Övegh Zoltán

Sétámat járom a fák hajladozásában és a liget árnyai hűtenek. A lábam fürdik a levegőben, mely egy parkot simogat.

Nő szava tartott szóval nemrégen és most újfent előttem. Némileg le kell, nézzek rá. Csókját áhítom, Ő abban nem érdekelt. A mögöttem magasodó birtokra sandít, miszerint oda a lábamat tegyem fel illetve be. Egy Szilvi már bent van, és hogy őket kellene kergetnem.

Mit tehetne az elmém? Másszam meg vele a lépcsőket? Talpig fehérben a lány, a hangjában semmi kétség. Csak másképpen képzeltem el a délutáni perceket.

/Álom/

Egykor feküdt le a hajnal, már alszik. A szerelvény motorja zúgásba tart, a mozdonyvezető nézi a szén útját. A kémény megkezdi pöfögését. A lány itt évek óta megedződött, lezser öltözékben: kész a jókedve. Széles mosollyal üdvözli az eltávozott reggelt, mintha tovább öltöztetnék Őt a barkavirágok a kikeletbe.

A szén tömve, rendben a helyén. Szivárgó emberek a vagonokhoz, szállnak fel lépcsőkön a kocsikhoz. Érkező kalauz keze nyomja a fekete csőrű kilincseket. A kerekek nevetnek, neki is egyensúlyoznia kell. Az utolsó szerelvény félig telik meg középiskolásokkal, aztán még középkorúakkal. A gőz az út végéig szárnyal a kéményből. Kevés lány van az utolsó ablakoknál, elmerültek valami magazin felbontásában.

Kettő jegyszedő kéri a jegyeket. Az egyik nézi azokat elöl, a másik hátul. Telített ez a járat s sok az ember. A zakatolás attól még nem alszik, indítja a jókedvet. Látni messziről, ahogy a tárcsás az irodához tart és lép fel a peronra.

Ez legyez fel most is a gondolataimból. A föld nem mozog, de a tekintetem igen. Nézés nélküli szemek e peronhoz közelednek, a vezetékek remegve hallgatják az édes zakatolást. Soha nem gabalyodnak egymásba, hiszen minden vonat s ügető szerelvény után begőzöli magát egy másik a menetrendbe. 

Változatos, akár a pályaudvarok utasoktól hangos csevelye.

Nyúlok a táskámért meg a lábomért, legalább az egyiket meg kéne emelni. A kapaszkodó Önként leereszkedik, ha hajlandó vagyok felnyúlni érte, csak hát annyira aranyos és megfelelően kényelmes. Ha elülted magad, akkor főleg.

Hív az ablak, pedig nem hallottam remegő zihálását. A táj indul előttem, a vagonokból csukódások dörömbölik be a kabinokat. Az ülések nem szólnak semmit, de néznek! Mint egy hegymászás, próbálom elhelyezni csomagtartóra a bőröndömet. 

A kalauz lemaradt vagy még odébb ténfereg? Látom már, igaz a dolga nem sietős. Utálom ezt, akkor is elő kell készíteni a jegyet.

Barátnők egy - egy baráttal beszélnek. Hallgatózik a fal, Ő ugyanis még nem ébredt fel. A szóródás elment, a felhőket elkergette a tízórai harang. A járat délre várja a legényeket, semmilyen kósza borulás a lányok testére árnyékot nem vet.

A delelő megtörli a lábát a küszöbön, a levelek barátságos illata a fákról: eső szimatát hozza. Valahol esett vagy éppen esik? Megkezdik a pöfögést a szerelvények, a srácok az erszényeikért nyúlnak és készülődnek. A szén melegszik s megszólal a csempe.

A peronon ritkásabb a forgalom, a belső padok innen meg csak félhangerőből ismerik a vonatok bevisszhangzó érkezését. Szökik fel a füst és kap lángra a bekészült szén. A zakatolást sem zavarja meg semmiféle gomolygás. Az urak között az egyik megbeszélés tárgya helyet foglalva: nem minden barátságot célszerű eltolni csókkal, bármennyire jó is a szemük elé táruló felhozatal. Megvakarja a lábukat a mozgolódó talaj, jegyszedő nyitja az ajtókat. Száll még fel néhány utas.

Lehúzza az eső a függönyt, megtisztul a peron. Sündisznók kelnek át a vékony ködön, a por odébb sorol.

A reggel első perceiben dolgozik a gőz, a zakatoló ülésekben lány tanul. Öltözéket cserél a szemrevaló nő, egy rétegtől megszabadul alul.

A megállónál mellé kerül egy barát, emelkedik a tárcsa. A szöveg duruzsol, de nem érdemli ki a csókját. Az ifjú nő beszélget vele, habár mélyült a dekoltázs. Elmegy a negyedóra, a kerekek jeleznek egymásnak s a síp is felcsendül: Indulás! Újabb hölgy a bársonyokban, közrefogva így ablakhoz a hangulat. Felnéz pillanatra az egyetemista, cuppanások nélkül csókok csattannak, azután a fiú leszáll egy állomásnál. Azt mondja a barátnő, egy fedő dumával elhajtotta.

Felzakatolnak újra a csapadéktól még csöpögő kerekek, halad az asszony az oldalakkal. Az állomás ponttá szelídül, húzza a gőzös szépen a vagonokat. Szürkül az ég s kopog valami hátul. Csak pár percre a boltozat megmossa az ablakot. Férfi érkezik a végzős asszonyhoz. Leguggol s kérdéssel jön. Nem kéri, de kapja a csókot és nagy örömére helyet foglalhat a lányok között. Fogja mindenét, mert átcuccol. Tanulóba fogja: valószínű, Ő is vizsgák előtt áll. Nem zavaróan mormol és van, hogy kérdésekkel előáll.

A bűbájos lány készülődik alváshoz, előtte heveredik egyet a férfi rövid, baráti csókjához. Az ég tisztul. Látja a karjaival, itt valamelyik kavarást szerelemmé csavarhatja a huzat. Az esőfelhők párnájukba fekszenek, jobbról a csábos dombok? Dübörgő, kedves kerekek. Egy óra múlva leszállás.