Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja
KözéletA hatalom házai
Az állam, az eggyé mint egység,
Mit vagy be és mind elfogadnak,
Vagy te vagy neki az ellenség,
Mikor is jogaid hamar elfogynak.
Mert az erő erőtlenül fent nem marad,
Végrehajtó szervei nélkül nincs akarat,
Jog és törvény semmire nem halad,
Ha benned ki adja szíved, tagadó szavat.
És ekkor a hatalom házai sötétté válnak,
Rátörnek arra kinek eredendő jogából születtek,
Saját létezésükben véres szaggal hálnak,
Mint a gonosz imáitól sorsaik be végeztettek.
A szükség sűrű gépeinek ára,
Maszkok népes locsogó sorban,
A hatalom nem rontó muzsikájára,
Vonzódók romlott tánca lelkük házában.
Emlékezetlenül
Nem baj ha magamnak maradok csak,
Emlék, saját szavaimban élve tovább,
Tennék, kevesest mint népszerű vendég,
Lennék, inkább én a közönséges közelség.
Festék, mi nem létezik papírlapokon már,
Vetették, a tinta sírját fedi digitális homály.
Egység, az bizony mind már külön külön,
Nevetség, egyre szűkölve szűkös a köröm.
Igazság, mi oly ritka vendég szemeinkben,
Bólogatás, a lét kenyér hazugságot terem.
Szerelem, elég lesz belőle a vágy is hidd el,
Emberség, na ez az ami már senkit se érdekel.
Barátság, kiürült és könnyen változtatható,
Csalfaság, mert az élet Kérész pillanat ajtó.
Sors, ez, kérd és nem merek rá választ adni,
Emlékezetlenül, már élve is jó ennek maradni.
Sötét imádság
Mond, mi végre zengi még az égi kórus,
Élet dicsőség dalát fejünkben réges rég?
Képmutatásunkba bele reng a föld és ég,
Hinni se lehet mást mint önhazudó taktus.
Vajon vak hitű félelem ragadja el elméjét,
Kin belül boldog hazudva szenved remény?
Felülve jóság csicser himnuszoknak erény,
Inkább pusztul rém-álmon vesztve elméjét.
Miért e áll áldozó vér vágy, testvér gyűlölet?
Hogy létetett teremtő neveden erő a szenny,
Nem tehet mást emberállat rettegi a mennyt,
Hol testvéri szeretet mint hazugság termett.
Hát legyen, elvégre mi a te formáid volnánk,
Neved hívom, Te ki az emberi vágyban laksz.
Tudom jól most is fülelsz és mindig hallgatsz,
Miattad egymásból mi csak lucskot akarnánk.
Mohóság és kéjvágy szenteltesse a te neved,
Jöjjön el a te országod imádjuk akaratod veled,
Miközben mi a földön egymásra hágva hívunk,
Rég önmagunkért neked, vér könnyeket sírunk.
És a szórakó előadásában is… (almás)
És a szórakó előadásában is…(robotos)
A Nő
Kuporgok képernyőm felett,
Gondolataim veletek, veled,
Foglalatoskodnak te örök nő,
Oly kiismerhetetlen de megismerhető.
Ezer arc, lány, anya, fúria, múzsa,
Mindenekfeletti szépséges rózsa.
Nincs kő, teher, út mi túl nehéz volna,
Belépusztulsz ha kell, de feltámadsz újra.
Romantikázom, szépséges vonalaid,
Önnön harcaid néha magad ellen,
Tükreitekben mélyebbre látó jellem,
Önellentmondásokon érkező tűsarkaid.
Valahol itt legbelül szerelem hevül,
Vágy, tisztelet azért ki szemembe ül.
Mert ti minden ami én nem lehetek,
Egy nap oly kevés, szavak mivel tisztelhetlek.
Több mint társ, több mint másik fél,
Rengeteg gondolat mi még nem ide fér,
Fejezze ki hát minden férfi, legyen első,
Ünnep minden pillanat veletek,
Mert embertársam vagy, Nő!
Nőnap 2023, első vers 😊🙏🌹
(https://www.poet.hu/vers/344884)
És a szórakó előadásában is… (almás)
És a szórakó előadásában is…(robotos)
Sérültek hadserege
Poroszkál az úton, látom,
Egy képzeletbeli sereg mint valami rossz, beteg álom.
Itt egy fejtelen, ott egy kasztrált,
Az élet, szokás szerint, kegyetlenül végezte dolgát.
Neked ellőtték a lelked,
Neki roncsolt az önbizalma és tán sohasem ered már meg.
Férfi és nő, nő és férfi, emberek,
Egymás szimbiótája helyett, parazitaként szívnak lélek nedvet.
Falják egymást tépve, harapva,
Mint förtelmes, disztópikus perverz lakodalom vért aratva.
Senkinek nincs kegyelem, modern így,
A gyermeklélek is már ebben felnőve, a csak túlélésre terem.
Talán van remény, mert a lélek csoda,
Nagyon kis szeretet fényre, visszanő éled hol volt nyoma.
Mi vagyunk kik egymást az úton téptük darabokra,
De egymást támogatva mégis mehetünk tovább haladva.
És a szórakó előadásában is… (almás)
És a szórakó előadásában is…(robotos)