Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja
IrodalomAz Artifaktum - Neon Isten 2
A végtelen városok csillogó üveg-fém világa,
Ezzé vált a Föld, az emberi technológia hazája.
Innen indult el ki később minket maga fölé emel,
Apró kezdetekből egy istenség növekszik majd fel.
Fajunk már régebb óta a holdat is bányászta,
Kincsekről álmodva a sötét oldal barlangjait is bejárta.
S ott a senki, mélyen a Hold felszín alá ásva/bújva,
Millió éve sziklába zárva, rátalált a végtelen energia lárva.
NEON ISTEN! Mi bújt beléd?
NEON ISTEN! Lelked, tested elég!
NEON ISTEN! Így keletkeztél hát!
NEON ISTEN! Már nagyon vártunk rád!
Paktumot kötöttetek, megvéd, lelked maradhat, tested örök,
De vissza viszed, mert haza vágy a benned lakó lárva kölök.
Míg ennek módját megleled használhatod őt végtelen,
Gyúrd át saját világod, legyen hát a rend s igazság féktelen.
Ember ki istenné vált, elbírja-e vajon ezt az őrült terhet?
Lehet-e a jóság nevében vér mocskos erőszak a terved?
Tedd meg, tedd meg adj esélyt milliónyi nyomorgónak már,
Tedd meg, tedd meg téged majd egy teljesen új világ vár.
NEON ISTEN! Ki ember és idegen!
NEON ISTEN! Univerzumok táncolnak a lelkedben!
NEON ISTEN! Te értesz minket segíts hát!
NEON ISTEN! Teremts végre végtelen csodát!
A Neon Isten első bemutatkozó verse pedig itt vár
A válasz
Fagyos tavaszi éjszakán,
Halálról álmodott a magány.
Megélt élet örömök között,
Biztos bizonytalan jövő költözött.
Mert lehelek deret s szivárványt vérzek,
Ciripelésben könnyezve lágyvadul
Reményt vesztet testedbe lépek,
S hívlak meghitt alaktalan szavakkal
Hogy támadj fel gyönyörű alakkal,
Mocskos képmutató rothadék férgek!
Hitem elégett, semmit sem érzek!
Test-börtönöm vére csurog végre,
Vultur tetemén nevem rettegés éke.
S úszom én Káron csónakjától tova,
Viszem mit rám bíztál mester,
A fogamban a szívemben,
Fel nem adva soha!
Ihlette:
Nagy László - Ki viszi át a szerelmet
Oscar / Wilde
Te drága Dublini reneszász s határtalan elméjű kölyök,
Ki Angleo-Saxon s európai nyelveken érve mindannyiunk fölénőtt.
S véredben forr az Írség minden rakoncátlan áldása s átka,
Üstökösöd már készül fel az eget szántó eszeveszett száguldásra.
Klasszikussan klaszicista lettél fiatalon s értetted a Görög szavat,
Rájöttél, hogy a forma sokkal többet mint "csak" keretet ad.
S elkezdtél alkotni s szerénység nem beszéd, hatalmasokat,
Trinty majd Oxford sem tudja visszatartani tomboló agyadat.
Mert a forma gyönyöre és a gyönyöri forma vallásoddá lett,
Elképesztő tudástárad s inteligenciád fegyverré nemesedett.
S befogad a felső osztáy bár ők is csak tanulhatnának tőled,
Hiszen az esztétikum ki és be lélegezve sugárzik belőled.
Sikert, sikerre halmozol mindenki látja, hogy te vagy maga a csoda,
Mikor felismered, hogy kortársaid magukon nevetnének, határ a napkorona.
Cizzelált, fanyar, udvarias, humoros, romantikus és szarkasztikus,
Szemed a társdalom fonákján minden zizzenést görbetükröző szkeptikus.
Emlékszel mit írtam? Mily fontos is lett, Klasszikus Görög gyökerek,
Atroposz hát bizony rád talált s nem bánt kesztyűs kézzel veled.
Lásd nem csak az elméd de a szíved is megelőzte jóval a korát,
Férfi tested, férfi testeket ölelt beteljesülő forró szerelemmel át.
Szerelmeid s lángolásod elfeledtették veled a kort s lelki nyomort,
Miben erkőlcs csak bohóc volt, fekete ruhában s esztétikád eltarolt.
Nem láttad az ember farkast kit csak a zsíros konncca érdekel,
Hitted, benned elég mi lényeg, eszed virtuóz ereje, mi téged ment majd fel.
S mint Ikarusz zugtál boldog kék egedről a sőtétlő pokol fele tova,
Megtanultad egyből, bajban ismered meg a barátot, téged ők mind eldobva.
Mondják az értelmes ember pokla a sőtét primitív ézeketlen ostoba,
Mely azért jól tudja, hogy a test csak hüvely a fő ellenség a koponya.
Két év emberi sötétség, elvesztség, megaláztatás, számkivetetség, betegség,
Remény öli meg a reményt hogy csak egy nappal egy dobbanással tovább éljen még,
Megtörve hát lelked és tested követi s alig élsz még néhány tavaszt,
Mi időd még adatott lassan felbomolva, önmegadva a pohár aljában tapaszt.
Még ugyan köszöntöd a 20. századot de Atroposz nem vár és ollója lesúlyt,
Maradnak műveid, emléked szégyen s régi világ örjöngő háborúba húlt.
Valahol közel távol ül egy lágyvonású alak tógában és asztecizmusról mesél,
Nimfák és kentaúrok csendben hallgatják mert szava dala többet ér minden kincsnél.
Drága mester! Mondanám, hogy azóta és te általad jobbá lehetett ez a világ,
De miért is hazudnék hisz tudod hogy már Szokratész óta ugyanaz az álság.
A kígyó
Álmaim mezején egy kígyó jött elém.
- Mond mire vágysz? Lelked fekete ugara mitől lenne újra virágos rét?
- Keresem a kérdés nélküli választ, az emésztő vágy nélküli örömöt, a tudás igazát mely lelkem sasának szárnya alá feszül - mondtam szinte gondolkodás nélkül
- Rendben: akkor társul kapod a magányt, a lemondást és a közönyt. Páriává válsz társaid között, látóvá a vakok földjén. Ezt akarod?
- Ezt, csak legyen még egy aki hiszi szívem dalát és magában őrzi messzi Fárosz lángjának tüzét, mellyel fagyos hajnalokon felmelegíti jéggōrcsös testem-lelkem.
És akkor ott az álmok mezején a kígyó és én megkötöttük üzletünket hát.
Álmok mezején...
És még:
Belső út
Van ez a fix érzés amit a már az "eleget megélt" lelkek tapasztalhatnak meg, már ha érdekli őket persze.
Kicsit keserűen szólva feltűnik, hogy élet díszletei bár tetszetősek de valahogy túl gyakran ismétlődnek, és az emberek, a keveseknek kijáró tisztelet mellett, röptetett kéményfa karót sem érnek, és még az őszinte ragaszkodó szeretetet sem véd meg sem a csalódádsoktól sem a idő kíméletlen létszám-stopjától.
Hát ennyi? - tűnödik a kiábrándúlt lélek.
Válaszként eljön a heves külső-belső, "de megjavítotom magam" periódus.
Az egó-lélek-test hármas bolond-mámoros tánca aminek közgazdasági hajtóereje vitathatatlan, egyéb eredményei pedig, nos.
De ha hagyod, hogy ki fáradjon benned ez a lét-légszomj akkor eljön a belső csend ideje amibe kérlek hallgas bele.
Mindig csak egy kicsit, csak egy kicsit többet figyelj rá.
Ezekben csendekben lassan megélheted, hogy van egy belső szerény ösvény, ami jóval azelőtt kezdődött, hogy "te" először talpra álltál.
Ez az út rólad szól, a valódi rólad, minden lépése a talpad alá gördül és onnan tudod, hogy biztosan jó irányba mész és a kereszteződéseket sem véted el, hogy nyugtató elégedettség és valódi hiánymentes tartós derű válik a társaddá ott.
Lelj hát rá és tedd meg az első lépéseidet hiszen ahogy lent úgy fent és mint belül úgy kívül is.
Vár a végtelen!