Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja
VersNem elég
Vannak versek, amelyeknek idő kell, amíg megtalálják a végső formájukat, így született meg ehhez a korábbi írásomhoz ez a hiánypótló felvétel. Ez a mű nem a szépítésről szól, hanem a padon ülésről, az eltévedésről és a „bocs, hogy voltál” fanyar beismeréséről. Fogadjátok tőlem ezt a téli randevú-feldolgozást, így a napos május 1-jén is.
Esetlen egyedem reménnyel etettem,
Kimondtam helyetted menekülő nevem.
S vele, meglelem ének éjjelen helyett,
A koszszürke halódó tél délutánt veled.
Hol elégedetlen vagy, talán ez boldogságod,
Fontosak lehetnek a negatív önigazolások.
Én csellen-csavargón botlok derék oszlopig,
Lassan fogy a Rákos-patak, a jókedv aratik.
Letámaszkodom utak sarki megálló padján,
Rendben leszel? - menj csak, bocs hogy voltál.
Troli csirren s pufkod, s csak a hátad elköszön,
Gondolat bemélyül, közel szeretet és a közöny.
Vizes az ülep, hol olvadó hóra ültet a fáradás,
Még teli voltam, most kiürülsz tétova látomás.
És álmos cseppekben telik az utolsó lég idő,
Túl vékony, túl…mit tudom én, hagy eltévedőn.
Rezgés
Te érezted már, ahogy két lélek ritmusa egyetlen közös rezgésben forr össze? Ez az alkotás arról a biztonságról szól, ahol a fáradt fej megnyugvást talál, és a félelmek suttogott titkokká szelídülnek. Mert vannak pillanatok, amikor a szavak helyett elég egy közös rezgés, ami mindent elárul.
Rezgés…. azt mondja rezgés…
És bele hajthatom-e majd vajon a fáradt fejem,
rezgésének ölébe…mint születés? 😊🌹
Megébredő éjszakán, ki-öleli belőlem a rémisztő álmot,
s add szép újakat… halkan suttogott titkán?❤
Futtatja-e ujjait tarkóm vonalán, hajszálaim közé,
egymást lélegezve át…lehet örökre? 🥰
Szívemet keresve, érzed majd kezemben harmonikus
rezgéseink…(Nagysóhajdejólenne-veled😍🤗)
Ölelsz-e át zuhanyzás közben, hol vízcsepped lehetek,
tiszta vágyú kedvesem, mégis lágyan szeretve?😘
Rezgés…. azt mondom (én is) rezgés…
Tavasz, január 22
Vannak pillanatok, amikor a januári hideget egyetlen hang, egyetlen tekintet képes tavaszi ragyogássá változtatni. Elkészült a legújabb romantikus versem (felolvasott változata is), amik megjelenésükkel megvárták az igazi tavaszt. Hát akkor tessék itt egy tél-tavaszi kedves emlék a szívem rejtekéből.
Szíve talán a kabátja titka,
Miből engem ölel most boldogra.
Mondja vissza, vissza még,
Vesszen kint s bent a sötétség.
Hangjában a víg élet él,
Rajta kíváncsiság nyílt fedél.
Felejtek rég ilyen törődést el,
Szépet végén gyönyörűvé teszel.
A naptalan hideg pillanatot,
Mit varázsod felrobbant most,
S szavad vezényel rá ezer tavaszt,
Árasztva boldog lélek virágokat.
Titka magad Rita vagy, mi más?
Szépséges látatlan látomás.
Elbűvöl-ő mind, hang-tudat, varázs,
Belém lapozó jóleső felolvasás.
Fejtörőnyi könnyed s-ég a jelenlét,
Rejtőnyi pazar csíny a könnyemért.
Boldog kötél-húz, menj-ne-menjét,
Kacagja kint a tavasz is a télben épp.
S így őrzöm meg őt szívem rejtekén.
🤗❤
Rádiócsend
A disznóóltól a napig néha rögös az út, főleg ha az ember 'jó skizoként' saját magán is nevet egyet. Elkészült a Rádiócsend (audio verzióban is), amelyben a csendnél néha többet mondanak a szavak. Olvassátok el, hallgassátok meg, mielőtt elnyeli a búbánatos Vegas!
Ma is jól megmondtam a világnak a…semmit,
Lelkesen elkerülte őket, értem-hát kb. ennyit.
Igen, hogyne tudnám, hiszen kicsinyes vagyok,
De szeretném én is látni a disznóólamtól a napot.
Tudom létem szerencsés, hogy az csak dolgom,
Mit ti mondotok, nem mást, állónap leírnom.
Hogy mégis minek? Azt még ki kell találjam,
Senki felesel álom velem a hálószobámban.
Valóban én vagyok az, aki jó hangosan,
A parancs után rákérdez: már rádiócsend van?
Agyam gyagya s együgyűen adogat szavakat,
Riasztó, petyhüdt tacskó ki magának maradhat.
Szegény, ki majd kapja önsajnálatomat,
Ady szifilisze után, már csak én, mit akarhat.
Ő is tele van már a túl írott hülyeségeimmel,
Jó skizóként kiröhögöm magam magamon ezzel.
Továbbállok és kiütöm énem azzal a tudattal,
Belém hiába zsong a szerelem majd tavasszal.
Örülök, egyre sötétebb ez, nincs is kedvem írni,
Feladnám, de küldtek eme nyelvet tönkretenni…
Utolsó utószó. Holnap ezt letöröljük koma,
És ez is marad a jó bús…Vegasba 😂
Álomnyelv(en)
Most egy kicsit másképp beszélünk majd, olyan nyelven hol a tudat és az álom határán lebegve kereshetjük a szavak mögötti értelmet. Ez a szürreális belső utazásunk a lét és nem lét határmezsgyéjére hív, ahol az emlékfoszlányok és mély érzések fontosabbá válnak a puszta logikánál. VárnAK a festő hangalakOK meséi önmagunkról.
Pempő, bújj hozzám lágy kerekdeden,
S bennünk majd én kerekedem felül.
Sikoltva valahol egy emlékfoszlány zenél,
Rettegve elenyész, alaktalan egészt felejt.
El, merülve mereng megadásom,
De inkább marad a lét nem lét határon,
Gyönyör és fájdalom egyszerre belém nyilal,
Engedd formálni és oszolva felkavar, de megy.
Vágy-alom, álom, állón, átkon, átjön s kívánom,
Újra, hogy legalább itt más legyen, lehessen ám,
De tudom, csak könnyed belső kép ország hazugság,
Mi itt bent tetszik, ébren hányná ki a szívem.
S söpör a tudat seprő, nem fontos fájdalom,
Nem fontos örömmel jő, és már nem vagyok én,
Mert rég zuhanok ott ahol értelmetlen szavok,
Próbálom kiejteni AK, de meghal az én, OK marad.
Hullámzó kék lágy sötétség takaró tekert csomó,
Az éj vízzel megterem, bennem vár még árnyék,
Rossz jó belém épült, győzelmei vesztve kullog,
Gyere Pempő, gömbölybe, te talán igen, álmodok.