Övegh Zoltán

A halál erre nem elfogadott dolog, de elismert. Most nem is vele értekezik az elme. De tényleg, kivel csevegnek a gondolatok? Mert errefelé aztán mindent lehet, de főleg gondolkodni. A magasság megfelelő hozzá, de a hely is. A hőfokról döntsön a test, hogy megfelel - e neki? Mert nélküle nincs utazás a síkok között. Márpedig aki idejön gondolatokban elmerülni, az nem tíz percre érkezett. Odafent a képzelet felett is vannak kőtömegek, volt róla szó már? Csak azért a felvetődött kérdés, mert így is éppen elég magasan végződik az ülés. Senki ember szája nem mondta, hogy ez Törökország. Inkább Kína vagy India s a nézelődőt jobban érdekli az, hogy a megvilágosodást kereső e kövek között megleli a számára keresendőt? Itt senki nem zavarja, akár egy hétig vagy évig is ellehet.

A tükör előtt van felállva a bőr. A lencse rám figyel, de a címzett is? Ülve lenne pedig a legjobb ezt megcsinálni, dehát hogyha egyszer van fényképészem. Kell a divatlapnak egy frappáns kép. És ha egy kicsit rögtönöznék? Csak jár az agyam, de még nem szólok. Azt mondja a ruhafelelős, hogy ez így jó. Erre egy keveset takaró trikót és mehet a címlapképhez. Én felállok így ahogy vagyok s az általa javasoltak közül aggatok magamra egy kapott nyakláncot, hogy így és kész. Beállok helyzetbe.

Azt mondja a kolléganő: igen, ez így elküldhető nyaklánc reklámnak. Habár az eredeti elképzelés (nem ez volt, hanem) ruhabemutató volt, de ez még jobb. Ugyanis ez így (még) fehérnemű<hirdetésnek is jó> reklámnak is megfelel. Arc nélkül az ember meg azt mutat meg, amit akar egy másik magazin(ban) címlapján.

Azt mondja a cégvezetőhelyettes, kötelező egy másikat is készíteni a formaságok végett. De szerinte ez lesz <, messzire> a nyerő. A ruhafelelős ekkor leteszi a kagylót s készíteni kell még egy képet, csak ezúttal nyaklánc nélkül nélkül (s több teret hagyva a pántnak) és több melltartópánt a fehérneműlapnak. Az előbb mi tárcsáztunk e kagylóról, most ugyanaz a készülék nekünk csörög.

Azt mondja a szél, hogy tegyem ki a lábam a határba. Olyan értelmesen beszél hozzám a szél, de hol van mellőlem? Nem látom. Csak folyton betakarja a felzavart homokot a lábam alatt, pedig nem is csoszogok. Porban nem lehet húzni a lábat, igaz itt el vékonyodva az elpusztult avar.

Itt van végre a ház, amit keres a szem és nem poros. Megszólal a levél valahára a fán, hogy nem kell tovább várni. A lábnak nem szükséges tovább menni. A gerendák ugyan izgalomban unatkoznak, de itt sehol nincsen egy akolnyi por sem. Akárkié is e lak, ezt aztán felsöpörte.

Innen arrébb a mezőt adja a kilátás, de eddig ebédelt az állatvilág? Csak most hallom a hangját. E legendában alvó gerendát még a poloska meg a szú is tisztelheti, mert a fatalapzat álmában sem töri magából a szálkát, csak a kinti fán lévő levél zizegő ébredezése kelti a fa munkálta fa és boltozat arcának kelését.

Hallani, ahogyan kel kint a törzs s hajladozik. A nesz is éled, azonban ez a madár. Nem a fa szerkezetét megmunkáló féreg. Ez tanya lehetett rám hagyva és meg vagyok érkezve az örökséghez, ez lakhatásra van berendezve. Na, legyen egy szétnézés ezen erdei üzemben az emeleten is. Gazdagon és szépen rálátni az enyhén lejtőre lapátolt mezőre a tetőtéri ablakból, ahonnan látótávolságban nincsen ember lakta lak.

(ez álom, de emlékezetből megírva. Közben megtaláltam az eredetit, ami 'az erdő szélén' című)

A bűn élete felett átvette a hatalmat. De azt megkérdezhetem, hogy mi az életcélja vele? Most jelentem meg a feje felett és az emberei kiállnak érte meg megvédik. De ha a denevér felülkerekedik, akkor is vele tartanak? Az élet itt soha nem volt tiszta, de még az lehet. A világ vége a mélység fölé emelt, de a világ mélye elég mély a bűn elfogadásához? Mert befogadni be tudják. Arra nem esküdnék meg, hogy értik is az eszméjét. Én ismerem a világ mélységét, mert onnan érkeztem. De azt nem hiszem, hogy az emberek tudnak ilyen mélységek magasságaiban gondolkodni. A magasságok mélységeiben él most e város, ez a város. Tehát hogy ki is a bűnös? Jack Napier más teknőből kezdte, csak soha nem fog eljutni a páholyos kádig. Én a polgári életben Bruce Wayne vagyok és bűnösnek vallom magam abban, hogy amint az éj felsöpör az éjszakának: nem engedem, hogy a bűnözés sikátorrá változtassa az emberek hétvégéjét. Az élet nagy túlélői a segédeim s a vérszívás végett ők sem ártatlanok, azonban kell egy szövetséges. Egy jószándékú egér, aki fejjel lefelé is tud aludni. Az erszényt közösen használjuk, de az inkább az övé. Majd aki utánam jön, kérem azt is adja vissza. A bőrerszénynek a barlangban a helye. Én, ebben az életemben érzem az energiát a suhanásban. A gazfickók azt az egyet tárják fel rólam, hogy ember lehetek s a páncél félét viselem magamon a derekamon. Addig jó, amíg nem tudják összetársítani Bruce Wayne - t a denevéremeberrel.

(BATMAN, aki az éjben a sötétben is lát)

Amikor a szemed nem lát semmit, ne ess pánikba. Van, hogy a félhomály nyitja a világot. Én szeretem a vakondokokat s a bátyám nyomdokaiba kívánok lépni. Néznek is rám az ordasfejűek, mit keres itt egy érzékeny nő? Mutatják a farkasok a gúnyáikba öltözve az alagutakat.Kérdéseim hangzanak el a visszhangzó falakban és erre a csóváló fejrázás árnyéka válaszol, majd megint a szó: Amikor Ők megérkeztek ide a vándorlásból, ez az alagút már itt volt. Ez nem a farkasok nyelve, amin beszélnek. Inkább hasonlít a mongolokéra. Mesélték egykor a nagyszüleim, hogy a mongol ősöknek kutyafeje volt s a beszédük előbb is hasonlított egy kutya ugatására. Ahogy azonban megérkeztek a vándorlás során az egykori brit félszigetre. Ami a mai Anglia, Skócia és Wales. Az ottani népekkel elkeveredve finomult a nyelvük. A szavaik most is durvák, csak már ki tudják őket mondani mondatban. 

Egy szentélyhez érkezünk az éjben, van kedvem velük imádkozni? Rengeteg, vagy száz. Száznegyvenkilenc pap e teremben. Nem köszönnek, de farkas bőreikben rám néznek. Az idegenvezetőim segítenek. Ha tudok farkasüvöltést produkálni, maradhatok. Megpróbálom és mosolyognak, aztán a főpapok a többiek közé mutatva hellyel kínálnak. Egy férfi mögé kell leüljek, ott kapok helyet. A viselete nem kötelező, de nekem megtisztelő. Az emberektől kapok farkaskutyabőrt meg fejfedőt és legyek szíves belebújni. Ez pedig itt nem vizsga immáron az imájuk után, csak kíváncsiak. Farkaskutya elé visznek, hogy tudok - e kommunikálni? Értek - e a nyelvén? Amikor már jön az állat, ott besegítenek. Nyújtsam neki a jutalom falatot.  

Ha gondolom, itt aludhatok. Kunyhó felé kutyagolunk, amit ordasok húznak.

(Van némi köd 2.)