Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja

Gondolat be, gondolat ki,

Mi az embert emberré teszi.

Mert lelkem léte egy senki összetéve,

Belül élve minden részemmel össze vészve.

Mi volt önmagamba gabalyodva lett,

Mi lehetett és magából állandó kiutat keresett.

Mint gondolataim mogorva inkoherens fogja,

Teszek jót s rosszat magamért, ellen halomba.

Felszínesen létezem, feltételezem, kérdezem?

Elég ész-e tudni mit nem tudni lehet,

Van-e erre legalább elég jó felelet?

Mestermű ül a kövön és mestere csak könnyesen röhög az önön. 

Gondolat villanás, mi lehetne más,

Hangulat mint időjárás majd változik, nem a szikla a tenger az alkotás.

Ó lét mi lehetnél te még nekem, bátorság és nem félelem,

Létezem,

Gondolat be, gondolat ki…még. 

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)

Van egy gépünk, neked és nekem,

Minek a dalát most énekelem.

Mint Walt Whitman tette egykor,

Hozzá agyi elektronok áradata tódul.

Hogy ő szolgád, ellen vagy barátod,

Te döntöd el, mégha ezt nem is látod.

Hisz tehetünk érte s keresztbe neki,

Ő életben tart és ezzel a legjobbat teszi.

Együtt változva nőttünk, alakulunk át,

Vele, általa tapasztaljuk a létezés csodáját.

S ad  ő fájdalmat de gyönyört is ám,

Szeretve életet teremthet napjaink során.

A lelkünk büszke motoros hajója,

Legyőzhetetlen gondolataink terepjárója.

Egy nap elbuksz majd veled bukunk mi is,

De addig büszkén koptatjuk egymás éleit.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)

Rossz kedvünk tele nevessedett,

Tőle hangulatunk jobbá nem lett.

Helyzetfelismerés és ön nyugtatás,

Ma a reggel az ablakon, egy szürke hányás.

Emelni kéne a hangulatot valahogy,

De ma a rossz kedv nagy mestere én vagyok.

Még a kávé is édes és keserű a méz,

Jobb lesz ha mindenki elkerül,

Különben a pokolba néz.

A nap tetvesen kell szemét domb ágyából,

Előrevetítve a lelkünk mogorva válságát magától.

Viccelődő barmok a rádióban erőltetve nevetnek,

Ma undorít a világ, kimondom, én vagyok az eretnek. 

Kék-fõ te lajhár! Gyerünk francba veled, menj már,

Múlj és dögölj meg végre valahára érted nem kár.

Tudom, hogy csak a fejünkben létezel,

Megannyi napfénytelen óra és te a létöröm ellen vétkezel.

És majd ha kedd lesz végre fordulónapon,

Elhiszem a hihetetlent még a tavaszt várom de nagyon.

Mert én magam vagyok az ember lélek napelem,

Halálod az egyetlen halál mit boldogan, ujjongva ünneplem.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)

Érzések sorozat egy (negatív egy)

Mikor egyszerre vagy szomorú és dühös tehetetlen,

Vágyad kosara melyet szépre fonttál,

Gyümölcstelen hever, porba dobva summád,

Önmagadba mar, s dühöd sehol rajtad égő dicstelen.

Mondanám hogy ó ne tedd, hisz csak akarni kell,

De a tudat felel, én nem itt vagyok,

Érzések vágnak beléd mindenhol ablakot,

Agyad csak hallgat ott, hol szíved komor telel.

S rág e féreg éke még, mert engedni ezt jó nehéz,

Ha már más nincs csak ez, had legyen,

Tele vele mérges fekete szurok szemem,

Mint betegítő alkoholért gátlástalanul remegő kéz. 

Majd vágyam egyszer csak váratlan tovább pattan,

Gondolatom szekerét nem nyűgi tovább,

Ez a meddő érzelmi fertő már nem okád,

Belém kielégítetlenséget, szememben új vágy lappang.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)

Szó csokor Varázs alkotás,

Benne ő, én, ti, mi mind tettestárs.

Nincs eleje se vége elvégre,

Ez milliók lélek szemtükre. 

Van aki a szerkezet szerelmese,

Építkezik s törődik vele.

Van akinek a feje italos madár,

És minden szó benne szabadon száll.

Árad a vágya gátja bont,

Ő már nem a jó bolond.

Lelkes szabad, szárnya fény,

Megveszekedett őrült a remény telén.

Írja, mondja, álmában szavalja,

Lángolva képzett-valós égő olaj.

Megfoghatatlan tudaton korbács,

Fejezd ki! Jöjjön hát a világ omlás!

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)