Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja

...voltam

...vagyok

...leszek

Rengeteg dolgot mondtak rám mit fel sem veszek,

Néha az út visz, néha én magamtól megyek.

Önfejű, gondatlan, lusta fráter,

Ne fáraszd a tüdőd, figyelj lista jön, majd attól szállj el.

Önző mindenekfelett, voltam már sokszor,

Pitiáner, szemét alak,

Aki igazából csak önmagával van el jól,

Amikor már nem számított mit adtam milliószor. 

Eltékozolt Talentum vagyok, ez hogyha hagyod,

Hiszen úgyis neked írom, vagy mégsem, nem,

Mégis te csinálod meg vele a napom,

De hidd el, nem szerepel ez semmilyen tervemben.

Hiszen a rettenetes gyermekből, a rettenetes felnőtté lettem,

Kire büszke senki, sajnálkozó annál inkább,

„Tehát beláthatod, hogy ez így nem mehet tovább”,

De én írom újabb hülyeségeimet, ne is törődj velem. 

Mert voltam, vagyok, leszek:

Az idegesítő kis sajgó kavics amit érzel de cipődben nem leled,

És hidd el mégis én arcátlanul jól el vagyok,

Valahogy, a szavakkal mindig boldog voltam s maradok.

Az meg mit néz ott! 

Ne nézzél, kérdezzél!

Most senki se mozdul, nem él?

Nézd azt a barmot! Ott azt hiszi magában alkot.

Pedig csak az élettől fél, hé firkálsz legény!

Tényleg mindenkinek a feje a fenekébe szorult?

Mi vagy te, vacogó halál remény?

Gyújtsd halomban meg magadban, máglyán a múlt.

Bántottak és fájt, na és akkor mi van?

Az ember néha embertelen, bántva gyilkolná de nem teszi,

Inkább gyilkolva bánt örömmel abban,

Mert a lehetőség sötét gondolatokban szabadságát veszi. 

A lélek képletét tehát, néha megöli magadban, a világ.

De csak te is erőszak ön védekezel,

Mert ha egy millimétert is megteszed, te nem leszel,

Többé más, egy rohadt árny, szétomlón hullva alád.

Akkor leszek majd én boldog,

Mikor jól mennek a dolgok.

Hogy mik ezek, azt még nem tudom,

De nagyon, nagyon akarom.

Akkor leszek majd én teljes,

Mikor egy vágyam se hiány terhes.

Ha az X, Y, Z-ből magamnak tudhatom,

Minden megvan, minek ugyan, nem tudom.

Akkor leszek majd én vidám,

Ha nekem a legszebb nő a babám.

Ugyan érteni nem fogom hogy miért jó,

De mások irigysége engem magasztaló.

Akkor leszek majd én híres,

Amikor a világ csak rólam szól az édes.

És majd rajtatok vidáman kacagok,

Mert egyikőtök sem tudja mekkora gazember is vagyok. 

És ha valahogy mégis legyőzne az igazságod,

Újra születtek és ellened mindent kijátszok.

Mert a fehéreden fekete és a  feketéden fehér vagyok,

Akkor leszek majd én más, ha te is feladod.

Egyik előző életemben, sebesen táncoló széllé lettem,

Fent, messze magason a csillogó azúr fellegekben.

Nem törődtem akkor én már bizony semmi mással,

Csak a szép gömbölyű felhőket kergetve az időjárással.

Egyik előző életemben, dalos kis madárrá lettem,

Ki jól és szépen fütyült, minden reggel a kertedben.

Keltve napot, a párját és téged, elküldve a sötétséget,

Nem zavart, a rövid élet, mert  minden boldog pillanata röpített.

Egyik előző életemben, átkos ellenségeddé lettem,

Megszállottan ellened gonosz tervet szőttem.

Elképzelt bukásod öröm-mámorossá tett engem,

Hiába sikerült, halálom kegyetlen szenvedés volt, ítélet felettem.

Egyik előző életemben, igaz szerelmeddé lettem,

A világ gyönyörűen rólad szólt, te zsongtál bennem.

Másé lettél végül, én is valaki más felé mentem,

Most újra itt vagyunk egymás szemében, mondd: 

Van-e erőnk, újra utunkra lépni ketten?

Amióta világ ez a szép világ,

Nem elég nekünk a természet, 

Ember, embernek nyakára hág,

Evolúció versengése teszi ezt.

Okozva sok könnyet, háborút,

Felerősítve gyilkos ösztöneink,

Mégis mutatva hol a morál út,

Mert ott igazság győzelmeink.

És harcon túl-élni tanulni kell,

A félelmet eltenni valahova

Erőszakra, véd erő szak felel.

Hiszen így lesz katona a katona:

Őrmester jő, gyerünk, sorakozó!

Kezeket zsebre! Ütök, ne védd!

Légy bátor harcos, ön feláldozó,

Ki az ki mer s nem félelembe lép?

Megállni az erőszak viharában,

Gondolva maradni, hol az veszik,

Őrült vagy bátor belül magában?

Legyőzni önmagad nemes jellemzik.