Övegh Zoltán

Az apám kalóz, anyám a tengeren kereskedő s a bátyám nyugaton rabló. Én a vizeken utazóvá lettem. A habok alatt itt keleten nem szörny, de veszély húzza meg magát és a mélyben korbácsol. Hajamban az áramlat kapaszkodik, kivonni a kardot illetve csónakba vegyülve lapátolás a szigetre.

A bálnák adják a szökő kúttal bentebb az örvényeket és óvva is kell hajózni a karjaik mellett, nincsen ingyen a barlangok elérése. Ahol kincs mosolyog, mindenütt lehetnek erre ártó vagy gyötrelemben alvó szellemek s az ég nem tiszta. Szablyákat vissza a hüvelybe, nekünk pisztolyunk nincsen. E zsákmányt valaki elhagyta, ezért felpakoljuk az angol királyságba haza apámnak valamint a dagály érkezése előtt a szórt felleges napban.

(Dúdoló habok 6.)

Jack a csónakjában ébred és meddig hánykolódhatott? Sziget partjára van kivetve, de ez lakatlan? Az ember számára igen, de valakinek nem. Harcosnők táncolják oda magukat bikiniben és hogy egyet Ő közülük válasszon? De ő elvinné mindet vagy egyedül menne?

Hány rőf fa kell egy tutajhoz? Mindig zúdítják magukra a vizet e trópusi melegben. Azt nem mondja meg a csirkefogó, miképpen került ide. A lányok sem azt, hogy miért nincsen köztük fecskében úszó.

(Captain Jack - Iko Iko)

Nem vagyok festő, mégis festek. Álnok ámokfutó vándorlás az életem, a lelkem régóta és mélyen romlott! Naív elgondolás a részemről, hogy bármikor idehajózhat a szerelem. Tőrbe csalt zsandárt hálózok be reményteli nyomulással. Hogyan is hihettem azt, hogy túljárok az eszén egy minden egészében eszes s dögös veteránnak? Pedig én aztán utána loholok hóbuckákon!

A vágy hajt újskót tájakon. Apám lelépett e tágas házból, hol lehet? Nem is mertem a gondviselőmet, a vér szerinti öregemet. Neki szeretnék bizonyítani? Torz személyiség csak bűnt hagy hátra keréknyomként a porban, semmiféle érdembeni emléket a jövő szemének. Az ikertestvérem is okosabb nálam s mindig tudja, hol vagyok?

Ez a szenvedély tombolása a zöld szemek lovaglásáért, de nem érett érzelmek szikrázó tükröződése biztos s egyenes alapokon. Elfogytak, lemaradtak a tanúk és mit értem el? Van pár gyönyörű minőségi képem. Ám tehetséget nem pótol a törtetés, szóval inalás amennyiben elég gyors vagyok. A fakabátnő azonban eszesebb, lakat kattan sebesen cellámon!

Életeken át 2004 (Taking lives)

Ha húz a tömegvonzás, mindig az erőmre hallgatok. Fagyos tél enyhül látogató széllé, pár métert húzni még a testet a pihenőhöz. Felverték a lányok tűz mellé a sátrakat, amikor a nap nyugovóban? Vállaikon, nyakukon pihennek a pántok éjfélkor alvásidőhöz.

Köteleket ellenőrzöm a táborhelyek előtt a sejlő csúcsokra nézelődve, tapogóan lágy szellő járja körbe a völgyeket és az itt ott meglelhető fennsíkokat. Benéz a spanom a bokasérülthöz s int, hogy én meg kukkantsak rá a zuhant nőre sátrában. Termoszos kávéval meg teával kopogok a ponyvára. Elment a csendbe ez a nagy hasadék, hoznom kell majd még fákat tűz tápláló lobogására.

Nadrágokat, fehérneműket és egyéb tárgyakat pakoltat velem. Még fáj a dereka, de alakul. Hagyok neki s férje számára gyufát a petróleum kezeléséhez. Araszolás fáért, mielőtt jobban lehűl az idő. A természet minden hangja halkul.

Arc settenkedik elő a hajlékból kilépve és támadja le hátulról a szemem. Elég magasan vagyunk, ezért nem halljuk a farkasokat. Eddig úgy tudtam, öten vagyunk e szirten. Egy szintet meghágunk s mutatja, onnan ritkás levegő borzolhatja a szív dobbanásokat.

A sátrát elvitte egy csuszamlás, hogy nálam aludhat-e? Korábban indult el nálunk kalandra, ezért van előnyben és az ő csapata már lent van. Akkor viszont ez az asszony miért nem ereszkedett le velük? Hallotta rádión a balesetünket és a szirtek padkáin sietett ide, talán megelőzni a bajt.

(Január tizedikén három lengyel hegymászó vesztette életét a szlovákiai magas Tátrában)

Minden érkező hópehely a szárnyain repül. Ponyvába csavart hegyek.

Sziklában súrlódik a hó s furulyázza a havazást.     

A hegységet öltözteti a hideget, idő mire kabáttá lesz. A halkult kiabálásokat messze az ormoktól szegeket lövöldöző, melegedő kezek váltják kesztyűben. Nézelődő szirtek érkeztek a hó csatájához. Tejfölbe borítja a dombságot a férfiak mosolya, akik nőt segítenek felfelé. Az abba vájt út alatt lányokat segítik a fiúk a csúcshoz, hogy zászlóikat emelhessék. Nem olvadhat kedvességtől a csók, majd ha felértek!    

Vicsorít a hideg kedve s kanyarokban kerülnek megnyitott barlangoknál. A fogai erősek, mint több tömbnyi acél a lökések lehelésében. Szekereken ülve, rezgésben edzi magát sok burkolózó út az útbaeső vágatoknál. Levegőt a csajoknak s ha kell, a srácoknak is a cudar menetben!    

Ilyen magasan felezővonal nem felel. Akkor nem fázik, de mindig ügyelni a lábakra! Amerre a sziklák fennsíkja öleli az egybefagyott kavicsokat, mindig le kell nézni! A szeretet mindenkit megtűr, de az összetartás ad csak biztonságot!