Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja

Láttam már én pusztulásból eleget,

A latroknak nem járhat a kegyelet.

Nem érdekel senkiféle könny, vér és,

Halálában sikoltozó végső szenvedés.

De ez itt valahogy ma teljesen más,

Pedig ez is csak lázító áll Messiás.

Egy Ács ki megbolondult egyszer csak,

És szeretetről papolva világ kioktat.

Valami mégis változik bennem belőle,

Nem ismerem, soha nem is tudtam felőle.

Rettegő félelem sem tud erőt venni tőle,

Vér mosta arcán mintha mégis mosoly ülne.

Köpködik, dobálják, megy a cirkusz,

A kereszttel meredek a Golgotai út most.

Szandálja megcsúszik, rázuhan a terhe,

Gondolaterő nélkül lett kezem segítsége.

Légiós vissza! - Ordítja parancs rám.

Csak szemére emlékszem végtelen sugarán.

Akkor és onnantól enyém is az a kereszt,

Egész éjszaka őriztem, halálában se ereszt.

Megszöktem, követtem halhatatlan lelkét,

Kerestem s vele, általa találtam békét.

Uram, tudod mi szörnyű dolgokat tettem,

Köszönöm, hogy az ő szemében újjá születhettem.

Oh, Uram, lelkem ünnepel,

életem tőled kaptam és jósággal te töltesz el.

Testem-lelkem hozzád ér közel,

egységed velem az égig emel.

Gyarló voltam, önpusztító s kevély,

de te utat mutattál, s lankadatlan követlek én.

Lelkem tiszta jóságodba öltöztetem,

mostantól nálam vagy, mindig velem.

S tüzed s szeled nem ért el hiába,

nemcsak lélekben,

de tettben is kész vagyok a folytatásra.

"Fegyverem" nem a kevély erény,

hanem az önmegtartó, szerető, de okos lelemény.

Mert, Uram, senki bolondja nem vagyok,

de jóságod fényével teremtek, gyarapítok, támogatok.

Csak hófehér lepelben álltunk tegnap eléd,

s keresztvizeden át elért végre a szent lélektisztesség.

Lelkem mostantól Máté lámpásának otthona,

örvendezzetek velem, hát itt a pünkösdi csoda!

50, s hogy ígértem közétek újra eljöttem,

Hogy egyességünk veletek meghagyom,

Magamat véletek megosztom.

S jövők nagy széllel s tűzáradással,

Minden félelmetek rajtam keresztüli,

Végső elhagyásával.

Milliónyi nyelven egy vagyok, ki belőletek beszél,

Lelkem lelketekbe száll, mint szelíd szél,

S igazságom bennetek lesz erős acél.

Mert tudjátok mind már, Fiamtól vagyok,

Az út, igazság s maga az élet,

Galambként mostantól bennetek élek.

De tudjátok meg, most még együtt s külön-külön:

Háromságom egyességünk lényegét,

Mint Atya s Fiú s Szentlélek voltam s vagyok e naptól:

Mindörökké valamennyiőtökért.

Fogd a kezem, és gyere, nincs messze már,

A város falain belül minket biztonság vár.

Még egy kicsit, még egy kicsit, még tovább,

Látod ott már a fényeket, ott a biztonság.

Nagyon fáj, nem bírom, adj erődből hát,

A sötétből minden ősi félelmem belém lát.

Segíts, terhünk beérett és világra vágy,

Közelebb kell most, hogy védelmet találj.

Elfútta a szél a felhőket onnan a domb fölül,

Fényes csillag ég, utat mutatva nekünk örül.

Kis csordaszállást látok ragyogni fényében,

Odáig bírd, kedvesem, fájdalmas reményben.

Fektess a szalmára és erősen fogd kezem,

Új élet belőlem kiszakadó dalát énekelem.

Minden fájdalom egy irányba érve mutat,

Megváltó terv karjaimban édes - ragyoghat.

Három vándor ér messzi keletről épp oda,

Csillagfényes Betlehemben a jászolba.

Bölcs utazók, kik tudták jól olvasni az utat,

Értették, ember már egyedül nem marad.

Alszik már szalma ágyon maga a remény,

Gondviselés védi őt, a jövő szeretetfényt.

Emeld hát te is szívedbe ezt a mai estén,

És Ünnepeld lelked jászolának küszöbén.

Mesélj, kérlek, valami jót,

Valami igaz, emberi, reményt adót.

Kint korán sötét lett, és nagy a hideg,

Körkoszorús asztalon gyertyákat gyújtok sorba neked.

Mondd el azt, hogy miért jó élni,

Hogy amikor nem jó, akkor is van mit remélni.

Felebarát is lesz majd, kitartó lélek,

Kinek nem birtoka az egyetlen, mit éltet.

Hallani szeretném újra az örök örömtörténetet

Arról, Ki az út melletti jászolban született.

Az egyszeri kőműves fiáról,

És önzetlen, határtalan szeretete csodájáról.

Közben csendünkben megköszönjük a békét,

Hol nincs, tisztán kívánjuk ennek lehetőségét.

Tűnjön el mind a harag, gyilkos indulat,

Megértés és testvériség legyen az egyetlen, mi marad.

Meséld el, örömhír jön, és megtisztul tőle lelkünk,

Benne és tőle legjobb önmagunkra lelünk.

Ím, látod, sorban égnek majd a gyertyák,

Gyújtsa meg ugyanígy mindenkiben a szeretet lángját.