Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja
SzerelemA 10 ezerszer megesett eset és a POET-ák
Ó szerény de hatalmas tömeg,
Ti, ki mind, 169 napja bolondos
Lapjaim nap mint nap rendületlenül
Olvasva, mint valamilyen kijelző
Üvegén elektronok által keltett s
Agyaitokba hullámzó béna közeg,
Néha túl érzékeny, néha pöffeteg,
De csámpás jó szív által vezérelt
Sántán rímelő, hímzett rím mező
Szövegeimet, ismerhetitek.
És most ülök itt ájtatos padom
Előtt s mint felesleges levegőt
kergetem a következő rím előtt
A gondolatot mindenekfölött,
Hogy elérjen titeket még máma
Az a bennem tomboló boldogság
S lárma, mit eme kicsiny-nagy szám
Okozhatott, ezernyi apró s megtisztelő
Érdeklődésetek egy halomba összeállva.
Mert a nagy számnál csak szívem
Nagyobb s gondolva rátok sokat
Mondhatja, jól olvasott vagyok.
S jön egy pár változás, mert ki
Már torkában érzi, jogosan a
Romlott ön gratulációim izét,
Kissé fellélegezhet valahára ismét.
Mert mostantól 20 ezerig, ha
Lesz, lehet és én és ti mind még
Itt leszek és ti se mentek, csak
Két ezrenként örülök írásban nektek.
Leírtam már sokszor, de talán ezt
Elégszer nem is lehet:
Hálával köszönöm meg a percet
Mikor közétek lépve, észrevettetek.
Hát minden jót és 12 000 kor újra
Rátok nevetek 😊🙏🌹❤
…pontatlan kimutatásaim szerint…
A szemeidben hiszek
Hívnak a vizek,
Erdődé leszek.
Hívnak a bokrok,
Virágot bontok.
Ölelnek karjaid,
Őrzöm álmait.
Simogatnak szemeid,
Csókolom ajkaid.
Lágyan beszélsz,
Szívemhez érsz.
Táncod elandalít,
Közelebb kicsit.
Holdfény mosolyod,
Napsugár illatod.
Tiéd mindenem,
Szerelmem végtelen.
Évek elteltek,
Bölcső szerelmed,
Őrződ a tüzet,
A szemeidben hiszek.
Hiszed-e még?
Messzi ország szép parkjában fólyó melett,
Hóval fedett réteken kértem kezed, hogy kezembe tedd.
S nem féltem én se a hótól se a haláltól,
Magától a jövőtől se talán, mert kezed fonódott kezembe magától.
Pedig a fák között torz jövő kép harpta át,
Beteges diadallal a valóság konok, kemény kő falát.
Mindhiába rohanva jött tavasz és nyár segíteni már,
Kongott a harang s aggá lettem s átkozott, csoda hiába vár.
Szerelmes bolond mind! Ki lelkét koldusoknak osztogatja szét,
Szeretete csak hiányukat táplálja jobban, még lelkük tejesen kiég.
S míg lelkem őrültsége testemre rontó átokként kiült,
Lopakszik a szörny bennem, kertek alatt rózsát szorongatva, mosolyom torz vigyorrá merevült.
Ezerszer ádáz legyőzhetetlen, felállok átvágott inakkal is,
Mutatom, pokolra megyek vagy már onnan jöttem, szerelmem nem hamis.
De késő már a megtérés, kiégett és csonk csak az ima mécses,
Átkozott légy Ámor s ellenem, ha te erre voltál velem gonoszul mind képes.
Ámor:
Ó mond, hiszed-e még…? - Nem, tagadom!
Hiszed-e még, ha volna rá…? - Nem akarom!
Hiszed-e még, hiszen csak te…? - Nem, én nem!
Hiszed-e még, megérted-e…? - Nem, nem fogom sohasem!
Most örök hideg, novembervége van esős és szürke,
Szívem mogorva és kegyetlen és így nincs aki eltűrje.
Elysium vándorává lettem, járom síkságait a végtelenbe tova,
Elhiszed-e még, hogy valaha veled léteztem, szívedben, lopva?
Gyors előre
Várjál csak várjál csak, még mielőtt belecsapunk ebbe az egészbe,
Gondoljunk egy kicsit előre mi történhet ebből a jövőbe.
Én meghódítalak, te belém szeretsz, hittünkké lesz az egymásba plántált szerelem, szeretet.
Én én vagyok és te vagy te, mégis kettőnk közül én vagyok az ki önzőbbé eltelve lehetett.
Mert hiába ad előbb szívem ha utána felmérhetetlenül elvesz és önz,
A bizonytalan jajongva csapongó, magát megvető ön szerető különc.
És újra korrigálok, melléd állok végtelenszer és megint, hiába mindenki téged int,
Rólam mondva a nem jó szót, de az igazat, hogy sen-ki engem egyensúlyozottnak nem tekint.
És mit tudok ígérni? A szívemet hát, melynek egyik fele szurokba mártva de az egész érted lángol tovább,
Fél arcom sötét maszkja levehetetlen belém nőve lüktet húsomon fájón marva át.
Mondod:„De te nem vagy egész, csak két fél, mi lét tél álmát álmodná, külön-külön”
Ezt, nincs lélek, az enyém biztos nem, mi önmagát megtörve inkább nem mentené magát ettől menekülőn.
De várj! Szavaink most gyors előre, ugrottak mint mikor türelmetlen nézed,
A kedvenc folytatásos történeted mi téged oly nagyon de nagyon megigézett,
Hogy kifeledjük, A jövő nagy része ismeretlen ország és előttünk még felfedezetlen,
Még ha szívem ön feltárása igaz volna, maró, kíméleten és kegyetlen, minden szavam lehet helytelen.
Mert te meg én egymásnak lehetünk az mi legtöbb mi ember lehet, igaz remény,
És a gyors előrének mindig van ellenpárja a gyors vissza, míg mindkét szív nem lett, törhetetlen s kemény.
Hold, nap, csillagok
Szeretlek mondta s a fiú fogta a lány kezét,
Egy nyári éj, valahol egy vízpart szikrázó egén
Mint két az életről mit sem tudó, szegény de
Reménnyel teli végzős egyetemista,
Fölöttük ragyogtak a Hold, Nap, Csillagok vissza
Az igazi vad magyar romantikát megélve, mikor vágyuk
Tüze töltötte be az egész illatos forró éjszakát.
S az élet történik, lett egypár pici gyerek belőlük
Szerencsére egészségesek és a szeretet dől felőlük.
Apának lassan de bejön a vállalkozás, így a semmiből
Előbb lesz kicsi majd még kis szerencsével egyre több
Apa szemébe először csak szikra majd a tűz költözött
Ritkábban jár haza hisz nagyon elfoglalt, inkább űzött.
Fölöttük halványulni kezdtek a Hold, Nap, Csillagok.
Egyre több a hangos veszekedés, a te, a mi, az én,
Az ő vele jobb? Most hogyan tovább? Hiszen ebben
A szerethető életben volt bennem minden apró remény…
Dehát miért nem mondtad, miért nem adtál nekem egy jelet?
Nagyon megváltoztál, többé már nem láttalak nem ismertelek…
És a gyerekek? A családdal mi lesz? Pici lelkük hogy élje túl ezt?
Más is túlélte már, az én apám is otthagyott, kérlek ne csinálj
Felesleges drámát, itt az ideje, hogy lezárjuk ezt a fejezetet és a napot!
Fölöttük sötétté váltak a Hold, Nap, Csillagok.
Sötét évek jönnek, Mint két idegen az egymásnak okozott fájó sebeken,
Túl látni sehogy sem akaró s eme tüskés takaróval tépett kezekben
Ragaszkodva s kapaszkodva a lány gyerekekbe, a fiú élet öröm hazug
Fellegekben járva, egyikük sem találja a víz parti este emléket s kész örökre bezárni a kaput.
S megremeg az ég, üt a sors s kisebb szerencsétlenségen át váratlan rést ád
Oly ritka, két lélek a két parton egymás felé nyúlhat itt a soha többé alkalom
Megáll a szív s az idő, univerzumnyi váratlan tényező, súgd senki de senki se
Gondolt volna erre, itt az én itt az ő megint s most mindkettő fel tekint …
S fölöttük mint egykor rég, ott ragyogva kering a Hold, Nap s a Csillagok mind.