Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja

A nép csendes és sokáig tűr végtelen,

Hazug hangokon csak visszhangtalanság terem.

De valahol lent fény nélkül sűrűsödni kezd az erő,

Nem a szép igazság az mi nyomorból jő.

Mert nem a jobb, szebb hanem ez nem kell,

Szép jövő, talán majd valakinek, egyszer.

Féligazság is jobb mint a sok dögletes megalkuvás,

Az elnyomott álmok az őszinte, egyszerű elméket írják át.

És elkezdődik a puskaporos suttogás,

Rántsuk le a királyt a trónról, jó móka lesz az meglásd.

Az öregek félnek, ők már látták ezt a fenevadot,

Mi szabadságot azt nem, de gyötrelmet és halált bőven adott.

Nem sok kell s háború a város, háború az ember,

Lángoló tetőkről most a szabadság véres angyala felkelt.

Menekül ki él, felfordult a világ, gyerekkézben fegyver,

Ne kérdezz, csak élj túl vagy menj innen messzire el.

A halál gépei beletaposták a kövekbe az utolsót kit talált,

Emlékeinkben suttogás marad a vérbe mocskolt szabadság.

Menj ki oda ahol a reménykedő elesettek fekszenek,

Ródd le kegyeleted és tudd a békegalambok sohasem örök életűek.

És a szórakó előadásában is…

Boldogságos fürtök mámorító gömbjei,

Kikben a bor álmodja gyermeki álmait.

Majd mindent megvalósít miután szeretője,

A fény, mámorrá csókolta benne a cukrait.

Ezután jövő víqgodaalmas s kemény munka,

Árát fizetve s testét törve lelke lép hordóba.

Kis idő múlva amfóraába és máris fejedbe szállt,

Lelked kitágul elönt, mámorul hiszed igazát.

De tudd én kit Nüszosz nimfái neveltek élni,

S kiben a nép Atyám jó neveként Zeuszt féli,

Megdermedek midőn télen minden kert, lugas,

Tetszhalottá lész s kínok között várom a tavaszt.

Ezért adtam néktek szőlő nektárból a reménységet,

Hogy minden cseppje lehessen az az isteni bizalom.

Lassan majd egy eljövő melegebb napon, újra éget,

Héliosz a drága érlelő örök életet adó erő, tesz szépet.

Hát addig is tisztelj s idd ki poharad vagy serleged,

Nevem gyakran emlegesd mert mámort adok neked,

Mivel világod elviselheted, mered háborút, szerelmet,

Szentté vagy őrültté tehet mint egy színpadi szerep.

Ó de kell, kell hogy te itt velem legyél és higgyél,

Varázslatom örök tied hogy te a legjobbad legyél.

Nem gonoszság, nem átok ő ha tudod mit teszel,

De okos társ kell, az én Ariadném mindig rám lel.

És a szórakó előadásában is…

Gyertek most ti, szülők és nagyok,

Nektek felnőtt mesét mondok.

Mese, legenda vagy valóság, idő pora fedte,

A lényeg az üzenet, mit elrejtettek benne.

A történet jó 1700 éve Myra-ban esett meg,

Hol a gonosz sors egy gazdagból szegényt tett.

De hogy tetézze még a családfő szomorúságát,

Szegénnyé tette vele még a három eladó korú lányát.

A hozomány, mit lányos ház fizet a kérő családjának,

Szép kis summa, nélküle házasság nem állhat.

Az pénztelenség már egyre fenyegetőbb réme,

Elkeletlen a lányokat kényszeríti az erkölcstelenségbe.

Ám csodát ád az ég, és egy kis zsák aranyat,

A lányos szobaablak belseje alatt.

Rohant is a gazda egyből a vőlegényi házhoz,

Nincs akadálya, hogy a háromból egy menjen párhoz.

De a másik kettővel most mi lesz, sírt az apjuk,

Őket majd innentől a sorsukra hagyjuk?

Bent, az ablak alatt ekként fohászkodott a gazda,

Mikor valaki az újabb zsák aranyat az ölébe dobta.

Fut a gazda, gyorsan kint, az ablak alatt,

De bárki is volt ott, annak nyoma már elillant.

Két napig virrasztott várva az utolsó zsákot és a pillanatot,

Mire felfedhette jótevője kilétéről az igazságot.

Miklós volt az fehér csuklyában, a Myra-i püspök,

Kinek azon nyomban a gazda titoktartásra esküdött.

Mert Miklós tudta, embernek lenni egy embertelen korban,

Ez az egy számít, és nem hagyni felebarátod a porban.

Ő volt, ki életével mutatott önzetlen, jó példát,

Akinek tiszta szeretet tüze világlik korlátlan időn át.

Gondolj erre, mikor a kicsik cipőjébe ajándékot teszel,

Tanítsd nekik, a másiknak segítő ember az igaz ember.

Sötétbe visz az út, a lélek nem kegyes,

A feneketlen mély, beteg vágyat keres.

Megírtam hát sokszor mit szégyeltek el,

Mi a bennetek belül munkáló átok kehely.

Nem tettem mást csak kimondtam azt,

Emberben sötét kéj fájdalomhoz tapadt.

Mocskos álcátok ím a napfényben állva,

Égeti bőrötök a kimondott szó igazsága.

És lettem így én a szemetekben a szálka,

A nemesi nemtelen, ki mindezt meglátta.

Ó igen, és élveztem is veletek együtt járva,

Eme erőszak mocskos gyönyörök iskolába.

Mert mertem leírni mindazt rólam s rólatok,

Hogy képmutatóan átkos hazug otthonotok.

Nem a szavak, tollak mik a papírra vetetett,

Lelkünk az, mi beteg, eme szörnyű fergeteg.

És a túl sok igazság, utolér s nyakamba hág,

Csak őrült lehet, ki mindezt arcotokba vág.

De kérdezd a parasztot, a szolgáid lelkét,

S igaz válaszaiktól belátod végzetem terhét.

Mit teszel ó ifjúság,

A hihetetlent valóra.

Félelem nélkül élve,

Szabadságért téve.

Mit az eszme gyújt,

Lángba, ósdi elhullt.

Magyar nyelv terem,

Szabadon éneklem.

Ifjak, hív a haza ma,

Mit apáink elbuktak,

Valóra váltjuk, miénk,

A sajtó és Buda vára.

12 pont miben jővő,

Nemzet dalolva nő,

Jöhet vész, vér, erő,

Győzni fog, lépj elő!

Bécs talpnyalóinak:

Büszke Magyarnak,

Vagy ti: Rebellischer

Schweinehund hívnak!

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)