Övegh Zoltán
GondolatokSötét a bérc 5.
Ásítanak a csúcsok és néznek középre. Öccsükkel együtt a lélegző nővérükre. Halvány galamb foszlányok felettük. Gomolygás foglalja le hasukat, a legidősebb testvér szeleket mozgat.
A háta mögül, a kicsiny öbölből hívja az erőket. Miért szeretné megszellőztetni barlangokban az ördögöt? Inkább menjen emészteni és pihenőre.
Megfésüli haját a kora délután gyülekező árnyékában, hogy fogadhassa a hegyi fényt.
Sötét a bérc 4.
Erdők pihenése a völgy oldalán, az egyikük nemrég étkezett. Célbadobást gyakolró, sorbaállt fák. Az ebédelni készülő égbolt terít magának asztalt a hegy fekete ligeteiben. Testhezállóak a lábukra álló fényviszonyok a csicsergő levegőben.
Az ég készíti ollóját, nagy a domb haja? Azért megélezi a borbély előtte parasztos nádfedél színében úszó borotva pengéjét. Jöhetnek a hulló levelek! Indul a nyírás, az idős fákat a természet atyja metszésre fogja.
A zöldellő völgybe szekéren, nevető és szakáll nélküli huszárok érkeznek. Apró a bajszuk s üde. Jöttek megnézni az övezet állapotának egészségét.
Kiszáradt csatorna a hegység oldalánál, legalábbis ritkán üzemel. Nem is baj, így heverhet be oda a róka vagy medve.
Sötét a bérc 3.
Most én öntöttem fel a garatra vagy hályog van a szememen? Csónakázik a tüzes gömb és kiköt a fekete hegyen. A sziget is vakargatja a haját az ágyában, hogy kiveti - e Őt a függőágy vagy jól lát? A hölgy borozgat a lábán, letéve most az üveget maga mellé: ez nem tréfa! Birizgálja forgóját s lábával löki magát.
E szépséges nő kortyol és merül a látványba. Bohócsapkán a bojt s mássza a nap a vonulatokat. A lányt nézi, csóvájával simogatja. Bíbor kalapban részesül az alvásához felfodrozódott víztükör. Magán a hegyen, házak szeme nézelődik paplanjából.
A kalaptól messze ladik még horgászik, a világ végén ott a tetőtéri völgyeknél a szállásuk eléréséért sok fiatal kislány túrázik. A foszlányok díszkoronája altató kézzel fedi be a bő vízhozamú tavat.
Meg kell állni egy pillanatra, habár az este megérkezett. A szabadtéri ágyból az ifjú hölgy lépései suhannak a bájaikban a tó szélére lefekvés előtt arcot mosni.
Sötét a bérc 2.
Láva tör utat magának, előle meg a kígyó menekül. Az égnek lila a sapkája, de inkább lecseréli és választja a világos bíbort. Úgy jobban lát a kora délutánban.
Egy harmatot kézbesít a hó a hegy mögé. Nem tudom, ott mit látnak a dombon. Innen nézve minden sötét. A villamost ez nem érdekli, Ő megereszkedik forró dróton és gőzöl is a sötétbe a mozdonya. Hátul megy ki a gőz a domb mögötti kápolnán.
Öt úr fogja közre felváltva a völgyet (Bocsánat, ebből kettő az hölgy. Csak ők a túloldalról erősítik a közfényt.) Egy szemtelen kölyök jószívű s az embereknek a leszállt estében neonáradatot biztosít.
A meghatódott égbolt a tele kancsójából meglocsolja a foszlányait, az egyik délen fekvő épület tetejére irigylésre méltó koronát helyez.
Rózsaszínben lovagol túloldalt a hullámvasút. Szedelődzködjünk fel, nem nézzük meg búcsúzásképpen a kilátást a televízió toronyból?
Doom (1993)
Miért nem nézel szembe a végzeteddel? Miért nem nézel szembe a sorsoddal? A kapu magától nem lesz szélesebb. Szaktudás nélkül szökjek át az udvarra? Itt vagyok nélküled, a föld alatti járatokban s te a füled botját sem ingereled.
Ideloholsz elém Te s harmadmagad, de mi a jó fenét szenvedtek? Én felrobbantom inkább a végítélet csarnokát, a rothadó kastélyt. Ti csak bámultok magatok elé. Rám nem fog szakadni a fal, dumáljatok csak az asztallal!
/álom/