Övegh Zoltán

Villámol az ég a cikázásában, már csak ezt látni a képzeletben. A csuha magáért beszél s nincs levegő, csak patakban csordogáló vér. Egy fentebb célért befeküdni a koporsóba, három papra mindegyik fekhely. Az előcsarnok után ez a végállomás aréna. A lélek később felébred, az elme alszik. Nincsen megváltás, de a vonyításnak e szabadtéri temető hirdet új napot. Nincsen halál, de új létezés igen. Elfeledni a test halandóságát, mert az ember gondolatai vörös folyamban úsznak. Utolsó pár mondatokra Harkonnen nagyúr érkezik s vér gyűl össze az ágy aljában az Ő tiszteletére. Megadod az eljövendőnek az áldozatot? A farkasok akkor üvöltésre készüljenek. Lemondasz az élet számodra eddigi létezéséről? Akkor ébreszt harkonnen a lányokért. hogy e három pap évtizedekre befalazva. Kellemes mélyalvást, uraim! Én átveszem a hatalmat. A nők szoknya helyett feszülősben hadrendbe sorakoznak a fegyvereikkel, azt e kettő nem látja meg. A harmadik meg órákon belül megfullad. Az új világért adja át mindegyik magát a halálnak. A nevük évtizedek múlva isten és nem írnok, amint kiássák őket a föld alól.

(álom)

Ne inzultálják az agancsokat. Szarvaskák, várjatok meg. A télapó bácsinak pisilnia kell és nincs a közelben se angol vécé se piszoár. A célzóvíz megvan, az ajándékok is itt hevernek. Akkor mehet a menet és addig lehet böfögni, amíg nincsenek gyerekek.

Ez a dorong itt mindig kell a bakon, mert rossz emberek mindenhol akadnak. Verekedni még nem kellett. Már nem akkora a has, szóval látni a szerszámot minden egyes könnyítés alkalmával. Reménykedés, talán nem csoszog a csizma a tömeg alatt.

Aki a gyerekeket nem tiszteli, az ősellenség. Az emberek nem hisznek s az nem e szakállnak a problémája. De e förmedvények akkor is nehezen látják a lényeget, valahányszor e méretes botféle rájuk lesújt a kézben. E szemüveg senkit nem akar bántani, dehát ha egyszer egyesek nem tisztelik a szeretetet?

Egykor még bőven az ükapák korában a télapónak az öreguras szemüvege terjesztette a tiszteletet. Persze, hogy régóta panaszkodik a feleségem. Szokták is kérdezni és nemcsak a gyerekek, merre van a nejem? Jó lesz készülni az aranyosságokkal, mert ezek már a házak görnyedő pillérei lent a hegyben.

Csak a gondolatokban hasad az elme. Semmi gond nem lenne ezzel a világgal, ha a felnőttek megtartották volna a gyökereiket. Mindig tisztelet a kivételnek! El kell menni majd az erdő mellé, a szánhúzók éhesek lesznek.

Ahol ki akarnak hunyni a fények vagy nem füstöl a kémény, megsuhintani ostorral! Nem fázhatnak sem a szülők, sem a gyerekek. Pattanjon a szikra! Olyan öröm ilyenkor látni a nénikéket is a bácsikkal, hogy nem fáznak. Melyik is a következő domb arra?

Ne, le lett táplálkozva ez a szakáll? Nem, a tükröződés az agyban ugrál. Tökmag nincsen, szotyola meg van. Jó lesz az, de akkor legyen már szintén Cola!

(vérapó 2022)

Az ölelés az ami szüntelenül dolgozik a beszélő szemek alvásában és e pillanatnyi szikrákban fel a hintó szálkáira, kérem a hölgy kacsóját s adja kezét a keresztbe font karjai bölcsőjéből. A nap sugárának szálai simogatják, megfésülik haját e felszállás alatt. A lovak megállnak, hogy étkezzenek a zabban. Szikrázásra vedlik a sütés ága, nézi az ajak olvadását.

Ekkor Ő a dekoltázs mosolyára öltözik a napban, ez a kosarak fürdése a melegítő szálakban. E forró ölelés a nyárban azonban tekintsen csak az azt árbócoló pántokra, amíg ez csodás nyak a mellkassal napfürdőzik és ezennel a pacik is megreggeliztek. Majd ebédnél megporoszkáltatnak a lábak a levegőt megkóstolva. Férfikar simítja a női arcot virulásában, ekkor kisasszonyi ölelkezés éri a férfias derekat.

A lányi porcika megfürdött és gyönyörködik? Hosszú, egyenes szakasz jön a végére. Nem nézheti e hintóról ezt a karba tett kézzel, miképpen is hajlonganak a fák e lágy szellő karjában? Mutogat, a legény szem pedig néz. Nekem szintén ideje az inges nyakkendőre vedleni. A fémek királya nem hull így júniusban, ez a május ölelése szemeinkre. Rá kell hajoljak csókra a lebomló tincseibe?

Amikor a nap tátja a száját s fel van már kelve, ez az ajak bukfencezése és a simogatás emígyen cuppantja üdvözletét az ölelésben. A karok még boroznak e mámorban, mikor jön az arc simító érintése? Minden melegszik a járdán meg a füvön, Ő pedig az ölben. A térd tartja a testet, az elme pedig löki hozzá a suhanó szöveget.

Ha van szerelem, az némán kér szót a test alatt megbúvó ruha alól. A szótlan pillantás hintázásban ringatózik a pillázás tükörjében s az grimasza a csók bilincsében tincsekbe borul. A kéjnek illata van, a cikázó fűszálaknak kellemes szaga és a mámornak ígéretes szárnyalása e készülő séta árnyékában. Ma nincsenek szekerek, de a lónak még mindig négy lába van.

Addig kell ebből az ócskafészekből elhúzni a csíkot, amíg a zöld nyálka agyon nem olvasztja az anyaűrhajó minden emeletét. utána már nincs hová kússzunk a levegőben, mert mi magunk is az enyészeté leszünk. Ezt öröknek tervezték, aztán most lesz a porrá. Megpróbálni felpörgetni a motort s lépni a szennyezett olajra. A hadsereg katonái már lehetnek bábozódva, mi azonban még megmenekülhetünk. Holtan kezdjük és holtan is születünk újjá, de a megváltást még valahol megérhetjük. Egy másik naprendszer másik holt holdján. Még ha másolat is vagyok és az elmém vagy az eszme rég halott amiben egykor éltem s küzdöttem a tisztátalanok megtisztításáért. Van itt még, akinek van hová hazamenni. A páncél oldja, olvasztja a halál. Ez az egész szarrakás percek múlva a levegőbe okádja a halált, szóval mindenki megvan? Zárhatom a zsilipkaput? Nekünk nem feltétlenül kell meghalnunk. Akik ezt a szart ránk szabadították, dögöljenek csak meg mindnyájan. Mi nem robotok meg szörnyek keltetőjeként kívánunk élni illetve megérni a holnapot. Igen, az ember egy hibás lény s eredendően gonosz. Egy elme megalkotott félterméke, de még küzdhetünk érte, hogy ez jobb és más legyen. Másképp legyen az, ami most még jobban meg lejjebb egyenlő a nullával. Nyomás az űrbe, a bizonytalan biztosba. Mert szakadozik a pajzs s nem érkezünk meg sehova. A robotnak kétségei vannak, de Ő is az életre szavaz. Pedig nem tudja átérezni és értékelni azt, amit mi többen; ismerünk. Nem kíván semmivé válni s a semmivé lett pokol roncstelepén végezni. Jómagam félig a pokolból jöttem, de nem ott akarok élni s leélni a fél életemet. Az egyik felét leéltem és a másikra is igényt tartok. Klónként ezt vallom.