Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja

Halkan hallgatom,

Szemeimen át gondolatom,

Ecsetnyomok,

Képző hatalom.

Érzések bennem,

Befogadva konstruálók,

Egy a kép keltette új világot,

Színfolt részletekbe tennem,

Olyan alap emberi,

A lélek képalkotás terhei,

Elmesél, éreztet a barlang falon,

Kifejez szépséget, keretes fehér vásznakon

Azt mondják, ha vele élsz,

Csak egy folt a falon.

Néha megállsz és belemész,

Hogy elvigye lelked, újra nagyon.

https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid0r1H5mGs1RYdsAx6tZHxy9Hhqr8zPeNBbFRYPD27JmK8sejcG7Wmrb5PNAU34AfUrl&id=100031877298054

Imádom Damien Chazzelle (a rendező) eddigi filmjeit. Az egyedi látásmódját, művészi érzékenységét, a szinte minden apró részletre odafigyelő kidolgozottságát, az igazi míves mesélő készségét. Gondolom a poszt címéből kiderült már, a Babilon, mindezek meglétével együtt, nem az a film ami ebbe a kategóriába fog tartozni nálam. A filmkészítés az egyik legösszetettebb kooperatív művészeti műfaj. Rengeteg mindennek kell passzolnia ahhoz, hogy az élmény megszülethessen a befogadó, néző szemein és fülein keresztül. Ami itt látványban és hangban megvalósul az műszakilag, elképzeléseim szerint emberileg és szakmailag az egyik legmagasabb fokon történik. És mégis annyiféleképpen siklik ki ez a vonat, ahányféleképpen csak lehetséges. Kezdjük azzal, hogy a film 3:05 hosszú, ami azért nekem őszintén bevallva erős szervezést igényelt, rá kellett készülni, hogy rendes (értsd: nem Netflix-es) koncentrációval és mondjuk nem egy végig dolgozott nap után, félálomban nézzem meg. De az idő film nézés közben relatív dolog, hiszen ha elvarázsol, elvisz magával a film arra a csodálatos helyre ahová csak ennek a médiumnak a történet mesélése képes elvinni, az idő nem tényező, mert megszűnik. Na itt ennek az érzésnek pont az ellenkezője érvényesül. A film maga pontos kronológiát tart 1926-tól 1952-ig, tulajdonképpen négy főszereplő életútjának paneljeit látjuk, ahogy egymást keresztezik, a Hollywood-i némafilm kezdetektől, a hangos film berobbanásán át, az 1952-es epilógusig. Még ezen követhető idővonal ellenére is, sajnos a film, egy szerkezeti katyvasz. Ez legfőképpen annak a kreatív döntésnek az eredménye, hogy a film egyenlőtlen stílusban, a tivornyázós részek kegyetlen teperése után, tövig kézifékes módon lassul és azzal az elvárással operál, hogy (és előre is bocsánat a pőre megfogalmazásért), elvárja, hogy a mindenféle saját és tivornya társai testnedveiben úszó főszereplőkkel érzelmi kötelékünk legyen, ami lehetőleg pozitív. Én magamat szeretem úgy képzelni, hogy nem vagyok egy prűd, a testiség semmilyen szempontjából konzervatív ember de a Babilon viszketést okozott számomra azzal a kényszerességével, hogy vadássza a gyomor forgatást ezekben a jelenetekben. Valahogyan a 60-as és 70-es évek neorealista olasz filmjei jutottak róla eszembe, a maguk brutális naturalizmussával, de ott ez nem céltalan volt, hanem társadalomkritikai eszköz, ami ugyan mindig megkérdőjelezhető de nem az volt a célja, hogy hatást vadásszon. Itt sajnos csak ezt éreztem. A lehengerlően negatív kritika össztűzre a producerek és a rendező azzal védekeztek, hogy semmi olyat nem tettek a filmbe, aminek ne lenne valós alapja, nem történt meg volna 20-as 30-as évek vad tivornyázó Hollywoodjában. A baj nem is ez, hanem a cél és az eszköz közötti kapcsolat mint mindig, ami itt rendkívül üresen és szem-rágógumisan cseng. Aminek a következménye pl. az, hogy fél órába telik míg az első orgia partiról eljutunk a főcímig(!) és újabb fél órába, még a film el is kezd azon kívül is történetet mesélni, hogy ki-kivel mikor milyen biomechanikai fondorlatot hajt végre éppen. Az a buta vicc jut róla eszembe, hogy minden pornófilm maximum 5 perc hosszú. Nem kárhoztatom azt aki az otthona melegében hamar a távirányító után nyúl, azzal a felkiáltással, hogy na ugorjunk! És mit kap az, aki ennek az ingernek ellenállva erő próbaként végigüli a 3:05-t? Kb. öt filmre való "alapanyagot” amit hogyha egy első filmes lelkes rendező munka kópia vágásának tekintenénk, akkor akár egy vállveregetéssel mondhatnánk is neki - Jó lesz ez, húzz belőle egy órát és megnézzük újra. De ez itt 100 millió $-os költségvetésű "nagy" film, Brad Pitt-el és Margot Robbie-val, aki nem mellesleg a forgatókönyv minden keresztbe tartása ellenére, a saját bőrét húzza le akkorát játszik és talán ő az egyetlen aki miatt bárkinek is merem ajánlani a filmet, ha leírtak ellenére elég bátor és mégis meg akarja nézni. Mit mondjak még róla el ami ezek után még nem világos? Azt, hogy a semmilyen érzelmi lánccal hozzám kötődő szereplők története végülis csak egy eszköz arra, hogy nosztalgikus mázzal legyen leöntve az egész történet a végére? És nem árultam el ezzel semmit, nem szpoilereztem ezzel. Nagyon elvetemült komplettistáknak ajánlom csak a filmet, vagy azoknak akik mazohista módon csak összehangzó kritikai és nézői negatív megítélésű filmeket néznek, pusztán lázadásból. Ja igen, a cím jó, ez itt maga Babilon minden kakofóniájával együtt. Kár érte.

Konok fejű vagy, alkudatlan,

Ki valót feledve felad halkan,

Hányan nem látják amit te,

Álmod legyen a zsebedben.

Nem megtagad csak átnéz,

Üvegfal előtte nincs és átlép. 

A valóság szürke ódon ajtaját,

Ő nem látja se ott, sehol ideát.

Mert az élet veled funkcionál,

De az ideg áramkör nem határ.

Ott és itt azok mint nem való,

Színesebben belülről túláradó.

Fénycsíkok dallama ír sorokat,

Agyag anyaglik kezeden tornyokat.

Alakul, mond és titkon üzen,

Apróságain benned élő tűzön.

Eonok üzennek rajtad keresztül,

Lelked e kapun lángolva feszül.

Nem, nem vagy e világra való,

Több világnyit adsz nekünk, álmodó.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)

Felkelt bennem a J.A. lélek,

Az Européer kit a múlt század,

Egy rossz korban ért el,

És félek, hogy az emberi gúnya,

Amiben épphogy elférek,

Egy ugyanolyan méregzsák mi száz év híján,

Szívta a te drága, okos véred.

Emlékszem, mikor értelmem felnőtt,

Hozzád hogy, sejtselek,

Hisz még én voltam elébb az ágyban a gyermek,

Nem ismerve alanyt, állítmányt, jelzőt,

Háborút, ember farkast, rettentőt,

De emlékszem mert két keresztnév volt,

A neved, és ebbe pici elme beleszeret.

Láttam bátyámat lángolni veled,

Mikor ő már tinédzserként megismerhetett,

És tudtam a sorban jövök majd én,

Nem kellett irigység, érni kell,

És az idő ehhez az enyém,

Volt és lehetett,

Szavaiddal gondolataim összemelegedtek.

Mindent tudtál már akkor,

Még azt is amit még én most se értek,

Tudom, náladnál valaha én sokkal jobban élek,

De a lélek jólétről hazudik mert fél,

Álmot babusgat, hogy ne látszódjon a cél,

Sötét árnyak között embernek maradni,

Kincsként odaadtad ezt nekünk és elmentél.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)

Imádom Baz Luhrmann, 1996-os Rómeó és Júlia feldolgozását, ami ugyan az ausztrál rendező, író, producer… meg még rengeteg minden, úgynevezett „Vörös függöny trilógia” középső darabja. De ez volt az első film amit tőle láttam, amivel elrabolt a szívemet a szemeimmel együtt, amiben az akkor még erősen pályakezdő és csak 22 éves Leonardo DiCaprio volt Rómeó. A jelenleg működő rendezők közül talán ő a kevesek egyike akire rá mondható, hogy igazi alkotó, aki konzekvensen a saját stilisztikai elképzeléseit és látásmódját valósítja meg, ami kétségtelenül ízlés kérdés, és van akit kifejezetten zavar az a pátoszos teatralitása, ami szinte minden alkotásában jelen van. Engem ellenben ez elvarázsol de el kell, hogy ismerjem, ennek vannak limitei. De had ne rohanjak előre. Rendkívül nagy örömmel értesültem róla, először talán valamikor egy évvel ezelőtt, hogy a következő nagy project-je már forog is, Tom Hanks főszereplésével aki Elvis Presley menedzserét alakítja majd a filmben. Az Elvist alakító Austin Butler, teljesen ismeretlen volt számomra még akkor.

És itt egy kicsit magyarázkodnom kell: maga Elvis Presley, mint zene, énekes, pop kulturális jelenség, nem az én legnagyobb kedvencem. Nincs semmi bajom a rock and roll-al, de valahogy talán ez egy olyan generáció s dolog és előre is bocsánat hogyha valaki a kedvencét megbántva érzi. Elvis művészetét és sikereit maximálisan tisztelem, még akkor is hogyha nem ő az első választás akit a zenei lejátszás listámba beletennék.

Na jó beszéljek már végre a filmről is. Milyen film is az Elvis? Hosszú, néha nagyon hosszú. Életrajzi filmet felismerhetően nehéz 90 perc alatt lerendezni, de a 159 perces menet néha érezhetően erős ülő gumókat kíván. Pedig kérem én megpróbáltam, négy komplett végignézésen vagyok túl a filmen. Milyen film még az Elvis? Egyenlőtlen. A tökéletesség és a banalitás keveréke. Egyes jelenetek ben Elvis elképesztően élethű, másokban groteszk, erőltetett paródiának tűnik csak, ami kikacsint a képkockákból és azt mondja úristen mennyire fake vagyok! Luhrmann jól érezte, a történetet nem Elvis viszi el hanem a menedzserét alakító Tom Hanks a hátán, a maga elképesztő művészetével, még a méternyi vastag maszk alatt is tökéletesen átjön, és hihetetlen apró cizellált dolgokkal, nüánsznyi szemöldök emelésekkel teljesen elvarázsol a folyondárszerű menedzser szerepében. Austin Butler pedig mindent megpróbál, a talán legjobb Elvis imitátorrá változik ami csak lehetséges, pedig fizikai felépítésében, alkatában abszolút nem hasonlít a „Király”-ra. És néha egyszerűen már bocsánat a kifejezésért nagyon hülyén néz ki. Tudom, hogy a groteszkben néha az a lényeg hogy ez így legyen, de így simán az az érzésem van tőle, hogy a történet drámaiságát, életszerűségét rabolja el pusztán a karneválias kinézet miatt. És persze a filmben benne vannak a polgárjogi mozgalmak, a 60-as évek történései, az elnök gyilkosságok, a politikai erőszak és a  fekete egyenjogossági mozgalom, kb. minden. És mégis, és mégse. Nem tudom levetkőzni magamról azt az érzést, hogy ami történik itt  az akkor van, amikor egy nagyszerű rendező megpróbálja önmagát másolni és ráhúzni egy olyan témára, időszakra, egy élet megfilmesítésére amire nem biztos, hogy ez a legjobb ruha és cipő ami illene. Mintha Baz Luhrmann megnézte volna Baz Luhrmann filmjeit és azt mondta, ilyet kellene csinálni mindenből, ilyet kellene csinálni Elvis Presley életrajzából is. 

Na jó foglaljuk össze. Kerülném a pontozást mert ezen még most is önmagammal vitatkozom. Ha van felesleges két és fél órád amivel igazán nem tudsz mit kezdeni és még vonzódsz is mondjuk a 60-as évek Amerikájához akkor legyen, egynek jó. De ha időt akarsz spórolni, akkor nézd meg a trailereket és kb. képben leszel, hogy mi lenne ez az egész. Tom Hanks valószínűleg kap még egy Oscar jelölést vagy akár egy Oscart is mint a legjobb mellékszereplő, és ez nagyon megérdemelt is lenne. Ennél több és nagyobb figyelem és erőltetés szerintem felesleges a filmnek. Kár.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)