Övegh Zoltán
VersIV. Az ördög, mint a bemattolt ökör és a pokol hát
só felét nézi:
A magabiztos kétely fala reng a női fehérneműben úszó domb párosában, pokolian izzó ez a kitörés és a vágy lávát lövell (a zár kulccsal való egyesítése nyomát a lélek barlangjában követve). A szesz komoly ellenfél, de minden felöntés végén a mennyország feloldozást ad. A pokolban van megbocsátás s egykor az ördög fiaként eljött számára a megváltás. Most is az a fiú, csak igyekszik kiválni az apja árnyékából meg: felnőtté lenni. Enikő gerinceli magára a gönceit, elkap a gondolat: a felhő jó tanácsadó? Bővíteni lehetne a megtépázott bizalmam tőkebeni körét.
IV. Az ördögöt a pokolban előzve a mennyország elő
zésbe kezd:
A szombattal szeretném tölteni az időt a komákkal való erős felöntés után itt az éjben, mivel a sűrűség szedi szét józanodásra a gondolatom kusza szálát. Ez kora délutánig kivitelezhető gondolat, ettől fogva bútorozzam ki testemet Enikőhöz. Ugyanis néhány barátnőjével kicsalinkázták illatos testüket a dombok árnyékos rejteke mögé. A haverokat csajos dumával lerázták, hogy itt veszélyes meg nincs klafa látnivaló. A pokol rám vigyorog, mikor felcsap a levegőben az egyik kedvelt zeném. A lányhármas zárt vigyorral int, üljek be a zamatos testemmel közébük.
Semmi pokolian észveszejtő nem mozgatja magát e néhány óra alatt. Utána ezt követően behelyezik a lányok hab testüket hozzám azért, hogy irány a házam és Enikő magába öntene valamilyen erőset. Amíg nála ez beüt s felmegy elfeküdni, Aminát szórakoztatom el a világ mindenségének értelméről (ez a szikra ér valamit a női nemnél, amikor a tapasztalatomat mesélem?). Az ősz dohányzik az agyamban, annyira szép az arca és mégsem megcsókolni kívánom e lányt. Majdnem a lányom lehetne. Zárom a házat, pancsizzunk egyet az ördög gondozta forrásban?
IV. Az ártatlan csókok pokoli bűnhődés'e, de ez
egy másfajta mennyország:
Nem elfelejti az agysejt tükörje itt bennem (a tükör másik felén), estére fuvar jön érte (és az értékben jelentékenyet segítettem). A szeme indulást tükröz s egyben sandít alulra. Óvatosan meg lassan, ez az ágy besúg az elmémbe az alkonynak. Mint valami ébresztőóra, estére Enikő megy a férfihoz. Ennek tükörjében osszam itt a vágy észét. Az alkony szól, hogy az ágy kipróbálva. Nem süllyed meg nem süpped.
A távozó ajakcsata többkörös ütközetében a házam előtt inteleg az intelem (a fontolgató szelében), hogy bűnös léleknek van más hazája. (Az ajkak a foszlányok rongyát építik újra. Az ördög háza is leég egyszer s mi van akkor, ha újra gyújtják? Belelángoló lélek e völgybe, de kell ez Nekem? Nem, de Neki igen. Neki nagyobb szüksége van Rám, mint Nékem Őrá)
IV. Vaklövés
Üresen cseng az erdő a zajongó levelével, Hajlongó ágak nyúlnak a gondoktól nyüzsgő gondolataim felé, hogy hiányoztam nekik. Hátra fekve az eget köszöntöm most, itt e percekre a gondok a nullához közelednek. Ez a suttogó ágtömeg jóbarát és meghallgat a nyár őszében.
A fejem kobakja nem őszül, az őrlődés feszültsége is csökkenőben (Az alatt, ahogyan megyek be lakomba száradni). Kettő éj után az ágy a másik barátom, ki meghallgat a kényelmes huzatban a csengő mellett. Ki a papám kínja csenget fel a hét végén, mikor nincs munka? Az öcsém több megyényi kilométerre él innen a családjával, ide az ördög keze sem ér el.
Ajtót nyitva illat csap meg itt a dombok között, jöjjön csak be. Nem készültem vendég fogadására, valami lónyálat adok Neki. Ő ugyanis ezennel Enikő, Dóra húga? A barátjáról kíván beszélni, de ahhoz puszi is igényeltetik.
Adok puszit, mert nyújtja az ajkát és azt jó ideig az itt élő szél se legyezi le az ajkakról. Enikő megy majd vissza a városba, mert ide is fuvar hozta. A délután késő lengésére felfárad az emeletre, hogy leheveredne annak puhaságára. Társuljak be a pihenésbe, közben is a levél tánca az ablakban irányítja az elmémet a befejezésre.
Két éves kapcsolata másodjára van és bizsereg ott benne valami. Melléfekszem a megszáradt testben s innen fentről még a fa hajlongó ága is segít gondolkodni. Őszül a segítés, rám néz Enikő. Nem lesz ez így azért különös? Teperedjek rá, hogy az ajka dolgozni kíván az ajkammal.
III. Farmerszőrzet
Azért szeretem a nyarat, mert szokása megmutatni a célt a reményhez. Ő kitűnik a mosdóba és hogy addig a húga beszélni kíván Velem. A húgával kettesben maradok s mellém szenderedik. Át kell karoljam, mert a hugica is ezt teszi és ezennel hogyan tovább? Az óvatosságban megcsókol, már a nyelvemen arat!