Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja

Vannak versek, amelyeknek idő kell, amíg megtalálják a végső formájukat, így született meg ehhez a korábbi írásomhoz ez a hiánypótló felvétel. Ez a mű nem a szépítésről szól, hanem a padon ülésről, az eltévedésről és a „bocs, hogy voltál” fanyar beismeréséről. Fogadjátok tőlem ezt a téli randevú-feldolgozást, így a napos május 1-jén is.

Esetlen egyedem reménnyel etettem,

Kimondtam helyetted menekülő nevem.

S vele, meglelem ének éjjelen helyett,

A koszszürke halódó tél délutánt veled.

Hol elégedetlen vagy, talán ez boldogságod,

Fontosak lehetnek a negatív önigazolások.

Én csellen-csavargón botlok derék oszlopig,

Lassan fogy a Rákos-patak, a jókedv aratik. 

Letámaszkodom utak sarki megálló padján,

Rendben leszel? - menj csak, bocs hogy voltál.

Troli csirren s pufkod, s csak a hátad elköszön,

Gondolat bemélyül, közel szeretet és a közöny.

Vizes az ülep, hol olvadó hóra ültet a fáradás,

Még teli voltam, most kiürülsz tétova látomás. 

És álmos cseppekben telik az utolsó lég idő,

Túl vékony, túl…mit tudom én, hagy eltévedőn.

A szerző előadásában is…

Te érezted már, ahogy két lélek ritmusa egyetlen közös rezgésben forr össze? Ez az alkotás arról a biztonságról szól, ahol a fáradt fej megnyugvást talál, és a félelmek suttogott titkokká szelídülnek. Mert vannak pillanatok, amikor a szavak helyett elég egy közös rezgés, ami mindent elárul.

Rezgés…. azt mondja rezgés…

És bele hajthatom-e majd vajon a fáradt fejem, 

rezgésének ölébe…mint születés? 😊🌹

Megébredő éjszakán, ki-öleli belőlem a rémisztő álmot,

s add szép újakat… halkan suttogott titkán?❤

Futtatja-e ujjait tarkóm vonalán, hajszálaim közé, 

egymást lélegezve át…lehet örökre? 🥰

Szívemet keresve, érzed majd kezemben harmonikus 

rezgéseink…(Nagysóhajdejólenne-veled😍🤗)

Ölelsz-e át zuhanyzás közben, hol vízcsepped lehetek,

tiszta vágyú kedvesem, mégis lágyan szeretve?😘

Rezgés…. azt mondom (én is) rezgés…

És a szerző előadásában is…

Vannak pillanatok, amikor a januári hideget egyetlen hang, egyetlen tekintet képes tavaszi ragyogássá változtatni. Elkészült a legújabb romantikus versem (felolvasott változata is), amik megjelenésükkel  megvárták az igazi tavaszt. Hát akkor tessék itt egy tél-tavaszi kedves emlék a szívem rejtekéből.

Szíve talán a kabátja titka,

Miből engem ölel most boldogra.

Mondja vissza, vissza még,

Vesszen kint s bent a sötétség.

Hangjában a víg élet él,

Rajta kíváncsiság nyílt fedél.

Felejtek rég ilyen törődést el,

Szépet végén gyönyörűvé teszel.

A naptalan hideg pillanatot,

Mit varázsod felrobbant most,

S szavad vezényel rá ezer tavaszt,

Árasztva boldog lélek virágokat.

Titka magad Rita vagy, mi más?

Szépséges látatlan látomás.

Elbűvöl-ő mind, hang-tudat, varázs,

Belém lapozó jóleső felolvasás.

Fejtörőnyi könnyed s-ég a jelenlét,

Rejtőnyi pazar csíny a könnyemért.

Boldog kötél-húz, menj-ne-menjét,

Kacagja kint a tavasz is a télben épp.

S így őrzöm meg őt szívem rejtekén.

🤗❤

És a szerző előadásában is…

A legszebb dolgok a félhomályban, egymásba kapaszkodva történnek velünk. 

Ezt a kimondhatatlan intimitást, a közös egymásban létezés erejét próbáltam mégis szavakba foglalni,

a maga szépséges komplexitásával együtt.

Mondd, hallani akarom,

Mint hajnali alkalom,

Kelő fénycsíkja az ablakon,

Úgy szemed kér csillogón,

Illatodba kapaszkodom,

Ne menj még, nem alhatom,

Nélküled.

Kezed húzza oda kezem,

Hol önként én jelentkezem,

Örömből nincs feleslegem,

Mikor hittel teli vétkezem,

S meztelen temetkezem,

Beléd magam, s mindenem,

Veled.

Egymásban talált oldás,

Megköt, rendben példás,

Hol te, hol én vagyok megoldás,

Átok, eksztázis, felmentő áldás,

Harapva egymást csókolózás,

A félhomályban hallgatás,

Együtt.

És a szerző előadásában is…

2026 az eget járó Ló éve: egy orientális emlékvers a szabadságról és az elengedésről.

Amikor a haj sörénnyé válik, a lélek pedig a végtelenbe szökik.

Fogadjátok szeretettel: Szférák lova.

Szürke halott téli reggeleken,

Téged, magamban nem lelem.

Hiába emlék-idézlek,

Már nem hallom a nevetésed.

Messze szöktél, lélek-távol,

El tőlem, egy más világból.

Hiszen te vagy a szabad lényeg:

Nem tűrhetted égtelenségem.

Mert odafentre ugrottál át,

Felölttetted égi ruhád,

Hajad fényes sörénnyé vált,

Várt a végtelen szabadság.

Mert téged törékennyé tenni,

Mint háborúban lenni, ó ég

Remény felelj! S én megadom magam…

Búcsúszó az utolsó szavam..

Többé nincs szerelem, se varázs,

Isten veled, jó szabadulást…

De tudd: csillagfényes reggeleken,

Szemem kutat - még, fenn a végtelenen.

És a szerző előadásában is…