Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja
HumorSehogy se jó
Fekszem az ágyon,
És lassan be kell látnom,
Egy halom lehetetlenség vagyok,
De hallgass meg utókor, hírt hagyok.
Ha jobbra fordulok, itt nyom,
Ha balra fekszem ott könyök,
Én vagyok egy tehén fagyök,
Ki saját testemben szenvedők.
Miért vagyok útban magamnak én,
Ennek megértésével már fel hagyott a remény.
Testem esetlen tömege,
Néha… mindenem van magammal tele.
Mert adoma, hogy ép testben ép a lélek,
Csak ha ez igaz, az már isteni csoda hogy élek.
Önmagam bőrében lakom mint alattvaló,
Létezni szép, de úgy érzem néha… És ide a cím találó.
Érdemelsz
Nekem, jár!
Én megtettem, megéltem, elvégeztem réges-rég már.
Az élet, univerzum-bármi is és valamennyi isten jól tudhatja,
Létem jóságos lényegének ez születés jogon jogos jussa.
Kérem már!
Hiszen megkérdőjelezhetetlen enyém kell, hogy legyen,
Megszületett bennem és kimondtam a képzelet hegyen.
Mert mindenki tudja, a minden értem van csupán, kívánságom csak rám vár.
Micsoda? Nem azt kapom?
Milyen Isten vagy te, vagy univerzum, vagy mit tudom én, ki ülsz a gőgös napon?
Azt hiszed szükségem van, hát teszek én rád!
Nem érdemled meg, hogy ismerj engem,tűnj el hát!
Szemtelen ostoba barom!
Szépen kértem, még azt se mondtam akarom.
Alázat… mifene, nincsen neki se eleje se veleje közepe vele.
Még hogy nem arra van a szükségem, micsoda szemtelenség, hogyan is láthat én belém bele?
Zümi, Csiri, Gugú és mások
Macskák és a többiek
A gazda,
Már megint nyitva hagyta,
Az ablakot nyári éjjel,
Lámpa fénnyel.
Szép varázs,
Zümi meg sok darázs,
Most leszek ügyes vadász,
Menekülj, jön a lámpa ugrás!
Daloló tollas feneség,
Hányszor ablak üveg koppannék,
Mikor csak tesó meg én,
Úgy húsoddal játszanék.
Befutott a hűtő alá,
Ketten másfél óra vigyáz rá,
Mozdulatlan feszülő pupillák erő,
Gugú, hiszem látlak gyere elő.
Két mester vadász,
Kalandjai ezek s nevető hatás,
Véresen komoly játék,
Büszke gazda szívének ajándék.
Ön most szórakodik velem?
Jön az infórmációtok felém, elém, belém,
Mert én vagyok egy jó közlékeny legény,
Volnék, vala, tenném ki azt valaha, épp aki,
Tudva és szeretve a szavakat tengerré ereszti ki.
De néha én is bizony embereimre akadok,
Ami agytüzelően hasznos és jó dolog,
Pedig éppen és egészen nem mindig tudom,
Hogy én amit elbeszélve kapok, jól gondolom.
Itt van például láttatva egypár csere betű :
Egyöntetű - mondják - vagy értik - Ön egy tetű?
Zavarba ejtőn még továbbra keveredhet meg:
Nincs mögötted? Dehogy ettem én mög! - felelek.
És szép agyam elpattan ezeknek a kiálló szögletén,
Tovaszálló gondolataimban toporgok zavartan én.
Mikor fülemmel jól hallom sporttársnőm szava az a:
Teniszpálya és nem az általam értett pénisztálya.
Véres párbaj sem lehet sehogy sem a páros vérbaj,
Szintúgy helycsere vagy cseh here felcserélt zsivaly.
Nyomodba lépek és biztos nem a lépedbe nyomok,
Most már komolyan magamban elbizonytalanodok.
Furcsa elhallások vagy nyelvbotlás kackiás sora,
Néha ezen röhögve köpülök, akarom mondani oda,
Köhögve röpülök és gondolaban vagyok ostoba,
Végül eljutok oda, hogy a kedves nő és nedves kő is egykutya.
Kispályás
Kicsi a pálya,
Sok a szöveg,
Tele is van veled,
A mindenem.
Ha néha csendben,
Is maradnál,
Hidd el mind a ketten
Jobban járnánk.
Nem lehet mindenki,
Élsportoló, (naplopó),
A pálya széle,
Ritkán mérvadó.
Értem én azt, hogy
A szerénységet nem neked,
Találták ki,
Egykor az istenek.
De ha már ő feneséged,
Ma közénk látogatott,
Kérjük menjen máshova is,
… hol mi nem vagyunk ott.