MotoszkaDaniel blogja

Imádom, ha ezzel kelt a hét. Beengedem, ha kopog. A csengőt leszereljem? Inkább megszereltetem s majd felteszem. Ne ébresszen feleslegesen.

Elfekszem az ágyon és csak a karkötőmre vágyom. Nyitva az ajtó. Nem itt az ideje, hogy becsukjam? Vörös rúzs az arcomon liheg, a szemöldököm milyenre legyen festve?

Forró idény simogatja a tarlót, felhő árnyéka sötétíti az aratógép levelibéka zöldjét. A bárányok elfekszenek az ég izzadó hegyein, poroló csörlők veszik fel a versenyt kifáradt kalásznak mezőjén.

Csörgő szénában három talár. Reggel a balfék gondnok kaszált, ürülhet a három serleg?

A fekete meg a fehér macska eliszkol a lábain, csak óvatosan inni! Remény úszik az arcunk fájdalmain, a lány cicafüllel s szemmel a hisztissel itt marad varázslatot írni?

Kinek fáj a hasa? Leöblíti lebegő süteménnyel, hogy ne kavarogjon a gyomor? Főzeteket vissza a polcra. Piton tanár úr kényes a gyűjteményére, nem kell több korty.

Minden üvegcse üres, a tartalékok viszont hűvösön. Kígyó teste üvöltve üget, sziszegését azonban elnyomja a csönd. Csak nem piát akar?

Sündöröghet arrébb, mert a főzetraktár zárva. Erőt tartalékolni, ugyanis kúszhat lefelé a kamrába. Ott kit kíván megmarni a foga? A rácsokat elmarta a guzsijaiból csurgó lé. Sompolyogjon fel a hegyes köveken a szirtekre.

A barlang csendjében csermely beszéde duzzasztja a túlfűtött falak magányát. Az amazon gyújtja tubákját, az állatbőrös férfi is szív a békéért.

Sokáig zenélnek a cseppek? Az alkony bíborra fest egy hasadékot, isznak a csurgó patakból. A közepes szakállzatú üstöt ácsol, mert a csinos copf elejt egy medvét. Tüzet csihol keze a vacsorához.

A holtak őre nem rikácsol, nem takarják szárnyai az eget. Lejöhetnek a szikláról. Kicsiny erdő piszke koronákkal. Semmilyen nap nem ég s nem forró. A férfi elkap egy szamarat s a hátán oda megindul, de futólépések a sötétből. Felpattan a fiatalasszony, most már köhöghet a puszta lova.

A lány fiatal keze felajz egy íjat, dárda a hátán. Indulhat a sétálásba a szamár. A sűrű közepe: elfoglalásra hajaz. A nő elfárad? Egy lövésre van ereje, aztán kidől. Kap a szőrös, dús hajútól egy fa tetején a semmiből: megvetett ágyat.

A hullám karja ömlik, lángokat söpri a zuhatag. A holdat nyelné el a felhők nézelődő füstje nyakig, a tetők még állják a sarat. Száraz minden porcikám? A hajam is olyan szépen mosolyog, akár a nemes ló. Csobbanás a föld alá került járdára??? A pálmákat szakítja lábuknál a szél, de meg lehetne próbálni.