Övegh Zoltán

Széjjel fogok ázni, mint az eltévedt róka. Üres az egész, nagy mező. Ugye, akad itt valami útját kereső fa? Egy lomb már levetkőzött. Remélem, akad váltás ruhája.

A felhők összeállnak s színre lép a kisülések atyja? Száraz az ingem minden gombja, karjával arrébb tolta az ázást? De..., szép ez a rét. Talán szárad egy elhagyott pad széle. Lehet, hogy korhadt: én nem esem a szélére.

Világít a fű szála s esernyőmet tartva, eldobott könyvet kezdek olvasni. Ez most már az enyém, szirének angyali bűvöletében érkezik a pap. Hárítja az apácával a talpam alatt az erdő ázott szélét. Szemerkél még az ég, egér néz körül egy lyukból: átfuthat - e a tisztáson? Beszerezne magának rágcsáló csemegét, csak az ólja össze ne dőljön. Beázott a bejárata, de magabiztosan áll a ház s visszavárja a családja.

Férfi illattal van a vonat beszórva. Fel nem kiáltanak a hölgyek, de szóváltásba keveredve szimatolnak. Bepároztatott nyulak füle kéri a helyet egy bársonyra. Az egyik félig fehér, a másik részben szürke.

Befújva levegővel a kabinok, még a mellékhelyiség is finom: szimatos. Szalonban utaznak a nyulak? Az azért nem, de a felszálló hölgyek közül sokan el vannak kápráztatva.

Sápadt arcú vonat orrát mossa a nap kékre. Friss villámzivatar után éppen békülnek. Fehér bunda énekli bojt húrjain a zakatolás dalát és néha szövegel. Az utóbbi érdekes, mert az acél haladásában eltérő hangbetétek nem léteznek. A nyúl dúdol és komponálva nézelődik.

Kettő megálló csak néz ki a szájából, a következők közül valamelyiknél meg a nyulat a szemhéja kelti az alvásából. Betömörült az utastér, de le kell szállni. Telefon csörög az állomáson s a fülkéhez kell állni: Majdnem jó helyre pöfögtük el magunkat, csak el kell zötyögni az aranyos nyuszival egy megállóval arrébb.

A nadrágon az övet lazítani méret vételezéséhez. Jön a mama és tüstént mér. A gyerekméret megállapítva. 

Totyogó pingvinhez hasonlít a derekam? 

Elégedettséget jelez a nagyi mosolya, nyoma sincsen nagy pocaknak.

/ÁLOM/