Övegh Zoltán
VersIII. A fiatalasszony vakarózik?
Sosem látom Őt, pedig mindent megtettem Érte ezen a harctéren. Felhajtom a kedvenc citromos ízesítésű sörömet és elhagyom a közös söröző, kabátos sarkát (Mire fel bírna bármi is maradásra?). Beismerem, hogy buktam s a célegyenesben kielőztek. Igen, csak Érte Én sokat vállaltam. Most fordul meg a fejemben e napok poros mosolygásában, miért nem kérem meg a kezét? Mert előbb nem sistergett be ide az agyam?
Üzenet a telefonra, hogy elnézést kér s meggondolva magát: elfogadja a meghívásom. Tudja, hogy egy óra késés van és sietve andalog fel a vonatra. Ennyit még életemben nem öregített az izzadás bizonytalan tengere. Magával hozza a húgát? Vele száll le a peronról, bemutatva Őt.
III. Mellesleg ez mellen: úszás árral szemben
Hazai terepen ugyanúgy találkozni az ördöggel, legfeljebb kisebb a hatásköre. A falu körös körül a magányos veteránok harctere, élhetnék a község szerető ölén is. Ám hív a harctér, pontosabban Én volnék a kezdeményező és a ring Nekem címzi az előny övét? A krokodil könnye zúdul rajtam, mégsem a felesleges csata szimata lengi be az arcomat.
Én kérek elnézést, ez csak bemelegítés vala? Nem gombolt még ki minden gombot magán és e fotelban most már rám figyel s e mondata után kimért csókok érkezének az ajkamra, majdhogynem a nyelv szárnyán. Ő bízik bennem, Én benne: nem. Azonban minden bűntől vérző lovasnak jár a bizonytalan kezdet, szóval nem sokkal később fogadom a mély csókját. A bája a testemig ér, el se akarom hinni. Pokolian őszinte az illata és nyílik rám a szeme: trécseljünk is már, elvégre Én hívtam ide ki a világ vége e tornácára.
III. Az ördög visszaszorítása, a pokolból jöttem
Ha nyer a remény, az ördög nyer. Ha veszít, a pokol emészt fel tüzével. Ha egyik sem? Az a mennyország hibátlan fénye lesz. Nem szeretem Őt, de fontos Nekem. Különben is: Én adom a lapokat, Ő meg csak játszik. Az Ő szempontjából ez fontosabb lapjárás, Én csak tanácsadó vagyok. Van, hogy a szépség illata is fontos az embernek a vágy észveszejtő bájolgásában.
A józan elme sületlensége, hogy itt lovon sakkozol a futóval. A király rosálva be van mattolva s nyálban csókolózik az idegrendszerem a köröttem fellelhető igaz komák csevegésében. Ütlegelés a vállamra (így magamhoz térve), fáradjak csak be oda. És az a hely hol van? Azt mondja a pofás sör gőze, tudom Én azt!
Ennek annyi értelme van, mint amikor zsebkendőért nyúlok és elfogyott belőle a bontatlan példány. Elapad az idegességem, de még nincsen felengedve a reményem és csevely a pattban lovagló szemeim előtt. Feláll a férfi és megy? A csók azért elcsattan s ez nem szájpuszi, most pedig rám nézve int a koma: ugye nem kell kérvényt benyújtani, hogy Én váltom Őt a pamlagon?!
Kezdek boldog lenni, de ez csak langyos öröm még. A kikutatott dekoltázs kilátásához lesimuló farmernadrágom ereszkedése ez és rögtön az Ő szemébe kell nézzek a szövegelő dekoltázsa után. A kezét nyújtva kérdezi, jöhet az új király? Az előző meztelen lett s szabaddá lett a terep. A fehér kezd és az Én vagyok. Mert mi is történt, amiről Én nem tudok? (Mielőtt átölelném és megcsókolnám Őt)
Az úrral elváltak útjaik, a férfi visszamegy a feleségéhez. Elhidegült házasságot is újra lehet csiholni. A lány azonban annyit mond még, e komámtól gyermeket hord a szíve alatt és kérdez. Nem, ne vetesse el. Hozza csak a világra, ha meg kívánja tartani. Az átölelésemre készül és a lényeg előtt mondja, a következő menetre Nekem: megnyitja a küzdőteret. A tekintetek párbaja az arcban indul, vegyem Őt birtokba!
II. Pattból a biztató mattba
Különös csalinkázás a szenvedély hánykolódása a vágyban. Az ördög kedvére játszhat, a pokolban meggyötört lelkek pedig állandó játékosok itt. A mennyország ritkán kerül ki győztesen és akkor is: porral kopogtatható a kényelmes gyönyör könnye. Ilyesféle érzelem kóborló érzése perzseli a belángolt ösztön megtört gyufaszálát miközben a pókháló szőtte lámpa megporolva magát megfújja a maláta gőzét és fejet csóválva győzelmet mutat.
Nincsen maradás, szóval pakolás s akkor mi is van most. Azt mondja a belógó fürtje, nem adtam Neki elég időt. De Én senkije nem vagyok Neki és alul is maradtam. Azt fogja be a fülem, hogy ez nem igaz. Meg még azt, hogy a megtévesztett vesztest megilleti a párbaj. Én értem, hogy Ő mit mond. Feltárná nekem, hol nyerhetek illetve micsodát? Feltárja az illata szalonját s üljünk egy kényelmesbe, vessem be a fegyverzetemet.
Ez önkéntes mérvadása a lélek vérének és fáj a vérzés egyre több cseppje. Nincsen folyékony biztosíték arra, hogy a bizalma beenged a szívébe. A szeme akár egy ravasz, kék szemű rókáé és kertelés nélkül csatára biztatóan beszélő dekoltázs ez. Egyetlen előnyöm, hogy hazai a terep. Győzköd, hogy ráér s építsem a másik mellé a saját védelmi gátamat. Az ajka el kívánja altatni bennem a kételyt, indul a menet. Nem azért foglalkozom Vele, mert megérdemli. Hajt a kíváncsiság, hogy mi lehet benne. A többit elmeséli a kobakjaink összeérése s az 'azok' felett megjelenő fagyöngy, amiképpen csillámot szór az egybekelt flörtre. Nehéz ilyenkor elengedni a másikat, amikor bizonyítani szeretne: és mennyei a nyelve.
II. Tollsima a Montíner
A tiszta érzésekkel az a tompa mosoly izzadásában és helyenként felfoghatatlan tudatlanságban tudvalevő, hogy senki halandó iránt nem tartozol beszámolóval a bűntudatról. A járműből kiszállva meg a verandára felérve üzenet Tőle, hogy az ajka éhes s a lelke viszont üres. Megetették a benne vaj kente vágyat, ismételten a szíve érkezik Hozzám és fogadom - e? A lépcsőkre felérve az ajtóknál vár, hogy nem is vagyok olyan szemétláda. Ő viszont azt érzi, azért csúnyán bánt Velem. Egy apró, jelzés értékű pofont lekeverek Neki, majd csókra nyitva ajkát megvezetem az elméjét. Ezzel jelezve Neki azt, miért jött ide?
Adok megint egy apró pofont, amíg elbeszélget az asztallal a tekintete. Nem jön többet ide vissza, csak ha Én is itt vagyok. Az a csók igaz volt, amit pár napja adtam neki? Mert Ő a sajátját bizonytalan magabiztosságban adta. Ja, hogy az egy sörös habban 'úszó lövés' volt? (mitől sárga lett a tompa arcom?) Kérdezi, mitévő legyen? A komája életet veszejtően csókol, Én viszont foglalkozom Vele. Nem tetszik Neki a válasz, mialatt a kávéját kézhez emeli. A szememet hiába nézi, úgyhogy az ajkamhoz 'fordul'. Az se fogja helyette ezt a helyzetet megoldani.
Adjak neki egy erőset, már megy is a pia. Egy őszinte csók feloldja a bizonytalanság átkát? Nem én őrlődöm, próbáljuk ki! A behajolás e csevely alatt megtisztelően aranyos, de Én az arcát meg a szemét szintén nézem. Azt mondja a szenvedélyes érintés után: vagy elfelejt engem vagy nem jön ide az életében és egyiket se akarja, mert: az se jó, ha kilépek az életéből. A patthelyzetet egy öleléses csókválasszal csitítom. Akkor maradjunk barátok? Azt feleli, az igazságtalan lenne. (Nem lenne egyenes Velem szemben)