mágus László a kopasz s belehugyozik a bot nélküli arcba, jó lenne belevágni egy ellenharcba. A vér a testből lecsapolva és az elméből támolyognak el a szavak, a végső percek kékből sötétbe gyalogolnak. Van megváltás, de az itt e mélyben tompán fájdalmas. 

Nem érezni az erekben a harc lábának emelését. Utolsó lélegzet és a feketénél is sötétebb minden. Nem látni semmit, a köldök se néz sehova. A holdtól leoltják a villanyt s vér törli meg a testet a száradásában más létezésre.

ÁLOM