Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja

Mondod, nem alkuszol meg,

Te semmiben, sohase talán.

Az ember, ő kialakult tömeg,

Sziklaszilárd, nem egy talány.

Jellemed nem tette törvény tár,

Szép szélpörgettyűség tárgyá.

Ha stabil értékekre épített vár,

Változások se lehetnek vággyá.

És ezen elégni kell, szabadon,

Ezeréves próbát régesrég kiáll.

Érték és erő minden szavadon,

Emberéletnyi kincs mit ez bírál.

Ámulva tekintek rád, hatalmas,

Példád  nemes égig, magasztal.

Kérek erőt, hogy negyede adass,

Nem véghez, mi előtte tapasztal.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)

A nap nyugodni tért végre,

Fényei is mind sötétre vált,

Lelkünk is csendesüljön el,

Hol békét és nyugalmat talál.

Szorgos napod gyümölcsei,

Lassan érve várnak te rád,

Élvezd a nyugalmad perceit,

Hűs elégedettség jön hozzád.

Tanuld a nap ritmus békéjét,

Belsődben a magadévá tenni,

Mi ragyog állandóan forrongva,

Engedve, de uralkodva semmin.

Nézz fel a halványuló égre,

Nézz bele a lelked tükrébe,

Hallgattasd el az ima után,

Hadd jöjjön el a semmi én Óceán.

S habjai közt lágyan végre,

Leljen rád a nyugalmas béke,

Mi elvezethet téged odaérve,

Szép, pihentető álmaid mezejére.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)

Sziddhartha, ó mondd lelked merre bolyong?

A tested sanyarú sorsa, mi megtört,

Eszmélő lelkeddel elhagyta a bűvkört,

Mit hazug, gazdag otthonod ád,

Hogy megismerje az élet valódi nyomorát.

És kutattál, kerestél tudásra szomjúzva,

Kíváncsiságtól hajtva, mindenkit meghallgatva.

A kábulat világát élő rasztafariánustól kezdve,

Valamennyi vallás bölcseletét eleresztve.

Élted az utca kegyetlen, mocskos valóságát,

Éhezve a tudás mindent megadó táplálékát.

Mert érezted mindenki tud de csak egy szikrányit,

Abból mi ha összeáll, mindent megvilágít.

Sejtetted már, hogy a test vágyai csak egy csapda,

Felismerve azt a tudatod vezérelten irányíthatja.

Terelheti ezt a hihetetlen életet adó végtelen energiát,

Uralva azt és nem alávetetten tőle elméd veszteni már.

S követve, yogiktól áramoltatni testi energiákat tanulsz,

Velük, lelki gyakorlataikon át belső utaidra lépve tanulsz.

A lelked lótuszát kibontva egyre több mindenre rá eszmélsz.

Már közel a fény, de még nem ér el, várj még továbblépsz.

Eljött az aszkétizmus kora, a világ kívül meghal csak belső létezik,

Órákon. napokon át tartó belső utaid, léted magát fenyegetik.

Tested halovány árnyék csupán, a koldus éhség elvesz mit csak lehet,

A létezés fájdalma veled, benned egyre nagyobb rendet teremt.

Tested régóta fürdetlen, hajad mocskos gubancokban tetvek otthona,

Elhagyod társaid, egyedül magányosan, álombavéd egy fügefa lombja.

Ébredve meditálsz és az idő eltörik vele megy a tér is ki homlok ablakodon,

Démonok, ördögök, istenek csábítanak, ígérnek de egy se jut át fókuszodon.

Mert a megvilágosodott igazság gyémánt szív lótusza mire szemed fénye vetült,

Miben benne van minden, tökéletes vágytalan szeretet, mindenkiért legbelül.

Hisz az élet szenvedés és ez alól az egyetlen felmentés a határtalan szeretet,

Mert akkor s ott a fa alatt láttad meg az utat mi a megvilágosodás fényébe elvezet.

Ó Sziddhartha, te ki Buddhává lett, mutasd nekünk az utat mi a fénybe vezet.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)

Mit ér az adott szó? Igéret vagy eskü, komolyan gondoljuk egyáltalán? Van-e olyam példa az életünkben, hol tényleg a végltekig (végünkig?) elmennénk, hogy betartsuk az adott szavunk, igéretünk? Jó sok kérdőjel, nem igaz? Hát had írjak, adjak, egy példát mivel valaki, egyszer már megmutatta, hogy mit is ér az eskű szó:

Egy jó példa, az adott szóról:

És az összes többi, mind egy kalap alatt: 39ük itt található https://www.poet.hu/szerzo/Aradi_Gabor

És a szórakó előadásában is…

Egyszer egy kolduló szerzetes,

Kinek háta volt egyenes,

Utonállók tartoták fel s hátra,

S nem voltak tekintettel,

Szegény kopottas mivoltára.

Add a pénzed vagy meghalsz!

Órdította a vezérük esztelen.

Jól látod az nincs nekem, szemed nem csalt,

Nem hiszek neked tetves koldus, vetkőzz meztelen!

így hát a szerzetes ott állott,

Ahogy a világra érkezett egykoron.

Kopaszon, kiszolgáltatva szemérme szabadon.

Tényleg nicstelen,

De Látott minket - mondá a vezér - így,

Akasszátok fel arra a fára, ott majd fecseghet!

S markos marconák a fa alá lökve őt nevettek.

Szólt belül a hang, s egy szutrát kezdve sorolt,

Mit gyermekként hallott még, s most,

Ki is hallik lassan, a következőként valahol:

Ó testvéreim Szamszarában, 

Tegyétek mit vágyatok követel velem.

A szívemben mind szeretettel gondolva,

Vagytok ti itt most jelen.

Tanulom, hogy elfogadjam tettetek ajándékait,

A szerető jóság legyen, mi mindannyiótokat

Beborít.

A harmiák hátra léptek és szemük,

Lett mind nagy s kerek,

Áldozatuk jó kivánság áldását,

Még soha egyikük sem élte meg.

Ostoba férgek! - ordította a vezér

Húzzátok fel most,

Vagy ti is melette lógni,

Fogtok majd mind, ezért!

Morogva s ímmel ámmal,

Megtették mit vezérük követelt,

De egyikük, a nyaka és a kötél közé,

Egy merev csizma bőr darabot rejtett el.

Égész éjjel esett a nagy fügefára,

Mire a szerzetest akasztották fel,

A megnyúló lelógó ágak a testét,

Óvatosan az útra fektették el.

S azóta öreg a szerzetes már,

Ki a következőt tanítja:

Mindenkiben van emberség,

Minek nálad, benned él a kulcsa,

Igaz, néha meg kell előbb halnod,

Hogy ő ezt magának s neked bebizonyítsa!

És a szórakó előadásában is…