Övegh Zoltán

A barátnőm egy szemétláda áruló, aki el akarta venni az életemet és végül az általa szeretett sötét hatalom végzett vele. Megfertőződtem s halott lélekkel Én, Nicole Brennan mászok tovább a szeretett férfiért félholtként. Még van erő a küzdéshez a testemben. Ásványokat kellett volna bányásznunk, a boldogságunk meg életünk helyett azonban más másoknak többet ért.

A barátaink elestek, én meg már régen szerelembe vagyok esve. Hallgat a kozmosz, tűnjünk is el e bolygóról. Miért állt a helytelen oldalra a barátnőm s így került az életébe? Jegyesem, indítsd a hajtóműveket! Itt vagyok veled az irányító pult melletti székben, hagyjuk magunk mögött a kárhozattól füstölő pokolt.

A testem minden porcikájában egészséges. A vőlegényem rémült, kimerült és fáradt. A megpróbáltatásoktól vérzik az egyenruhám s kellene a számomra egy ellenméreg. Izsák tűvé tesz mindent a tűért, mialatt a botkormány a kezemmel emeli fel a hajót ismeretlen röppályára.

Most se tudom elhinni, hogy a legjobb barátnőnk bizalma nem ért semmit. Kihasználta a bizodalmunkat és elárult, a halálba vitt volna minket. Állítom be a koordinátákat és végre emelkedünk, a jegyesem talált valamit? Veszi át a kormányt, hogy a pihenőn pihenhessek.

Nem tudok aludni, csak behunyom a szemem. Túl zaklatott vagyok, fekvéshez jövök most mindössze hátra. Ez az aljas csirkefogó Kendra megölt volna, ha Clarke nem érkezik időben? Ekörül fortyognak a gondolataim az ágyban.

Olyan gyenge vagyok, mint egy újszülött nyúl. Izsák mellől a számítógépet hallom, ahogy dumál. Pár sort sikerül aludnom, gyenge nő is lehet erős akár egy titán? Felnézek ülve az ágyból, hová sodort minket az általunk eddig megtett táv? Valami húz minket, kászálódom a parancsnoki székbe.

Befog minket egy űrhajó, mi mostanában nem jutunk haza. Férfiak vizsgálnak meg. Nem is láttak az utóbbi időben nőt, ezt hallom a kábulatban. Elkülönítőbe kerülök és várható volt, nálam ismeretlen fertőzésre lelnek.

Fogalmam sincs, hol vagyunk. A lényeg, hogy életben. Sietve tápláltam be az értékeket, hogy távozzunk. Egy hónap is eltelik, mire egyáltalán a lábamra léphetek.

(Dead Space 2008)

A nagy óratoronynál tanyáznak, fészkeik is ott vannak? Amíg őrzik a tornyokat, futnak  mutatók és áll a királyság. Szárnyassal s rágcsálóval tartják őrségben a strázsákat. Akkor mégis mi készteti szökésre a madarakat Londonnál?

Mélyebben nyugszik, mint ahová cápa lemerészkedik. Rúd aranyból, hivatalos farkaslány iratok, a legfényesebb és keményebb drágakő s az óvilágból származó bankszámlák maradványai talán épségben. Ez levegővel áttolhatatlan mélységnek látszik, terebélyes mocsár is terpeszkedik e tavat övezve. A dombokon lakó emberek asszonyokhoz, szomszédaikhoz battyogva érdeklődnek helyenként. Keresve a szeretteiket, hogy talán a kutatásból hazatértek és csak megpihennek egy - egy útszélen.

De a barátok kereső szavai nem minden esetben tudnak a reményt kereső arcoknak biztató mondatokat adni, amikor a tó hideg. Az arany csábító a sós vízben, azonban az iszap terjedelmes s akkor még ott vannak az idők során megviselt fák törzsei, és fél templomtorony mély után jelentősen nő a lélegezhető levegő hiánya. Csak úgy nem lehet kutatni semmi után a hegyek övezte tóban, a hatóságok kedveznek a környezetvédőknek. A bizonytalan hírek hallatán egy asszony a két lányával akkor is bizakodik, a férje és fia tapasztalt búvár.

A békaláb persze, hogy zavarják az élővilágot. A faunát, s intő jel sajnos, bő egy tucat főnyi lemerült vadász a javak után már nem jön fel. Az ott, lent, bóklászó kalandorok elkeverednek a láthatatlan gallyakban s az összemosódott, egymásba gyűrűzött hínárok is kegyetlen ellenségek itt a mélyben. Hiába az elszánt értékeket kereső a fényével, ezen elemektől a tó mélyén semmilyen zseblámpa segítő forrása nem védi meg.

Érkeznek később önjelölt vállalkozók és mit találnak? Egy faláda értéktelen brit bankjegyekkel, német titkos papírok s elorzott germán értéktárgyak. Bő fél évszázada teherautók érkeztek ide német katonai jelzéssel és ürítik a tóba ami van a platójukra rakva hátra. Mesélik a falusiak, a tagadás ellenére azok biztosan rabolt aranyrudak voltak.

Állok fel könnyes szemmel, mert a férjem esztendők lepergése óta tapasztalt merülő a mélyhez. A fiam tőle tanult mindent s itt nőttünk fel a szirtek, a víz, az erdő meg a dombokkal és hegyekbe vájt odvakkal ismerkedve. Én is láttam katonai teherautókon közlekedő németeket tavunk közelében még gyerekként, de milyen rakománytól akarhattak megszabadulni ilyen sebesen? Azok a kincsek mik lehettek? Nos, biztosan nem bajor sörösüvegek.

(Hitlerék lopott aranya. Ki fogja megtalálni a mesés vagyont? /Kincs, ami nincs?/)

A hobóról érdeklődöm az eldugott város helyi rocker tudójánál. A válaszban félig az égbe tűnődik, északra vándorolt a nyugodt és kiegyensúlyozott sztyeppékről. Csendesebb élet és hidegebb, amerre bárki is találná.

Az elmélyedt meséjében figyelem őt és mutatja, új résszel bővült a társalgó. Vezeti a szememet, egy pár magába van kapaszkodva ajkakkal. Másik padon előttük barátságot pecsételő csókra emeli a fiú a lányt magához mohón. Pókhálóba nem ütközik az arcom, fehérre van festve e kicsi közben mindenütt a talapzat.

(álom)

Csak én és az éj, meg lehet tekinteni a tetejét? Ha leguggolok, látni a kráterét. Nincs túl közel ez a tündöklő? De szép!

Nem izzik sárgán, a kaszárnya mellé settenkedik. Én itt ülök a lejtő utcában a járdán. A csend járja át az utak kereszteződését, egy lélek sugallata sem hallatszik. Beteríti az eget a teste. Alvó katonák szobáihoz mászkál az egész, óriási területe.

(álom)