Övegh Zoltán

Ez itt a behajló kapu kajla kilincse, irány fel. A termek lépcsőin ez a léptek beszéde a fokokhoz. Az ott már az ügyeletes ott fent? Mindig kettő van, egy tanár meg egy nebuló.

A folyosón járkálva néhány pad nézelődik mindössze, a folyóügyeiket intéző diákokat nézi meg azt a néhány vizsgázót arrébb. Igen, ott vár rájuk a megmérettetés. Mi van egy szinttel lejjebb? Igaza van a végzetteknek, ettől a felelet utáni várakozástól meg lehet éhezni meg szomjazni.

A nagyteremben még mennek a csaták. A csatározások tételeket húznak. Mik azok az apró piszmogások? Kifogyott néhány tollból a pax betét? Meg lefogytak a signetta-k? Papírok érkeznek még kintről meg frissítő az elnöknek és kérdező tanároknak.

Könyveket néz a szem e rossz időjárásban. Melyik olvastassék fel ilyen zuhogó eső után a dörgésben? Be van borulva az ablak palástja és néhol felvont szemöldökkel vizslatja az agya a tartalmat. A kicsik fekvésükben küzdenek meg ölelkeznek a paplannal. Száltó Piroska vagyok s telefonálok a diri néninek.

Záldó Melinda néhány szobával arrébb valamit mondókázhat, mert gyerekhangokat hall a fülem mozgó antennája. Megint tárcsázom, fáradjon már át Roland. Az én kis barátom, hogy Ő mit tenne? A kezébe nyomom a könyveket, én az tekintetének válaszát várom ezen egybetolt karokban. Így várakozva, magam elé nézve.

Hát, ez az Én fejemből nem pattant volna ki (azaz, Én csak pihenjek). Ő majd felolvassa az egyiket, utána meg akár Én meg is tehetem azt a másikkal. A diri néni kopogtat, hogy itt az élelem és helyeződik el a konyhában.

Elfogyasztom odakint a lakomát és visszatérve beteszem magam egy fotelbe. Én következem a piáló szerzetes mondájával. Roland meséje a független fejvadász volt, ki a válása után az erdőben keres magának megváltást. Megmutatom a férfimnak, hol a kaja s addig Ő burkolhat. Eddig távolodó dörgések voltak, most közelednek e trombiták.

Ezeket hallja a fülem, mert az ajkam közben találkozásokat vív Roland ajkával az Ő étkezése előtt (s nem sietjük el). A cuppanások elhaló hangjait hallani a felhők találkozása végett és aprót mellé is ülök a tárulkozó dekoltázsommal. Na, de ezután irány a picik! Pillanatra benézek Melindához, ki vonatozásféle után altatja a csoportját. (A pihenőben az ágyon dolgozók építkeznek, új játékot próbálnak ki? Rám néznek és mondják, délelőtt egymást váltották a kulcsok e szobához)

Mutatja, hogy nem kell segítség, de nézzem azért. Hogy szerintem Ő jól csinálja - e? Melinda aprókat szökken, ugrál a picikkel a játék részeként. Dörög egyet az ég és villanása ránéz a némileg dekoltált blúzára. Vonatozás után jár a kicsiknek a pihenés a némaságban.

Atyaég, mik nem vannak e kiskönyvben. Azért nem olyan rossz. Összeteszem kis kezem a karjaimba, szerintem ezek odakint még tárgyalnak vagy puszit váltanak? Annyira sejtelmes ezeket az árnyékokat nézni. Roland jön be, hogy Melindát elrendezte s hallgatja a mesélésemet.

Általában, eléggé többségében szeretem a nyarakat. Mert nem kell fázni, de megint elaludtam? Eléggé úgy néz ki. Szerződés előttem és ki vagyok nevezve vezető foglalkoztatónak. A másikat nézi a szemem e dörgés végetti sötétségben várakozó sarka. Az esőbe borult délután mondja tovább a sorokat (a szivacsból csavarva a látottakat. Elfáradt felhő könnye gördül le az ablak üvegén): Melinda hozzáment Rolandhoz, mert ez itt egy férjezett név a sarokban a kinevezésem támogatása mellett.

(VIII. fejezet: a mosoly hallgatózása az arcon)

A pihenőbe egy szál mutatós kivitelű ágy kerül. Záldó Melindát látom, hogy egyenruhában a gyerekek között mozog. Akkor felvették Őt és máshogyan, de sikerül Neki? Annyit tudok meg a diritől, hogy tartalékos.

Ültet, ám a gyerekeket is lefoglalja, mesét fognak nézni? Behúzzák a függönyt, Ő helyet foglal a kicsik között. Mi készülődik odakint? Június elseje van és eső nincs, ám dörgés igen. Rolandot látom még, ahogy beteszi az élelmet.

Melinda dekoltázsa hintázik és az ajtó torkolatában az árnyékban ajkak finom találkozását látom Tőle s Rolandtól. A cuppanások csörgését elnyomja a műsor. Ez piciknek szóló mesefilm, a későbbiekben látom Őt az íróasztal mögött. Igen, sötét lett időközben!

Száltó Piroska vagyok s érkezem a saját gyerkőceimhez, akik még e sötétben is le tudják foglalni magukat. Engem néznek, ahogyan egymásba szerkesztett karral és hozzájuk belépve hátulról átkarolnak. Megfordulva látom, hogy Roland az. Már támadom is le a csókkal s így történik az érkezés az asztalomra.

Már megint elaludtam? Pedig most ültem le a gyerekekhez, hogy lefoglaljam az idejüket s ezt is csak álmodtam? Mozgolódnak az ágyban a takaró alatt. Jól van, nem maradt kihívón a munkaruhám e lámpa mellett ébredve. Melinda koppant aprót, hogy elkérné a vécékulcsot és már kelek. A mellékhelyiség kulcsa e dörgő sötétben is ott van a fogasnál.

(VII. fejezet: A mosoly hallgatózik az arcon)

A hölgy megszült és éppen viszi haza a tanyára Jack bácsi Őt és kislányát a tanyára. Elmegyünk előtte duduval a (z imént született kislány) nővéréért. Telefonálok egyet, (na az egyetlen vezetékes működik a házban. Szuper!) ugyanis köd növekszik az éj hasában s őrséget igénylek. (Na, most jöhet az. Hogy) az összes ajtó kulcsra zár és reggelig a benti elfoglaltság a mérvadó.

Belehörögnek a kilátszódó fogúak az éjszakába, de legfeljebb csak a lépteik hallatszanak távolról. Amikor a kéményt ellenőrzöm, el is megyek kicsit portyára. Ogrékkal találkozom és mondják, hogy örömmel jönnek segíteni esetleg őrködni. Mondom nekik, hogy csak bentre kell strázsa. Minden biztonságosan be van zárva.

Bedörögve megdörren az ég. A nő pihent és a köntösét összevonva a karját hajtja kényelmesen egybe össze, megörül az őrségnek. Mondom neki, hogy jöhet levest enni. Meleg meg ízletes, de akár be is szállíthatom neki.

(Steve Jackson és Ian Livingstone: Dumer átka című lapozgatós játékkönyv alapján)

Fejbe vágva ébredés és fájó fej nélkül. Még az elmében sajog ragyogva az égő ház gerendáinak szédülése. Nem tudom, ki sózott e kobakra. A lényeg, hogy nem fáj. E nőnek itt mellettem azonban segítségre van szüksége. A gondolataim rímelnek, a nyelvem meg még nem tud megeredni. Mégis össze kell szednie magát a hangszálaimnak, mert e hölgy szülésre készül. Még nem jönnek a fájások, de a pocakját látni.

Összeszedni mindent, amit e tanyák környékén találni s a feltűnés nélküliségben közlekedni. Nem az, hogy nem bízom az emberekben. Csak az összes értelmeset és segítőkészet (vagy éppen még ehhez hozzácsapandó: vicceset; az elmúlt hónapokban) leölték a gazemberek. E nő is az Én kezeim által lett kimentve, a többit nem sikerült. (Igen, tudom. Azt, hogy) félig ordas vagyok, mégis segíteni kéne. Éjfél előtt mindent össze kívánok szedni, mert utána már nem vagyok önmagam.

Na, indul ez a csotrogány? Hála Istennek, nem a sárban fürödnek a gumik és nem esik az eső. Jó, a gumikat sem szútrák ki. Akkor viszont járulás be a nőért, mert legfeljebb egy óránk van szerintem és utána szülés. A gólya érkezése előtt pedig el kellene érni a várost. Mert ez egy elszigetelt és szép falu (a száraz meg elöregedett törzseivel) ahol most vagyunk.

(Steve Jackson és Ian Livingstone: Drumer átka alapján)