Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja

A népköltészet archaikus formavilága találkozik a 21. század rideg pixelvalóságával, és a modern kor magányáról mesél, népdalba öntött formában. Szókimondó, ironikus és elgondolkodtató látlelet a digitális népszokásokról. Ismerős fordulatokkal, mégis kényelmetlenül aktuális igazságokról.

Hallja-e kend? Miket nem üzen?

A számítógépével itten nekem.

Nem szégyenli, kicsit sem magát,

Szemtelen lett magába a disznóság!

Jaj ne játszd magad, édes galamb,

Van gyermeked, nem nagy kaland.

Én legalább néked nem hazudok,

Tiltsál vagy add a címed és indulok.

Lassan a testtel ismeretlen Úr,

Minek néz ön engem váratlanul?

Én itt nem szolgáltatok csak keresek,

Olyat kiben még van lélek erezet.

Te ilyen, olyan, amolyan, kéreted magad,

A képed is megpiszkált, drága gondolat.

Azt hitted érdekel a lelki vacakolás?

Ébredj fel, ez itt a digitális népszokás!

Bitekre-byteok de az ember marad,

Magából húz fel még több s jó falat.

Vágyak remények de tisztesség nélkül,

A modern magány vára mindben épül.

És a szerző előadásában is…

Olyan kövérnek érzed magad

Eltelve vagy te feleslegekkel

Álmodott belső sudárságod

Széttépődik harcban testeddel.

Pedig tudod jól vágy alakod illúzió

Reklámok keltette vad álom

Ahol ne bízva magadat alázó

Legrosszabb verziódat találod.

A tudomány boszorkánykonyháiban

Rég segítő erény helyén főkönyv áll

Bízz fantázianevű kotyvalékunkban

Mi elfelejtetjük veled milyen is voltál.

Majd amikor megszabadítottunk

Pénzedtől rád tukmálva mindent

Kétes hírű műtétről beszélünk

Mi akár orosz rulettként működne.

Tudod mi az igazán emberi szép?

Mikor magaddal vagy igaz túl telve

Éppen vigyázva életedre mész

Valóságnak ön szereteted téve.

És a szórakó előadásában is…

Méla lustaság vagy későn ébredek,

Testi fájdalmaknak vezeklek,

Amikor is illegális taxit rendelek,

Hol a címadót mint jelenést megismerhetek.

Valahol 20 és 30 közötti bakfisán

Indián tolldísz a tetovált combján,

Csacsogva fecsegő padlógázán,

A Suzuki betoncsíkot tép indulásunk 100-án.

És kaszkadőr vezetve halál ravasz,

Itt jövünk mint elpusztíthatatlan nyár és tavasz,

Jé, az nem piros lámpa volt, szevasz,

Apróság az és apróság is maradsz.

Kibújik, bebújik, 120 alatt nem,

Cikázik, villan, káromkodik az életem,

Nem baj ha meghalok veled úgysem,

Száguldó alkalmi kedvesem.

Most látom csak papucsban tapossa,

Őrültség de őrült vagyok én is vigyorogva,

Elszálló pillanat fénykép maradna,

De már megérkeztünk…vigyázz magadra.

És a szórakó előadásában is…

Mennyi szőr és vadon-puha lágyság,

Atlétikus, olykor mégis nagy sutaság.

Kíváncsiság a bármi-mindenek,

De legfőképp, maga a kíváncsiság felett.

Hűséggel teli teljes hűtlenség, miben,

Határtalan a szeretet, - "de ennyi most épp elég!"

Az alkalom mindig lesve, ám kihagyva sose,

Láb alatt koslatva: - "cirmogok neked, 

gyere!"

Magaslati megfigyelő és sötét látó,

Csendélet szobrász, lélek megváltó.

"Jövök ha éhes vagyok, de akkor nagyon,"

"Tizen négy óra alvás, rólad álmodom."

És rajtuk keresztül tanulva is tudom,

A szeretetük erő, a szeretetük hatalom,

Mert szívtelennek senki nem születik,

De a szívteleneket, a szívtelenek teremtik.

A legvégső megosztott állapot,

Amikor te, magad akarod, de őt (őket),

Magadból többé ki nem hagyhatod,

Mert húsodból kiszakadva beléd marták az örök emlék savak.

A szeretet erőd ellened harcolva élteti őt (őket),

Mikor nem vele (velük) vagy hiányuk keserű éget,

De velük (vele) magadat néha sehol nem érzed.

Ez a legszentebb ambivalencia mi tökéletességét te csak sokkal később érted.

Megérted, te vagy ki a magadból mint millió az egyből,

Új, önálló magoncon át, egyedi formát formált,

Kiknek minden önálló tüze visszaszállt, rád,

Kiben (kikben) annyira látod minden hibád és mosolyogsz mégis, belül.

Mert te nem vagy, hanem válsz és váltasz,

Ezer szerepen át ha kell naponta bőrt és ezer ruhát.

Hiszen benned csillog, ragyogón tündökölve át,

Minden fájdalmon, lemondáson megtalálva magod (magjaid) okozta boldogság csodáját.