Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja

A vándor:

Az emberi hitnél, nincs semmi sem erősebb,

Miatta, vele elkövetett véres rémtetteinél,

Semmi sem sötétebb vagy rettenetesebb,

Mert e hit félrevezetői rosszabbak mindennél.

Az Anti isten:

Ember szörnyeteg vagyok már a kezdetek óta,

Fajom felsőbbrendűségéhez nem férhet vita.

Ha kell, pusztítok ezreket egy kósza ötletért,

Nincs semmi mi eltérít, kár a könnyeitekért.

Az ütközet:

Eljött a bárányok és farkasok harcának ideje,

Ha van is igaz Isten, ma elbújt szégyenében,

Halott ártatlan lelkek serege fogja gyűrűjében,

A vándor lesújt, a lator megy, hagyva itt feje.

A konklúzió:

Vándor megmentettél minket, van remény, jövő!

Nem mentettem meg senkit csak tükör vagyok,

Mert ti magatok belenézni soha nem akartatok,

Halandó isteni tanács, hitben kérdés a tényező.

Egyre többet érzek, egyre többet félek,

Mert vitathatatlanok a konok tények,

Fények, mik a szemeimen ülnek,

Határtalan közönnyel teli hazug remények.

Hogy nincs szép szó, vagy ostobaság,

Csak az van, negédesen olvadó,

Füledbe suttogja butaság, az egész világ,

Gyűlölj mindenkit, égjenek hát!

Így én kártékony lélekké leszek,

Veletek nem, de rólatok gúnnyal énekelek,

Mert ez az én nyomáskamrám,

Bele én másztam, de ti vagytok kívül falán.

Megszűnik lassan minden interakció,

Maradok én is a tiszta csend,

Olyan gyártott, életidegen idebent,

Megfigyelten megfigyelem, lesz-e erre reakció…

...voltam

...vagyok

...leszek

Rengeteg dolgot mondtak rám mit fel sem veszek,

Néha az út visz, néha én magamtól megyek.

Önfejű, gondatlan, lusta fráter,

Ne fáraszd a tüdőd, figyelj lista jön, majd attól szállj el.

Önző mindenekfelett, voltam már sokszor,

Pitiáner, szemét alak,

Aki igazából csak önmagával van el jól,

Amikor már nem számított mit adtam milliószor. 

Eltékozolt Talentum vagyok, ez hogyha hagyod,

Hiszen úgyis neked írom, vagy mégsem, nem,

Mégis te csinálod meg vele a napom,

De hidd el, nem szerepel ez semmilyen tervemben.

Hiszen a rettenetes gyermekből, a rettenetes felnőtté lettem,

Kire büszke senki, sajnálkozó annál inkább,

„Tehát beláthatod, hogy ez így nem mehet tovább”,

De én írom újabb hülyeségeimet, ne is törődj velem. 

Mert voltam, vagyok, leszek:

Az idegesítő kis sajgó kavics amit érzel de cipődben nem leled,

És hidd el mégis én arcátlanul jól el vagyok,

Valahogy, a szavakkal mindig boldog voltam s maradok.

Ablak alatt kicsi madár,

Egyre csak fújja-fújja ma reggel már.

És elgondolkozom ezen a soron,

Hogy én ezért neki mivel is tartozom.

Mert megérne-e nekem és neked

Pár fokkal alacsonyabb fűtésű telet?

Kényelmünkből mi az, amit adnál,

Hogy cserébe sokáig még ablakunkra száll.

Megéri-e az égve hagyott villany,

A jövőt, mi gyermekeink szeméből elillan.

És lehet-e kényelmünk túl magas ára

Bennünk ipari karcinogén adalékok haláltánca.

Hiszen a pici madár már rég nem azt fújja,

Minden rendben, mert igen szép az élet sora,

Hanem, hogy hová lett a nyár, hová lett a tél,

De hagyd, lényeg a lényeg, te kényelemben legyél.

Jól teszed, mit nem látsz az gondod nem lehet:

Műanyag szeméthegyek,

Meggyilkolt folyók, tengerek,

Kipusztított fajok, utolsó egyedek,

Civilizáltan Ázsiába exportált környezet felélő iparrettenet.

Hát csak fújd, kismadár mígcsak fújhatod,

Most van 23.59:59 mp, nos, ez nem a te napod.

A szomszéd kiordít: Kuss legyen már!

Hát menj, végezd a dolgod, álszent elektromos autója csak rád vár!

Sub-ok és Dom-ok

Alád rendelt ez az élet,

Mert így alakult ki bennem a lélek.

Nem akarok mást csak az akaratod,

Ahogy magamat elhagyva tied vagyok.

Egy vezet, egy meg követi hát,

Ilyen volt, is, lesz a világ.

Van aki egyenlően szeret,

Számosnak a láng csak szolga lehet.

Mindegy a nem, itt az igen a döntő,

Az erő arány viszony a mindent jelentő.

Azt gondolod amit akarsz, ez nem arról szól,

Ítélkezni pedig mindig könnyű a magasból.

Sűrű sötét erdő a lélek érzelem rengeteg,

Egyszerű gondolat is jó mélyre vezethet.

Ha te tudod hogy mi vagy és mit akarsz,

Légy az vállalva magad és szíved jó fele tart.