Övegh Zoltán

Keletről indul, de Nyugaton nyugszik? Nem kattog a nyila és mégis fut. A falról remélem, hogy le nem borul.

Miféle lábbelit hordhat? Nem ad választ a dörmögő hangomnak? Talán hangos voltam, most már hallom a csattogását. Azt csörgi dobozából, hajítsam a sarokba a sarkantyúmat.

Felemelkedem hozzá, hogy mi harangozik ekkorát? A fülem aprót szétmegy a dallamtól, delet mutatnak a hangok. A bab megvárja, míg a kakukktól kimászom és hogy ajtaja bezárul.

Lekászálódom. Az ablak tükörjébe beleszédül a szemem, de már mászok. Az inga a másodpercekkel zenél, én meg kanalazom.

Az árnyak megszállnak mintegy szállóként a domb tetején ünnepelni? A televíziótorony figyeli a bimbózó fákat.

A gallyak örülnek? Én remélem, hogy igen.

A kalapok felejtenek? Szerintem, ezek az urak nem. Emlékeznek. Látnak valamit? Azt mondják, hogy igen. Legutóbb egy kabát fütyült csak ballonban. Úgy szeretnék hozzájuk beszélni, de sajnos csak hangjukat tapinthatom. Mielőtt elmennék aludni, házra néznek. Valaha ott laktak?

Szeretnék tőlük kérdezni. Ez lehetetlen, felém fordulnak? Akkor kérdezek. Le is írom, ha kell. Csak ügyeljek rá, hogy bővebb mondatok kellenek. A régebbi századokban meglehetősen jól, elegánsan beszéltek.

Felnéznek az úriemberek a szemembe, menjek be a szalonba. Ez a legkevesebb, tolom az ajtót illetve nyomom a kilincset.

Beszélnek az árnyékok, hegy arca száll fel a csúcs alól. A temető alszik, nem komor. A gondnoka hazafelé s fütyörészve kapaszkodik a villamoson.

A domb a boldog kakasoknál korábban kel. Egy kört lefut, amíg a tyúkok felsöprik a kerteket. Némely métert masnis szalagra mérnek a korlátok, az Ottó motor füstje ezt tudja. A tüzes víz tiltása a sofőröknél a biztosítékot kivágja, de két ujjal fütyülj a ködnek s teát mutat mindössze a szonda!

Árad a hegyekből a lejtők lehelete, miközben küszködik a lábuk az emelkedővel. Ha belegebed az igyekezet, megáll nézelődni a csúcs előtti kitérőnél. A láb megakad az apró betonban? A sóder erejéből főutak mellé korlátokat falaz. Minden porszívó vérnyomást paszíroz a bátorságba.

Amikor úgy gondolja a talpad, hogy fent vagy: Az erők még mindig nyomnak fel a Turbo-val. Az áradás túlmelegedett? Izzadástól mentes homlokkal öntsd szavakba, hogy meglátásod szerint: mi tárul a lábad elé?

Ha dobják feléd a kávét, fogadd el a televízió tornyában!

A munkaidőm lejárt, de kettő férfi egy harmadikkal belém kíván kötni.

A nevetgélésük a gőg barátság, védelemre szert kellene tenni.

Jelzem is a személyzetnek, hogy: Gond még nincs, van viszont rá kilátás.

Az igazolványnak és elérhetőségnek fontos a megléte, kijutok innen mindennel s vár másnap is a kórház?

Egy közismert férfi robban elém rövid rőt szakállal és hintázva menetel. Ő önti magából a tréfát és megnyilatkozva magából: Ez az ember őszinte lehet!

Azt mondja, az ő testőrsége alatt állok, mert 'rendelést' adtam le és segít örömmel. Azt nem tudja pontosan, mi a kivitelezéshez a tett gátja, de nem tágít tőlem öt méternél távolabb! 

Talán minden értékemmel, vegyük célba a tulajdon értékeimet! Mint egy kismaci, ez tényleg véd. 

A libikóka nincs, de megvan a vért. Azért kételkedem, mert nagyobb testre számítottam. 

Gyanítom, itt nincsenek a szervezett bűn életének összefonódásai s ezért lett Ő ide rendelve.

Lábakat, észt és szöveget fel. El kell haladni a legények mellett.

Ami az enyém, azt veszem fel. A borostás nyúllal fordulás vissza, ahová jeleztem.

Most nem beszél a mosolya, de nyomós derű hatja át a megbízható hangját.

Ez biztos, hogy nem veszett róka. A kezemet nem fogja, de az ereszek is vigyázzba állnak.

Azok az utca felől, a csövek előtt lógnak. A gyomrom megáll, de nem szorul. 

Végülis nem azzal hitegettek, hogy nem érek haza. Jó, hogy egy félcsenevész valaki hinti a vállam.

Nyomja le nekem a mellém rendelt vadász a kilincset a célhoz. 

Néz rá, hogy mellettem van, csak: Lássák, hogy Én lépek be az ajtón.

/álom/

Széjjel fogok ázni, mint az eltévedt róka. Üres az egész, nagy mező. Ugye, akad itt valami útját kereső fa? Egy lomb már levetkőzött. Remélem, akad váltás ruhája.

A felhők összeállnak s színre lép a kisülések atyja? Száraz az ingem minden gombja, karjával arrébb tolta az ázást? De..., szép ez a rét. Talán szárad egy elhagyott pad széle. Lehet, hogy korhadt: én nem esem a szélére.

Világít a fű szála s esernyőmet tartva, eldobott könyvet kezdek olvasni. Ez most már az enyém, szirének angyali bűvöletében érkezik a pap. Hárítja az apácával a talpam alatt az erdő ázott szélét. Szemerkél még az ég, egér néz körül egy lyukból: átfuthat - e a tisztáson? Beszerezne magának rágcsáló csemegét, csak az ólja össze ne dőljön. Beázott a bejárata, de magabiztosan áll a ház s visszavárja a családja.