Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja
Túl színes világ
Egy vers a keresésről, a változásról és a szeretni vágyásról.
Megtaláljuk-e a saját kapunkat a világ zajában és színeiben?
A "Túl színes világ" a bennünk rejlő elpusztíthatatlan reményről mesél.
Újabb kapu nyílik, újabb ajtó vár,
Van ahol öröm, van ahol gyász.
De megtalálom-e majd,
A magam kapuját?
Ahol merek és rátok nézek,
Őszintén elengedve a mindenséget.
Lehetek-e én,
Maradva örök, változás-remény.
Ott embernek lenni nem börtön,
Hol csak irigységem őrzöm.
Jól hangzó szavak —
Csendben, egótalan.
És mégis valami keverék,
Ami e pillanattal hatol beléd.
Túl szép, túl merev,
Nem lehet rajtam át, nem szeretni…
Szférák lova (Az eget járó évében)
2026 az eget járó Ló éve: egy orientális emlékvers a szabadságról és az elengedésről.
Amikor a haj sörénnyé válik, a lélek pedig a végtelenbe szökik.
Fogadjátok szeretettel: Szférák lova.
Szürke halott téli reggeleken,
Téged, magamban nem lelem.
Hiába emlék-idézlek,
Már nem hallom a nevetésed.
Messze szöktél, lélek-távol,
El tőlem, egy más világból.
Hiszen te vagy a szabad lényeg:
Nem tűrhetted égtelenségem.
Mert odafentre ugrottál át,
Felölttetted égi ruhád,
Hajad fényes sörénnyé vált,
Várt a végtelen szabadság.
Mert téged törékennyé tenni,
Mint háborúban lenni, ó ég
Remény felelj! S én megadom magam…
Búcsúszó az utolsó szavam..
Többé nincs szerelem, se varázs,
Isten veled, jó szabadulást…
De tudd: csillagfényes reggeleken,
Szemem kutat - még, fenn a végtelenen.
Félreismert Istenek
A Félreismert Istenek a hit és a bizalom végső megrendülésének lírai krónikája.
A vers jelképrendszere a legtisztább gyermeki hit elárulása és az ebből fakadó örök emberi erkölcsi igazságszolgáltatáson alapul.
Szembesít minket azzal mikor az alkotó ember maga válik az egykor emelt templomainak könyörtelen lebontójává.
Kétely nem hagy aludni és tépi a lelkemet,
Hazugság volt hitem idáig, ráébresztett.
És hiába hittem őket, igazságuk rengeteg,
Lelkem meghasonlott, háborúban áll veletek.
Én emeltem templomotok, s mindent adtam,
Szeretetem, magam, s amit csak tudtam.
Nektek neveltem és tanítottam gyerekeim,
Ámultunk meséitek szépséges angyalain.
De hitem, mint bűneitek dala, az égbe száll,
Jóságotok álca, mi nyomorultat kihasznált.
Nincs kegyelem, bocsánat: megrontottátok,
Az álmot, mely bennetek szebb jövőt látott.
Nem tudhatom többé mi igaz ti bennetek,
Vádló, bíró, bakó nektek mind én leszek.
Nem építem, lerontom templomotok köveit,
S az idő mossa el rólatok az emlékezetet.
S megyek az embertelen pusztaságban,
Közületek magamat számkivetve.
Én a hazug bálványok pusztító atyja.
Jövök érted, s nálam lángoló véres dárda!
Írnék én vidámat
Írnék én vidámat, de a lélek néha mást követel.
Egy vers a szembenézésről és arról az erőről, ami a saját árnyékaink mögött lakozik.
Érdemes megállni egy pillanatra a sorok között.
Egy nő barátom rám írt a minap,
“Vidd innen sötét árnyaidat”.
Sokan gondolják: a sötétet nem látva,
Attól jobb lesz a lelkük világa.
Bár létezhetne csak az az árnyékmentes fény,
Hol minden gondolat szép szülemény,
S nem ismer mást csak a fénylő napot,
Mibe a létezése belehabarodott.
De gondolatom üzen kedves nő barátom,
A tudatlanság terhe lesz rémálom,
Mert lásd, elbújni sohasem egyszerű,
A lélek magától barangol kényszerű.
Írhatnék én napestig mi mást, mint szépet,
Pici kék virágot, mi a szemünkbe égett,
Lásd, a lelkedben feltörő életerő,
A sötétedbe éljenez: véd, s mérleged ő.
Hiszen én két soronként hiába vérzem el,
Semmi az ahhoz képest, mit te érdemelsz,
Egy lélek se nő erősre börtönében,
A boldog alku odakint várja a fényben.
És lehet, igen, a siker soha nem garantált,
De fáj a meg nem tett tett, mi így valóra nem vált.
Hát menj, élj, nevess és sírj, mert ez a sorsunk,
Életünk falait lebontani: egyedül a mi dolgunk.
Bolondéria
Mindenki a csodát várja a függöny mögött, de mi van, ha ott nincs más, csak maga a várakozás?
A modern kimúlt így nincs más hátra mint bolondul viselni a jelent.
Olvasd el és hallgasd meg, hogy ez mit jelent, legújabb versemben.
Hol Gogol guggol,
Ahol Rambo rombol,
Ott én a felhőkig érek.
Szemtelen szerelem,
Júliám Rómeó-tlan bennem,
De köszöni, egyedül jól van.
Minden átlátszó itt,
Tiszta s őszintének látszik,
Csak az igazság nem az.
Gyere, lopjunk időt,
Halált elföldelőt,
Nekünk ugyanannyi marad.
Láss világot,
Több lettél, látod,
Ő rád se néz egyébként.
Hol Gaga gágál,
Ahol Rimbaud pingál,
Ott ennek a felét sem érted.