TURIKARI68 blogja

 

 

Egy szép napon, vakon,

Ilyenkor láttalak meg téged.

Éreztem nélküled csak egy darab hús vagyok,

S e tömény tűz eléget.

/

És nem felejtelek pedig csak a világ volt ellenünk egymaga,

De ha kérdezik, gyere, bújj hát!

Neked teszem a szépet,

Mert e bolygó zsivaj, ihaj, úgysem érezi szavaim súlyát.

/

Az ember búját, ha egyedül van,

S e magányában járkál két világ között föl, s alá.

Gyere, hát éld meg velem az életet

És bújjunk a föld alá.

 

Gic/ 2025/ 06 15. (ötéves évfordulónkra Hannával.)

 

 

 

Szeretlek simogatni,

Mint hajnali napsugár az ébredő tájat.

Ott derengtél mindig is bennem,

S azt hittem már örökké csak várlak.

 

Csendben jöttél nesztelenül,

Mint gyermekkoromban az első hóesés.

Meglepődtem, mint akkor,

S elhinnem is oly nehéz...

 

Csak lassan csitulnak szívemben a viharok,

De te, mint szép szivárvány már ölelgeted körbe.

Tanítsd, meg hogy kell élni.

Szállj le velem végre a földre.

 

A lélegzetem vagy, a pillantásom,

Csak légy mindig itt, többet nem fogok kérni.

S én nem ocsúdok fel ez ámulatból,

Szeretlek! S veled már érdemes lesz élni.

 

                                                                            Turi Károly

                                                                            2010-10-04

 

 

Imigyen téged kerestelek, hittem a madárdalban,

Hogy ott csicseregsz bennem magamban,

Nekem az ágak hegyén.

Pedig láttad nyavalyás nyomorom, ökölnyi gyomrom hogy dobogott,

Miközben lehöl a mosolyod valahol, hol te voltál a fontos, soha nem én.

.

A bakfis lányok, mint olyanok…

Suta járásában temérdek.

Amit még a buta szívemmel,

Máig nem értek.

.

Borostyán szemükben keresni, mit kivetít a délibáb,

Egykori hologram önmagam.

Amiért nem bírtál szeretni,

Mint én téged untalan.

.

Felforgattam utánad, mindent mi káros,

Házunk megett az erdőn kújtorgok a lombok között, mint a szellő, s tűvé teszem a leveleket.

De elnyelt a város, így váltál köddé,

És soha többé nem leltelek.

 

Oroszi/ 2025/ 04/ 20.

 

 

 

A legkedvesebb emlékem kóbor,

Talán te vagy.

Mitől egyszerre gerjed az ember,

Kifogy, a szóból aztán lefagy.

 

Jöttél megmozgatva e lávabolygó lelkembe,

Látva természetem, völgyed és hegyet.

Voltál madárdal, s aztán zsebre vágtad előlem,

A maradék csendet.

 

Szinte még itt tapogat mindenem,

Vénülő szemhéjam alatt.

Istenem hogy megettél elsőre,

Pedig nem voltál csak egy falat.

 

Fölös dolog nekem a külvilág,

Ha megtalál e szerelem.

Itt van az élet, benne a halál minden egy helyen…

Ki már-már álomszerű, de mégis csak velem eleven.

 

Gic/2025/ 04/ 10.

 

 

 

Az élet ere nem tervezne velem itt rég hosszútávra,

Sokszor gondoltam messze, de nem jutott csak a mára.

A holnap még egy távoli jövő, ha érkezik,

De a mostban megérted,mi ég, hogy szeretlek, ugye ha kérdezik.

 

Nem lettem halhatatlan, de maradhattam még megváltom a világod,

Egy ékszer voltál, akár e korhadó törzsemnek zöldellő korona.

Ha szóltál benne, mint a madár,

E rengetegben zölderdő, a napom fénypontja.

 

Mit büszkén hordtam, szívem alatt,

Mi voltál azért éretted dobogott.

Ki talál e rajtam kívül is, ha mást nem egy idegen… földönkívülit,

De bánatom, mint egy esőfelhő áztat, ha többé nem is láthat, de érted potyogott.

 

Gic/ 2025/ 03/ 19.