Vérző ordas

Hadrendbe állt farkas oszlop. A szem álmodik és maga előtt zárt tető koporsóján kopog. Se vonyítás, se bőrzubbonyos csajok nincsenek, a pupilla vonyít a látványtól. Az oromzat megnyílik s a fulladozás zokog. Szabadság nincsen, csak mindent felemésztő korom. Férfiak gyakorolják a villámbotot, a nőktől sem várható semmi jó és ezért az elme előtt a vérbe burkolózó égbolt. Fel lehet ébredni e borzalomból? Nem úgy néz ki az anyafarkas fekvése, a hold bordóra alvadt udvarán guggol.

A hasbajnok nem szól, csak lök. Beszállni ide és Ők is legyenek szívesek bemászni oda, hova a vámpír is vérben jár. Valaha holtan, most mártírként se egy fadobozban. Az értelem csillaga sugárzódik a holdra, a dicsőségé bíborban és bíborba öltözik. Az élet szikrája nyugdíjba se megy, bekászálódás e koporsókba, de csak ez itt úszik saját bordóban. Alig egy eltévedt vaklövésnyi levegő fele talán, amihez jut a tüdő? E tudatra nincsen szükség ma se élve se holtan, a kettő közti állapotban az értéke mérhető aranyban. 

Semmi se fáj, mégis valami terjed a vörös kereszt botjáról s talán kellene behunyi valamit, amit szemnek hívnak. E papok itt a lábujj meg lábfej mellett csuhásokat látnak csuhában, szótlanul szólnak semmit a papemberek. Csak csúsznak a verembe, az elme itt bent halálra görcsölve a beletörődő rémületben kúszik. A terveik nyakon öntve egy leves ragadozó lábszárával, de eme egykori írnokoknak ez nem probléma? Mágus László a kopasz s belehugyozik a bot nélküli arcba, jó lenne belevágni egy ellenharcba. A vér a testből lecsapolva és az elméből támolyognak el a szavak, a végső percek kékből sötétbe gyalogolnak. Van megváltás, de az itt e mélyben tompán fájdalmas. 

Nem érezni az erekben a harc lábának emelését. Utolsó lélegzet és a feketénél is sötétebb minden. Nem látni semmit, a köldök se néz sehova. A holdtól leoltják a villanyt s vér törli meg a testet a száradásában más létezésre.

ÁLOM