Övegh Zoltán

Az ujjam perecein keresem az ízek oda szárított tejfölben síró ízes fonódását s nem tudom vígasztalni őket, mert elveszik tőlem az ügyet és amúgyis kudarcot vallok. A doktor az oda nem figyelésem végett old kereket, rács mögé kerül illetve kockával dob a kalitka mögül. A bika az arénában bolyong a halál fejének lepkés, mocsok reptette retekjében.

Vidít a bizonyítványom, mégsem dohog körbe a boldogság öröme illetve a csúzli is búban leng a könnyekben várakozó szemembe. A szívem bégetése zárja a karámot, kong a harang ölében a fegyverem gyönyörű ruhája. A lelkemben a bárányok is elhallgatnak, a csalódott félelemhez fekszem az ágyamba a tudatomat pihentetni, de nem tudok aludni.

A pirkadatra ébredem, de hogy aludtam el? Kínoz a vétek mentességében merülő bűntudatom. Rúzs helyett a szájfényt fel és nem kell ing, minél kevesebbet takarjon s inkább mutasson belőlem a ruha. Kell, hogy legyen valami nyomnak! A bandzsához megyek több, mint csinosan. El is csábítom, ha arra fordul a lemezen a korong.

Nekem Ő nem tetszik, de Én neki igen. A szolgálatim virít a tokban. Örül, hogy nem adom fel s virít a derekamon e kantár a törzsemre. Az igazat hazudom e talán jóképű srácnak, hogy még nem érintett a csókom férfi ajkat és segítsen a kutatásban.

Kit érdekel, hány óra van!? A doktorban megbízva félig adja csak nekem a bizalmát. Jack büszke rám, Én azonban félig vagyok elégedett önmagammal. Csattanjon és csókolom meg e hímnemű ajkát, hogy biztosan őszintén pörögjön az agya ezen az aktán.

Két ember meghal miattam, gyúljon a lámpa az asztalon! Mi az ami felett elsiklik a gyakorlott szemem fényre éhes pislogása? Ez várható volt, hogy ez a barátféle szenvedéllyel visszacsókol. Szétfüstöl az agyam és pattanok a száraz viharban autóba.

Velem akar jönni, de Ő nem ügynök. Azt mondja, nőként engem egyedül oda nem enged el. Vérben ázik az eső bennem, egy mellény azért a testén függjön. Tisztuló felhők záródó függöny tárulásával az égen, e kastélyba belépünk és miképpen hagyjuk azt el vagy milyen élménnyel?

(Clarice Mary Starling 4.)

Szélén áll és néz. Farokkal csapja felhő a templomot. A pálmának koronát ad. A glóriának sétabotot. A dómnak csak egy disznó feje alatt a nyaka jut. Az alvó épület megszúrja szárazon a sikló szánkót az égen. 

Az oszló felhők hűtik a járdát, talán melege van? Pál rövid gatyájában élvezi az ébredő tüzes gömböt. A gyalogátkelőhelyet növényi olaj marja, hogy jobban csússzanak rajta a szandálok.

A róka szelleme ravaszkodik alá az ég alól. Tüze nincsen s nyögése sem. Szárító lehelete igen. Támad fel valami a reggel végéhez közeledve?

(Ez még piszkozat! Egy előző költeményemet kívánom felturbózni vele!)

Padlón hever testem, szőnyegszínű heverőn.Szemem lehunyva, csak pilledek.

Éjjel kelek,