Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja
VallásPerpetum mostanság
Te, most vagy itt ni!
Nincs mit tenni,
Csak benne lenni,
De már elmúlt, ennyi?
Dehogy, dehogy, itt az ő
Megint hangos dobog,
Örök most, én vagyok,
Ne légy rest, a most ragyog!
Nővér-bátyám nálad járt,
Húg-öcsém is rád talál,
De én csak most vagyok,
Pillanat és meghalok.
És születtek örök újra,
Mindig hozzád bújva.
Nincs más, szeress most,
Ha eltűnök, bánhatod.
Inkább ne, éld meg hát,
Másodpercet se várj tovább.
Mert én biza örök jövök,
Se angyalok, se ördögök.
Most, értsd meg hát,
Most, adj mindent át.
Most, a végtelen szeretet,
Most, semmi nem kell neked.
Rövid/hosszú (mantra)
A rövid a hosszú,
A hosszú a rövid,
Lépéseknek lassú,
Útja univerzumig.
A világ itt marad,
Szemeinken ülve,
Lelkeinkben árad,
Az elutasítás dühe.
Mond el e mantrát,
Törd meg az átkot,
A transzcendenciát,
Magadban találod.
Elfogadás, egység,
Óriási a hatalmad,
Átalakítás képesség,
Isteni nyugalmad.
Szemeidben látod,
A tiszta istenképet,
Rövid/Hosszút járod,
Teremtő léted elérted.
Mond mantrád újra hát!
Barátok
Jön a csend napja, érzem terhét előre a vállaimon,
Húz a kétségbeesés vissza és veszteségét ki nem állhatom.
Minden sejtem alkotta tudatom bennem tiltakozva felel,
És mint mindig, segítségre az ö bölcs szavaiban lel.
Hogy a legnemesebb áldozat, való megváltássá lehessen,
Az utolsó este, mit itt töltött, egy mondata ragadt meg bennem.
Mert véres helytartó, mosva kezeid lehetsz te végtelen újra,
Reményt adni, a rettegett pusztulás torkából, a királyok útja.
És megtörténik a vacsora, hol igaz szeretet, szeretetett ád,
S tanár követőinek lábat mos és mégsem lesz a szolgád.
Lát õ oly tisztán és csillogón, árulást és tagadást mi megfelel,
Végtelen szerető szívében gyűlöletnek, kárhozatnak még sincs hely.
A szeretet megkérdőjelezhetetlen bölcs biztosítékát is átadja végül,
Mindnek ki akkor ott volt, mindünknek kik örök ott ülünk az asztala körül.
Megbocsátás kegyét előre átnyújtva, az egész emberiségnek szánva,
Tudatva, minden ember ki az Atyja szavát gyakorolja, az igaz barátja.
Hát jöjjetek, ó ti nehéz napok és némuljon el ma az összes harang,
Emlékezz arra kiben a biztos halál kapujában is csak egy volt a parancs.
Testvéri barátság és szeretet mindért ki eme életbe léphetett,
Várd halk a csodát mely biztosan jố, mivel ố úrrá lett a végzet felett.
János 15:15 Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.
És a szórakó videó előadásában is…
Az vesse
Tükröm, gyere nézz belém,
Úgymond elég-e, van-e bennem még erény.
Látod-e még azt hogy ki vagyok én,
Vagy már rég csak más szemében látszom,
Mikor ők önmagukat keresve néznek felém.
Mert tudod, ágyam kegyetlenebb mint te,
Nem ad éji nyugalmat mostanában semmire.
Énem meghasadva folyton vitában áll önmaga ellen,
Mint valami fojtogató farizeus szellem,
És bennem csak kétség él önmagammal szemben.
Lásd, folyton törvényt mondok más felett,
Még magammal szemben kegyet rendelek.
Elítélem másban mire magamban legyintenék,
Nem engedem, hogy embertársam embernek lássam,
Kezeimben a kövek már készen állnak rég.
Bennem törvény szava és erkölcs szíve ütközik,
Elítélném de nem tehetem hiszem bennem is ugyanaz létezik.
Ó a fény belőled adjon szabadító tisztaságot,
Egyenes utat szívem és gondolataim közé,
Ó visszanéznem beléd a való tanúbizonyságot.
És maradjon örök titok amit a földre írtam most,
De tudd, önmagamban temettem el a cinkost.
Köveim kihullanak a kezeimből végül,
Bűneim mind világtalan,
Hát hívlak titeket legyetek nekem segítségül.
Tükröm, ítélj vagy törd képem el,
Szavaid nincsenek, igazad mindig bennem felel.
Más a kor, benne annyi apró és nagy bűnünk rejtve marad,
Vajon van elég erőnk ahhoz hogy szembenézzünk,
Az önítéletünk köveinek elmaradó sebei alatt?
(János 8:1-11)
Az én Zen-em
Elkezdem pedig nehezen nevezem,
Benne vele lélegzem s létezem,
Hol gondolat gondolatot csendesítve
Terem, a valami-semmi ágát növelem.
Mert elengedni kell és csupán csak ennyi,
Nem rágni és belemenni hanem letenni,
Vigye a szél, neki is széthulló darabjai
Mesél, miből eltűnve tiszták elmém lapjai.
Maga a zene, lelkem ön szerető felelete,
Ahol mégse én vagyok a fontos jelenete,
Gyere be te is minden napi élet kérlek
Szépen, átélve tenni a legszebb téged.
Felismerés, nem nyert megvilágosodás,
Félreértett agyas szuperhumánkodás,
Hisz érted de nem féled magadban tudni
A mindenséget, mi mind és nullát tud adni?
És mindenkinek mást jelent eleven mégis,
Határtalan szeretet mi benne ott van félig,
A másik fele benned nézz rá vissza s terem
Világosságot, hát ilyen olykor az én Zen-em.