TURIKARI68 blogja

Hannika.

Ahogy hozzám érsz,

Ahogy megérintesz,

Mosolyomra várva.

Ahogy szállok derengek feléd érte,

Mint a hajnali harmat, mint a pára.

Tekinteted felém sompolyog, 

Mint a napsugár.

Mint egy róka mely vadászni indul ravaszul,

Mely elől menekültem egy darabig makacsul, de többé nem is akarok soha már.

Mert te hoztad a fényt,

A szerelmet s vele az életet mindent.

Nélküled üres lenne a világ,

A lelkem a szívem idbent.

Pedig már szólított a csend,

A pihe-puha ágy, az örökkévaló ott volt nálam.

De marad bennem egy vágy! S te úgy támasztottál fel onnét mint egy álom.

Szeretlek. Boldog születésnapot.  

A szívem.

Ha egyszer valaki

Úgy látna amilyen vagyok.

Ha bele látna e szívbe,

Mikor gyóni jönnek hozzá az angyalok.

Egy éléskamra,

A jövőnek Itt belül.

Hol a boldogság sokáig ült

Morcosan egyedül.

Kamráiban fibrillálnak duncban,

Mint befőttek telázsin az álmok.

A múlt mint üledék melyben nem hiszel el!

De ott sürögsz forogsz a jelenben 

Ki felel ha kérdezek mint egy látnok.  

Belém látsz körbe nézel,

De nem akadsz jó évre, ha keresed az énem, hisz ő sem leli önnmagát.

Az üvegekben magányos nappalok,

Lefojtva eldugva mélyen a könnyes éjszakák.

A szerelem gyümölcsei már nem érnek be bevallom.

Ott mosolyognak egy idő kapszulában,

Néha benyitva ez ajtón csak a hangjukat hallom.

Gic. 2020, 07, 19.

Hannácska.

Találgattam sokszor álmaiban,

Hogy milyen is leszel majd. 

Ha boldog leszek végre,

S nem vonzom be többé a bajt.

Győzködtem a jövőt,

Engedje meg neked hogy belém lássál.

Mit nem mutattam soha senkinek,

Te abba a világba most valósággá váltál.

És én jöttem feléd először szavakkal,

Majd kezedet kértem, virággal folyton.

Hagytam üzenetet a virtuális térben ,

Titkon már ölelve, minden lehetséges módon. 

A szívem szakadt esténként ,

Mikor hallottam talán mást szeretsz.

Egy tolvaj volt akkor  bennem a remény ,

Ki ha lopva is, de megszerez.

De győzött a szív ,

S én sok mindent most tanulok.

Hogy milyen is ha boldog az ember,

Mikor hozzád simulok.

Már szinte.

Én már feladtam az álmaim,

Lelkem körül a szövet csak börtön,

Szinte minden fájt itt bent.

Azt hittem nem gyógyít vigasztal,

Majd csak a csend.

Mennyire aranyos lesz a halál,

Eljátszik majd örökkön örökké velem.

Mint egy gyermekkel az édesanyja,

Hogy nem voltam jó fia, s néha megrakja érte a fejem.

Mint hirtelen támadt fergeteg,

Magam körül a hátralévő időt tépkedem.

Mert még nem éreztelek, testem csak egy darab hús volt,

És nélküled most már mint egy ábránd,

Tán többé nem is létezem.

Ki dugtam fejem a földből még egyszer,

Mielőtt végleg költözöm.

S te jöttél mint napsugár életre kelteni,

S néha könyeiddel öntözöl.

Majd hirtelen azt mondtad szeretsz,

S szeretnél velem álmodni egy nagyot.

Az életről mely eddig csak megcsalt, hazudott becsapott.

Még világ a világ.

Akkora tűz vagy már,

Mit raktál itt belém.

Hogy te leszel minden  napom,

Te leszel az éltetőm minden percben a remény.

Te égsz világitasz

Mint egy csillag az égen.

Nem voltál még ekkora soha,

Szeretném hogy örökké égjen.

Érezzük egymást, akkor is,

Ahol már nem is lehet.

Ahol megszegik a szó,

Elakad a lehelet.

Szeretlek érted pezseg a vérem,

A szíved a kezedet kérem te virág.

Hannácska drága szeretni foglak,

Még világ lesz a világ.